Sárkányok háza: Tűzcseppek

Az elsőszülött

Daemon Targaryen elégedett mosollyal ült lova nyergében, s ahogy a díszes menet előtt feltűnt a nemrégiben felújított nemesi udvarház, megsarkantyúzta hátasát, hogy elsőként nyargalhasson be rég nem látott westerosi birtokára. A Városi Őrség húsz könnyűlovasa kísérte: tíz haladt a menet élén, tíz a végén. A két kis csapattest között egy fehér, aranyozott hintó és egy kényelmes utazóbatár zötyögött a macskaköves úton. A hintó oldalán a fekete mezőben vörös sárkányt ábrázoló Targaryen-címer, a menet élén a Hightower-ház lobogója hirdette, hogy nem akárki tért vissza Óvárosból. Ser Criston nagyot szippantott a friss levegőből. A díszesre faragott kapun átléptetve leszállt lova nyergéből, a kantárt pedig azonnal átadta a király intézőjének, aki már napok óta várta a Hódító Aegon Lovagrend fehér sárkánya és családja érkezését. Látszott, hogy Viserys megbízottai derekasan kitettek magukért. Az érkezésükkor a szolgálók mind felsorakoztak odakint, hogy a hazatérők legszebb, legtisztább ruhájukban köszöntsék feljebbvalóikat. Mire Viserys köszöntötte őket, addigra a címeres hintó is begördült az udvarra. Criston elsőként a már kilenc hónapos terhes Johannának segített belőle kikászálódni, majd a hosszú utazástól nyűgös Aegont vette el dajkája kezéből és kapta a nyakába. A nő lassú léptekkel követte: várandósságának vége felé közeledvén terebélyesebb volt, mint valaha. Nehézkesen mozgott, már sétálni is alig bírt, ennek ellenére már az indulásuk óta olyan nyájasan beszélt a férfival, ahogy azt utoljára az együtt töltött éjszakát követő gondtalan, rövid időszakban tette. Nem is csoda: elege volt óvárosi otthonának szűkösségéből, zsúfoltságából, a septák és a fanatikus verebek okozta lármából – Criston pedig végre valóban a tettek mezejére lépett. Úgy gondolta, Johanna a westerosi udvarházban sokkal nagyobb nyugalomban és kényelemben hozhatja világra első közös gyermeküket, mint Óvárosban. Hightower székfőváros ide vagy oda, azok a zűrzavaros állapotok, melyek ott uralkodtak, nem valók egy várandós anyának – hát még akkor, ha ez a várandós anya egy sárkány lovag szeretője. Johanna fellélegzett, ahogy elhagyták a Selyem utcát, és bár irtózatosan kimerítette őt az út, egyetlen alkalommal sem zsémbelt, végig példás nyugalommal tűrte a hullámzó hasi fájdalmakat.

- Mit szólsz mindehhez? - kérdezte tőle fensőbbséges mosollyal Criston. - Megígértem, hogy megteszem a szükséges lépéseket, és így is tettem. Direkt nem szóltam előre, hogy annál nagyobb legyen a meglepetés.

- Meglepődtem, bizony - válaszolt Johanna pihegve, óriási hasát fogva. - Álomszép a Cole birtok.

Valóban az volt. Távol a zajtól, messze a városi nyüzsgéstől, Királyvár lankái és buja zöld rengetegei közt, egy viszonylag dombosabb területen. Két oldalról az erdő, a harmadikról a folyó határolta a kiterjedt birtokot. Észak felől, amerre elkanyarodott a keskeny, poros földút, halk harangzúgást hozott a hűvös szellő.

- Ser Criston uram, Johanna Hightower úrnőm! - szólította meg őket az intéző alázatosan meghajolva. - Kerüljetek beljebb, bizonyára elfáradtatok az úton! Odabent kellemes hűvös van, és kényelmesen le tudtok telepedni.

- Köszönjük, Ser Gwayne! - biccentett Criston, majd mielőtt beléptek volna a tornácos, hófehér házba, odaintett az embereinek, hogy kezdjenek hozzá a hintó kiürítéséhez.

A látvány mindkettejüket lenyűgözte. Az udvarház az utolsó sarokig kitakarítva, javarészt vadonatúj bútorokkal berendezve várta őket. Az ajtón belépve azonnal friss cipóval, sózott hússal, tojással és gyümölccsel megrakott asztal terpeszkedett előttük, az ételek mellett több kancsó borral és hűs kútvízzel. Innen két irányba lehetett továbbhaladni: balra a hálókamrák, jobbra a nemesi lakrész szobái nyíltak egymásba. Criston és Johanna tágas hálószobájában még lehetett érezni a friss deszka illatát, melyből az ágyukat és a születendő csecsemő bölcsőjét faragták. A falak mentén zöldre mázolt nemzetségládák sorakoztak, jellegzetes westerosi virágmintázattal, színes indákkal, madarakkal díszítve. Az ablakokban fokhagyma, a rossz szellemek és az ördögök távol tartására. A házban továbbá külön szobák álltak a vendégségbe érkező fontosabb embereknek, illetve egy, ahol majd a gyerek lakhat, ha már nagyobbacska lesz. Az udvarházhoz egy tekintélyes méretű pince is tartozott, mennyezetig telehordva élelemmel és boroshordókkal. Az épület mögött kemence és tűzhely kapott helyet, ahol már sültek a különféle lepények, és javában rotyogott a sűrű juhragu. A hintó kiürítése után Criston családja és minden embere letelepedett a szabad ég alá, a kecskelábú asztalok köré, hogy a verőfényes napsütésben az utolsó morzsáig elfogyasszák a finom étkeket. Valódi ünnep volt ez a nap – a Cole-ház örökösének és kedvesének éppúgy, mint a katonáknak és a háznépnek. Nem sokkal ezután Johanna Hightower méhéből új élet fakadt: másnap éjjel felsírt Criston első életerős – és egyúttal törvényes – gyermeke. A férfi soha életében nem felejtette el azt az éjszakát. A kedvese erős szorítását, a bába határozott szavait és értő mozdulatait, azt a sok vért és testnedvet, Johanna semmihez sem hasonlítható üvöltését, majd annak az apró, csupasz, magzatmázas kisdednek az éles sírását, akinél nagyobb csodát még nem teremtettek az istenek, és akinek láttán Ser Criston szívét kimondhatatlan melegség öntötte el, mivel tulajdon vére jött világra azon a késő téli éjszakán.

- Fiú lett - közölte a bába az örömhírt, és amikor Johanna mellkasára fektette a hófehér vászonba és gyapjúba bugyolált, erőtlenül mocorgó csecsemőt, Criston sírni kezdett.

Maga sem tudta, vajon mióta, de csak ekkor ébredt rá, hogy könnyek áztatják az arcát. Őszinte, mély meghatottsággal nézte, ahogy az alig pár perce született apróság és meggyötört anyja először fedezik fel egymás tekintetét, és úgy érezte, ünnepnap ez a családja történetében. Ser Criston Cole-nak, a Hightower-ház lovagjának megszületett az első törvényes örököse, Elston Cole.