Sárkányok háza: Tűzcseppek

A csatacsillag

A királyi ebédet követően a lovagok szétszéledtek, és mindenki máshol folytatta a mulatozást. A Cole testvérek apjuk feketerévi házába tértek vissza, ahol már hajnal óta sürgött-forgott a szolganép – hiszen hogy is lehetne az, hogy már egy eleve pompás főúri ebéd után ne folytathatnák az ünneplést egy ugyanolyan kiadós vacsorával és hajnalba nyúló tivornyázással. A délután nagy részét, míg az étel készült, a ház tágas udvarán töltötték, alaposan kirámolva Tristan saját fegyverraktárát. Először, csak hogy túlságosan meg ne erőltessék a telepakolt gyomrukat, a porta végén felállított fonott vesszőfogókra lövöldöztek, afféle ártalmatlan, tét nélküli íjászversenyt lebonyolítva. Akinek három lövésből egyet sem sikerült a vesszőfogóba küldenie, az kiesett a játékból. Ebből a könnyedebb harci játszadozásból még a nagymesternek készülő Triston is kivette a részét, de mivel nem igazán konyított a fegyverekhez, hamar el is veszítette a versenyt. Az első helyet az ifjú Ser Criston szerezte meg magának, méghozzá oly magabiztossággal, amitől bátyjai álla is leesett. A versenyen mindannyian az essosiak ősi fegyverével, a visszacsapó szaruíjjal lőttek, ám később kipróbálták a raktárban található többi készséget is: a botíjakat, a számszeríjakat, sőt a könnyebb és rövidebb nyelű lándzsákat is. Tristan egyszer csak odalépett legkisebb öccse elé, a harminc éves Criston vállára ejtve súlyos tenyerét.

- Kedves Criston öcsém! - szólt a benyakalt bortól túlfűtött hangon. – Te nyerted a családi küzdelmet, hát úgy illik, hogy a bajnok kapjon valamiféle győzelmi trófeát is.

Criston csak állt a bátyja előtt mosolyogva, és várta a méltó jutalmat. Ő ugyanis Cole volt – a Cole-ok pedig tudták, hogy álszerénységgel nem lehet előbbre jutni. Különben is: ami jár, az jár! A férfi bevezette nálánál tizenkét évvel fiatalabb fivérét a fegyverraktárba, felnyitotta egy vasláda fedelét, és egy olyan gyönyörű csatacsillagot emelt ki onnan, aminek nem volt párja a portán, sőt talán egész Westerosban sem – kivéve a királyi fegyvertárat.

- A többiek azt mondják, hogy nincs fegyver, amihez jobban értenél a csatacsillagnál - szólalt meg Tristan. - Az kétségtelen, hogy apánk régi csatacsillagját már mesterien kezeled. Most fogadd el tőlem ezt!

Criston szó nélkül, lángoló szemmel vette át a becses ajándékot, ám amint két kézzel megemelte, csodálkozva jött rá, hogy az könnyebb, mint amilyennek tűnik. Aranyból készült, sötéten csillogó törzsét gyönyörű faragások és sárgaréz berakások ékesítették, melyek keskeny, egybefonódó indákat, kancsókat, vékony levélkéket mintáztak.

- Tudom, más ez, mint a visszacsapó íjad - törte meg a csendet Tristan. - Gyorsabb és könnyebb is. Kétszáz lépésről átüti még a láncvértet is, meg alatta a fegyverkabátot!

Azzal a férfi visszafordult a ládához, túrt benne kicsit, majd egy kisebb vesszőtegezt szedett elő a mélyéből.

- Ilyen erős vesszők tartoznak az apánktól örökölt íjhoz - magyarázott tovább az öccsének. - Rövidebb, vaskosabb, gyilkosabb vesszők.

Criston átvette bátyjától a tegezt, és a számszeríjat óvatosan a falnak támasztotta. Ezek a lövedékek valóban veszélyesebbnek tűntek azoknál, amikkel korábban dolga volt. Arra gondolt, hogy ha ezek a kis csatacsillagok háromszáz lépésről átütik a páncélinget, akkor vajon mit tehetnek kisebb távon a hússal, a csonttal, a belső szervekkel.

- Köszönöm, Tristan! - szólalt meg a legkisebb Cole.

- Szívesen, testvér! - verte vállon a fivére. - No de most megmutatom, mi a módja annak, hogy megnyerj egy lovagi tornát.

Azzal elvette a falhoz támasztott fegyvert, és szemmagasságba emelte.

- A lábadat beleakasztod a kengyelbe, mert különben nem bírod felhúzni az ideget - mondta komolyan. - Ennek két módja is van, de mindkettőhöz szükséges ez a készség - vett le az övéről két vashorgot, melyek közös markolatból meredtek elő. - Felőlem akár kézzel is megpróbálhatod felajzani, de ha rám hallgatsz, a kétfejű horgot használod.