Sárkányok háza: Tűzcseppek

A Viharföldek lázadása

Tarth szigetének főterén egy tűt sem lehetett volna elejteni, amikor a polgárokat összeterelték a rendkívüli közgyűlésre. A tér kellős közepén egy emelvényre felállították a westerosi kancellária egyik fehér köpenyes lovagját – azt a lelkes Greyjoyt, aki mindenki másnál hűebben szolgálta a Targaryen-házat: az ő feladata volt a városi tanács után immár a Viharföldek egész népének füle hallatára is felolvasni a sárkánykirály rendeletét. Az írás aznap napnyugtakor érkezett, és nem volt több pár sornál, de a tartalma, meg a hatása felbecsülhetetlennek bizonyult.

- Aegon Targaryen, a Hetek Istenének kegyelméből Westeros, Észak, Nyugatvidék, Síkvidék, Folyóvidék, Koronaföldek, Viharföldek, a Völgy és Dorne királya, Sárkánykő fejedelme és Hullámtörő hűbérura, nemes Királyvár bírái, tanácsa és alattvalóinak üdvözletével hajtja végre akaratát! - olvasta öblös hangján az ifjú. - Küldötteink értesítéséből megértettük helyzeteteket. Hát tudjátok meg, hogy eltökélt szándékunk teljes erőnkből megvédeni benneteket, és sietve készülünk segítségetekre. E naptól fogva feltétlen engedelmességgel tartoztok a Targaryen Koronának! Ehhez tartsátok magatokat!

Az utolsó szavak elhangzását követően őrületes zsivaj támadt a téren, és gyűrűzött tovább a város valamennyi kerületébe. Viharvég népe ujjongva fogadta a király üzenetét, majd ez az ujjongás önfeledt őrjöngésbe csapott át. Előbb az Esthajnal vár valamennyi harangját megkongatták, s azok zúgtak megállás nélkül. Az emberek örömükben énekelni és táncolni kezdtek, fejfedőiket a magasba dobálták, aztán csakhamar előkerültek a hangszerek is: dudák, csörgősbotok, kobzok, dobok, sípok és fidulák... A rendkívüli helyzetre való tekintettel az italmérésekben engedélyezték, hogy aznap mindenki a dupláját kaphassa az amúgy már hetekkel korábban szigorúan megszabott mennyiségnek. És ezt követően lett az ujjongásból őrjöngés. Ami Cole felségjelzés még akadt a birodalomban, azt a viharföldiek látványosan leszaggatták, széjjeltépték és felgyújtották. Criston és Johanna aranyszobrait annyiféle módon gyalázták meg, amennyi módon csak lehetett: lándzsákkal keresztüldöfték, felgyújtották, levizelték, de olyan is akadt, aki a hátsó felét törölgette a Cole-ház selyemzászlajával. A zászlókon kívül a Cole címerpajzsok is előkerültek, amelyek szintén hasonlóképpen végezték. Aztán Esthajnal várát elkezdték felékesíteni a Targaryen Királyság felségjelzéseivel: volt azok között a fekete-vörös sárkányzászlótól kezdve Kegyetlen Maegor és Hódító Aegon lobogójáig minden, amit csak Aegon megbízottjai elő tudtak kotorni Baelor szentélyének kriptájából és a Vörös Torony rejtett zugaiból. Egy volt a lényeg: a lehető legtöbb módon kimutatni, hogy a Viharföldek végérvényesen és visszavonhatatlanul el kíván szakadni a feketerévi Cole-háztól és egyedül a Targaryen Királyságnak hajlandó behódolni. Miközben pedig hatalmas hangzavartól kísérve zajlott az önfeledt tivornyázás, Sárkánykő szárazföldi csapatai óráról órára mind közelebb kerültek a Viharföldekhez, ahogy a tengeren is fokozott erővel folytatódtak a háborús előkészületek. Nem véletlen, hogy Aegon Targaryen üzenete ilyen felfokozott reakciót váltott ki a birodalom népéből: mindenki tudta, hogy óriási a fenyegetettség a Fekete királynő részéről – és hogy a Targaryen Királyság hathatós segítsége nélkül vajmi kevés esélyük van a hatalmas Velaryon Királysággal szemben. Tudták ezt a város felelős vezetői is: amíg a nép eszét vesztve ünnepelt, addig ők rendkívüli tanácsot tartottak. Az ülés végeztével az erélyes, már a puszta megjelenésével is tekintélyt parancsoló Aemond lépett ki a tanácsterem ajtaján, hogy elhagyva az impozáns épületet, keresztül vágjon a mulatozó tömegen, és széltében szelje át a várost. Tarth legelőkelőbb párnaházának vendégfogadójába tartott. Aegon Targaryen parancsára a fehér köpenyes lovagok egy különleges foglyot vezettek körbe a birodalom több városában. Tucatnyi lándzsás lovas kíséretében utazott ez a fogoly, lovon ülve, erősen megkötözve, letakarva durva zsákvászonnal. A lovasok minden városban nagy csörtetéssel vonultak a főtérig, s amikor úgy vélték, már elegen gyűltek köréjük a lakosságból, lerántották foglyukról a zsákvásznat.