MY BLONDE GIRL ᵃⁿᵈ ʰᵉʳ ᶠᵃᵗʰᵉʳ | HYUNLIX

84. rész

Velence... Milyen gyönyörű egy város, nem gondoljátok? A gyönyörű tengerpart, hajó sétány... Csodálatos szállodákban alhatsz, amik a hűvös, sós illatot árasztó tengerre tárulkoznak. Ennél szebb hely aligha van a világon.

Nem is csoda, hogy az Ausztráliában felnőtt Felixnek minden álma Olaszország észak-keleti csücske volt, ami erre a városnévre hallgatott. Korea gyönyörű volt a mesés Szöullal együtt, de Velence maga volt a paradicsom. Szerelmének köszönhetően végre meglátogathatja e gyönyörű helyet.

– Nagyon fájt a búcsú a gyerekektől. – sóhajtott, amint párja leült mellé a repülőn.

– Nekem is, de jól ellesznek Minhoval és Jisunggal. Hidd el, egy szempillantás alatt eltelik nekik ez a pár nap. – simított Lix combjára az idősebb. – Jó? – bújt közelebb Felixhez, összedörgölte orrukat.

– Jó. – mosolyodott el a kisebb, s egy puszit nyomott Hyunjin ajkaira. – Nem leszek olyan, mint a filmekben az összes kisgyerekes anyuka. Nem fogom egész kirándulás alatt a gyerekeket emlegetni. Ez a mi minőségi időnk. A gyerekek mindig megkapják amit kérnek, szóval ezt mi is megérdemeljük. – határozta el Felix, csak véletlenül mindent hangosan mondott.

– Olyan sokat vagy a gyerekkel, most velem pótolod be. Nem kell bűntodatod legyen.

– Én nagyon próbálkozom, jó?! – szívta be élesen a levegőt Felix. – Emlékezz a tegnap estére, emlékezz a tegnap estére…! – próbálta magát észhez téríteni.

– Nyugodj le szépen, és próbálj meg aludni! Hosszú út áll előttünk.

– Rendben. Igazad van. Alszom. – hunyta le egyből a szemeit a kisebb, s magára húzva a takarót hajtotta álomra a fejét.

A hosszú utat este kezdték meg, és a tervek szerint másnap délutánra érkeznek meg. A repülőgép tele volt utassal, de a VIP helyen még szerencsére nem volt nagy zsúfoltság.

Minden utasnak vagy utaspárnak, egy kényelmes nagyságú férőhelye volt. Kényelmes párnákkal, puha takarókkal tették kényelmesebbé a fekvőhelyet. Két oldalt egy-egy kisasztal volt, amin majd az ételüket fogják elfogyasztani, addig a telefonjaikat tartották ott. Szemben velük egy kisebb tévé volt, amin majd tudnak filmezni, ha ahhoz támad kedvük.

Mindenesetre jelenleg Felix bebújt a takarója alá, és befele fordulva hajtotta álomra a fejét. Hyunjin mellette üldögélve ügyködött a laptopján. Nem volt szándékában elvinni magával a munkáját is, de kivel még nem fejezte be, muszáj volt.

Mindent az egyik legjobb alkalmazottjára bízott, és hitt abban, hogy nem megy minden tönkre 5 nap alatt, amit felépített hosszú hónapok alatt.

[…]

A repülőgép másnap délután landolt Rómában. Alapvetően sokat aludtak, így nem kellett volna fáradnak lenniük, viszont a légnyomás tehetősen hozzátett a fáradtságuk mércéjére.

– Jaj! – bicsaklott meg Felix lába, amikor éppen kifele sétáltak a kijáraton.

– Jól vagy? – kapott a kisebb karja után Hyunjin.

– Persze, csak elzsibbadtak a lábaim. – mosolygott. – Bár ha kitörném a bokámat, akkor sem engedném, hogy innen idő előtt hazavigyél! – nézett fel Hyunjin arcára.

– Azért még te sem hiszed el, hogy törött bokával végig hurcolnálak Rómán keresztül Velencéig. – nevetett fel Hyunjin, s feltette a szemére a napszemüvegét.

Lix szíve kiugrani készült a testéből, amint meglátta Hyunjint azzal a szemüveggel a fején. Mindig is imádta a pasikat, akik napszemüveget hordanak, de Hyunjin már egy dögösebb szinten van, amikor napszemcsikről van szó.