MY BLONDE GIRL ᵃⁿᵈ ʰᵉʳ ᶠᵃᵗʰᵉʳ | HYUNLIX

57. rész

– APU?!?! – kiáltott fel vékony hangján a kislány, mire Felix szíve egy hatalmasat dobbant, és hirtelen arra fordította a fejét, ahová a lánya is nézett.

Az udvar felől csakugyan Hyunjin közeledett, viszont nem várt vendégekkel az oldalán. A szülei siettek utána szorgosan, viszont ez jelen pillanatban senkit sem izgatott.

Dambi nagy nehezen kimászott a medencéből, és úszígumiját lerúgva magáról szaladt egyenesen az apukája karjaiba.

Abban a pillanatban a szőkét sem érdekelte, hogy a lány tiszta víz, szorosan magához szorította őt, és beborította a pici arcocskáját cuppanós puszikkal. Az erős és magabiztos férfi talán még könnyeket is hullajtott...

– Apu apu apu! – szorította a kislány magához az apukáját. – Végre itthon vagy! Ugye mostmár semmid sem fáj? Meggyógyultál? – fogta kis kezei közé apukája arcát Dambi.

– Mostmár minden rendben, életem! Végre itt lehetek veletek, és mostmár minden jobb! – nyomott egy utolsó puszit Dambi homlokára Hyunjin, majd közelebb ment a medencéző társasághoz.

Felix sokkoltan állt fel a földről, s végignézte ahogy barátai üdvözlik párját.

– Én Chan vagyok, ő itt pedig Seungmin, akit már ismerhetsz. Örülök a találkozásnak! – mutatkozott be Chan, és kezetfogott Hyunjinnal, akire rá volt tapadva a lánya.

– Minket már ismersz. – mosolygott Jisung, és egy lágy ölelésben részesítette barátjának párját. – Ha már úgyis vizes vagy. – kuncogott, hiszen Hyunjin mostmár tocsogott a medencevízben.

– Tőlem ne várj mást egy kézfogásnál! – nyújtotta a kezét Minho, s életében először rámosolygott Hyunjinra.

– Ezzel is megelégszem. – biccentett mosolyogva Hyunjin, és fogadta a kézfogást.

Már mindenki üdvözölte őt, kivéve egyvalakit.

Felix kezeit tördelve bámulta a társaságot, ahogy boldogan ölelkeznek vagy éppen kezet fognak. Nem volt bátorsága Hyunjin közelébe menni, főleg úgy, hogy a párja szülei alig tíz méterre tőle álltak, és minden mozdulatát árgus szemekkel figyelték, és kritikusan bírálták.

Hyunjin nagyon jó ismeri a párját, és most is jól tudta, hogy Felixnek mi a baja. Szégenyli magát, és fél is. Ezek viszont mind hiábavalók, hiszen Hyunjin szabad ember, és mostmár mindent megtesz azért, hogy újra békét teremtsen a családba.

– Menj picit oda Jisunghoz! – súgta Dambinak, aki Jisung felé nyújtotta a kezét.

Jisung átvette a szőke kislányt, és egy puszit is nyomott a lány arcocskájára.

A magas szőke közelebb lépkedett szerelméhez, és széttárta előtte a karjait. Mimikájával próbálta bíztatni párját, hogy gyűjtsön erőt, és merje megtenni az utolsó lépést.

Felix könnyei felülkerekedtek a fiú tűrőképességén, s sírásba torzult arccal vágódott neki Hyunjin mellkasának. Hangos, s sokatmondó zokogása mindenkit megérintett, kivéve az érzéketlen bunkókat, és nem, nem Minhora gondolok.

– Hiányoztál Lixie! – simogatta Felix szőke hajkoronáját Hyun.

– Te is hiányoztál nekem! Sajnálom, hogy nem vittem be hozzád Dambit, és nem is hívtalak fel! Össze voltam zavarodva, és haragudtam mindkettőnkre. Ne haragudj kérlek! – próbált minél közelebb bújni szerelméhez Felix.

– Nem haragszom édesem! Nehéz volt ez a két és fél hét mindkettőnknek, hiszen amióta együtt vagyunk ez volt a leghosszabb idő amit külön töltöttünk! De a lényeg az, hogy még mindig szeretjük egymást, és újra együtt lehetünk!

– Szeretlek! – nézett fel párja arcára a kisebb szőke meghatottan.

– Én is szeretlek. – súgta Felix ajkaira a magasabb, s összeillesztette ajkaikat.

A kis szőke barátai meghatva nézték a jelenetet, s úgy örültek Felix örömének, mintha a sajátjuk lenne. Szinte ők is érezték azt a megkönnyebbülést a szívükön, amit Felix is érzett.

A sok különlétnek is meglett az eredménye, ami leginkább Felixnél mutatkozott, de Hyunjinnál is észrevehető volt.

Úgy falták egymás ajkait, mintha cukorból lettek volna. Nem izgatta őket, hogy ki látja, és ki nem látja kissé rendezetlen, szenvedélyes francia csókukat, ők csak átadták magukat a pillanatnak és az érzésnek. A lelkük fürdött a boldogságban.

Hyunjin apja szemforgatva fordította el a fejét a szerelmes párról, míg Hyunjin anyja undorodva követte végig, ahogy a két fiú jól láthatóan egymás szájába vezetik nyelveiket.

A csókot végül fájó szívvel, de Hyunjin szakította meg, akinek feltűnt Felix egyenletlen légzése. Nem akarta, hogy Felix az üdvözlőcsókba fulladjon bele, így muszáj volt visszafognia magát.

– Kurvára hiányzol! – döntötte a kisebb homlokának a sajátját, s úgy lihegte ki magát.

– Mostmár itt vagyok, és te is, ez a lényeg. – mosolygott Felix, s egyik kezével felsimított Hyunjin arcára.

Már éppen egy újabb csókcsatára készültek, hiszen Hyunjin a kisebb arcára vezette az egyik kezét, s már csukott szemmel közelített Felixhez, de ezt valaki megakadályozta.

– A lányotok még mindig szemtanúja a dolognak. – forgatott szemet Minho mosolyogva.

– Nem hiszem el, hogy mindig mindenbe bele kell kotnyeleskedned! Hagyd, hogy élvezzék ki egymás társaságát, te is tudod, hogy régen voltak együtt! – taposott szerelme lábára Jisung morcosan.

– Na de édes! – kapta félre a lábfejét Minho, miközben szúrós szemekkel bámulta párja szemeit. – Ezért még számolunk!

– Engem nem zavar, ha apa és apu puszilkodnak! – jelentette ki Dambi, hogy félbeszakítsa a minsung páros civakodását. – Szeretem nézni őket amikor együtt csinálnak valamit és boldogok!

– Aww kincsem, mindjárt megzabállak! – nyomott egy cuppanósat Dambi arcocskájára Jisung.

– Szerelmem... – súgta Hyunjin fülébe halkan Felix.

– Ahh, hogy szeretem, ha így hívsz! Mondd, mi a baj? – tűrt hátra egy kósza tincset Felix szeméből a magasabb.

– Miért vannak itt anyukádék?

– Miután ki akart dobni, utána nem engedték be a testőrök a házba. Kíváncsiak voltak, hogy még mindig itt vártok-e rám. Vakon állították, hogy eddig biztosan leléptél, én pedig be akartam bizonyítani, hogy nem igaz. És én nyertem.

– Még szép, hogy megvárlak téged. Mindennél jobban szeretlek, és ez sosem fog változni. Örökre szeretni foglak. – nézett mélyen Hyunjin szemeibe a kis szőke.

– Én is örökre szeretni foglak téged édesem! Örökre, és még annál is tovább. – illesztette össze ajkaikat újból Hyunjin.

Fphu emberek, bennem ez a rész már az írásakor olyan érzést keltett, mintha a befejező részt írnám, holott ez közel sem igaz.

Írtam, hogy közelebb van a vége, mint az eleje. Hát ez valamennyire igaz, hiszen ennek a könyvnek már nem lesz még plusz 57 része.

Ennek ellenére még messze van a vége, legalább egy 15-20 résznyire, szóval még találkozunk.

(Meg ha az ezutáni könyvemet is olvasni fogjátok, akkor is találkozunk még)