MY BLONDE GIRL ᵃⁿᵈ ʰᵉʳ ᶠᵃᵗʰᵉʳ | HYUNLIX

28. rész

Felix reggel nem az ébresztőjére kelt. Furcsálva a helyzetet felemelte a fejét, és körülnézett a nappaliban. A kislánya még aludt mellette, így inkább megnézte a telefonján, hogy hány óra van.

– Kurva életbe! – ugtott ki az ágyból, ezzel Dambit is felébresztve.

– Apaa~! – nyöszörgött a lány álmosan.

– Dambi, kilenc óra! Elkéstünk! Gyorsan öltözz! – szaladt a fürdőszobába Lix.

– Apa, nem tudom mit vegyek fel! – kiabált a kislány.

– Jövök szívem! – szaladt vissza Felix, amint megmosta az arcát.

Gyorsan kiválasztott magának egy öltönyt, nadrágot és egy fekete inget, Dambinak egy melegítőt és egy rózsaszín pulcsit.

– Ma lila pulcsit akarok! – fonta keresztbe a karjait Dambi morcosan.

– De kicsikém, az a szárítón van még. Nem száradt meg.

– Nekem a lila kell! – sírta el magát hisztisen a kislány.

– A rózsaszínt veszed fel, és kész! – húzta fel időközben a nadrágját Felix.

– Neem! – sikított a lány hisztisen.

– Dambi! Azt mondtam, hogy a rózsaszín pulcsit veszed fel, mert a lila még nem száradt meg! – beszélt higgadtan az apa, de legbelül tombolt.

– De nem akarom! Nekem ma a lila kell! – dörömbölt a lábaival Dambi.

Az ideges apa inkább hátrált két lépést, mert a keze nagyon szeretett volna találkozni hatalmas erővel és sebességgel a hisztis kislány popsijával.

– Akkor menj mesztelenül! – vágta oda neki.

– Utállak! – kiabálta a lány könnyes szemekkel, majd elkezdte felvenni a ruháit.

– Képzeld el, hogy én is utállak téged! – vágott vissza Felix, majd elvonult a nappali egy másik részébe öltözködni.

[…]

– Szállj be a kocsiba! – nyitotta ki az autója ajtaját unottan Felix.

– Ki tudom magamnak is nyitni! – forgatott szemet a kislány, majd beült a kocsiba.

– Akkor kösd is be magad! – parancsolt rá Lix.

Élete legfeszültebb reggelén túlküzdve is, de végre a volán mögött tudhatta magát, és az óvoda felé vezetett.

– Eltetted a kajádat? – pillantott a kislányra a hátsó ülésen.

– El! A kajám úgy eltűnt a táskám mélyén, mint Hyunjin oppa mellőled az éjjel! – nyújtotta ki mérgesen a kislány a nyelvét.

A fekete hajú agyában csak ekkor futottak át a tegnapi események, és az, hogy ő az udvaron elaludt a szőke karjai közt. Azt sem tudta, hogy mi lett Hyunjinnal, és hogy hová tünt.

– Itt vagyunk végre. – parkolt le az óvoda előtt, és már szállt is volna ki.

– Bemegyek egyedül! – pattant ki az autóból Dambi, és beszaladt a kapun.

– Annál jobb! Nem fárasztassz! – húzta le az ablakot Lix, és kikiabált a lánynak.

Dambi még éppen hallotta ezt a mondatot, így az ajtóban megfordult, és gyermeki egyszerűséggel bemutatott az apjának, aki köpni nyelni nem tudott. A lány ezt látva, nevetve szaladt be az óvoda épületébe.

– Kis hálátlan szar! – morrgott az apa, majd elindult a munkahelyére.

Útközben a telefonján megkereste a főnöke nevét, és hívni kezdte.

– Vedd fel te porcelánbőrű, mert elég jó kedvemben fogsz kapni az biztos! – morrgott a telefonnak.

Viszont a hívását elutasították, hiszen Hyun rányomta a telefont.

Felixben a pumpa egyre magasabbra kezdett emelkedni. Alig várta, hogy a másik irodájába berontva kérje számon a hálátlan vendégét.

A parkolóba beérve sietve leparkolt, majd a táskájával az oldalán sietett befele a magas épületbe. „Szerencséjére“ kedves barátja, Jisung éppen egy pohár kávéval tartott vissza az irodájába, így összefutottak.

– Szia Lix! Hogyhogy ilyen későn? Ilyen jó a főnök titkárának lenni? – próbált beszélgetést kezdeményezni a morcos fekete hajúval, de az csak egy mondatra állt meg, már ment is a liftbe.

– Igen Jisung, nagyon jó hülye csicskának lenni, hiszen most van lehetőségem annak a porcelánarcúnak a pofájába baszni egy telefont, amit nem képes felvenni!

Ezzel be is lépett a liftbe. Alig bírta kivárni, hogy végre levezesse a dühét Hyunjinon anélkül, hogy bármiféle büntetést kapna azért, mert a főnöke.

Amint felért a legfelső emeletre, szinte szaladva közelített a drágalátos kőgazdag férfi irodájához, ahová mindenféle kopogás nélkül berontott, mintha egy bűnözöt kapott volna tetten.

– Hol vagy Hwang?! – kiáltotta el magát, mert hirtelen a haragtól elködösült szemeivel nem látta az üvegfal előtt álló szőkét.

– ...ha most nem haragszik meg, nekem mennem kell. Viszhall! – búcsúzott el a vele telefonálótól, és Felix felé fordult.

Felixben abban a pillanatban meghűlt a vér is. Az a hideg, unott pillantás megfagyasztotta benne az életet.

Az ösztöneire hallgatva ledobta a táskáját a padlóra, s akár egy kisgyerek elsírta magát abban a szent pillanatban.

Kiabálásra, megalázásra várt, de helyette ölelő karokat kapott, amitől szemei kétszeresére nőttek, s azonnal magához szorította a magasabbat, mintha bármelyik pillanatban magában szippanthatná őt a gonosz.

– Mi a baj Lix? – kérdezte halkan Hyunjin.

– Ne tudd meg milyen reggelen tudhatom túl magam! – szipogott Felix, és a magasabb vállára támasztotta az állát.

– Van időd elmondani. – simogatta a kisebb hátát Hyunjin mosolyogva.