𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 𝕔𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́2⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫50.🍓

Mivel a térképből csak egy van, így mindannyian lefotóztuk --természetesen vaku nélkül-- és az elektronikus változatot követve megkezdtük az akciót.
Igazából nincs nagyobb tervünk. Nem figyeltük meg a házat és a benne levő embereket úgy mint a filmekben szokás. Egy csapat tizenéves vagyunk akik mint egy csorda, úgy vonulnak be a házba.

A kerítést farkas alakba változva küzdjük le, hisz olyankor tudunk a legmagasabbra ugrani, és amint ez megvan, pihe-puha pázsitra érkezünk. Itt következik a szétválás. Igazság szerint nem is tudom minek őrszem, hisz kintről nem jöhet senki. Bent vannak az emberek és mi megyünk oda be, szóval mit is kellene néznie a kint álló személynek?
Csak ahogyan szaladok fel a második emeletre esik le, hogy Namjoon miért is akart annyira őrszemet. Azt akarja, hogy a ribanc kimaradjon belőle és fél hogy belerondítana a találkozásba, vagy valami. És meg kell hagyni, fixen elrontaná a pillanatot.

Ahogyan a folyosóra fordulok, sorra nyitok be a szobákba és ahogyan az utolsó ajtót is belököm, egy alakot veszek észre.
Először nekem háttal állt, de a hangra felém fordult.

Kezében tartott pisztolya a földre zuhan, s csodálkozását ha akarná se tudná leplezni. Ahogyan én sem.
Pontosan abban a szobában van, ahol a térkép a medál helyét mutatja. Az "X" helyén van az én kincsem...

-E...ep...-kezdi Jungkookie, és egyértelműen hallható, hogy szóhoz se jut, de mielőtt válaszolhatna, odarohanok hozzá, végigmérem, hogy nincs e rajta nagyobb sérülés --főleg a fején-- majd buksim a nyakhajlatába fúrom, és kezeimet ökölbe szorítva, gyengéden, ütögetni kezdem a mellkasát.

-Mihért?... Miért nem írtál? Mihérth nhem szhóltál hozzám amikhor a kocshiban vol-volthál? -zokogok fel hangosan. -Mihért nem adthál valamhi jelet? Tudod mennyireh fáhjt? Hogyh mennyireh hiányoztááálh?

-Tae... -fog rá csuklóimra, és egy aprót eltol magától. -El kell menned. Most! -kijelentése ugyan érzéketlen és darabokra töri a szívem, de amint meglátom a könnyeitől csillogó szemeit, ismét reménnyel telek meg.

-Mondd el, hogy mi ez az egész! Együtt megoldjuk, mint ahogyan eddig is! Ne akard egyedül végig csinálni! Kérlek ne zárj ki az életedből! -hadarom, és valószínűleg igen hangos lehettem, ugyanis már hallom ahogyan a többiek erre az emeletre tartanak. De hol vannak akik fogva tartják Jungkookot? Vagy hogy került  Jungkookhoz fegyver? Eleve menekülni akart? De akkor miért lett volna ebben a helyiségben? Eleve; mi ez a szoba?

-Azonnal el kell mennetek mert meg fognak titeket ölni! -ordít rám Jungkook és elkezd kicibálni a helyiségből.

-Nem! Ha mi veszélyben vagyunk, akkor te is! Hetek óta keresünk! Ha már itt vagyunk, akkor velünk kell jönnöd! Komolyan nem fogod fel, hogy fontos vagy nekem és melletted akarok lenni!? Neked nem hiányoztam egy kicsit sem? Te nem velem képzeled el a mindennapjaid? -nő egy óriás gombóc a torkomban, és ugyan a sírásom már úgy ahogy sikerült visszafognom, de nem hiszem hogy sokáig bírom. Szemeimet újra benedvesednek.

-Nem tehetem Tae! Itt kell maradnom, nektek pedig eltűnnötök mert így biztonságos! Nem lehetek veled, mert akkor veszélybe sodornálak, értsd már meg! -ordítása végén már egy mély farkas morgás is elhangzik és szemei vörös fényben világítanak fel, mire enyéim kékre váltanak. -Most szépen elmész innen és soha többet nem jössz vissza! -parancsolja, és ezzel az egyetlen mondattal ismét darabokra töri a szívem. Miért nem érti meg, hogy nem érdekel a veszély ha mellette lehetek?

-Nem! Szeretlek! Majd te megvédesz! -erősködöm és tettem tudom, hogy mivel jár.

-Az Alfád vagyok! Engedelmeskedj! -néz mélyen szemeimbe és ő is tudja, hogy mi fog történni ha nem teszek eleget a kérésének.
Az erőm lassan kezd elhagyni és szemeimben a kék fény egyre jobban elhalványul.

-Ne tedd ezt... -morogja. -Nem akarhatod... -teszi hozzá. Én nem akarhatom? Miért, mire számított? Elküld és a bétája maradok?

Ha egy béta nem engedelmeskedik az alfájának és szembeszegül vele, olyan mintha felmondó levelet nyújtana be. Nem lehet a falka tagja az aki nem fogadja el parancsolójának az alfáját.

-Nem vagy többé az alfám. -hunyom le szemeim, s mikor újra felnyitom azokat, már sárgák. Ismét omega lettem. -És a párom sem.