Sárkányok háza: Tűzcseppek

A Farkas születése

Rodrik a maga rendíthetetlen iramában, öles léptekkel haladt a királynéi szárny felé, hogy köszöntse hitvesét, és hogy megbizonyosodjon felőle, Sabitha jól viseli a várandósságot. Tárnokmestere, Runcel Hightower, gondterhelt ábrázattal loholt a nyomában, és szokása szerint fejfájdító számadatokkal, bonyolult ötletekkel, illetve azok kidolgozási stratégiáival fárasztotta a csapnivaló aritmetikai érzékkel bíró uralkodót. Rodrikot épp ezek az ügyek érdekelték most a legkevésbé, melyek nélkül amúgy nem is állhatna meg saját lábán a királyság, még a sikeres hadjáratok és győztes csaták ellenére sem. Runcelt mindez nem zavarta, hiszen tudta, hogy az Ifjú Farkas vakon bízik benne, ő pedig ezáltal gondtalanul és minden eszközt bevetve dolgozhat, hiszen saját hivatalában teljhatalommal bírt. Ugyanakkor nehéz helyzetben muszáj volt alkalmat találnia arra, hogy ötleteit és tervezeteit a Stark király elé tárja – egyrészt, hogy Rodrik jóváhagyhassa, kézjegyével láthassa el és lepecsételhesse őket, másrészt pedig, hogy kibocsátott okleveleiben és büszke felszólalásaiban úgy adhassa elő azokat, mintha csak az ő koronás kútfőjéből származna mind. A harcok sikeréhez márpedig erre nagy szükség volt.

- Az ég szerelmére, Runcel! - emelte az égre a tekintetét Rodrik. - Alig kötötték be a lovamat az istállóba, és te máris rajtam csüngesz. Legalább azt várjad meg, amíg illő módon köszöntöm a királynét!

- Éppen erről van szó, felséges uram - nyögte Runcel. - Tudnod kell, hogy...

- Még egyszer kérlek, tárnokmester, csak addig várj, amíg megszabadulok az út porától!

- De uram, amíg házon kívül voltál...

Nem fejezhette be, mert a király odaért az asszonyi szárnyhoz, fogadta az ajtónállók köszöntését, majd benyitott abba a tágas helyiségbe, ahol Sabitha és udvarhölgyei a napjaik java részét szokták tölteni. Ahogy átlépte a küszöböt, harmonikus kép tárult a szeme elé. A puha párnákkal kényelmessé varázsolt ülőfülkékben gyönyörű ruhákba bújt fiatal nők hímeztek, varrtak, fontak és végeztek egyéb, Rodrik számára csak hírből ismert kézimunkákat. Egyikük túlcizellált szerelmes költeményeket olvasott fel egy díszes kötésű, északi nyelven írt könyvecskéből, míg Sabitha Frey főkomornája a sarokból figyelt sötét szemöldöke alatt megbúvó szigorú tekintetével, csendesen őrizve a békét és az erkölcsöket. Nem kellett azonban félnie: az elhangzó versek, melyek bizonyára szoknyapecér bárdok tollából származtak, és melyek hallatán az udvarhölgyek időnként vágyakozva sóhajtottak fel, csak a jó ízlést sértették, az illemet nem. Csupa kellem és báj, a meghitt nyugalom kis szigete egy férfiak által irányított, vérre és vasra épülő világban – Rodrik általában valami ilyesmit látott, ahányszor csak felkereste hitvesét a számára fenntartott lakrészben. Ezúttal azonban mintha megváltozott volna valami. Nem jött rá azonnal, hogy mi lehet az, csupán érezte, furcsán, a zsigereiben, mint ahogy a veszélyt vagy a háta mögött titkon reá szegeződő tekinteteket érzi meg az ember. A változás ott volt a levegőben. Sabitha Frey még kilenc hónapos várandósságában is megőrizte őzsuta-alkatát. Testére simuló, pompás vörösbársony ruhában ült egy támla nélküli széken, háttal az imént belépő férjének, és egy ezüstszálas farkas címert ábrázoló, hófehér kendőt hímezett, miközben halk, lágy hangon beszélt a rajta látható alakról. Úgy tűnt, mintha éppen megmutatná valakinek a ritka gyönyörű és még annál is értékesebb kendőt, holott udvarhölgyei mind mással foglalatoskodtak, és a soron lévő költeményt hallgatták. Amikor Rodrik megköszörülte a torkát, és köszöntötte előbb a feleségét, majd mindenki mást is a helyiségben, egy csapásra csend lett. Sabitha megfordult, felemelkedett, láthatóvá vált szépen domborodó hasa is, melyre óvón ráhelyezte bal tenyerét.

- Isten hozott itthon, kedves férjuram - mondta halk, kicsit talán félénk hangján a királyné. - Remélem, sikeres és könnyű utad volt...

Rodrik erősen töprengett rajta, hogy vajon mit mondhatna neki, de ismét cserbenhagyták a szavak. Éppen őt, aki seregeket vitt győzelemre, akinek a hangja könnyedén betöltötte a lovagtermeket, és aki a tárgyalóasztalnál is képes volt úgy alakítani mondandóját, hogy végül minden az ő akarata szerint alakuljon. Ezt a Stark férfit egy csapásra elhagyta szónoki képessége egy várandós nő hatására, dermedt tanácstalansága azonban nem tartott tovább pár pillanatnál. Végül visszanyerte teljes önuralmát, és szigorú ábrázattal meredt a hitvesére. Sabitha Freynek csupán néhány sokatmondó pillantásra volt szüksége ahhoz, hogy udvarhölgyei tudják, ideje távozniuk. A királyi páron kívül hamarosan senki nem maradt bent. Még az ajtó túloldalán várakozó Runcel Hightower is kijjebb húzódott a folyosóra, nehogy úgy tűnjön, hallgatózik.