Több mint barátság

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲-𝐬𝐢𝐱

∘✩ 26 ✩∘

Mivel nálunk már megsütöttük a mézeskalácsot, Noah pedig azt mondta, nekik még nincs, megbeszéltük, hogy mivel úgyis szünet van, valamikor megcsináljuk őket közösen.

Kora délután mentem át hozzájuk, és a konyhában neki is láttunk a dolognak. Noah anyukája előzőleg már elkészítette a tésztát, így nekünk csak formákra kellett vágnunk, és megsütnünk.

Noah elővette a formákat, amíg én kisodortam a tésztát.

– Tiszta liszt a kezem – mutattam az ujjaimat felé.

– Ne érj hozzám – húzódott el, mire elvigyorodtam, és a mutatóujjamat hozzáérintettem az orra hegyéhez. Teljesen fehér lett.

– Rudolf fehér orral – nevettem, miközben morcos tekintettel meredt rám.

– Azt mondtam, ne – nyúlt a lisztes zacskóba, mire lehervadt az arcomról a mosoly.

– Noah, mit tervezel azzal? – kérdeztem rosszat sejtve, mikor láttam, hogy a jobb keze tele van liszttel.

– Csinálok belőled is Rudolfot fehér orral – közölte egyszerűen, mire nevetve megráztam a fejem, és hátráltam néhány lépést.

– Én nem akarok Rudolf lenni – próbáltam visszafojtani a nevetésemet.

– Miért nem? – jött felém folyamatosan, kezét ökölbe szorítva, nehogy kiszóródjon belőle a liszt. – Aranyos Rudolf lennél.

– Akkor sem – ellenkeztem a szemébe nézve, majd mikor a hátammal nekiütköztem a konyhapultnak, hátrafordultam. Rövid gondolkozás után két karommal felnyomtam magam a pultra, és megpróbáltam oldalra csúszni.

Noah közben beért, bal kezét a combomra téve, hogy ne tudjak arrébb menni. Megpróbáltam ellökni magamtól, de elkapta a mindkét csuklómat, és a tenyerébe zárta.

– Noah, ne – kérleltem, mire csak mosolygott.

Az ökölbe zárt tenyerét fokozatosan közelítette felém, mire lehunytam a szemem, és vártam lisztes kezének érintését az arcomon. De nem ért hozzám, viszont a csuklóimat még mindig fogta, így nem tudtam odébb menni.

Egy kis idő elteltével óvatosan kinyitottam a szemem, mire a tenyeréből a lisztet az arcomba fújta.

Azonnal összezártam a szemem, fejemet oldalra fordítva, hogy ne érje annyi liszt.

– Menj a francba – kiáltottam nevetve, amiért direkt megvárta, amíg kinyitom a szemem, és csak akkor fújta az arcomba a lisztet.

Noah nevetése közepette próbáltam leporolni az arcomat, mire ujjaival újra felém nyúlt, és megnyomta az orrom hegyét.

Durcás arckifejezésemet látva elnevette magát.

– Te kis fehér orrú Rudolf – nézett rám mosolygós szemekkel.

– Hagyjál már – morogtam, és a térdemmel arrébb toltam, hogy le tudjak kászálódni a pultról.

Noah, leporolva a tenyerét, észrevette, ahogy próbálok lejönni.

– Gyere, leveszlek – nyúlt felém.

Én leengedtem magam, ő pedig a derekamat megragadva leemelt, majd amikor láttam az arcán a vigyort, gyorsan rászóltam.

– Noah, nem – emeltem fel a mutatóujjamat, de ő nem figyelt, mit mondok, ujjait belefúrta a derekamba, amitől felsikítottam, és megpróbáltam a kezét lefejteni magamról.

– Eressz el – kiáltottam nevetve, majd amikor elengedett, idegesen közelebb léptem hozzá, és elkezdtem csapkodni a karját.

– Hééé – szólt rám mosolyogva. – Megismételjem? – vonta fel a fél szemöldökét, mire ösztönösen hátraléptem, és megráztam a fejem.

– Tiszta liszt vagyok miattad – léptem oda a csaphoz, és lemostam az arcom.

– Te kezdted – emlékeztetett szórakozottan, mire elmosolyodtam.

– Igaz – vontam meg a vállam. – De nem kellett volna visszaadnod – ellenkeztem, megtörölve vizes kezem a konyharuhában.

– Hülyeség lett volna kihagynom az alkalmat – felelte –, kis Rudolf – tette hozzá vigyorogva.

– Ne hívj így – néztem rá mérgesen.

– Oké, Rudolf.

A szememet forgatva válaszoltam, majd amikor Noah újra felém közeledett, hátraléptem.

– Mit akarsz már megint?

– Lisztes maradt az orrod – nyúlt felém, és leporolta az orrom.

– Kösz – bólintottam, majd el akartam mellette sétálni, de a karomat megragadva visszahúzott.

– Mi az? – kérdeztem.

– Mérges vagy, Del? – érdeklődött szórakozottan, az arcomat fürkészve, mire oldalra nézve elnevettem magam.

– Igen – feleltem, megpróbálva elrejteni a mosolyomat.

– Na gyere ide – hívott magához, és átölelt.

Átkaroltam a derekát, és a mellkasába fúrva a fejem mélyen beszívtam az illatát, miközben a hajamat simogatta.

– Utállak – motyogtam halkan, mire felnevetett.

– Ne aggódj, az érzés kölcsönös – felelte még mindig nevetve, mire halványan én is elmosolyodtam. – Olyan alacsony vagy – tette hozzá egy kis idő elteltével, amikor a mellkasán támasztva a fejem, oldalra fordulva nézelődtem.

– Hagyjál már ezzel – sóhajtottam fel, és ki akartam bontakozni az öleléséből, de nem engedett el.

– Szerintem cuki – jegyezte meg halkan, mire mosolyogva felnéztem rá, Noah pedig lehajolt, és megpuszilta a homlokomat.

_________________________

Sziasztok! 💞
Nekem eddig ez a kedvenc fejezetem, amit írtam. Nektek hogy tetszett?
Köszönöm, hogy elolvastátok, és köszönöm a több mint 10k olvasót! Hihetetlen, hogy ennyien olvassátok a sztorimat! Köszönöm nektek, nagyon hálás vagyok! 🥰💕

következő rész hamarosan :)

ddorcii <3