MY BLONDE GIRL ᵃⁿᵈ ʰᵉʳ ᶠᵃᵗʰᵉʳ | HYUNLIX

63. rész

– Hyunjin meg fog ölni. – sóhajtott Lix, amint átlépte a kórház küszöbét.

– Nem fog, hiszen én is itt vagyok. – mosolygott Yeonjun. – Úgy csináltok mind a ketten, mintha halálos bűnt követnél el azzal, hogy ide jössz.

– Csak ezért képesek voltunk összeveszni! Szerinted mennyire önző az az ember? Még a házból sem tehetném ki a lábam, ha rajta múlna. – duzzogott a kisebb.

– Hyunjin csak...,hogy is mondjam, hogy szépen fogalmazzak...? – gondolkodott el Yeonjun. –  Kimutatkoznak rajta a szőkeség mellékhatásai.

Ezen Felix jóízűen felnevetett, s követte tovább Yeonjunt. Amikor Sihyo kórterméhez értek, a rendőr szembe fordult Lixszel.

– Gondolom egyedül szeretnél bent lenni.

– Igen. Megoldom egyedül. – mosolygott az alacsonyabb.

Yeonjun kihívta a rendőröket a kórteremből, s az ajtó elé állította őket, hogy onnan füleljenek. Felix egy hatalmas levegő után a kilincsre tette a kezét, és benyitott.

A kórterem sokkal kisebb volt, mint gondolta. A falról félig leszotyogott a vakolat, az ablakkeret fából volt, amiről néhol lapattogott a fehér festék. A padló pepitás volt, illetve a mennyezet szürke a sok portól.

A rácsos ablak alatt terült el a kis ágy, s azon feküdt a kistermetű, vékony nő, hatalmas pocakkal. Karjába volt kötve az infúzió, s kis szekrényén volt egy kép Wooyoungról, illetve egy pohár víz.

– Hahó! – szólalt meg halkan Felix, s közelebb merészkedett az ágyhoz.

Sihyo kinyitotta a szemeit, s erőtelnül vezette szembogarait Felix arcára. Időbe telt neki, amíg tisztán látta a fiú arcát, de türelmesen várt.

– Dambi? – szólalt meg rekedtes hangján, miközben fennéb ült, s Felix háta mögé nézett.

– Nem hoztam. – ült le Felix egy rozoga székre, ami az ágy mellett volt.

– Gondolhattam volna. – nézett félre a nő, s az ablakon kezdett kifelé bámulni.

– Csak megijesztette volna ez a hely. Mellesleg Hyunjin ígyis dühös lesz rám, hogy eljöttem ide.

– Hyunjin mikor nem ideges? Folyamatosan csak dühöng! Mindig csak dühöngött, de nem tett soha semmit! – nézett vissza Lixre Sihyo.

– Gondolom jobban ismered nálam, hiszen gimiben együtt voltatok. – hajtotta le a fejét a férfi.

– Hm. Talán. Tudod, változnak az emberek. Hyunjin is sokat változott. Általánosban csak egy nagyszájú fiú volt, aki mindig megvédte azokat akiket szeret. Nem tett nagy dolgokat, de mindig bosszút állt a szeretteiért. Ennek ellenére a szülei nagyban befolyásolták őt. Egy idő után, amikor gimisek lettünk, csak egy könyvmoly fiúvá vált, akit az piszkált aki csak akart, nem szólt vissza, nem állt ki magáért. Csak a tanulásnak élt.

– Ezért szakítottatok?

– Nem. Megcsaltam. – mosolygott a nő.

– Gondolhattam volna. – sóhajtott Lix.

– Megcsaltam veled, aztán egyre több emberrel.

– Ezek szerint akkor is volt közünk egymáshoz. – temette az arcába a kezét Felix rosszallóan.

– Örülj annak! Na de folytatva a történetet! – köszörülte meg a torkát Sihyo. – A szülei elküldték egyetemre Kínába. Bár nem volt ott sokat, hiszen jó tanuló volt, és pénzzel elérték, hogy hamar lediplomázzon. – nézte a mennyezetet Sihyo. – De most is ne Hyunjinról beszéljünk!

– Miről szeretnél beszélni? – kíváncsiskodott Felix.

– Két hónap, és megszülöm a kislányom.

– Újból kislányod lesz? Gratulálok. – mosolyodott el Felix.

– Nem Felix. Nem az én kislányom lesz. A ti kislányotok lesz.

– Hogy tessék? – esett ke a szőke álla.

– Nem vagyok jó anyának. A babám apja pedig valahol bújkál. Nem a börtönben akarom felnevelni ezt a kislányt. Ez a kisbaba nem tehet arról, hogy ilyen csapnivaló szülei vannak. – folydogáltak a könnyek a nő arcán. – Changbin úgysem fogja felnevelni, hiszen ő is börtönbe kerül amint megtalálják. És nem akarom, hogy a kislányom árvaházba kerüljön, és idegenek neveljék fel. Dambinak pedig amúgy is jót tenne, ha lenne egy testvére.

– Hát... Nem is tudom mit mondjak... Sokat kérsz. Hyunjin nem fog beleegyezni...

– Azért szólok most. Beszéljétek meg, kérlek! Csak rátok számíthatok!

– Megpróbálhatom...

– Felix, könyörgöm neked, győzd meg Hyunjint, és neveljétek fel a kislányomat! Sosem lennék képes megnyugodni, ha tudnám, egy idegen karjaiban van a lányom! – sírt a nő.

– És mi nem vagyunk idegenek? – kérdezte halkan Felix.

– Öt évig nevelted Dambit, és bebizonyítottad, hogy te vagy a legalkalmasabb az apuka szerepre.

– De...

– Kérlek! Gondold át!

– Rendben, de nem ígérek semmit. Nem csak rajtam múlik, de megpróbálom...

– Köszönöm. – szipogott Sihyo.

– Azt hiszem itt az ideje, hogy hazamenjek. – állt fel Felix a székről. – Minden jó neked, és könnyű szülést, ha addig nem látjuk egymást! – búcsúzott el a terhes nőtől.

– Köszönöm. – motyogta a nő.

Felix sarkon fordult, s kiment a kórteremből. Mihelyt kitette a lábát, két rendőr ment be a terembe helyette. Yeonjun az ajtó előtt várta, s amint megpillantotta a kisebb megviselt arcát, széttárta a karjait.

Felix megváltásként nézett Yeonjunra, s azonnal a karjai közé szaladva sírta el magát.

– Bár el sem jöttem volna hyung! – bújt az idősebb mellkasába.

– Vannak dolgok, amiket nem mi irányítunk Felix. Jól tetted, hogy eljöttél, hiszen mostmár ebből a szemszögből is látod Sihyo helyzetét. Tudom, hogy fáj, de hidd el, minden meg fog oldódni.

– Remélem. Nagyon remélem!

– Én pedig azt reméltem, hogy hallgatsz majd rám! – csendült fel az ismerős hang.

Felix elválva Yeonjuntól nézett a háta mögött álló párjára, aki nem éppen a legboldogabb állapotában volt. Megijedt, s szavakat is alig tudott kiejteni a száján.

– Dambit nem hoztam.

– Szerencsédre.

– Akkor meg mi a baj azzal, hogy eljöttem ide? – törölgette az arcát a kisebb.

– Ezt majd otthon megbeszéljük. Gyere. – intett a fejével maga után Hyunjin.

– Ne csináljatok semmi hülyeséget! – figyelmeztette a párt Yeonjun.

A magasabbik szőke csak bólintott egyet ingerülten, majd elindult a kijárat felé.

Lix még egy utolsó pillantást vetett Yeonjunra, majd követte párját.