Felix őrülten dobogó szívvel szaladt az udvarra, s a hátsó kertet célozta meg, hiszen ott volt a medence. Mögötte szaladva próbálták utolérni a barátai, kisebb nagyobb sikerrel.
Amikor a medence a látókörébe került, nem látott mást, csak egy kislányt, aki éppen a tetőről ugrik a vízbe.
– Dambi! – kiáltott a kislányra torka szakadtából.
Nem bírta végignézni ahogy a lánya a mély medencébe esik, s utána akart ugrani, hogy a gyerek nehogy megfulladjon.
Mégis ahogy lépett egyet a medence felé, szédülni kezdett, s hirtelen minden elsötétült előtte. Ha a mögötte álló barátja el nem kapja, úgy kidőlt volna, mint egy dominó.
Eközben a medencében a kislányt megragadta a már ott lévő szőke, s kirántotta a mély víz alól, nehogy megfulladjon.
– Apaa~ láta-...– nézett ki a partra Dambi, de a szava elállt amint meglátta az apukáját a földön feküdni, ahogy a feje Jisung ölében van.
Hyunjin is odakapta a fejét, s ijedten indult el a medence széléhez. Dambit kitette, majd ő is kiszállt a langyos vízből.
– Mondjátok, ti normálisak vagytok?! – akadt ki Minho. – A szívbajt hozzátok szegény fiúra! Ki olyan őrült, hogy a tetőről ugorjon le egy medencébe?! Mi lett volna, ha itt helyben szívbajt kap?! Akkor mit csinálnátok, leugranátok megint a tetőről?
– Nem hiszem, hogy ezt most alkalmas egy kislány társaságában megbeszélni. – nézett a számára ismeretlenre Hyunjin, s leült a fűbe.
– Persze, ne hidd...– mormogta Minho.
– Apa! – sírta el magát a kislány, s Jisung mellé húzódva kezdte simogatni az apukája arcát. – Megint rossz gyerek voltam! Bocsáss meg apa! – hajtotta a kis fejét Lix homlokára.
– Kicsim, ne sírj! Apa fel fog ébredni. – nyugtatta a kislányt Jisung.
– Hozok vizet. – állt fel a földről Hyunjin, s bement a házba.
– Arra legalább jó! – morrgott ismét Minho, s ő is leült a fűbe, Jisung mellé.
– Ne bántsd aput! – pattant fel a szőke kislány a főldről, s Minhora kiabált vékony hangján.
– Aput? – kérdezett vissza Minho meglepetten.
– Hogy érted, hogy aput kincsem? – kérdezte Jisung teljesen összezavarodva.
– Apa és Hyunjin oppa szeretik egymást! Hyunjin oppa mindig megöleli apát amikor apa szomorú, és puszit ad neki! Apa mindig nagyon boldog amikor Hyunjin oppa vele van! Ha apa és oppa együtt vannak, akkor Hyunjin oppa az én másik apukám! – kiabált a kislány a könnyeivel küszködve, s elszaladt Hyunjin után.
– Ez az ember teljesen átmosta szegény gyereknek az agyát. – nézett a két szőke után Minho.
– Hagyd, ha mindhárman boldogok akkor nekünk abba nincs beleszólásunk! Hallottad, hogy Lix jobban érzi magát Hyunjinnal.
– Nem tetszik nekem ez az ember, de nem tudom miért... – gondolkodott el Minho.
Ebben a pillanatban megjelent Hyunjin, karjaiban Dambival, s egyik kezében egy pohár vízzel. Óvatosan tette le a kislányt a puha fűre, aki rá sem nézett a két másik oppajára.
– Ez tartott olyan sokáig? – mutatott a pohárra Minho unottan.
Hyunjin egy szót sem szólt, ugyanis nem akart bunkó lenni Felix barátjával. Nem örülne neki a kisebb, ezért inkább lakatot tett a szájára.
Levette a vizes pólóját, majd összehajtotta, s Felix homlokára tette. Felállt a földről, s az ájult fiú lábait megfogva felemelte.
– Jisung, kérlek tedd le a fejét a földre! – nézett a fiúra, aki bólintott, majd letette Felix fejét a fűre. – Dambi, hagyj egy kis teret neki, hogy oxigénhez jusson, és legyezheted is, hogy jobb legyen. Rendben?
– Oké. – húzódott hátra a kislány, s kis kezeivel legyezni kezdte az apukája arcát.
Pár másodperc múlva Felix nyitogatni kezdte a szemeit, s ijedten felült. Szétnézve ahogy meglátta maga mellett Dambit, szinte azonnal elsírta magát, s az ölébe húzva a vizes kislányt szorosan magához ölelte őt.
– Sose csinálj több ilyet! Nagyon megijedtem! – bújt a lány nyakába Lix.
– Mostmár jól vagy ugye? – kérdezte a kislány.
– Jól vagyok.
[…]
A házba érve Felix karjaiban szinte rögtön elaludt a kislány a nap fáradalmai és izgalmai miatt. Éppen ezért felvitték a szobájukba, amíg lent beszélgetésbe kezdtek.
– Most, hogy nincs itt Dambi, végre tudunk beszélni úgy, mint felnőtt a felnőttel. Annak ellenére, hogy itt még mindig vannak emberek akik nem viselkednek felnőtt módjára. – fonta keresztbe a karjait Minho, miközben egyenesen Hyunjin szemébe nézett.
– Minho! Viselkedj! – bökte oldalba párját Jisung.
– Nézd hyung, én tudom, hogy te a legjobbat szeretnéd nekem. Régóta ismerjük egymást, szinte azóta mióta Koreába jöttem. Ennek ellenére arra kérlek, hogy most az egyszer ne szólj bele a szerelmi életembe, mert ez jelenleg csak rám, és Hyunjinra tartozik. Mi egy pár vagyunk, és megtudjuk beszélni, ha valami nem tetszik valamelyikünknek. Értem, hogy féltetek a többiekkel együtt, de végre van egy ember aki szeret, és én is viszont szeretem őt. Tartozom annyival Hyunjinnak, hogy nem teregetem ki a szennyesünket mindenkinek. Sajnálom, de mostmár Hyunjin az a személy az életemben aki elsősorban tud mindenről ami bennem zajlik. – Felix lágyan és kedvesen beszélt Minhohoz, hogy az idősebb ne vegye sértésnek a mondandóját.
Beszéde közben a mellette ülő szőke összekulcsolta az ujjaikat, s részben megnyugodott, hogy Felix nem hagyja minden számára ismeretlen embernek, hogy beleavatkozzon a kapcsolatukba.
– Rendben Felix, ha így akarod. – állt fel a kanapéról Minho, s Jisungot is felhúzta. – Hagyunk is titeket, hogy legyetek kettesben.
– De... – állt fel Felix is.
– Semmi baj Lixie. Hagyd csak. – mosolygott Jisung, aki mindenkinél jobban ismeri a párját.
– Akkor...sziasztok! – mosolyodott el Felix lemondóan.
A pár kézenfogva hagyták el a házat, még azt sem engedték meg Felixnek, hogy kikísérje őket.
– Felix... – tette a kezét a kisebb vállára Hyunjin.
– Veled még beszélnivalónk van. – fordult szembe a szőkével Felix halálkomoly arccal.
![](https://img.wattpad.com/cover/339077044-288-k677598.jpg)
ESTÁS LEYENDO
MY BLONDE GIRL ᵃⁿᵈ ʰᵉʳ ᶠᵃᵗʰᵉʳ | HYUNLIX
Fanfic!FINISHED STORY! A 22 éves ausztráliai Lee Felix Szöulban kezd dolgozni, egy ügynökségnél, miután megtudja, hogy lánya született egy kalandból, egy szöuli prostitól. Sihyonak, a kislány anyjának hatalmas elvárásai vannak Felixszel kapcsolatban, mind...