Sárkányok háza: Tűzcseppek

Terhesen száműzve

A Vörös Torony tövében, az esti órákban két alak várakozott: egy szép, várandós hajadon és egy gyermek. Előbbi Johanna volt, Alicent királyné bizalmas udvarhölgye, akire a szokásostól eltérő feladatokat is bátran rá lehetett bízni. Aegon herceg ötéves volt, bár eszét és tartását tekintve akár tíznek is mondhatta volna magát, anyja pedig gondoskodott róla, hogy mindenből a lehető legjobbat kapja. A kis Aegon meghálálta a féltő gondoskodást: rohamos gyorsasággal sajátította el az írás, az olvasás, a számolás művészetét, ügyesen bánt a tőrrel és az íjjal, ahogy a kisebb termetű lovakat is irigylésre méltó módon ülte meg. Királyhoz illő nevelést kapott, csupán azt sajnálta, hogy nagyapját nagyon ritkán látja, és Ser Otto ezen ritka alkalmakkor is merev és távolságtartó maradt. Nem úgy a gyönyörű királyné, aki elhalmozta a fiát szeretetével, és aki gyakorta együtt imádkozott vele kedvenc szárnyas oltáránál. A szeretet kölcsönös volt, és Aegon sosem volt boldogabb, mint akkor, amikor megtudta, hogy kisöccse születik. Kezdetektől fogva úgy is tekintett Aemond hercegre, mint legjobb barátjára, és izgatottan várta, mikor lesz már a gyermek elég nagy ahhoz, hogy együtt játsszanak, együtt tanuljanak, nevelkedjenek a királyi udvar biztonságot adó falai közt. Amikor Aemond herceg is világra jött, Aegon valóban úgy érezte, ennél boldogabb, büszkébb bátyja már nem is lehetne a testvérének. Johanna körül minden megváltozott. A királyné mind közönyösebbé vált iránta, a közös imák is egyre ritkábbak lettek, és az a szeretetteljes légkör, mely mindaddig körülvette, elpárologni látszott, akár a sárkánytűz füstje. Egyre több furcsa tekintet szegeződött a lányra, a palota folyosóin összesúgtak a háta mögött, s egy alkalommal, bár azt nem értette, miről beszélhetnek, hallotta, amint a főkomorna azt sziszegi az egyik udvari méltóságnak, hogy „szégyen". Johannának a szívébe hasított ez a szó, hiszen nem voltak kétségei afelől, hogy a főkomorna és a férfi róla beszélgetnek. Éppen csak azt nem tudta, mi lehet az a szégyen, amivel őt vádolják. Hiszen mindig is a királyné udvarhölgyéhez méltó módon viselkedett, egyszer sem lehetett rá panasz. A Hightower család gyermekeként szigorú nevelésben részesült, soha nem voltak kihágásai. Hát akkor miért vádolják őt szégyennel? Ez a dolog oly mélyen befúrta magát romlatlan lelkébe, hogy nemsokára már enni sem nagyon akart, s az éjszakák java részét álmatlanságban töltötte, a mennyezetet bámulva, fájdalmas gondolatok közepette. Azon a késő őszi estén sem volt ez másképpen. Westerosra leszállt az est, az udvar elcsöndesedett, a fények sorra kialudtak, csak itt-ott égett pár fáklya az éjszakai őrség kedvéért. Aegon herceg magányosan feküdt a hálótermében, amikor nyílt az ajtó, és Johanna udvarhölgy lépett be a helyiségbe, kezében lámpással.

- Mennünk kell - jelentette ki egyszerűen. - Öltözz fel, Aegon herceg!

A fiú nem értette a helyzetet. Félig felkönyökölt az ágyon, és álmosan pislogott Alicent bizalmasa felé.

- Hiszen már majdnem elaludtam! - ásította, mire Johanna sietősen beljebb lépett, és a ruhás ládából kiválasztott pár egyszerűbb darabot.

- Majd alszol útközben - mondta, miközben az ágyra készítette a ruhákat. - Igyekezz, mert mindjárt itt van értünk a batár!

Aegon feltétlen engedelmességhez volt szoktatva, így szinte öntudatlanul kezdte magára húzni a vastag barna harisnyát, a kék tunikát és a sötétzöld csuklyás köpönyeget. Díszes kis öve helyett Johanna egy veretek nélküli, egyszerű fémcsattal ellátott ruhaövet nyújtott át neki, majd segített felhúzni a csizmáját.

- Hova megyünk? - kérdezte a kisfiú, amikor már útra készen állt. - Tud erről az anyám?

- A királyné maga parancsolta, hogy kísérjelek el - felelte az udvarhölgy, aki most egy vászonbatyuba kezdett ruhákat csomagolni. - Ma éjjel elhagyjuk Királyvárat, méghozzá feltűnés nélkül.