MY BLONDE GIRL ᵃⁿᵈ ʰᵉʳ ᶠᵃᵗʰᵉʳ | HYUNLIX

51. rész

– Főnök, semmi nyom. Nincs értelme ekkora felhajtást csinálni egy ember miatt. Azt ajánlom, hogy vonuljunk vissza, és  hármas osztag keresse tovább a tetteseket és az áldozatot! – lépett Yeonjunhoz egy rendőr.

– Eltűnj a szemem elől! Te csak ne akarj parancsolgatni nekem! Ő nem csak egy ember, ő az én barátom, egy kislány édesapja, és egy fiú támasza! Nekem ne merj amellett érvelni, hogy miért hagyjuk abba a keresést, mert nem érsz el vele semmit, csak azt, hogy téged is a halálba küldelek! Biztosítalak arról, hogyha te lennél Hyunjin helyében, akkor a te keresésedet már régen abbahagytuk volna, sőt nem is kezdtünk volna keresni! – ordított magából kikelve Yeonjun. – Tűnj el, amíg olyat teszek amit nem fogsz megköszönni!

– Igenis uram! Elnézést! – hajtotta le a fejét a rendőr, s elkullogott Yeonjun szeme elől.

– Valamit jelentenie kell ennek a kibaszott képnek. – vette elő a zsebében a küszöbön talált képecskét.

A kép egy erdőt ábrázolt, és az erdő előtt egy kis faház állt. A ház ajtajában egy házaspár, a férj karjaiban egy kislány, a feleség előtt állt egy fiú. Nem a közelmúltban készülhetett a kép, hiszen már eléggé megtépásztott állapotban volt.

Szemöldökráncolva fordította meg a képet, hiszen a nagy sietségben nem vizsgálta meg jobban. Egy csúnya, és már félig lekopott írás virított rajta.

„A család nekem nagyon sokat jelent. A feleségem Dambi, a fiam Wooyoung, és a kislányom Sihyo a mindenem. Ezt a házat puszta kézzel építettem, hogy egy napon megmentse a fiam és a lányom életét. Sosem akarom, hogy a jóslatom, vagy a ház építésének oka teljesüljön, de a lányom mindig is tudni fogja hova vonuljon félre. A fiam ennél hülyébb. Remélem, hogy Sihyoból egy okos és gyönyörű nő lesz, akár az édesanyjából, az én egyetlen Dambimból.

Kim Jungso, 1997„

A rendőrkapitány elméjébe hasított a felismerés. Kiskorában sokat kirándult a családjával egy bizonyos erdő szélére, és mindig csodálták a kis házikót. Ezek szerint azt a házat Sihyo és Wooyoung apja építette.

De mi van, ha ezt a képet a három bűnös közül az egyik szándékosan ejtette el, mert fél?

Jobb leellenőrizni, mintsem az örökké valóságig tépje a bűntudat amiért nem tett meg mindent Hyunjinért.

– Te és te ott! – mutatott két rendőrre, az egyik pontosan az volt aki beszólt neki. – Velem jöttök! – intett maga felé.

– Talált valamit főnök? – kérdezte az egyik.

– Van egy sejtésem, de csak ti jöhettek. Nem vagyok elég biztos magamban, hogy egy egész osztagot odarángassak. – magyarázta a rendőrkapitány. – Be a kocsiba!

A három rendőr beült a Yeonjun autójába, s elindultak arra a helyre, amit Jun a képen is felismert. Az út közben mindent elmagyarázott két kollégájának, és még a képet is odaadta neki.

Tíz hosszú percen keresztül utaztak, amíg kiértek a városból. Yeonjun tenyere izzadni kezdett, s a kormány már tiszta izzadtságcsepp volt.

– Főnök, nyugodjon meg! Idegesen nem tud rendesen gondolkodni! – tette a kezét Yeonjun vállára az egyik rendőr, aki mellette ült.

– A barátomról van szó Yunho. Kurvára ideges vagyok! – ütött a kormányra a rendőrkapitány. – És Jongho még azt mondja, hogy hagyjuk abba a keresést! – küldött a halálos tekintetet a hátsó ülésen ülő férfinek, aki szégyenkezve nézett ki az ablakon.

– Ott a ház. Már csak meg kéne közelíteni valahogyan. – mutatott a dombon álló házikóra Yeonjun.

– Főnök, a házba beszaladt valaki! – kiálott fel végül Jongho.

– Fegyveretek van? – fékezett le hirtelen Yeonjun.

– Van. – bólintott Yunho, majd kipattant a kocsiból, s felnézett a hatalmas domboldalon lévő faházra.

– Felmegyünk, és minden meg van oldva. – nézett fel Jongho is hunyorgatva.

– Én kihozom onnan Hyunjint, ti szépen elkapjátok a három tettest! – parancsolt rájuk Yeonjun, mire mindketten bólintottak.

Elkezdtek szaladni a dombon felfele, amikor egyszercsak azt vették észre, hogy a házból kiszaladt három ember. Yeonjun összeszűkítette a szemét, és idegesen összeszorította a fogait.

– Álljanak meg, vagy lövünk! – ordította torka szakadtából.

A három ember tovább szaladt befele az erdőbe, de a nő elbotlott, és elesett.

– Nem érdekel, hogy háromszor kell figyelmeztetni, és lövök! – rázta meg idegesen a fejét Yeonjun, majd célzott, és telibe ellőtte az egyik férfi vállát, aki fájdalmasan felkiáltott.

– Főnök, ebből még baja lehet!

– Nem érdekel, inkább rúgjanak ki, minthogy a szöszi meghalljon! – kezdett gyorsabb szaladásba. – Miért nem tudnak az egyetemen felkészíteni dombon felfele szaladásra?! – hisztizett, de esze ágában sem volt megállni.

A három tettes megijedt a lövéstől, ami egyenesen Wooyoung vállát találta el. Nem mertek tovább szaladni, kivéve egy embert...

– Miért álltatok meg? El kell szöknünk! – kiáltotta Changbin.

– Úgyis elkapnak! Woo pedig megsérült, el fog vérezni, ha nem látják el a sebét! – szorította a kezét Wooyoung sebére Sihyo könnyezve.

– Én úgyis elmegyek! – fordult meg Changbin. – Ne keressetek, és elhúzok ebből az országból!

– De a babánk! Changbin! – kiabált a nő fájdalommal itatott hangon.

– Nem érdekel a baba. Neveld fel egyedül a börtönben, vagy sózd valakire, mint Dambit. Hidegen hagy, a szabadság jobban hangzik! – mondta, majd elkezdett gyorsan szaladni az erdőbe, ahol a fák eltakarták.

Yeonjun idegesen lőtt a fák közé, de ha el is találtak valakit, nem maradt nyoma. Changbin elszökött.

– Bemegyek a házba! Megnézem Hyunt! Hívjatok mentőt és erősítést, majd bilincseljétek meg a másik kettőt! – parancsolt a háta mögött szaladóknak Yeonjun, s berontott a kis házba.

Az egyébként is kicsi és poros házban koromsötétség honolt, mivel az ablakai is be voltak szögelve. Egy kis bűnözős feelinget adott Yeonjunnak, amit rendőri mivolta alatt nem sokszor tapasztalt.

A telefonján bekapcsolta a vakut, és körbevilágított a házban. Ijedten ugrott meg, amikor az egyik sarokban megpillantotta a szőke barátját.

A férfi nadrágja sáros volt, a fehér ingén a vér már barna volt, hiszen megszáradt, de folyton helyettesítette új, friss vér. Félig ülve hajtotta le a fejét, s tisztán látszottak a vértől összeragadt szőke tincsei, s a nyakán végigcsorduló vékony vércsíkok.

– Hyunjin... – motyogta félve, s megközelítette az erőtlen testet.

A szőke férfi szemei csukva voltak, s egyik keze a hasán foglalt helyet. Teljesen élettelennek mutatta magát, így a rendőr félelemmel töltötte el a pulzusának kitapintása. Félt a választól.

Végül gyengéden felemelte az előtte fekvő kezét, amelyik nem a hasán volt, s ujját a csuklójára nyomva próbálta kitapintani a boldogságot jelentő lüktetést.

– Nem lehet! – rázta a fejét. – Nem lehetsz halott! – emelte fel a hangját.

A másik kezét elengedve Hyunjin nyakára tapasztotta két ujját, s ott kereste meg az ütőerét.

– Miért nem tudtál még egy kicsit várni!? Már majdnem sikerült! – temette az arcát a kezeibe, s azon volt, nehogy elsírja magát.

Yeonjun elkésett, Hyunjin meghalt...