Sárkányok háza: Tűzcseppek

A westerosi esküvő

A királyi palota termét az északkeletre néző ablakokon át elöntötte a hajnali fény, a napsugarak arannyal szőtték át a birodalmat. Nagy, fénylő háromszögek terültek el a kövezett padlón. A nyár közeledtét a kezdődő meleg is jelentette. Szerte Királyvárban, de főleg a falakon kívül már virágba borultak a mezők és gyümölcsfák. A szél a tenger felől friss vízszagot hozott. A Triarkátus hajói szüntelenül járőröztek a partok közelében. Az északi kapun át jöttek a kereskedők, hiszen hamarosan nagy lakodalom lesz a várban. Az ebédelők közül azonban senki sem csodálta a tájat. Jeyne Lothston ült az asztalfőn, és bár a szolgák minden mozdulatát figyelték, így kívánva eltalálni legközelebbi ízlését – a lány arca mozdulatlan maradt. Tizenhatodik esztendejébe lépett, az arca hamvas volt még, de már egy ifjú hajadonnak számított. Mindig hölgyekhez illő ruhákat viselt, amik a legdrágább essosi kelmékből készültek. Még a cipőjét is csak legbizalmasabb udvarhölgyei láthatták. Két fehér keze mintha bátortalanul bújt volna elő a fodros ruhaujjból. Mélyzölden csillanó finom szálakből szőtt selyem övezte testét, amely még nem kezdett asszonyosodni. Falena asszony hallgatag volt, mint mostanában oly sokszor. Az ebéd mentes volt minden államügytől, de ettől az özvegy kedve nem lett jobb. Szürke ruhája nem illett az ebédhez. Ha a Hét Királyságon kívüli országbeli meghívottak is ülnének az asztal körül, ami akkor jóval nagyobb lenne, és a szolgaszemélyzet is népesebb... De hogy egy különleges napon tartott királyi ebédhez, a legszűkebb környezetben is így öltözzön valaki! Crispian Cole magába fojtotta megjegyzéseit. Lysi Serenei pedig az utóbbi időben nagyon ingerlékeny lett, bármilyen apróság felbosszantja. A lovag mostanában vette észre, hogy ő is kezd ilyenné válni, mióta megszakított minden kapcsolatot az öccsével. Sokszor érezte úgy: nem vesztegetheti tovább az időt, hatalmat kell szereznie. Ő maga egyszerű fehér köpenyesnek öltözött. Ahogyan idősödött, úgy törekedett az egyszerűségre. Kerülte a cicomát, piperére soha nem volt igénye, nem is tartotta férfias dolognak a westerosi kencéket és szúrós szagú vizeket. Most is úgy öltözött, mint az ország akármelyik lovagja. Semmi állatbőr, semmi aranycsat, vagy aranyozott gombok, sujtások és paszományok. Ilyesmiket csak országos ünnepek alkalmával vett fel, ha idegen követek előtt kellett jeleznie, melyik házból származik ő. Most nadrág, csizma, fehér ing, páncélmellény volt rajta, és egy öv. Már vége felé járt az ebéd, a szolgák gyümölcsöt tettek az asztalra. Essosból hozott fügét, szép nagy, húsos darabokat, és őszibarackot, amit Westerosban nem sokan ismertek. Crispian hallotta, hogy a kereskedők csakis királyi megrendelésre, könnyű kocsik elé fogott, jól futó déli lovakkal hozták ezeket Essos északi feléből. Szalmába csomagolták a szállítmányt, ponyvával takarták le, hogy ne érje hőség a gyümölcsöket, sőt a darabokat is külön becsomagolták, hogy meg ne sérüljenek. A kocsik minden harmadik napon jöttek, keresztül a nyártól meleg birodalmakon. Télen ritkábban jöttek, akkor nem kellett attól tartani, hogy kárba vesznek a királyi asztalra szánt gyümölcsök. A tányérokat a szolgálók elvitték előlük, az étkezőeszközök helyett csak kicsi óntálak maradtak az asztalon, meg kis pengéjű kések, hogy azzal vágják szét a barackot.

- Vajon ez előnyös esküvés lesz?

Jeyne szájából hangzott el a kérdés, és ez nagy meglepetést okozott a teremben. Eddig akármilyen döntés született vele és Aemond herceggel kapcsolatban, nem szólalt meg, nem vitatkozott, nem szegült ellene. Ha voltak kérdései, az anyjának vagy a királynénak tette fel, amikor kettesben voltak. Az igazán megdöbbentő maga a kérdés volt. Tizenhat nyarat megélt, maholnap tizenhetet, mégsem vette őt komolyan senki. Az egész udvar, de főképpen a királyné és Aegon király úgy tettek, mintha Jeyne nem is létezne. Egészen eddig a napig azt sem hitték, hogy bármit is szóvá tesz majd. És lám, most elhangzott a legfontosabb kérdés. Serenei képtelen volt megszólalni, harag és féltékenység gyűlt benne. Crispian látta az arcán, ismerte őt, ezért csak bólintott feléje, mintha azt mondaná: hagyd, ez legyen az én dolgom. És miközben Serenei úrhölgy udvariasan távozott, a lovag egy intéssel kiparancsolta az udvarmestert és a Triarka két udvarhölgyét, akik segítettek a nőt az ebédhez öltöztetni. Négyen maradtak, egymás között, mint már oly sokszor. Amint az utolsó szolga becsukta maga után az ajtót, a lovag közelebb lépett a lányhoz. Jeyne látta a férfi arcán, hogy nem fog vele veszekedni. Valami egészen más készült, és a lány megdöbbenve hallgatta a férfi szavait. Mert Crispian Cole most másképpen beszélt, mint máskor. Baráti volt a hangja, sőt mintha kivételesen felnőttnek tartaná Jeynét.