Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

Szeretet

Taehyung pov

Úgy éreztem, hogy hirtelen minden nagyon felgyorsult. Miután eljöttünk a kórházból Yoongi szó nélkül ült be legjobb barátja autójába, még csak rá sem nézett az apjára. Meglepő módon a luxusvilla kerítése előtt Namjoon várt rá, aki azonnal szoros ölelésbe vonta a fekete hajút, miközben könnyes szemekkel kívánt részvételt. Partnerem csak finoman hátba veregette a szürkét, majd egy halk köszönöm után bement a házba, én pedig megkértem a srácokat, hogy várjanak egy percet. Yoongi a nappali romhalmaza közepén állt, éppen telefonált valakivel, majd miután letette, elmondta, hogy ez egy komolyabb takarító cég, akiket rendszeresen alkalmazott a nagy bulik után, és azt ígérték neki, hogy a mostani kupit is helyrehozzák egy csinos kis összegért cserébe. Ezután megkérdeztem tőle, hogy mégis mit tehetek érte, mi az amitől jobban érezné magát, mire határozottan közölte, hogy hozzam el pár cuccomat, és maradjak ameddig csak tudok, persze csak ha tényleg nem bánom. Nem kellett neki kétszer kérnie, igazából örültem is neki, mert elképesztően aggódtam érte, és nem akartam, hogy egy ilyen trauma után egyedül maradjon. Féltem, hogy valami hülyeséget csinálna, és nem bíztam abban, hogy más majd odafigyel rá, na meg tényleg szerettem volna mellette lenni minden pillanatban. Megkértem Jungkookot, hogy vigyen haza és hozzon is ide vissza, ha nem gond neki, addig meg Nam figyelhetne Yoongira. Nem volt ellenvetés, otthon viszont annál nagyobb hiszti tört ki, amint beléptem a házba és unokatestvérem meglátott. Kérdésekkel bombázott folyamatosan, majd amikor meglátta, hogy egy nagy sporttáskába kezdem el a holmim egy részét dobálni, kétségbeesetten kiabált velem, de a tetőpontot mégis ott értük el, amikor megpillantotta Jungkook autóját a ház előtt. Azt hiszem nem túlzás azt mondanom, hogy mind a sakál úgy üvöltött. Még szerencse, hogy az apja délutános volt aznap. Egy darabig tűrtem, nem is válaszoltam neki, csak hagytam, hogy kitombolja magát, de amikor behúztam a táskám cipzárját, és útnak indultam, ő elém állt.

- Oké! – Túrt bele idegesen szőke hajába, majd hisztérikusan felnevetett. – Akkor most vagy elmondod, hogy mégis mi a faszom történik, vagy esküszöm, hogy soha többet nem állok veled szóba.

- Nem értem, hogy az mitől lenne más, mint az elmúlt napok – vágtam vissza foghegyről.

- Oh, szóval ezért vagy ilyen? – kérdezte gúnyos mosollyal az arcán. – Szóval ha nem vagyok már olyan kis cuki meg engedelmes, akkor lelépsz itthonról? És mégis hova a picsába akarsz menni? Komolyan Tae, néha...

- Yoongi anyja meghalt – szóltam közbe feszülten, mire unokatesóm azonnal elhallgatott. Pár pillanatig csak tátogott, mint a hal, miközben elkerekedett szemekkel mért végig. – Nem váltak el, balesete volt pár éve és kómába került. Ma kapcsolták le a gépekről.

- Jézusom – suttogta elképedve Jimin. – Tae, én...

- Most mennem kell, majd beszélünk – zártam rövidre a dolgot, majd kikerülve a még mindig döbbent szőkét léptem ki az ajtón egyenesen Jungkook kocsija felé.

Nem sokkal azután, hogy megérkeztem Yoongihoz, Nam és Kook is hazament, bár megkértek, hogyha bármi olyan történik, akkor értesítsem őket, és ne habozzunk, ha bármiben is segítségre van szükségünk. Megköszöntem a felajánlást, majd miután elmentek a fekete hajú felé fordultam, aki a konyhapultnak támaszkodva iszogatott egy pohár whiskeyt. A szilánkokat Namjoon összeseperte, így a konyha már egész élhető volt.

- Fáradt vagyok – közölte Yoongi a tényeket, ahogy újra a szájához emelte a kristálypoharat.

- Szeretnél aludni? – kérdeztem a karjára simítva.

- Nem tudom – felelte elgondolkodva. – Tudom, hogy nem vagy oda érte, de bánnád, ha rágyújtanék?

- Ez a te házad.

- Úgy értem, hogy elszívnék egy laza cigit, ha érted amit mondok – pillantott rám feszülten. Őszintén szólva a legkevésbé sem támogattam a dolgot, hiszen ellene voltam minden ilyen cuccnak, és azt hiszem ezzel partnerem is tisztában. Azonban ma félretudtam ezt tenni, ha neki most erre volt szüksége, hát legyen.

- Persze – bólintottam egy halvány mosoly kíséretében. – Szeretnél előtte fürdeni?

- Pár órája zuhanyoztam, majd holnap – mondta, majd kiitta a pohár maradék tartalmát.

Ezután visszament az előszobába, ahol a cipősszekrény egyik kis titkos fiókjából előhúzott egy apró nejlon zacskót. Nem kellett hozzá zseninek lennem, hogy rájöjjek mi az. A fogason lévő egyik táskájába nyúlt, majd dohányt és cigarettapapírt szedett elő. Ámulattal néztem, ahogy megtekerte azt a bizonyos vicces cigit, majd kilépve a hátsókertbe rágyújtott. Természetesen végig vele maradtam, még ha nem is szóltunk egymáshoz, csak éreztetni akartam vele, hogy tényleg itt vagyok.

- Kérsz? – Nyújtotta felém a bűzrudat, mire határozottan megráztam a fejem. – Próbáltad már valaha?

- Nem.

- És a rendes cigit? – kérdezte mosolyogva. A szívem félrevert, ahogy megláttam azt a tipikus Yoongi mosolyt, amit úgy szerettem. Őszintén szólva az elmúlt órák után azt hittem, hogy soha többet nem lesz részem benne.

- Persze, de nem jött be az se.

- Tessék. – Nyújtotta felém újra a füves cigit. – Csak egy slukkot, a kedvemért.

Megadóan felsóhajtottam, bár már kezdtem a tűrés határaimon lenni, úgy voltam vele most az egyszer belefér, csak az ő kedvéért. Vonakodva elvettem a bűzrudat, majd egy újabb sóhaj után beleszívtam. Gondolom mondanom sem kell, hogy borzalmas volt. Azonnal heves köhögőroham jött rám, azt hittem ott helyben megfulladok, még a szemem is bekönnyezett.

- Jaj, ne már! – nevetett fel a mellettem álló. – Ezt lent kell tartani mélyen, aztán lassan kifújni. Na, jó! – Vette el tőlem a cigarettát. – Add vissza, kár beléd.

- Kösz – mondtam még mindig élet és halál között.

- A héten még nem akarok iskolába menni – közölte Yoongi maga elé bámulva, ahogy egy újabb slukkot szívott.

- Jól van – bólintottam, hiszen nem tudtam, hogy mi mást mondhatnék. Én a helyében soha többet még csak ki sem mozdulnék a házból. – Veled maradok.

- Biztos? – pillantott rám érdeklődve, mire újra bólintottam. – Szerzek majd igazolást.

- Köszönöm – feleltem halkan.

- Nem, én köszönöm – mosolygott rám halványan, majd eldobva a csikket a kezemért nyúlt. – Menjünk be, tényleg elfáradtam.



A temetés három nappal később pénteken volt, amit Yoongi apja szervezett meg iszonyat gyorsan. Nem hibáztattam, gondoltam, hogy minél előbb túlakart lenni a dolgokon, és visszamenni oda, ahol most éppen tartózkodott. A szertartás délelőtt volt, és szinte alig voltunk ott. Rajtam és a cicafiún kívül csak az apja, Jungkook, Namjoon és egy középkorú nő volt, aki elvileg Yoongi anyukájának az unokatestvére volt. Amikor halkan megjegyeztem a tetovált karúnak, hogy nagyon kevesen vagyunk, ő azt felelte, hogy Yoongi anyja sosem volt jóban a családjával, így már az apjával való házassága előtt megszakította velük a kapcsolatot, hogy elkerülje a további rosszindulatot tőlük. Őszintén szólva nem hibáztattam, én amióta ideköltöztem alig pár alkalommal beszéltem anyámmal telefonon. Nem igazán érdeklődött a hogylétem felől, és amikor beszéltünk is, csak arról sírt, hogy mi lesz, ha őt is lecsukják, na meg az a rengeteg pénz, ami elveszett...

Szerencsére a temetés nem tartott sokáig, azonban a cicafiú még csak meg sem próbálta felvenni a kontaktot az apjával vagy az anyja unokatestvérével. Ami mégis a leginkább zavart, hogy Yoongi egyáltalán nem sírt, sőt ami azt illeti, az elmúlt három napban sem tette ezt. Javarészt csak feküdtünk az ágyban szorosan összebújva, hiszen elmondása szerint nem vágyott másra, csak erre. Kaját leginkább rendeltünk, bár én azért reggelire mindig próbáltam összeütni valamit. Jiminnel ez idő alatt váltottam pár üzenetet, és érdekes módon megtudtam, hogy miután otthagytam őt, Jungkook visszament és elmesélt neki mindent töviről hegyire. Természetesen a szőke megesküdött a mindenségre is, hogy tartja a száját, és nem mondja el senkinek, amiért mélyen hálás voltam.

Hazaérve Yoongi egy nagy sóhajjal dobta le magát az új kanapéra a nappaliba, ami tegnap érkezett miután a profi takarítócég helyrehozta azt a romhalmazt, amit partnerem hagyott maga után. Igazából egészen pofás lett, olyan mintha semmi nem történt volna, bár kétlem, hogy partnerem is így érezné magát.

- Enned kéne valamit – simítottam az arcára, ahogy mellé ültem.

- Nem vagyok éhes – suttogta, majd elnyúlva a kanapén hozzám bújt.

Felrakva lábaimat én is elfeküdtem, és úgy helyezkedtem, hogy Yoongi kényelmesen a mellkasomra tudjon feküdni. Egyik karommal átölelve őt a hátát simogattam, míg másik kezemmel a sötét tincseket birizgáltam. Annyira természetes volt az elmúlt három nap, hogy csak mi voltunk egymásnak, még ha ez most egy szomorú helyzet is. Elképesztően élveztem a szoros öleléseket, az apró elsuttogott kedves szavakat, az összebújásokat, amikor együtt aludtunk, vagy éppen nem csináltunk semmit. Szerettem a forró zuhanyokat, amikor Yoongi fejét a vállamra döntve csendben hagyta, hogy megmossam őt, és a végén apró puszit nyomjak az orrára. Nem sok minden történt köztünk ezalatt a pár nap alatt, néha elcsattant egy-egy lágy csók, de semmi komoly, és kivételesen nem is vágytam rá, még csak eszembe sem jutott. Boldog voltam a fekete hajúval, és őszintén reméltem, hogy még sokáig szüksége lesz rám, mert nem akartam volna nélküle lenni.

Fejemet kicsit megemelve nyomtam egy puszit a homlokára, mire kérdőn pillantott fel rám. Szerettem, amikor rám nézett, olyankor úgy éreztem, hogy csak én létezek neki a világon, nekem meg csak ő. Nem tudom, hogy ő is észrevette-e, de én minden mozdulatában törődést, ragaszkodást és még valami mást éreztem. Azt hiszem a szeretet lett volna rá a legjobb szó, de nem mertem ezt még csak magamba sem kimondani, hiszen anno megegyeztünk, hogy köztünk nem lesznek érzelmek, bár azt hiszem ezen már régen túllendültünk. Teljesen más volt, amikor rám nézett, hozzámért vagy csak megszólított. Sokkal finomabb volt, én pedig megőrültem érte és csak még többet akartam. Reménykedtem, hogy mindezt nem csak a gyász hozta ki belőle, és egy részem félt attól, hogy mi lesz, ha Yoongi jobban lesz, és esetleg egy nap azt mondja, hogy jól van, most már elég volt, hazamehetsz. Ne adj isten, talál valaki mást, azt hiszem azt nem bírnám ki.

- Mi az? – kérdezte, miközben ujjaival lágyan végig simított az államon.

- Semmi – feleltem mosolyogva.

- Szeretem az anyajegyeidet, mondtam már? – Vezette tekintetét végig az arcomon, majd ujjbegyeivel finoman megérintette az orrom hegyét, a szám szélét, majd a szemem alatti területet. – Amikor először megnéztelek közelebbről, emlékszem az volt az első gondolatom, hogy imádnivalóak – mondta eltűnődve. – Olyanok, mint te. Illenek hozzád.

- Szóval ez volt az első, ami megtetszett rajtam? – incselkedtem mosolyogva, mire a fekete hajú határozottan megrázta a fejét.

- Nem. Talán furcsa ezt mondani, de az illatod volt az.

- Az illatom? – kérdeztem vissza meghökkentve. Oké, erre azt hiszem nem számítottam.

- Igen – bólintott. – Te vagy az egyetlen, akinek ilyen finom menta illata van, még sosem éreztem azelőtt senkin. Egyszerűen csak megnyugtat, felismerném ezer közül is.

Elmosolyodtam ezen a kijelentésen, bár igaz, hogy én is szeretem az ő jellegzetes, fűszeres dohány illatát. Kicsit lejjebb csúsztam, majd finoman a cicafiú állára fogtam, és ráhajoltam az ajkaira. Nem akartam először elmélyíteni a csókot, csak finoman kóstolgatni az édes párnákat, de ezt Yoongi nem így gondolta. Feljebb mászva fogott az arcomra, majd nyelvével lágyan végig simított az alsó ajkamon ezzel bejutást kérve, amit örömmel adtam meg neki. Két kezemet a derekára simítottam, majd óvatosan benyúltam a pólója alá, hogy immár a mesztelen bőrt cirógathassam. Annyira szerettem a puha, hófehér bőrét, amiért ő annyit morgott, hogy túl sápadtá teszi őt, és irigy az én szinte kreolnak mondható színemre, míg én elképzelni sem tudtam volna szebbet az ő porcelán testénél. Eszembe jutott, amikor többször is gyönyörűnek nevezett, pedig én sehol nem voltam ő hozzáképest. Számomra ő volt a legszebb, és semmi mást nem akartam, csak vele maradni és megvédeni őt minden rossztól.
Végül elválva ajkaimtól feküdt vissza a mellkasomra, és én tovább folytattam a háta simogatását.

- Minden rendben lesz – suttogtam a hajába, majd nyomta rá egy csókot.

- Tudom – felelte halkan. – Csak maradj velem.

- Ameddig csak akarod – mondtam, majd szorosan magamhoz öleltem, hogy hitelt adjak a szavaimnak.

Egy darabig még így maradtunk, de mielőtt még elaludtunk volna a kanapén, noszogatni kezdtem, hogy találja ki mit szeretne enni, mert nem szeretném, ha éheztetné magát. Egy ideig nyűglődött miszerint tényleg nem éhes, végül egy sor összeszólalkozás után rendeltünk valami olasz kaját. Felkelt, hogy levegye a fekete ruháját, és átöltözzön valami kényelmesbe, majd visszafordult, hogy menjek vele, mert szeretné, ha ma a Bambis pizsamámba lennék, és én már rohantam is utána. Elképesztő, hogy az embereknek milyen furcsa helyeken jutnak eszükbe dolgok, és én magam sem értettem, hogy miért pont felfelé a hatodik lépcsőre lépve realizáltam, hogy én már pedig kurvára beleszerettem Min Yoongiba.



Sziasztok nyuszifülek!
Eredetileg csak holnapra akartam megírni a részt, de elkapott az ihlet, és nem bírtam ki, hogy ne tegyem ki most azonnal. Remélem tetszett mindenkinek, viszont van egy rossz hírem. Még nincs minden előre megírva, de úgy néz ki, hogy úgy 10-15 fejezet múlva véget ér a történet. Nagyon, nagyon szeretem írni, ne értsetek félre, de nem szeretném túl sokáig elhúzni a cselekményt. Mielőtt azonban bárki is elszomorodna, érkezni fogok ezután valószínűleg egy Vminnel, illetve erősen gondolkodom a későbbiekben egy Omegaverse sztorin is Taegivel a főszerepben, nem tudom, hogy utóbbira lenne-e igény, mindenki véleménye nagyon érdekel! Q.Q
Természetesen mindez csak azután, hogy befejeztem a Jikook változatot, hiszen nem akarom elhanyagolni, na meg már ideje, hogy azt a párost is a helyére tegyük :')
Az elkövetkezendő napjaim sajnos nagyon sűrűek lesznek, így a következő részt leghamarabb keddre tudom hozni, de lehet, hogy szerda lesz belőle, még meglátom 😉
Addig is vigyázzatok magatokra, puszi mindenkinek! <3