𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 𝕔𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́2⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫65.🍓

"-Most! -üvölti Namjoon, mire egy emberként ugrunk be az ablakon." 

"Mi? Rossz helyre jöttünk?" -ez az első ami beugrik ahogyan meglátom a lányt. Fekete egyenes haja derekáig ér, fekete-lila ruhája jól kiadja homokóra alakját. Nyakában egy lila medál fénylik és aurája pont olyan színű mint ékszere és ruhája. Sosem láttam még ezelőtt.

-Te meg ki a faszom vagy? -szólal meg elsőként Yoongi hisz annyira lefagytunk mind az ismeretlentől hogy támadás helyett immár ember alakban álldogàlunk és hol egymást hol a lányt nézzük.

Yoongi kérdésére a boszorkány felnevet.

-Yonshin vagyok. De ti... Máshogy ismertek. Ez az eredeti külsőm. Gondolom ha itt vagytok, rájöttetek már hogy ki vagyok. -enged meg magának egy apród mosolyt a lány, de nem lankad a figyelme közben. A körülötte álló boszorkányokat egy legyintéssel ismét a földre teríti.

-Fejezd be Isa. A bosszú nem old meg semmit! -szólal meg Namjoon, lassan elindulva a lány felé. Óvatos lépteit figyelve szinte megáll az idő körülöttem. Valami nem stimmel.

-Isa? -kérdez vissza a boszorkány lány és óriás nevelésben tör ki.

Az ajtó váratlanul csapódik ki és hangja mindannyiunk figyelmét felkelti. Egy emberként nézünk az érkezőkre. Jiho, Jackson és Hobi állnak a bejáratban.

-Ő nem az akinek hiszitek! -kiabálja Hobi. Nem az... Akinek hisszük?

Egyszerre kapjuk fejünket Yonshin-ra, ki mostanra abbahagyta a nevetést.

-Igaz, nem azt az arcom látjátok akiként megismertetek. De talán felül becsültelek benneteket. Isa? Komolyan? Az a ribanc? -rajzolódik ki Yonshin arcán egy gúnyos mosoly, majd lila köd veszi őt körül s mikor az elpárolog, nem jutok szavakhoz.

A levegő benn rekedt a tüdőmben, szemeim pedig kikerekednek.

-Max? -csodálkozik Jin, Yoongi, Jimin és Namjoon. A fiú lány akivel mai nap is összefutottunk, ott állt előttünk.

Végig ő állt minden mögött?

-Yoonshiiiin!! Dögölj meeeg! -ordítom végig se gondolva mit teszek és megindulok hogy kinyírjam a cafkát.

Ám hiába nagy lökettel indulok meg, hogy leverjem a lányt, ő egy kézmozdulattal falhoz csap, majd átrepít a helyiségen.
A földre zuhanásom után vért köpök és fogaimat összeszorítva próbálok felkelni, hogy ismét nekirohanjak.

-Mégis honnan tudtátok? Jiho, te magad is Isára gyanakodtál. -fordul a nemrégiben érkezőkhöz Namjoon, azonban mielőtt válaszolhatnának neki, egy lila fénycsóva hátra repíti mindannyiójukat.

-Ez nem teaparti! Kurvára elegem van belőletek! -ordítja Yonshin. 

A székek és asztalok csak úgy repülnek a levegőben, hiába támadunk immár egyszerre, mindannyiónkat falnak repít.

-Apa! -hallom meg Jiho hangját, és ahogyan követem a lány alfa tekintetét, meglátom Jacksont a földön. Szájából folyik a vér, szemei alig vannak nyitva. Yonshin úgy repítette el, hogy az egyik összetört asztal lába felnyársalta és a hegyes fa keresztül ment mellkasán. 

Nem nézem sokáig a szenvedő férfit, vissza vezetem tekintetemet Jihora, aki leveszi az íjját válláról, mi eddig egész idő alatt rajta volt, a nyíl tartóból előhúz egy nyílt és felhúzza. 

Yonshin a többiekkel van elfoglalva, így fél percig összpontosít, majd lő, de nem talál. Egy arra repülő gyertyát kap el a nyíl. Miért nyíllal próbálkozik? Farkas, ráadásul alfa. Sokkal hatásosabb lenne ha nekirohanna mint a többiek. 

Jiho azonban nem adja fel, újabb nyílat húz fel, és ismét lő. Majd mégegyet és még egyet. 
Már nem is nézek Yonshinra, mert tudom, hogy úgyse talál a nyíl és ha már Jiho nem teszi hasznossá magát, én megindulok, hogy támadjak, azonban hirtelen elsuhan egy fadarab a fülem mellett, egyenesen belefúródik a Yonshinon levő medálba, mi darabokra törve hullik a földre. 

Csend. Az idő mintha megállna. Minden lelassul.
Ennyi volt? Egy nyíl elég volt a legyőzéséhez? Mit tud Jiho amit mi nem?