Sárkányok háza: Tűzcseppek

Daemon intézője

Criston nem ismerte Sárkánykő birodalmát. Embereivel igyekezett felfelé a meredek, kanyargós úton, ahol lovasok és gyalogosok poroszkáltak a hegyen magasodó vár felé. Amikor felértek, nem győztek gyönyörködni a városban. Itt minden épület a várhoz kapcsolódott, mi több, egybe voltak vele építve. Criston jól megnézte az embereket is. A legtöbben olyan ruhákat hordtak, mint Laenor Velaryon és fivérei Hullámtörőn. Csizma, nadrág, a mellükön vászoning, és ujjas, de rövid kabát. Akadtak, akik hosszú, tűzszínű köpönyeget hordtak. Voltak a közelben lakó, lenszínű ruhát viselő falusiak is, akik értékes dísztárgyakat vittek a várba. Criston egy óvatlan pillanatban félreállt és végignézett önmagán. Diószínű irhamellénye az út során megkopott, a csizmája kissé elfeslett, a nadrágja piszkos és szakadozott. Ami feltűnő jelenség volt rajta, az a kardja. Látszott rajta, hogy egyedi darab, és királyi házból való, mivel Viserystől kapta még Deresben. Erős, szép penge, egyetlen díszítés volt rajta: a markolatán körbefutó aranyozott sárkány, amit rátekertek a fegyvermesterek, aztán odaforrasztották. Titkos mesterségük apró fogása volt ez, és aki először látta, megcsodálhatta. Lenézett a völgyre is, innen a folyó sokkal keskenyebbnek látszott, mint amikor a dereglyéről láthatta. Aztán a figyelmét ismét a házak kötötték le. Meg a zaj, a kiáltások, beszélgetések, a lovak patáinak dobogása, az ablakokon ki-be járó szél. Mindez egyszerre hatolt a fülébe, és valahogyan a lelkébe is. Itt egyszerre volt egy várban és egy városban. Látta az erős várfalakat is. Korábban már hallotta, hogy Sárkánykő várát a velaryon királyok idejében fallal vették körül; most a saját szemével láthatta őket. Rendkívül szélesek és magasak voltak; Criston azon csodálkozott, hogy honnan tudtak szerezni ennyi követ? Hisz olyan sokat kellett valahol összeszedni, méretre faragni, ideszállítani, amennyi kő még a Lépőköveken sincs! Ráadásul még a falaktól nem messze sorakozó házak nagyrészét is kőből építették. A pénzét gondosan az inge alá rejtette, és bámészkodva sétált az egyik utcában, amikor az egyik ablakból ürüléket löttyintettek ki, éppen a lába elé. Még jó, hogy nem a fejére! Látta, amint arrébb meg szemetet dobtak ki. Annyi Sárkánykőn a látnivaló, hogy az ember minden másról megfeledkezhet. Főleg az, aki először jár itt. Látott szentélyt, más imahelyeket, a tornyokon a Targaryen-ház jelképe tündökölt. A nap a nyugati várfal mögött bukott le. Délnyugatra meg Hullámtörő van, ezt már tudta. Egy nyitott udvaron szekerek álltak, lovak abrakoltak, féltető alatt. Pecsenye és borok illata terjengett.

- Miféle hely ez? - szólított meg egy szemlátomást csak átutazóban lévő férfit. - Idegen vagyok itt...

Az végignézett rajta, és megvetően válaszolt:

- Ez a város legjobb vendégfogadója. Ha van pénzed, te meg a nőd, a gyereked, az embereid és a lovad ételt, abrakot és szállást kaphatsz.

Ezen Criston egy kicsit meglepődött, de aztán eszébe jutott, miket mondott Ser Torrhen Manderly ifjúkori kóborlásairól. Sárkánykőn vannak olyan helyek, ahová betérhet az utazó estefelé, reggelig ott alhat, a lova is kap zabot és vizet, ő maga és a kísérői ételt és bort. Hát így néz ki itt egy fogadó. Ahol talán nekik is jut hely éjszakára. Már indult volna befelé, amikor egy testes férfi odalépett elé:

- Jó estét kívánok neked, jó Ser!

- Én is neked, jóember - felelte Criston illemtudóan.

- Látom, szállást kerestek éjszakára.

- Azt is, meg valami ételt, mert fenemód gyötör minket az éhség.

- Gyertek el hozzám. Fáradt lovagoknak szívesen adok fedelet. Kaphattok ma este vacsorát, holnap reggel sem maradtok éhen. És látom, vannak lovaitok is, nekik is jut hely, meg némi zab is.