MY BLONDE GIRL ᵃⁿᵈ ʰᵉʳ ᶠᵃᵗʰᵉʳ | HYUNLIX

5. rész

- Haló? Changbin? - csukta be maga mögött az ajtót Felix, miután elaltatta még mindig lázas lányát.

-- Szia Lix. Mi újság? - szólt bele a telefonba vidáman a másik férfi.

- Semmi különös, csak Dambinak felment a láza picit. Csak szólni akartam, hogy ma nem kell elhoznod az oviból. Ne tegyél kerülőt feleslegesen!

-- Oh, köszönöm, hogy szóltál. Átmegyek egy kicsit munka után rendben?

- Ne fáradj! Megvagyunk.

-- Nem fáradtság Lixie. Hatkor végzem, és akkor beugrok picit Bibihez.

- Rendben, de ne vegyél semmit a boltban! Oké? - figyelmeztette barátját.

-- Oké-oké. Na mennem kell, lejárt az ebédszünet. Szia.

- Szia. - köszönt el Felix, majd rányomta a másikra a telefont.

Fejcsóválva hagyta el a kis hálószobáját. Igazság szerint lenne szoba ahol aludnia, de még nem készült el teljesen. A házat ő maga pofozta ki, de amikor Dambi nőtt akkorát, hogy többet kellett rá költenie, abbamaradt a felújítás, és a hálószoba elkészületlen maradt.

Egy rozoga ágy van benne, de az ablak sem szigetel, illetve a padló is feljött néhány helyen. Bútorról meg ne is beszéljünk...

Felix sóhajtva bújt be a szőkesége mellé az ágyra, és átölelte. Sokat jelentett számára, hogy a lánya mellett feküdhet ezekben az időkben. Alig van ideje Dambira, amit rettentően sajnál.

Amikor a lány hajába szippnatott, olyan érzés kerítette hatalmába, mintha egy virágoktól illatozó mezőn sétálna. A lány nyugodtsággal tölötte el.

Amikor éppen elszundított volna, kopogtak az ajtón. Lassan állt fel, majd kinyitva azt elmosolyodott.

- Szia hyung, gyere be! - invitálta be Changbint, aki egy 100 wattos mosollyal köszöntötte.

- Hellóka. - lépett be Bin.

- Mintha rémlene a beszélgetésünk három utolsó sora. - bökött a tele zacskókra Felix.

- Jól van na! Nem gondolhatod, hogy üres kézzel jövök M'lady-hez.

- Bibi alszik.

- Nem baj. - pakolt le az alacsonyabb fiú a konyhaasztalra. - Beszélgessünk. - mosolygott a másik fiúra.

Felix nagyot nyelt, hiszen ettől félt a legjobban. Nem akar mostanában Changbinnal közvetlenül, négyszemközt beszélni, hiszen az ajánlat miatt rosszul érezte magát.

- Nem kellett volna ételt hoznod. - hajtotta le a fejét szégyenében, és az egyik zacskót kezdte tanulmányozni ujjaival.

- Ugyan már Lixie! Ez természetes. - simította meg a vékonyabbik fiú combját Bin. - Fontosak vagytok számomra.

- Te is az vagy nekünk. - bólintott Felix, és felemelte a fejét.

Nem gondoltam volna, hogy amikor felemeli a fejét, akkor Bin arcával fog szembetalálkozni, amit alig pár centire van tőle. Ijedtségében hátraesett a székében, és egy hatalmas puffanással ért földet.

- Úristen Felix! - ugrott fel Changbin, és felsegítette Lixet a földről.

- Semmi baj, sajnálom. - állt a lábaira Lix a másik fiú segítségével.

Ekkor Felix számára egy életmentő hang csendült fel a konyhában.

- Apa? - jelent meg a piros arcú, kócos hajú kislány.

- Miért keltél fel kincsem? Menj, aludj még! - guggolt le a lányhoz Felix.

- Changbin oppa hangját hallottam. - nézett körbe, majd amikor megakadt a szeme Changbinon, akkor az arca felderült, és kikerülve apukáját Binre vetette magát. - Oppa!

- Bibi! Hát hogy van az én lovagom? - ölelte meg a beteg kislányt.

- Jelenleg kicsit rosszul, de semmi sem tart örökké. - köhögött a kislány. - Mindig elmúlik minden. - mosolyodott el.

- Na~, azért nem minden. - ráncolta össze a szemöldökét Changbin.

- Akkor mondj valami olyat, ami nem múlik el! - tette karba a kezeit Dambi mosolyogva.

- Apukád szépsége. - nézett a másik fiúra, akinek az arca kis idő alatt lett paradicsomvörös.

- Na ugye?! Mondom én is neki, hogy azok a szeplők olyan szépek! - tapsilokt a lány örömében. - Kár, hogy nekem nincsenek. - simított a saját arcára.

Felix ekkor nagyon zavarban érezte magát, és rendkívül kényelmetlenül is egyben. Ha tehette volna, akkor felszívódott volna. Minden ellene volt ezekben a percekben.

Szerencséje a telefonja nem éppen ellene dolgozott, így megcsörrent pont akkor, amikor a két másik személy elvárta volna, hogy mondjon ő is valamit. Így csak felkapta a telefont az asztalról, és elvonult vele a "rozoga" szobába.

Ekkor nézte meg, hogy ki a megmentője. Persze nem a legkellemesebb meglepetés. Hwang az. Sose jelent jót, ha a főnök hív, ezt már megtanulta.

Egy sóhaj után elvette a telefont és a füléhez emelte.

- Jó estét kívánok Mr. Hwang!

-- Neked is jó estét Felix! Fontos ügyben hívlak. Ma ugyan nem láttalak a cégnél, amit még nem teljesen értek. Megkérdeztem Jisungot, de csak hebegett-habogott, szóval inkább tőled kérdem. Miért hiányoztál ma a munkából?

- A kislányom megbetegedett, és magas láza van. Nem hagyhattam itthon egyedül.

-- Értem. Akkor ne hagyd egyedül! A munka a mai napokban fontossá vált a cégnél. Ha nem szeretnéd, hogy jövőhónapban is csökkentett fizetést kapj akkor megoldod!

- Rendben uram! - egyezett bele Felix, de érezte, hogyha a főnöke mellette lenne, akkor behúzna neki.

Egy olyan ember próbál neki dirigálni, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen gyereket nevelni, és mit jelent egy gyereket szeretni.

-- A fontos dolog amiről beszélni szerettem volna veled, az, hogy mától áthelyeztelek téged.

- Hogyhogy?

-- Jeongin felmondott, ezért új titkárra volt szükségem, és mivel te vallottál a legtöbb kudarcot a munkakörödben, így téged választottalak.

Felixben jobban felment a pumpa. Méghogy ő nem végzett jó munkát. Csak ez a sejemfiú nem tudja értékelni a dolgokat. Egy bunkó fasz.

- Rendben uram. Jövőhéten tudnék menni, mert arra a lányom is meggyógyul.

-- Nem Felix! Holnap reggel a cégnél akarlak tudni! Ha nem vagy ott, akkor vége, és mehetsz munkát keresni! - rivallt rá az a nyomorék.

- Rendben uram! Ott leszek! - sziszegte a fogai közül Felix, majd rányomta a telefont a főnökére.

A telefont a kezében szorongatva méregette a falat, és próbálta lenyugtatni magát. Nem a legjobb megoldás rányomni a főnökre a telefont, ezt ő is tudja.

Pár másodpercre rá pittyent is a telefonja és egy üzenetet jelzett be.

Hwang Hyunjin
Nem a legésszerűbb a főnöködre nyomni a telefont. Erről még beszélünk! Holnap látni akarlak a cégnél!