Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

Bűntudat

Yoongi pov

Voltak az életemnek szar időszakai ezt nem tagadom, és ebből kifolyólag sokszor is éreztem magamat igazán szarul, na dehogy bűntudatom legyen, az még soha nem fordult elő. Talán egyszer gyerekként, amikor megettem JK bátyjának a csokiját, de azt a kölyökre fogtam, ezért a tesója úgy szájon vágta, hogy az felrepedt neki. Természetesen sosem mondtam el, hogy én voltam.

Jaj a régi, szép emlékek. Picsába velük.

A szombatomat Taehyung teljesen elbaszta, egy darabig még ott álltam a jakuzzi mellett, majd miután realizáltam az egész helyzetet magamra hívtam a rendőrséget, és elküldtem mindenkit a jó kurva életbe. Ha egyedül megyek le akkor észre sem vennek, és kurvára nem akartam ezt az egész házigazdásdit játszani, szóval ez volt a legjobb megoldás. A zsaruk kamu vernyákolnak, jönnek a kamu pénz büntetéssel, ráhozzák a szívfaszt a többiekre, aztán amikor tiszta a terep, akkor csak megejtek még egy telefont az örsre a kapitánynak, hogy megköszönjem a munkájukat és átadjam apám üdvözletét. Nincs mit tenni, egyszerűen csak túl jó vagyok.

Mivel dugás nélkül maradtam szombaton, viszont az agyam nem bírt volna ki még egy házibulit, ezért vasárnapra áthívtam Taekhyeont. Nem szokásom egy lyukba kétszer is betenni, de a srác már többször érdeklődött hogy létem felől a héten, és egyáltalán nem tűnt nyomolúsnak, illetve az a kevés amire emlékeztem legutóbbról az sem volt rossz, szóval úgy voltam vele, hogy miért is ne.

Természetesen a biztonság kedvéért azért ittam egy kis whiskeyt, meg elszívtam egy jó cigit, hogy mégse teljesen józan állapotomban történjen meg a dolog, és nem is kellett csalódjak. Három menetet nyomtunk le, és azt kellett mondjam, hogy rendben van a srác. Szeretett beszélgetni, de nem kérdezett sokat, vicces volt, kedves és nem erőltetett semmilyen beszédtémát. Nem kérdezte meg, hogy hol vannak a szüleim, csak hagyta, hogyha valamit megakarok osztani magamról, akkor azt önszántamból tegyen. Bevallom kellemes csalódás volt, és egy kicsit jobban is éreztem magamat a szombatiak után.

A tervem az volt, hogy miután nálam töltöttük a vasárnapot, éjszakára kirakom, de nem akartam. Megnéztünk egy Marvelt, amit mindketten szeretünk, majd egy forró közös fürdés után, amit természetesen még egy menet kísért, elmentünk aludni, és itt jött az újabb kellemes csalódás; Taekyeon még csak be sem próbálkozott olyasmivel, mint összebújás, és ezért végtelenül hálás voltam, mert lehet akkor mégis kiraktam volna őt az utcára.

Ezúttal pedig a hétfő sem volt olyan szar, mint lenni szokott. Nem kívántam a halálfaszára az egész életemet, amikor megcsörrent a telefonom ébresztője, hanem egyszerűen csak kinyomtam, de ekkor meglepődve vettem észre, hogy egyedül vagyok a szobámba.

Aggodalmam nem tartott sokáig, ugyanis pár másodperccel később a keresett személy lépett be két bögrével a kezében.

- Jó reggelt Yoongi – köszönt rám mosolyogva, és éreztem, ahogy valami furcsa érzés kerít hatalmába ettől az egész helyzettől. – Gondoltam, hogy nem sokára felébredsz, szóval csináltam kávét, ha nem bánod.

- Nem, abszolút nem bánom – feleltem, miközben megengedtem magamnak egy apró mosolyt. Ez most komolyan kávét főzött nekem?

- Nem tudom mennyire vagy reggelizős típus, de ha szeretnéd, akkor összedobhatok neked valamit gyorsan. – Ült le mellém az ágyra, miközben a kezembe nyomta a nekem szánt bögrét.

- Elég a kávé, köszönöm – motyogtam a forró italomba döbbentem. Most tényleg felajánlotta, hogy reggelit készít nekem? Mégis mi jöhet még ma?

Ezután nem sokat beszéltünk, csak csendben ültünk a reggeli ébresztőnket kortyolgatva, és ezt is plusz pontként könyveltem el. Utálom, ha már valaki korán reggel zsibbasztja az agyamat anélkül, hogy tudnám merre vagyok arccal.

Mondhatnám, hogy az egész reggelem tökéletesen ment, még a nyuszifiúnak is dobtam egy smst, hogy szedje össze magát, mert ma időben tervezek megjelenni abban a gyászos iskolában, de az elköszönésnél újra rám tört ez a rossz érzés.

- Akkor gondolom majd még beszélünk – mondta zavartam Taekhyeon, ahogy felvette a cipőjét, mire én csak bólintottam. – Nagyon jól éreztem magam tegnap veled, Yoongi. Örülök, hogy áthívtál.

- Igen, én is – feleltem egyetértően, majd az ajtóhoz léptem, de előtte még odafordultam a sötétbarna hajúhoz, hogy egy apró csókkal elköszönjek tőle. Kezeit azonnal a nyakam köré fonta, míg én beletúrtam abba a dús tincsekbe. Taehyungé sokkal puhábbak...

Azonnal elszakadtam a másik ajkaitól, majd zavaromban csak annyit mondtam, hogy majd később látjuk egymást, pár másodperc múlva pedig már ültem is szeretett autómban. Nem tudom meddig csak bámultam a kormányt, miközben átkoztam magamat, hogy már megint rá gondoltam.

Nos, gondolom senkit nem lep meg, ha azt mondom, hogy ez az állapot csak rosszabb lett az iskolába beérve. A kölyök természetesen a szokásos helyemen várt, kezében az elmaradhatatlan kávémmal, amin most A Világ Legfaszább Barátja volt ráírva.

- Mi a faszom ez? – néztem értetlenkedve a műanyag pohárra. – Be vagy baszva?

- Nem – villantotta rám nyuszi mosolyát a magasabbik. – Csak kurva hálás vagyok neked a szombatért.

Ahogy eszembe jutottak a szombati emlékeim, gyomrom hirtelen görcsbe rándult, és még a levegőt is élesebben szívtam be. Mindezek ellenére próbáltam megőrizni a hideg véremet.

- Miért? – kérdeztem vissza tudatlanul, ahogy lépteinket az olyannyira utált épület felé vettük. JK megtorpant, körülnézett mintha minimum egy államtitkot akarna velem megosztani, majd a fülemhez hajolt.

- Jimin leszopott.

Ennyi? Azt hittem már minimum partiba vágta még hat másik csávóval együtt úgy rákészült erre az egészre.

- Az jó – böktem ki végül, mivel nem nagyon tudtam mi lenne erre a legmegfelelőbb reakció. – És aztán?

- Ne is mond! – csattant fel egyből a kölyök. – Megjelent az a bamba arcú Taehyung hisztizve, hogy most azonnal haza akar menni.


- Mi van? – kérdeztem a kelleténél hangosabban. Taehyung behisztizett?

- Ja, baszdmeg. Úgy fél perc alatt rángatta ki a kis barackseggűmet mellőlem, aztán hazamentek. Én meg baszhattam a rezet egyedül a szobában, faszom ki volt.

- Min hisztizett be? – kíváncsiskodtam tovább, és hirtelen érdekelni kezdett a sztori.

- Mit tudom én – rántotta meg széles vállait a kölyök. – De azt még a fél homályban is láttam, hogy ki volt szívva a nyaka.

Szerettem volna valami értelmeset reagálni erre, tényleg nagyon akartam, de annyira megdöbbentett legjobb barátom utolsó mondata, hogy inkább félrenyeltem a kávét, hátha gyorsan elhalálozhatok még az órák előtt.

- Na mi van, cigányútra ment? – nevetett fel a nyuszifiú, mire én csak felmutattam neki a középsőujjamat.

Beérve az osztályteremben igyekeztem kerülni a sötét hajú tekintetét, de egy lopott pillantást azért megengedtem magamnak. Hullámos haja csak úgy fénylett, mint mindig, és újra eszembe jutott, hogy milyen érzés volt beletúrni. Egy pillanatra újra a jakuzziban éreztem magamat, ahogy Tae a kulcscsontomat harapdálja, majd onnan áttér a nyakamra, miközben ölét az enyémhez dörgöli, és...

- Yoongiahh! – szólt rám a kölyök élesen, mire azonnal kitisztult a fejem. – Nam tiszta bánatos!

Bármennyire is gyászul hangzik, eddig nem is nagyon fordítottam figyelmet a másik barátomra, aki valóban nagyon bánatul nézett ki. Feje a padon pihent, miközben a világ összes fájdalma ott volt az arcán.

- Mi a fasz van veled? – mutattam ki érdeklődésemet együttérzően.

- Kikosaraztak – felelte hanyagul, mire mindketten sokkot kaptunk a nyuszifiúval. Valaki nemet mondott Namnak? Most komolyan, tényleg mi jöhet ma még?

- Mi van? – vágtuk rá egyszerre legjobb barátommal.

- Jin kikosarazott – motyogta maga elé Namjoon. Oké, ha lehet akkor még jobban összezavarodtam most.

- De hát lefeküdtél vele – felelte JK. – Hallottuk Jiminnel.

- Ja, mi is hallottuk Taevel – bólogattam egyetértően, de ahogy ezt kimondtam rögtön a szám elé kaptam a kezemet.

Nam azonnal felkelt a padról, és mind a ketten olyan nyomban fordították felém a fejüket, hogy még a nyakuk roppanását is hallottam a hirtelen mozdulat miatt.

- Taevel? – döbbent le a kölyök, majd előre mutatott. – Mármint azzal ott, aki a kis seggesem mellett ül?

- Yoongi, mi a fasz? – lökött egyet Nam a vállamon, és még így ülőhelyzetemben is majdnem hanyatt estem. – Sosem mondtad, hogy érdekel!

- Te szívtad ki a nyakát is, igaz? – kérdezte egyre hangosabban a nyuszifiú, és hiába próbáltam csitítgatni, nem jött össze.

- Ki van szívva a nyaka? – kontrázott rá másik barátom is, de hamar elegem lett a helyzetből.

- Elég! – kiabáltam rájuk, mire többen hátra kapták a fejüket az osztályból, többek között Taehyung és Jimin is. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem a nagy, Bambi szemekkel, és éreztem, ahogy a gyomrom újra összeszorul.

Tae egyenesen a szemembe nézett, arcán először semmi féle érzelmet nem láttam, de aztán végig mért akárcsak egy darab szart, majd elhúzta a száját, és vissza fordult a füzetje elé. Ez most fájt.

- Szóval most mi van? – tért vissza JK az előbbi témához. – Összezavarodtam egy kicsit.

- Te örökké össze vagy zavarodva – vágtam rá elmés megjegyzésemet, mire legjobb barátom roppant felnőttes módon rám nyújtotta a nyelvét. – Nézzétek, nem történt köztünk semmi olyan Taevel, még csak nem is csókolóztunk, nem...

- Akkor nem te szívtad ki a nyakát? – vágott közbe Nam. Örülök, hogy kedves barátom megragadta a lényeget.

Egy pillanatra mégis elgondolkodtam. Oké, valóban harapdáltam, meg szívogattam azt a részt, de nem tudom, hogy tényleg én voltam e. Amit viszont sehova nem tudtam tenni, azaz ideg volt, ami majd szétbaszott arra a gondolatra, hogy Tae esetleg valaki más után ment, miután engem faképnél hagyott. Nevetségesnek találtam ezt a gondolatot, főleg azokután, hogy semmi közöm nincs a Bambi arcúhoz, illetve én is egy másik faszival töltöttem a tegnapi napomat.

Kurva élet, teljesen idiótát csinál belőlem a bűntudat.

- Nem hiszem – nyögtem ki végül nagy nehezen. – De ha lehetne, akkor hagyjuk a témát, fáradt vagyok. Inkább mond te, hogy veled mi történt – intettem a fejemmel Nam felé, aki hirtelen újra visszaesett a depi szindrómájába.

- Igen, jól hallottátok, lefeküdtünk. Nem fogom részletezni a dolgot, de egyszerűen csodálatos volt. Sokkal másabb volt, mint eddig bárkivel, és nem tudom, hogy létezik e ilyen, de Jin személyisége azonnal megfogott. Annyira más, mint a többiek, akikkel eddig találkoztam. Kedves, édes, gyönyörű, gondoskodó, és még a borzalmas viccei is tetszenek, és a maga módján még okos is. Nem egy üresfejű, előre nem gondolkodó idióta. Egyszerűen csak más – fejezte barátom a monológját, és éreztem, hogy lassan megint megfájdul a fejem ennyi faszságtól. Kétszer találkoztak, eddig észre sem vette őt, pedig egy évfolyamba járunk, mégis úgy csöpög a srácról, mintha minimum lelkitársak lennének.

- Nam szerelmes – énekelte idióta hangon a kölyök, mire sípcsonton rúgtam az asztal alatt. – Most meg mi van? – jajdult fel azonnal.

- Legalább most az egyszer tényleg ne beszélnél faszságokat! – morogtam rá. – Senki nem lehet szerelmes azonnal valakibe.

- Ezzel igazából nem értek egyet – szólt közbe a szürke hajú, mire grimaszoltam egyet. – Ugyan már, Yoongi! Te még soha nem érezted azt, hogy valaki megtetszett első látásra? Hogy ránéztél, és egyszerűen csak más volt, mint az eddigiek? Hogy ideges voltál, ha a közelébe mentél, vagy csak többet gondoltál rá, mint bárkire ezelőtt? Nem érezted még, hogy megbolondít, hogy más oldaladat tudnád neki mutatni?

Nem válaszoltam azonnal, helyette csak meredten bámultam előre Taehyung hátára, ahogy elképzeltem a finom menta illatot, amit árasztani szokott magából, és éreztem, hogy a szívem hevesebben kezdett verni. Végül elszakítottam a tekintetemet.

- Nem, nem éreztem.



Nos, a helyzetem nem lett jobb keddre sem. Görcsölő gyomorral és hányingerrel mentem be az osztályba, és eldöntöttem, hogy ha ma a gyász kiesz, akkor is beszélek Taehyunggal. Konkrét tervem volt, ami viccesnek hatott tekintve, hogy ugyanarra az időre egyeztettem, mint két hete a kölyök, amikor az öltözőbe kellett tartanom a Bambi szeműt. Bár én nem voltam ennyire rafinált, meg körmönfont, egyszerűen tényleg csak beszélni akartam vele.

Még a kávémat sem tudtam meginni olyan ideges voltam, mire végre valahára elérkezett a tesi óra. Az a pár perc az öltözőben, amíg mindenki ott szarakodott végleg kinyírta az idegrendszeremet, és nem is tudtam, hogy elhányjam magamat az idegtől, vagy csak üljek le egy sarokba ringatni magamat. Néha olyan bájos vagyok.

JK rám kacsintott, ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy mire készülök, de neki is csak annyit árultam, hogy beszélnem kell Taehyunggal. Kifele menet karon ragadta Jimint, aki toporzékolva várta unokatestvérét, miközben azon háborgott, hogy még egy lajhár is hamarabb öltözik fel, mint ő.

- Gyere Szépségem, fent majd megvárod. Mutatni akarok valamit. – A végén a kölyök még a szexi mosolyát is bevetette, így nem volt meglepő, hogy Jimin úgy ment utána akár egy pincsi.

Ezenkívül még egy másik srác szarakodott a cuccaival, de kezdtem tényleg nagyon türelmetlen lenni.

- Hé! – szóltam oda a kis nyüzöge, szemüveges nyomoréknak. – Húzzál ki, amíg szépen mondom.

A srác nem mondott semmit, csak gyorsan magára kapta a pulcsiját, majd úgy kirohant, mintha ő lenne a helyi Sonic. Na, ezt már szeretem.

- Beszélhetnénk? – álltam Taehyung elé, aki éppen a cipőjével bajlódott. Lassan rám emelte a tekintetét, majd közömbös arccal felkelt és elsétált mellettem.
Szóval ignorálsz. Meg a nagy büdös lófaszt.

Egy határozott mozdulattal fordultam utána, majd a karja után kaptam, és magam felé fordítottam. Arcára kiült a meglepettség, de ahogy látta, hogy őt figyelem, gyorsan rendezte vonásait.

- Akkor mondom másképpen; beszélnünk kell!

- Nincs mit mondanom neked! – vágta rá azonnal, majd már szabadította volna ki a karját, de nem engedtem. – Oh, értem – nevette el magát gúnyosan. – Szóval, ha nem az lesz, amit te akarsz, akkor mi lesz, Cicafiú? Hm? Újra a radiátorcsőnek bilincselsz? – Markomban tartott karja ellazult, ahogy közelebb lépett hozzám, arca már az intimszférámba volt, és hidegrázást kaptam attól a jeges tekintettől, ahogy engem vizslatott. – Vagy ezúttal valami más terved van?

- Nézd – kezdtem bele, de éreztem, ahogy eltűnt a magabiztosság a hangomból. Tényleg mi a fasz van velem? – Tudom, hogy nem vagyok a legjobb ember...

- A legjobb ember? – csattant fel hisztisen. – Oké, nem ismerlek igazán, de az Istenit neki, még én is megmondom, hogy egy igazi szar ember vagy, Yoongi!

Úgy éreztem, hogy pofán vágtak. Annyira megdöbbentem, hogy még hátráltam is pár lépést, és úgy elgyengültem, hogy a velem szemben álló ezekután könnyű szerrel kitudta tépni karját a fogságomból.

- Na, mi van? – köpte felém gúnyosan. – Fáj az igazság, mi?

Igen, elmondhatatlanul, kurvára fájt. Valóban nem mostanában mondtak nekem ilyet, aki pedig mégis, azt egy mozdulattal kiütöttem a francba, hogy utána csicska módjára nyaljon nekem.

De Taehyung nem ilyen volt. Bármennyire is szarul estek a szavai, a legkevésbé sem akartam őt megütni, és biztos voltam benne, hogyha meg is ütöttem volna, akkor is állta volna a sarat.

Ciccegve megrázta a fejét, majd sarkon fordulva az öltöző ajtaja felé indult, de mielőtt még kilépett volna, olyat tettem, amit sosem gondoltam volna. Elkezdtem mesélni,

- Három évvel ezelőtt a családommal Japánba mentünk egy Naeba nevű síparadicsomba. Édesanyám két dolgot imádott megszállottan; Japánt és a snowboardozást. Volt, hogy egy évben háromszor is elmentünk oda, mert az volt anya kedvence. – Ahogy beszívtam a levegőt egy pillanatra éreztem a síparadicsom jellegzetes illatát, a csípős hideget az arcomon, és valahonnan távolról még anyám csilingelő nevetését is hallottam. Megszédültem a hirtelen jött emléktől, így jobbnak láttam leülni az egyik padra. – Természetesen ezt kérte a harmincnyolcadik szülinapjára is, mint előtte az összes szülinapjára. – Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott apám arca, ahogy megkérdezte anyát, hogy már megint? – Bármit kérhetett volna apámtól, gyémánt nyakláncot, fél éves világ körüli utat, amit csak akart volna, de ő csak snowboardozni szeretett volna egy hétig Japánban. Elképesztő, nem de? – A kérdés inkább magamnak szólt, de ahogy felnéztem megláttam Taehyungot, ahogy ott állt előttem alig két lépésnyire. – Szóval elindultunk a szülinapja előtt két nappal, mint mindig. Az első napon kipakoltunk, ettünk, elvoltunk, mint egy normális család. Másnap anya már reggel keltett minket, hogy gyorsan együnk valamit, mert még az egyik pályán szűz hó van, és ő akar lenni az első, aki megérinti. Szóval, így is történt, emlékszem alig ettünk valamit reggelire, nehogy valaki gyorsabb legyen nálunk – mosolyodtam el újra az emlék hatására, ahogy láttam magam előtt édesanyám izgatott arcát, de aztán megéreztem a keserű ízt a számban. – Felmentünk a pálya legtetejére, de anya folyton panaszkodott, hogy szorítja őt a sisak, és kisebb méretet adtak neki, mint kellett volna. Szóval csúsztunk egy ideig az első szakaszon, amikor anya megállt, és levette magáról a sisakot. Emlékszem azt mondta, hogyha még egy percig viselnie kell azt a szart, akkor kifognak esni a szemei a helyéről, és az nagy kár lenne, mert apa mindig azt mondta, hogy a szemei a legszebbek. – Nem hazudott, valóban édesanyámnak voltak a legszebb szemei. – Nem voltunk messze az aljától, tényleg nem, de persze megtörtént a baj. Valahogy a deszka kicsúszott anya lábai alól, és elesett. A mai napig nem értem az egészet, mert ő mindig duplán ellenőrizte ezeket a dolgokat. Persze apával azonnal odasiettünk, én snowboarddal voltam, míg apa síléccel. – Istenem, anya annyiszor próbálta apát a snowboardra rábeszélni, de ő mindig azt mondta, hogy a síelés szerinte biztonságosabb. Ironikus, hogy végül neki lett igaza. – Anya felkelt, és nevetett. Azt mondta, hogy nagyon kínosan érzi magát, mert profi snowboardos létére még nem sokszor esett el. Apával annyira megijedtünk, hogy még a sisakot is visszavette a kedvünkért, és így mentünk le végül. Minden rendben volt délutánig, de aztán vacsora előtt anya erős fejfájásra panaszkodott. Apa hívni akart neki orvost, de anya csak a változó időre fogta, szóval bevett két fájdalomcsillapítót, és ezzel letudta a dolgot. De aztán... - Itt elhalkult a hangom, és vennem kellett egy mély levegőt ahhoz, hogy folytatni tudjam. Váratlanul megéreztem egy meleg kezet a hátamon, és csak ekkor realizáltam, hogy Taehyung egy ideje már mellettem ül, tekintetéből eltűnt a jegesség, és halványan, de bíztatóan mosolygott rám. – A vacsoránál anya egyszer csak zavart lett. Elkezdett összevissza beszélni, a szeme is tikkelt, és őszintén szólva annyira bepánikoltam, hogy nem teljesen emlékszem rá, de mire észbe kaptam már úton voltunk a helyi kórházba. Egész éjjel ott virrasztottunk apával, életem legrosszabb éjszakája volt, de anya állapota olyan gyorsan romlott, hogy másnap reggel légi utón abba a kórházba szállították, ahol most is van. Az esés közben valahol beüthette a fejét, és nem tett jót neki az sem, hogy utána még egy ideig azt a szoros szart viselte, ezért epidurális vérömlenyt kapott, és bár próbáltak mindent megtenni, hogy megmentsék, sajnos túl későn vették észre, ezért van ilyen régóta mély kómában.

Kifújtam egy nagy adag levegőt, ahogy befejeztem a mondandómat, de még mindig nem néztem a mellettem ülőre. Egyszerűen még magamat is megleptem vele, hogy elmeséltem ezt csak úgy valakinek.

- Felfog ébredni valaha? – szólalt meg halkan Taehyung, mire lassan rázni kezdtem a fejemet.

- Őszintén szólva, nem hiszem, hogy több évnyi mély kóma után, egyszer csak valaki felébred. Persze esély van mindenre, de ez napról napra egyre kevesebb – feleltem, miközben sűrűn pislogtam. Az kéne még, hogy itt elsírjam magamat, mint egy szánalmas nyomorék. – Amikor visszajöttem a suliba azt mondtuk mindenkinek, hogy a szüleim összevesztek a nyaraláson, és azonnal beadták a válópert, de én apával maradtam. Ezért nem tudja itt senki, hogy mi történt. Nem akarom, hogy sajnáljanak, hogy én legyek a nyomi gyerek, aki inkább azt hazudta, hogy elváltak a szülei, holott az anyja agyhalottan fekszik egy kórházi ágyon, és az apja inkább nem jön még Szöul közelébe sem, nehogy látnia kelljen, hogy mi történt a feleségével.

- Ezért ijedtél meg, hogy elmondom ezt bárkinek is? – kérdezte Tae, mire újra ránéztem. Bambi szemei fényesen csillogtak, és muszáj volt magamban elmosolyodnom, ahogy újra szemügyre vettem azt a három jellegzetes anyajegyet az arcán.

- Igen, ezért – feleltem egyhangúan, de ekkor olyan történt amire nem számítottam. Tae egy kicsit magával szembe fordított, egyik lábát átlendítette a padon, majd közelebb csúszva hozzám egyszerűen csak megölelt.

Lefagytam, ahogy megéreztem a simogató kezeket a hátamon, és a puha tincseket, amik a fülemet csiklandozták.

- Ne aggódj, nem mondom el senkinek – suttogta nyugtatóan, mire lassan, de visszaöleltem, miközben nagyot szippantottam a finom menta illatból.

Sziasztok nyuszifülek!
Ígéretemhez hűen itt a következő rész, amit igyekeztem egy kicsit érzelmesebbre csinálni. Mit szóltok Yoongi történetéhez? Bevallom az ötletet anno Natasha Richardsontól merítettem, aki Liam Neeson felesége volt, és sajnos hasonló körülmények között hunyt el.
Lassan elérjük az 500 megtekintést, fantasztikusak vagytok, én pedig nagyon hálás nektek! A következő részt lehet csak hétfőn hozom, még meglátom mennyi munkám lesz, de igyekszem vele, illetve tervezek egy kis meglepit is.
Vigyázzatok magatokra! <3

UI: Mint a múltkor, most is rohanok dolgozni, szóval majd utólag nézem át a részt, ezer bocsánat!