𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 𝕔𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́2⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫74.🍓

"Taehyung még nem tudja..."

Jungkook szemszögéből: 

-Miért hallgattatok el hirtelen? -értetlenkedik Taehyung. -Mi van Yoongival?

-Megmentett téged... -szólal meg Namjoon nagy nehezen.

-Oké, hogy megmentett, de mi van vele? Nagyon súlyosak a sebei? Őt is ebbe a kórházba hozták be, nem? Mi van vele? Ne vágjatok már ilyen gyászos fejet, mintha meghalt volna! 

-Epe...Tae...Yoongs...-kezdek bele, de Nam átveszi a szót, mikor látja hogy nem tudom befejezni mondandómat. Még mindig nem akarom elhinni.

-Nagyon súlyosan megsebesült...még a helyszínen...elhunyt. -nyel nagyot Namjoon utolsó szava előtt. Gondolom a kijelentése után feltörő könnyeit próbálta vissza fogni, majd kiviharzik a helyiségből, Seokjin pedig szorosan követi.

-Ez most komoly? Ugye nem...

-De... -nyögöm halkan. Nem tudom mit mondhatnék neki. Iszonyatosan hálás vagyok azért hogy Ő életben maradt, de Yoongs... Meg se köszönhetem neki, ráadásul már most hiányzik. Az egyik legjobb barátom volt...

Hirtelen fájdalom önti el a testem, és egyből Taere kapom a tekintetem. A könnyei megindultak és a sós cseppek égetni kezdték a sebét. Keze ökölbe szorult de hiába próbálkozik, nem tudja abbahagyni a sírást.

Szótlanul lépek mellé és fogok rá kezére hogy elvegyem a fájdalmát, azonban ellök magától.

-Menj már kifelé! Tűnj el! Miattad van az egész!

-Miattam!? Talán nem kellett volna annyira sietned hogy megments és akkor nem kellett volna téged Yoongsnak megmentenie! Ha nem hősködsz, még mindig élne! -kiabálok vissza, és hiába folytatnánk a vitát, a nővér közénk áll.

-Kérem higgadjon le és hagyja el a szobát. A betegnek ez nem tesz jót. -tessékel ki a nő, majd bezárja az ajtót előttem, mielőtt bármit is mondhatnék vagy tehetnék. 

-Mi a fene történt? -jelenik meg mellettem Namjoon. 

-Mi? Hogy mi? Hát nem látod? Ki lettem küldve a párom pedig engem okol Yoongs haláláért! -ordítom kikelve magamból. Ha ébren lettem volna...Ha Max nem ver át..Minden máshogyan alakult volna. Minden! Talán tényleg az én hibám az egész.

-Most nem az a lényeg hogy ki hibája! És már tudtommal nem a párod mert mielőtt ki lettél volna ütve, kurvára elküldted. 

-Ezek szerint te is engem okolsz? -vonom fel a szemöldökömet hitetlenül. Namjoontól a támogatást vártam volna és azt hogy eloszlassa a feszült helyzetet erre ő is ezzel jön? 

-Álljatok már le! -száll be Seokjin is.

-Kicsim, ebbe ne szólj bele. -inti le egyből az alfa.

-Ne? Miért is? Ez egy kórház ha elfelejtettétek volna és ugyan úgy érintett vagyok a helyzetben úgyhogy te csak ne csitíts el! 

-Ch. Szép kis pár. Valamiben mégse értetek mindig egyet? -nevetek fel gúnyosan.

-Fogd be! -sziszegik egyszerre, szemeik pedig már pirosan és kéken világítanak.

-Nekem csak ne parancsolgassatok! Egyikőtöknek sincs hatalma felettem. -köpöm a szavaim. -Ráadásul ti voltatok ott. Ugyan úgy tehettek Yoongs haláláról, ahogyan én. 

-De nagy szád lett mikor egy napig ki voltál dőlve egy lány miatt. Inkább maradtál volna eszméletlen. Minek is indultunk mentő akcióra? -hitetlenkedik Namjoon.

-Még mindig nem értem hogy lehetsz igaz alfa. Iszonyatosan önfejű vagy. -áll párja mellé Seokjin. 

-Tudom hogy az én hibám, oké? És nem én választottam ezt a sorsot! Fasz akart igaz alfává válni! 

-Kérem halkabban, különben hívom a biztonságiakat. -jelenik meg egy kórházi alkalmazott.

-Arra semmi szükség. Már úgysincs mondani valóm ezeknek. -nézek végig a páron és elsétálok. 

Az utcákon farkas alakban rohanok végig cél nélkül, és végül a erdei szentélynél kötök ki.