Sárkányok háza: Tűzcseppek

A vérbosszú esküje

A viharföldi futár rettegett és átkozódott, amiért pont neki kellett megvinnie a hírt Sárkánykőre. Éppen egy ilyen hírt! Mint minden engedelmes futár, ő is arról ábrándozott, hogy egyszer jusson neki olyan feladat, amiért hatalmas jutalmazásban részesülhet: példának okáért ő vihesse meg a hírt Daemon hercegnek, miszerint annak ismét fia született, vagy hogy egy régi, ádáz ellenfél végleg behódolt. De egy ilyen hírt, méghozzá magának a rettentően szigorú és keménykezű Rhaenyra Targaryen királynőnek? A futár homlokán hideg verítékcseppek ütköztek ki. Végül nem ő volt az, akinek Rhaenyra füle hallatára ki kellett mondania a borzalmas szavakat. Ő az udvarmesterrel közölte, mire az falfehér ábrázattal eltűnt a palotában, hogy megkeresse azt az embert, aki meg majd tőle veszi át a nehéz feladatot. A futár kimerülten rogyott össze, ott, a palota belső udvarán. Nem tudta eldönteni, jobb-e, avagy inkább rosszabb, ha Rhaenyra királynő és Criston Cole király egyszerre értesülnek a hírről. Aztán arra jutott, hogy teljesen mindegy: ettől már sem így, sem úgy nem lesz jobb a helyzet. Az udvarmester hamar megtalálta a királynői tárnokmestert, aztán együtt értesítették az udvarbírót. Mire odaértek Rhaenyra királynőhöz, már az asztalmester és a pohárnokmester is ott állt mellettük. Rhaenyra, aki éppen Lelia hercegnőnek magyarázott valamit néhány udvarhölgye társaságában, rögtön tudta, hogy baj van: ezek öten úgy sorakoztak fel ott előtte, mint akiknek valami rettentő súlyos bűnt kell meggyónniuk. Rhaenyra arca elkomorodott, vonásai megfeszültek, és intett, hogy azonnal közöljék, amit mondaniuk kell. Végül az udvarmester szólalt meg, a többi udvari méltóság csak állt mellette lehajtott fővel.

- Felséges asszonyom - nyögte ki végül -, a kuzinod... Johanna Targaryen, a felséges viharföldi hercegnő...

Rhaenyra nem szólt közbe, de a tekintete mindent elárult. Már tudta. Hiszen ettől rettegett, amióta legutóbb Viharvégben járt. Sőt: amióta Rhaenys elszakította Johannától öt gyermekét. Ez volt a legnagyobb félelme – és most elég volt ránéznie ezekre a hamuszürke arcokra, elég volt meghallania a rekedt, dadogó hangjukat. De mégis ott volt az az utolsó reménysugár: amíg nem mondják ki, talán meg sem történt. Talán mégis valami egészen másról van szó.

- Felséges asszonyom - ereszkedett térdre az udvarmester, akinek a szemét egyszeriben elöntötték a könnyek. - Az ártatlan Johanna hercegnőt Aegon parancsára meggyilkolták. A kuzinod... A kuzinod meghalt, felség...

Elsőre Rhaenyra még fel sem fogta egészen. Lidérces álomnak vélte, vagy annak akarta vélni. A szíve kihagyott egy dobbanást, a gyomra fájdalmas görcsbe rándult. Szédült, forogni kezdett vele a trónterem. Az előtte álló férfiak és a körülötte lévő udvarhölgyek arca, alakja elhomályosodott, a hangjukat távoli, tompa zajként érzékelte csupán. Erőtlenül állt fel a trónszékéről, aztán rögtön össze is esett. Érthetetlenül motyogott maga elé, miközben az udvarnagyok a karjánál fogva felsegítették, aztán néhány lépés után ismét összeesett. Soha senki nem látta még ilyennek Rhaenyra Targaryent. El sem tudták képzelni, hogy valaha is ennyire elhagyhatja az ereje – éppen azért, mert sosem engedte meg magának, hogy gyenge királynőnek lássák. Könnyei patakokban mosták az arcát – aztán hangosan felzokogott. Szaggatott, hörgő hangon. Nem is zokogás volt az, sokkal inkább őrjöngő, fájdalmas üvöltés. Segélykérés, vád, a Hetek Istenének számonkérése. Egy Targaryen vérfagyasztó sikolya, akinek kihasítottak egy darabot az eleven, dobogó szívéből. Mindenki tanácstalan volt. Berohantak a lándzsás őrök, aztán ők is csak döbbenten nézték, ahogy a királynő a földön üvölt, és a ruháját szaggatja. Az udvarhölgyek és a kis Lelia hercegnő szintén zokogtak, az udvarnagyok azt sem tudták, hová nézzenek zavarukban. Az őrség kapitánya tért észhez elsőként: az egyik lándzsást elküldte a nagymesterért, ő maga pedig Daemon herceg palotásainak kapitányához sietett, mert az nyomban világossá vált, hogy bármi is történt a Viharföldeken, arról Criston Cole-t azonmód értesíteni kell. Két órán belül egész Sárkánykő értesült Johanna hercegnő haláláról. További két órán belül már Velaryonban sem akadt senki, aki ne hallotta volna, mi történt a Viharföldeken. És így gyűrűzött tovább a szomorú hír az országban, eljutva minden városba, várbirtokra, nemesi portára. Rhaenyra Targaryen, miután nagymestere megnyugtatta annyira, hogy ismét lábra bírjon állni, bezárkózott a hálótermébe, és napokig nem jött elő. Nem nyitott ajtót sem Jacaerys hercegnek, sem legbizalmasabb embereinek. Amikor napokkal később megjelent, a haja teljesen megőszült. A bőre holtsápadt, az arca beesett, szeme mint sötét sárkányveremben lángoló ékkövek.