𝔼𝕡𝕣𝕖𝕤 𝕔𝕤𝕠𝕜𝕠𝕝𝕒́𝕕𝕖́2⃣ |𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

🍫64.🍓

Pontosan egy óra telt el, mikor Namjoon megjelent a nappaliban, Jinnel és Jiminnel.

-Megvan a helynek a koordinája ahova Yonshin valószínűleg megy. -mutatja fel a telefonját az alfa, mire kikerekednek szemeim és egyből talpra ugrok.

-Akkor mire várunk még? Indulás! -lelkesedek be és már farkas alakba is változok, hogy minél gyorsabban a helyszínre érhessek.

-És mégis mi a terved Tae? Lerohanod Yonshint? Jungkook erősebb nálad, és így is elintézte, szerinted komolyan győzhetsz?

-Miért, van tervetek? -vonom fel egyik szemöldökömet, immár ismét ember alakban.

-Igen, van. -bólint válasza közben Namjoon, hogy testbeszédével is alátámassza állítását. Büszkén kihúzza magát, majd folytatja, amint meglátja hogy Yoongi is megérkezett. -Minden irányból meglepetés szerűen fogunk támadni. A cél a medál. Ha azt megszerezzük, elveszíti az erejét és nem jelent gondot, úgyhogy akár vele is megbeszélhetjük, hogy hogyan kelthetjük fel Jungkookot.

-Szerinted válaszolni fog? -horkantok fel. Ekkora baromságot. 

-Ha azzal fenyegetjük, hogy elpusztítjuk a medált és örökké olyan marad amilyen, igenis válaszolni fog. -veszi át párjától a szót Jin.

-Dehát azt se tudjuk hogyan lehet elpusztítani, vagy el lehet e egyáltalán. -kötekedek továbbra is.

-Azt ő nem tudja. -vigyorog Jimin. 

-Oké, akkor most hogy ezt megbeszéltük, meghetünk végre? -sürgetem a dolgot. 

-Én vezetek. -szól rám Namjoon. -És ne feledd Tae! Nem rátörünk! Csendben fogjuk körülvenni és jelre támadunk! 

-Mi lesz a jel? -sétál közelebb Yoongi, és a kezében tartott kamerát átadja Jiminnek. Miért volt nála a kamera? Fegyelmezés képpen elvette?

Yoongi kérdésére Namjoon magasba emeli jobb karját, végig néz rajtunk, hogy mindenki figyel e, és egy határozott mozdulattal előre csap, így már nem felfelé hanem egyenesen van kinyújtva a keze. 

-Nem lenne egyszerűbb azt kiabálni, hogy "most"? -vakarja a fejét Jimin.

-Nem. Akkor Yonshin meghallja és felém fog nézni. -ellenkezik Namjoon.

-De ha rád fog figyelni, akkor ránk nem fog, szóval hátba támadhatjuk. -erősködöm, Jimint pártolva. 

-Jó, akkor azt kiáltom majd, hogy "most". Mindenki megjegyezte? -néz körbe rajtunk ismét, mi pedig bólintunk.

-Ahj, menjünk már, ezt a jelet még egy óvodás is meg tudja jegyezni. -morog Yoongi, és végre megindult a "seregünk" a "csatába" miután Namjoon még írt a csoportba, hogy hova megyünk, mikor érünk oda körülbelül és ha oda érnek addigra Hobiék, akkor a jelet is tudják.

Olyan egy órába telhetett farkas alakban eljutni a koreai boszorkányok legszentebb helyére, aminek a helyszínét Namjoon valahonnan megszerzte. 
A Seoulból kiérve délre mentünk, ahol egy búzamezőn átvágva egy erdőben kötöttünk ki. Egyre jobban a sűrűbe rohantunk, majd hirtelen Namjoon megállt.

Fejbillentéssel jelzett, hogy ki merre vegye körül az előttünk levő tisztást, aminek közepén egy faház magaslott. 
Én, Jimin és Yoongi jobbról osonunk, míg Jin és Namjoon balról. Amint nagyjából egyenlő távolságban vagyunk egymástól, lassan elkezdünk közeledni a faházhoz.

Mikor már kezdenék kételkedni, hogy biztosan jó helyen vagyunk e, bentről sikolyok hallatszanak ki, egy ördögi női nevetés kíséretében. Az ablakoknak kihagyott helyeken villanásokban megnyilvánulva lila fény világít kifelé. 

Egy ajtó, és 6 ablak van az épületen, így kénytelen vagyok a ház mögül az egyik oldalra sietni, és várni a jelre. A ház sarkai miatt nem látjuk egymást, így örülök neki, hogy a néma jelet "most"-ra cseréltük, viszont így is hegyeznem kell a fülemet, hogy halljam Namjoon hangját, hisz a sikítások mindent elnyomnak. 

Az ablaktól olyan 1 méterre vagyok, így csak néhány ismeretlen boszorkányt látok, akik közül néhányan valami varázsigét mormol, a többiek pedig vagy a levegőben ügyetlenkednek és üvöltenek, vagy már mozdulatlanul el vannak terülve. Jihonak tényleg nagy ereje lett, hogy egyedül elbánik ennyi boszorkánnyal, viszont ránk nem számít. Mi legyőzhetjük. Alig várok, hogy beugorjak az ablakon, szembenézzek vele és bosszút álljak rajta, amiért bántotta az ÉN alfámat, az ÉN páromat, az ÉN Jungkookomat. 

-Most! -üvölti Namjoon, mire egy emberként ugrunk be az ablakon.