94. rész

455 66 11
                                    

– Nagy levegőt veszel, tudod, ahogy utoljára is tanítottam. Nem nagy ez a távolság, de nem kéne megfulladnod, rendben? – kötötte a rózsaszín fürdőrucis kislány orrára Hyunjin.

– Értettem. Amikor eldobsz akkor nagy levegőt veszek. – bólintott a lány.

– Utánad ugrom, és felszedlek a mély víz alól. De semmiképpen se ess pánikba! Nem hagyom, hogy megfulladj, szóval ne kapkodj levegőért!

– Értettem. – vette fel az úszószemüvegét Dambi. – Kalandra kész vagyok! Uram? –, nézett Hyunjinra, tőle is várva az indulót.

– Igen, kalandra kész! Yey! – nevetett kínosan Hyunjin.

– Ez mi volt? – komolyodott el Dambi. – Mégegyszer, de normálisan!

Hyunjin próbált nem ideges lenni, úgyhogy nagyobb lelkesedéssel újra elkiáltotta magát. Ez már Dambinak is tetszett.

Az apuka végül felvette a karjaiba Dambit, majd kinyitotta a gyerekzáras erkély ajtót, és lenézett a medencében fürdőzőkre. Felix két testvére pancsolt a meleg vízben, míg az anyjuk egy napágyon Dalnimmal játszott.

Nagy levegőt vett, hiszen előre félt a leszidástól, majd odahajolt Dambi füléhez, és visszaszámolt. Amikor az egyeshez ért ledobta a lányt, aki hangos sikítással fejezte ki tetszését.

A medence körüli emberek ijedten néztek fel, majd a két lány sikítva húzódott a medence egyik szélére.

Dambi alig ért be a víz alá, Hyunjin máris ugrott utána. Ha eddig nem, most aztán volt hangos sikítozás. Dalnim is sírni kezdett a sok hangos rémült sikoly miatt.

Amikor Hyunjin és Dambi felértek a víz felszínére, Felix és az édesapja is rémülten szaladtak hátra az udvarra. Mindenki hatalmas szemekkel nézte az apa-lánya párost, kivéve Felixet.

– Szóval mindenképpen az őrületbe akarsz kergetni igazam van? – tette a csípőjére a kezét a mérges apuka.

– Dambi akarta. – védekezett azonnal Hyunjin.

– Apu akarta! – mutatott az apukájára Dambi, mire Hyunjin elengedte őt, így a víz alá merült.

– Hyunjin! – kiáltott jegyesére Lix, mire Hyun kiemelte a vízből Dambit.

– Ezt miért kaptam? – durcázott a kislány, miközben a szemeit dörzsölte.

– Mert hazudtál apádnak.

– Abbahagynátok?! – szakította félbe őket Felix mérgesen. – Arra nem is gondoltatok, hogy megijesztitek a lányokat? Szegény Dalnim is felsírt!

Felix halál komolyan meredt jegyese szemeibe, ami kezde megijeszteni Hyunjint. Ismeri Lixet, tudja, hogy mikor gondol valamit nagyon komolyan, és mikor hisztizik csak a helyzet kedvéért. Másodpercek töredéke alatt kerítette hatalmába az aggodalom, s szemei is égni kezdtek. Azonban nem akarta gyengeségét mutatni szerelme családja előtt, így nem engedte távozni a fájdalom égető szilánkjait a szemeiből.

– Rachel, ide tudnád adni az úszógumit? – fordult idősebb sógornője felé, aki azonnal odadobta neki a fánkhoz hasonlító úszógumit.

Az apuka beletette Dambit az úszógumiba, majd újból párjára nézett, de Lix tekintete cseppet sem lágyult.

– Lix, én... – kezdett neki beszédének, de Felix a kezét feltartva elhallgatatta őt.

– Felelőtlen vagy Hyunjin. Kurvára felelőtlen vagy. Már nem egyedül élsz itt, hanem van két lányod! – beszélt normális hangnemben, szikrákat szóró szemekkel.

MY BLONDE GIRL ᵃⁿᵈ ʰᵉʳ ᶠᵃᵗʰᵉʳ | HYUNLIXDonde viven las historias. Descúbrelo ahora