Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

Karácsony

Taehyung pov

A következő héten visszamentünk Yoongival az iskolába, és minden lassan visszakerült a régi kerékvágásba, kivéve azt, hogy még mindig a fekete hajúnál voltam, illetve gyakorlatilag ott laktam. A következő jó két hét hamar elrepült, és mire egyet pislogtam, már az utolsó óránkon ültünk a nagy téli szünet előtt. Két nap volt vissza karácsonyig, és én már alig vártam, hiszen szerettem ezt az ünnepet, bár olyan téren bajban voltam, hogy mégis hol fogom tölteni. Nem akartam a legkevésbé sem Yoongit egyedül hagyni, azonban Jimint és Chan bácsit sem szerettem volna megbántani. Fontos volt nekik is ez az ünnep, sőt a legtöbb alkalommal együtt töltöttük, még amikor az én családom is egyben volt, és nem szakította szét a pénzéhség.

- Hazajössz karácsonykor? – kérdezte unokatestvérem miután kicsengettek az utolsó óráról, és megkönnyebbültem kezdtem el pakolni a könyveimet.

- Szeretnék – vallottam be az igazat, majd feszülten hátra pillantottam, ahol Yoongi valamin nevetett Jungkookkal és Nammal. Az utóbbi időben egyre többet láttam őt mosolyogni, és emiatt elképesztően boldog voltam, hiszen féltem, hogy az édesanyja elvesztése után teljesen magába fog zárkózni. Azt hiszem jót tett neki az is, hogy visszakapta a legjobb barátját, szerencsére megbeszéltek mindent, és már teljesen szent a béke.

- Aggódsz miatta? – bökött hátra a fejével a szőke, mire tétován bólintottam egyet. – Hát akkor hozd el őt is.

- Tényleg? – kaptam felé hirtelen a fejemet.

- Persze – mosolyodott el halványan a mellettem álló. – Senki nem érdemli meg, hogy egyedül legyen karácsonykor. Na meg, azokután amiken keresztülment, megérdemelné, hogy egy rendes családba töltse az ünnepeket.

- Szerinted Chan bácsi sem bánná?

- Dehogy! – vágta rá azonnal. – Tudod, hogy mindig túl sokat főz, na meg idén alig leszünk, mert... - Jimin elharapta a mondat végét, majd feszülten rám pillantott. Tudtam, hogy mit akart mondani, idén kevesen leszünk, mert apa börtönben van, anya pedig bujkál a testvérénél ki tudja még meddig.

- Héj, semmi baj – simítottam a szőke vállára bíztatóan. – Köszönöm, Yoongi biztosan örülni fog neki.



- Biztos, hogy nem! – vágta rá partnerem, amint kiraktuk Jimint otthon, és tovább mentünk Yoongi házához. A szőke kedvesen felvázolta a karácsonyi tervet náluk, és még annál is kedvesebben meginvitálta a fekete hajút, mire az zavartan motyogott valami majd még meglátjukot. Idegesen döntöttem a fejemet az ablaknak, majd egy nagyot sóhajtottam. Miért mindig olyan bonyolult minden ezzel az emberrel?

- Most miért nem? – kérdeztem nyűgösen.

- Tudom, hogy csak sajnálatból hívott meg – morogta az orra alatt. – Tudom, hogy tudja, Jungkook elmondta, és láss csodát, azóta tiszta mézesmázos velem, pedig eddig utált, mint a szart.

- Neked semmi nem jó – sóhajtottam fel újra. – Amikor nem kedvelt, az volt a bajod, most próbál nyitni feléd, és ez sem jó.

- Tudod, hogy nem szeretem, ha lesajnálnak – felelte morcosan a mellettem ülő.

- Ez nem lesajnálás, Jimin csak próbál kedves lenni és rendesen megismerni – mondtam, mire újabb morgás volt a válasz. – Kincsem – simítottam a combjára, amikor megállt egy piros lámpánál. Zavartan rám nézett, és már vörösödni is kezdett az arca, mint az utóbbi időben minden alkalommal, amikor ezzel a névvel illettem őt.

- Jól van, még átgondolom – dörmögte maga elé, és én már tudtam is, hogy nyert ügyem van. Elmosolyodtam, amikor kezét a combján lévő kezemre tette, és szinte végig ott is hagyta, amíg haza nem értünk.

- Mit ennél? – kérdezte Yoongi miután ledobtuk a kabátokat és a cipőket az előszobába. Kezében már ott is volt a telefon, miközben hevesen lapozgatta a képernyőn a rendeléses opciókat.

- Úgy döntöttem... - Léptem mögé, majd egyik karommal átöleltem a derekát, míg a másikkal arrébb simítottam pár sötét tincset, hogy a füle mögötti érzékeny bőrre csókolhassak. Szinte azonnal ledermedt, de amint megérezte ajkaimat, rögtön hátra hajtotta fejét, hogy még inkább hozzá férhessek, és még egy apró sóhaj is elhagyta a száját. Na igen, gyakorlatilag hiába éltem vele együtt az elmúlt jó két hétben, továbbra sem történt köztünk semmi olyan. Ő nem kezdeményezett, én pedig nem mertem erőltetni. - ... hogy ma én főzök – fejeztem be a mondatot, majd előrébb hajolva nyomtam egy puszit az arcára.

- Elkényeztetsz – mormolta közénk, miközben megfordult, hogy teljesen szembe lehessen velem.

- Nem igaz – ágáltam ellen egyből. – Csak próbállak egy kicsit boldoggá tenni – mondtam komolyan a sötét szemekbe nézve, mire a cicafiú nyakam köré fonta a karjait, és egy hosszas csókban részesített.

Majdnem felnyögtem, amikor megéreztem kutakodó nyelvét az enyémen, miközben még szorosabban öleltem magamhoz a derekánál fogva. Szívem szerint itt helyben letepertem volna, de nem akartam őt semmi olyanra kényszeríteni, amire még nem állt készen. Bár egész jól viselte az elmúlt két hetet, továbbra sem sírt, de az is igaz, hogy nem is nagyon beszéltünk a történtekről. A melegítőszettjét elrakta jó mélyre a szekrényébe, és kulcsra zárta az apja régi szobáját, ahol egykor az édesanyjával élt együtt. Nem mondott semmit, én pedig nem kérdeztem. Úgy voltam vele, hogy ha beszélni akar erről az egészről, akkor én itt leszek számára, hiszen nekem bármit elmondhat. Ezt persze meg is mondtam neki, mire halkan elmotyogott egy köszönömöt, aztán szorosan hozzám bújt. Szerettem, hogy minden éjjel szoros ölelésekbe vonva egymás testét aludtunk el, és bár előfordult, hogy másnap reggel teljesen másmilyen pózban keltünk fel, ugyanúgy össze voltunk bújva. A reggelt mindig egy apró puszival kezdtük, aztán kezdődött a hiszti Yoonginál, hogy nem akar felkelni, majd bemegyünk a második órára, ki a faszt érdekel már az utolsó év, inkább még öleljem meg egy kicsit, ne már, most tényleg itt hagyom őt? Jó oké, ébredezik, ne magyarázzak, neki is csináljak kávét, de csak nagyon kevés tejjel, persze tudom, hogy szereti a kávét, jó rendben, azért még egy puszit adjak, ha már kibasztam az ágyból. Ezek után rendbe szedtük magunkat, ha a cicafiú nem húzta el nagyon a dolgokat, akkor még valami apró reggelit is összeütöttem, aztán bevágtuk magunkat a kocsiba és mentünk unokatesómért, aki minden alkalommal mosolyogva megköszönte Yoonginak, hogy nem kell buszoznia. Az említett erre csak morgott valamit, majd miután beértünk a suliba valahogy összeszedtük Jint, aki még mindig az egyetemista csávójával van, bár megkértük, hogy lehetőleg ne nagyon emlegesse ezt Nam előtt, aki szintén folyton velünk volt, de ha engem kérdeztek, még titkon siratja a Hercegnőjét. És persze Jungkook. Nem azt mondom, hogy kibékültek Jiminnel, mert az egy nagyon, nagyon erős túlzás lenne, inkább mondjuk úgy, hogy unokatesóm kezdett túllenni rajta, és már nem akarta elsírni magát, ha esetleg ex szerelme hozzá szólt, ami azért nem sűrűn fordult elő, de néha mégis. Ami a szőkét illeti, azt hiszem kezd visszatérni a régi önmagához. Pár napja, amikor hazamentem még pár cuccomért, volt egy hosszabb beszélgetésünk, amin elmondta, hogy tudja, hogy elvetette a sulykot, de nagyon össze volt zavarodva, nem tudott mit kezdeni ezzel a rengeteg negatív érzelemmel, ahogy az is szar volt neki, hogy mindennap látnia kellett Jungkookot, az meg csak a hab volt az egésznek a tetején, hogy én is akkor kerültem közelebb Yoongihoz, ezért úgy érezte, hogy elhanyagolom őt, és bevallva az igazat egy kicsit féltékeny is volt. Nem estek jól a szavai ezúttal sem, mert bár tényleg jól megvoltam Yoongival, eszembe jutott, hogy ugyanabba a helyzetbe kerültem, mint Jimin. Hiszen úgy csinálunk, mint egy pár, folyton együtt vagyunk, sőt igazából együtt is élünk szinte, de nincs igazából kimondva, hogy mi ez. Oké, a kórházban a párjának hívott, de erről sem beszéltünk. Nem tudtam, hogy tényleg komolyan gondolta-e, vagy csak egy hirtelen érzelmi felindulás volt, de igazából mindegy is, mert az én érzéseimen nem változtatott. Napról napra egyre biztosabb voltam benne, hogy szeretem Min Yoongit.



Yoongi pov

Szombat délelőtt nyűgösen ébredeztem, miközben Tae arról magyarázott, hogy mégis csak kéne karácsonyfát állítanunk. A legkevésbé sem volt hozzá kedvem, hiszen megegyeztünk, hogy hagyjuk az egész dekorálást a faszba, nem is értettem, hogy hirtelen mitől gondolta meg magát.

- Ne pattogj már – fordultam a másik oldalamra, miközben nyújtóztam egy nagyot. Szemeimet lassan nyitogattam, majd kezemet kinyújtottam a Bambi arcú felé, aki éppen kikelni készült az ágyból. – Inkább gyere ide még egy kicsit.

- Mindig ezt csinálod – felelte egy csibészes mosollyal az arcán.

- Mert tudom, hogy mindig visszajössz – vágtam vissza azonnal, mire ő szemforgatva vissza bújt hozzám. Persze nem tart minden jó örökké, úgy fél óra után ténylegesen felkeltünk, és egészen addig morogtam, amíg meg nem kaptam a jól megérdemelt kávémat, és pár darab gofrit mellé.

- Hát ez? – kérdeztem az édességre bökve.

- Ma édes reggelit kapsz, mert te is az vagy – mondta jellegzetes mosolyával Taehyung, nekem pedig azonnal ellágyult a szívem. Az elmúlt közel három hét szinte maga volt a pokol számomra, és nem is tudom, hogy bírtam volna ki nélküle. Próbáltam nem mutatni, hogy mennyire szenvedtem még mindig belül, hogy mennyire fájt, hogy véglegesen elvesztettem anyát, hiszen az első pár napban így is csak zokogtam, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy szeretnék én is meghalni, vagy hogy bárcsak én feküdtem volna azon a kórházi ágyon ő helyette. Aztán abbamaradt a zokogás, nem volt már több könnyem, úgy éreztem, hogy teljesen kiapadtak a könnycsatornáim, hogy egyszerűen csak elszáradtak. Miután a gépek elnémultak, úgy éreztem, hogy anyámmal együtt az érzelmeim is elszálltak. Komolyan napokig nem éreztem semmit, még a temetésen sem, egyszerűen csak üres voltam. Nem akartam enni, nem akartam fürödni, mindenhova Tae rángatott el, és én csak hagytam magam. Sosem szólt emiatt, csak csendben megfürdetett, aztán addig őrzött, amíg nem ettem meg legalább az általa kiszedett étel felét, majd mosogatás után az ágyba vonult velem, betakart, megcsókolta a homlokomat, majd szorosan átölelt. Ez ment az első pár napokban, aztán rájöttem, hogy össze kell szednem magamat. Ha másért nem is, hát miatta. Nem nyalogathatom örökké a sebeimet, és nem is támaszkodhatok rá életem végéig, bármennyire is szerettem volna. Így szép lassan kialakítottunk egy napi rutint, ami kényelmes volt mindkettőnknek, és így éltük tovább a mindennapjainkat, akár csak az élettársak. Az első pár nap után megkérdeztem, hogy mit szól ehhez Jimin apja, hiszen nem akartam ebből problémát, de mosolyogva legyintett egyet, és azt mondta, hogy Chan bácsikája nagyon megértő ilyen szempontból, meg különben is elmúlt már tizennyolc, így azt csinál, amit akar, csak annyit kértek tőle, hogy rendesen járjon iskolába.

Szemeimmel követtem minden mozdulatát, ahogy Bambis pizsamájába kiszedett magának is pár darab gofrit, majd kávét töltött egy általa kiválasztott bögrébe. Sosem voltam még szerelmes, fogalmam sincs, hogy milyen érzés, de azt tudtam, hogy nagyon boldog voltam Taehyung mellett, és bármit megtettem volna azért, hogy ő is boldog legyen. A kórházban a páromnak hívtam őt, de nem beszéltünk erről azóta. Nem is értettem magamat, hogy miért mondtam ezt apámnak, egyszerűen csak ez jött a számra abban a percben. Egy részem eltudta volna képzelni ezt, hogy így maradok örökre Taevel, bár nem akartam ebben a házban maradni. Volt elég pénz a számlámon, több, mint amit bárki is eltudna képzelni, főleg most, hogy anyám hagyatéka is rám szállt, aminek kurvára nem örültem, de nem tudtam vele mégse mit kezdeni. Szóval voltak pillanatok, amikor elképzeltem, hogy itt hagyom ezt a baszom szart, ami akkora volt, mint a kibaszott hotel a Ragyogásból, és veszek egy kis két-három szobás kertes házat valahol Szöul egyik eldugottabb részén. Lenne egy nappalink, egy vendégszobánk, és egy szép, tágas hálószobánk Taevel, na meg egy modern konyhával, és egy kádas fürdővel, hiszen a göndör hajú már többször említette, hogy nem is érti, hogy nekem miért csak zuhanyzóm van, amikor a kád sokkal kényelmesebb. Lenne egy hátsó kertünk, ahol lekerítenénk egy részt a jakuzzinak, beszereznénk pár napágyat, meg esetleg egy grillt a jó időre. Elől lenne pár növényünk, na meg persze egy kocsi beálló a szeretett Bentleymnek, talán még egy kutyánk is lehetne, de csak valami kistestű, aki nem igényel túl sok mozgást, és könnyen velünk tudna aludni.

Igen, többször elképzeltem már ezt, azt hiszem Tae is benne lett volna, bár voltak olyan kétségeim, miszerint csak sajnálatból van velem, de mélyen bíztam benne, hogy nem csak erről volt szó. Aztán eszembe jutottak azok a dolgok, amiktől rettegtem. Bevillantak képek, hogy néha napján elmegyünk majd nyaralni, és történik valami rossz. Lezuhan a gép, Tae megfullad a medencében, elüti egy autó, leesik valahonnan, vagy bármi más. Persze ugyanez a veszély itt is megtörténhetne, hiszen elég lenne egy rossz mozdulat a zuhanyzóból kilépve, ha megcsúszik, vagy betörnek, esetleg megtámadják őt az utcán, pont amikor nem vagyok vele, vagy egyszerűen csak leesik a lépcsőn. A végkifejlet ugyanaz; elveszíteném őt. Nem volt ez törvényszerű, tisztában voltam ezzel, mégsem tudta az agyam kizárni ezeket a negatív gondolatokat. Boldog lettem volna, hiszen most is az voltam, de tudtam, hogy mindennap lett volna bennem egy folyamatos félelem, aggódás, hogy mégis meddig tart ez, hogy melyik nap lenne az utolsó számunkra, és ez teljesen felemésztene.

- Nem ízlik? – zökkentett ki gondolataim főszereplője képzelgéseimből. Kérdőn pillantottam fel rá, ahogy aggódva nézte a még érintetlen gofrimat.

- Bocsánat – feleltem zavartan. – Csak még mindig álmos vagyok – mondtam, majd levágva egy darabot az édességből, a számba tuszkoltam. Isteni íze volt, bár már nem volt túl meleg, mégis megbizsergette az ízlelőbimbóimat. – Nagyon finom.

- Örülök – vette fel jellegzetes mosolyát a Bambi arcú, mire feltápászkodtam, és áthajolva a pulton szájon csókoltam.

- Azt hiszem ez még édesebb – húztam ravasz mosolyra ajkaimat.

Nem kaptam választ, helyette Tae egy határozott mozdulattal hagyta ott a reggelijét, majd lábaim közé lépett, és tarkómra fogva hevesen megcsókolt. Nem voltam rest egyből viszonozni a nyelvtáncot, hiszen elképesztően hiányoztak ezek a megnyilvánulások. Tudtam, hogy partnerem nem mert közeledni felém, hiszen én sem tettem ezt az elmúlt időszakban, de egyre inkább vágytam rá, és nem bántam volna, ha történik egy kis ez meg az.

Lábaimat átkulcsoltam a derekán, hogy még közelebb vonjam magamhoz, majd belekaptam a göndör tincsekbe, hogy fejét hátra húzva jobban a nyakához férhessek. Pár másodpercig csak nyálas csókokat hagytam az érzékeny területen, de aztán nem bírtam ki, muszáj volt beleharapjak. Tae felnyögött, ez pedig csak még inkább felbátorított. Tovább szívtam és haraptam az illatos bőrt, miközben ujjaim már a pizsama felsője alatt kutakodtak. Egy határozott mozdulattal lerántottam róla az anyagot, és ajkaimmal már rá is tapadtam az egyik ágaskodó mellbimbójára. Újabb nyögés volt a jutalmam, és már ettől úgy állt a farkam, akár az oszlop. Szerintem amióta elvesztettem a szüzességem, nem voltam ennyi ideig lekezeletlenül, bár egy pillanatig sem bántam, hiszen nem voltam olyan lelkiállapotban, de most már azért feszítettek a golyóim.

- Annyira kívánlak! – suttogtam a kreol bőrébe, ahogy lejjebb haladva végig csókoltam feszes hasfalát. Nem szarakodtam utána sokáig, egy újabb rántással megszabadítottam őt a nadrágjától, és csak a jó reflexeimnek köszönhettem, hogy nem csapta ki a szememet álló farka. Huncut pillantást küldtem felé, ahogy realizáltam, hogy az égvilágon semmit nem viselt pizsamája alatt, ő pedig enyhén eltátott ajkakkal nézett vissza rám, miközben mellkasa egyre szaporábban mozgott. Már éppen készültem volna, hogy kezelésbe vegyem ágaskodó nemi szervét, amikor Taehyung belemarva a fenekembe felkapott. Meglepett nyikkanást hallattam, és azonnal dereka köré fontam a lábaimat ijedtemben. Nem mondott semmit, csak pár lépéssel átszelte a konyhát, majd óvatosan lerakott a nappali kanapéjára, miközben felém mászott. Ezúttal ő kezdeményezte a csókot, majd lejjebb haladva végig szívta a nyakam mindkét oldalát, amit nem bírtam csendben tűrni.

- Arra gondoltam – búgta szexin a fülembe, miután egy kicsit megtépázta azt, - hogy felavathatnánk az új kanapét.

Nem válaszoltam, csak hevesen bólogattam, hiszen az elmúlt napok legjobb ötletének tartottam ezt. Csak szerettem volna, hogy hozzám érjen, hogy még közelebb érezzem őt magamhoz, egyszerűen nem bírtam vele betelni. Csípőmet fellendítettem, ahogy levéve rólam pólómat végig nyalt a mellbimbómon, gatyám pedig majd szétrobbant a vágytól.

- Nhem bhírom! – hörögtem fel, majd beletéptem a göndör tincsekbe, és egy mozdulattal lekaptam magamról a rajtam fekvőt. Türelmetlenül szedtem le magamról a maradék ruhát, majd beleültem Tae ölébe. Mindkettőnk ajkát hangos nyögés hagyta el, ahogy meredező férfiasságaink összeértek, és amint megéreztem partnerem ujjait farkamon még a fejemet is hátravetettem. Hosszú ujjaival összefogta kettőnk hímvesszőjét, majd fürge mozdulatokkkal verni kezdte őket. Két kezemmel a vállába martam, és hevesen az ajkaira tapadtam, bár inkább csak nyögtünk egymás szájába, minthogy csókolóztunk volna. Hamar elértem a határaimat, főleg, hogy még rá is segítettem egy kis csípő mozgással a dologra, de Taehyung is követett pár pillanat múlva. Pihegve döntöttem homlokomat az övének, próbáltam rendezni a légzésemet, de az valahogy nem akart helyreállni, bár azt hiszem partnerem sem volt ezzel másképpen.

- Sajnálom – suttogta a Bambi arcú, miközben egy kicsit hátrább húzódott. Értetlen kifejezéssel néztem rá vissza, hiszen nem értettem, hogy mi a faszért sajnálkozik, amikor tagadhatatlanul mindketten élveztük ezt a pár percet. – Nem akartalak így letámadni – felelte szemlesütve.

- Az baj – suttogtam szomorúan. – Akkor már nem kívánsz úgy...

- Ne beszélj hülyeségeket! – vágott közbe élesen, tekintetét azonnal az enyémbe fúrta. – Elképzelni sem tudod, hogy milyen nehéz visszafognom magamat melletted, csak... - Újra lehunyta őzike szemeit, miközben fejét a kanapé háttámlájára támasztotta. Rágcsálni kezdte a száját, tudtam, hogy mit akart mondani, de azt is tudtam, hogy nem akarta témába hozni. Nem volt kínos, egyszerűen csak védeni akart, és én hálás voltam neki ezért.

- Héj – böktem meg orrommal az övét. – Nem vagyok valami porcelán baba.

- Pedig pont olyan gyönyörű bőröd van – felelte mosolyogva, miközben ujjbegyeivel finoman végig cirógatta az oldalamat. Enyhén megborzongtam a kellemes érzésre, de a bókja még jobban esett a lelkemnek. Érdekes mennyire máshogy látjuk egymást. Én világéletemben utáltam, hogy ilyen hófehér, sápadt szellem bőröm van, ő mégis annyiszor megdicsérte már.

- Úgy értem, hogy nem vagyok olyan törékeny. Igen, nem vagyok most éppen a legjobb állapotban lelkileg, de nagyon kérlek, hogy legalább te ne sajnálj.

- Én nem teszem! – csattant fel egyből. – Én csak vigyázni akarok rád.

- Tudom – mondtam az arcára simítva. – Köszönöm.





Vasárnap karácsony napján végül tényleg Jiminékhez mentünk. Megértettem Taehyungot, elvégre mégis csak ők az igazi családja, nyilván szeretett volna velük lenni Szentestén, és ezt tiszteletben tartottam. Próbáltam otthon hagyni a morgós énemet, nyilván jobban preferáltam volna egy nyugodt ünnepi vacsorát a göndör hajúval kettesben, de nem akartam bunkó lenni. Vele nem.

- Sziasztok! – Nyitott Jimin nagy mosollyal ajtót, fején szarvas agancsok voltak, és egy elképesztően ronda hóemberes pulcsit viselt. Belépve hosszasan megölelte unokatestvérét, majd hozzám lépve engem is átölelt, bár alig tartott két másodpercig az egész, annyira lesokkoltam, hogy el is felejtettem viszonozni. Nem vagyok én az ilyenekhez hozzászokva.

- Jimin, hagyd őket bejönni! – Hallottam meg egy idegen hangot, majd pár pillanat múlva meg is láttam a hozzá tartozó arcot. Egy magas, barna hajú, középkorú férfi lépett be az előszobába, feltételeztem, hogy ő volt Jimin édesapja, bár nem sok hasonlóságot láttam kettejük között.

- Örülök, hogy hazajöttél, fiam – mosolygott rá a göndör hajúra, majd egy szoros ölelésbe részesítette őt. – Te vagy Taehyung párja, igaz? – nézett rám barátságosan, mire a mellettem álló egy pillanatra ledermedt. Mindketten kérdőn néztek rám a szőkével, én pedig határozottan bólintottam egyet.

- Igen, Min Yoongi vagyok, Uram! – Hajoltam meg mélyen. – Köszönöm szépen a meghívást!

- Nagyon örülök, Yoongi. Gyere, érezd magad otthon, kérlek! – Invitált beljebb az ebédlőbe mosolyogva, és a szívemet újabb melegség töltötte el, ahogy realizáltam, hogy idén valóban családi környezetben fogom tölteni a Szentestét.

A vacsora isteni finom volt, degeszre zabáltuk magunkat, aztán felbontottuk az általam hozott bort. Chan nem győzte dicsérni, hogy milyen finom, elvégre tényleg nem egy szart hoztam, de azt hiszem akkor kedvelt meg igazán, amikor kimentem a kocsihoz, hogy behozzak még egy üveggel. Mivel az éjszakát ott töltöttük, így én is megittam egy pohárkával, de a javarészét inkább a többiek pusztították el. Tae a harmadik pohárig bírta, Jimin is valahogy akörül, Chan viszont részegre itta magát. A vacsora után előkerültek az ajándékok, és bár egy kicsit kényelmetlenül éreztem magamat az első pillanatokban, ez hamar megszűnt, ahogy a szőke apja átkarolva a nappaliba vezetett, hogy üljük körbe a kandallót, mint egy igazi család.

A sort Jimin kezdte, egy vastag kötött sálat adott az apjának, miközben lebaszta, hogy most már dobja ki a régit, ami már vállalhatatlan szerinte. Ezután Taehyung kapott egy fekete bőr pénztárcát, amibe a neve kezdőbetűje volt belenyomva. Végül hozzám fordult egy kis piros táskával a kezébe.

- Boldog Karácsonyt, Yoongi! – mosolygott rám úgy, hogy még a szemei is eltűntek egy pillanatra. És ott, abban a pillanatban megláttam azt a Jimint, akiről Jungkook annyit mesélt. A csupaszív, kedves és bájos szőke kis angyalt, aki mindig próbál mindenkit boldoggá tenni. Újra konstatáltam magamba, hogy az én legjobb barátom egy igazi balfasz, amiért hagyott egy ilyen embert veszni. Mindegy, talán jobb is így Jiminnek.

Hebegve megköszöntem az ajándékot, elképesztően zavarban voltam, majd ahogy ránéztem a szőkére, rájöttem, hogy azt várja, hogy kinyissam a tőle kapott csomagot. Zavartan bontogatni kezdtem, próbáltam nem arra fókuszálni, hogy mindenki engem bámul, de azonnal felnevettem, amint megláttam a macskafej alakú bögrét, aminek borzasztóan morcos arca volt.

- Oké, mostantól csak ebből iszom a kávémat reggel – mondtam még mindig nevetve.

- Mondtam én, hogy jó választás lesz. – Bökte oldalba Tae a szőkét, aki továbbra is mosolygott.

Ezután Chan következett, aki Harry Potteres ágyneműt adott a fiúknak, és meglepettségemet csak még tovább fokozta, amikor felém fordulva én is kaptam egyet. Értetlenül pislogtam rá, mire mosolyogva hátba veregetett.

- Tudom, hogy nem kasmír, és nem is volt drága, de szívből van, fiam! – Azt hiszem nem túlzás azt mondanom, hogy majdnem elsírtam magam. Ott ültem a meleg kandalló mellett, mögöttem világított a karácsonyfa, halkan szóltak a karácsonyi dalok a háttérben, miközben a kezemben volt egy giccses bögre és egy olcsó ágynemű az egyik helyi áruházból, de én mégis végtelenül boldog voltam.

Taehyung ezután valami videojátékot adott Jiminnek, míg Channak pár bundás, meleg zoknit, miközben ő is lebaszta az idősebbet, hogy dobja ki azt a sok régi lyukas szart, amit mostanáig hordott. Végül hozzám lépett, majd egy gondosan becsomagolt négyzet alakú csomagot adott. Puhának tűnt első tapintásra, és újra nevetnem kellett, ahogy kibontottam, és megpillantottam a kék pizsamát, amin hasonlóan morcos cicák voltak, mint a bögrémen lévő macskafej.

- Ha már nekem Bambis van – kacsintott rám Tae, mire halkan elmotyogtam egy köszönömöt, és egy apró puszit nyomtam az ajkaira.

Chan ezután felkelt, hogy csináljon egy kis forró csokit, de én megköszörülve a torkomat megkértem, hogy még maradjon egy pár percig. Kirohantam a kocsihoz, majd behoztam én is a nekik szánt ajándékaimat, amiket az utolsó pillanatban vettem meg. A házigazda majd elsírta magát örömében, amikor kapott tőlem még egy üveg bort, bár óvatosan azt tanácsoltam neki, hogy hagyja meg más alkalomra, és lehetőleg csak magának, mire nagy bólogatások közepette elment megfelelő rejtekhelyet keresni az italnak. Ezután Jiminhez léptem, aki egy csibés télisapkát kapott tőlem. Nevetett, amikor meglátta, és már rohant is a fürdőbe, hogy megnézze, hogy áll neki. Ha engem kérdeztek, szerintem pont illett hozzá. Végül Taehez léptem, aki kíváncsian méregette az apró kis dobozt a kezembe. Mosolyogva bontotta ki, de amint meglátta, hogy mi az, kezét a szája elé kapta, és elkerekedett szemekkel nézett fel rám.

- Yoongi – suttogta elképedve. – Ugye ezt nem gondolod komolyan?

- Nem tetszik? – kérdeztem aggódva. – Kicseréltethetjük, vagy ha szeretnéd, akkor veszek másikat.

- Igen, mármint nem. Basszus! – nyögött fel, ahogy arcát a kezébe temette. – Ezt nem fogadhatom el, ez kurva drága.

- Dehogy volt drága – legyintettem nem törődően. Oké, talán neki az, de én nagyjából ennyi pénzt tartok a farzsebembe csak úgy hobbiból.

- De miért? – pillantott fel rám kíváncsian.

- Mert nekem is pont ilyenem van. – Mutattam fel a csuklómon lévő Rolexet. – Az eladó szerint ez a tökéletes párja az órának, mint... - elhalkultam egy pillanatra, nem akartam még most semmi olyat mondani, nem voltam még rá készen. – Szóval, ha nem tetszik...

- Imádom! – vágta rá Tae azonnal. – Köszönöm, Kincsem – simított az arcomra, majd közelebb vonva magához megcsókolt. Egyből pillangók áradtak szét a gyomromban, és én elképesztően boldog voltam. Azt hiszem nem is képzelhettem volna el ennél szebb karácsonyt.

- Szerintem tök jól nézek ki benne! – kiáltotta Jimin belépve a nappaliba az új sapkáját szorongatva. Egy pillanat alatt rebbentünk szét, aztán zavartan visszaültem a helyemre.

Ezután még forró csokiztunk, miközben a Reszkessetek betörők ment a tévében, bár többször beszélgettünk, minthogy néztük volna a filmet, inkább háttérzajként szolgált. Chan hamar elment lefeküdni, állítása szerint egy kicsit berúgott, bár szerintem inkább nagyon, de ez az én véleményem volt. Még egy darabig bámultuk a tévét, végül Tae kelt fel, hogy lezuhanyzik, mielőtt még bealudna. Biztosítottam róla, hogy megyek én is utána, ha végzett, mire mosolyogva szájon csókolt. Egy ideig csendben voltunk Jiminnel, aztán egyszer csak határozottan felém fordult.

- Azt hiszem, nem is vagy te olyan faszfej.

- Köszönöm szépen – hebegtem zavartan. Oké, erre most pont nem számítottam.

- Kezdetekben azt hittem, hogy te is csak átbaszni akarod Taet, ahogy Jungkook engem, de tévedtem. Jó vagy hozzá, és úgy látom, hogy boldoggá teszed, szóval nem bánom – mondta a szőke tincsei közé túrva. Nem volt már józan állapotába, a bor eléggé megüthette a fejét, azért mégse valami szart hoztam. – Sajnálom, hogy bunkó voltam veled, csak én is szarul éreztem magamat a haverod miatt, de igyekszem túllenni rajta. Igazad volt, naiv voltam, és azt hittem, hogy egy Jungkook fajta majd megváltozik a két szép szememért, de nem így lett. Tudod, Taehyung szerencsés veled – pillantott rám komolyan. – Remélem, hogy egyszer én is találok majd valakit, aki ugyanilyen szenvedéllyel néz rám, mint ti egymásra – suttogta el az utolsó pár szót, majd felsóhajtott. – Na jó, azt hiszem elmegyek aludni, túlságosan is őszintére ittam magamat, bocsánat! – nevetett fel zavartan, majd a lépcső felé vette az irányt, azonban én még utána szóltam.

- Fogsz, Jimin – mondtam, mire ő kérdőn nézett vissza rám. – Biztos vagyok benne, hogy idővel megfogod találni a tökéletes társat, bárki is legyen az.

- Kösz, Yoongs – küldött felém egy halvány mosolyt. – Na jó, most már tényleg megyek. Jaj, majd elfelejtettem! – fordult vissza hirtelen. - Taehyung szülinapjára ne vedd meg az új Marvel's Midnight Sunt!

- Hogy tessék?! – Emeltem fel talán kissé jobban a hangomat, mint kellett volna.

- Tudod, Tae szülinapja a jövőhéten lesz, harmincadikán. Na mindegy, csak ne vedd meg neki, amit mondtam, mert én már megvettem.

Na, basszameg...




Sziasztok nyuszifülek!
Tudom, mára Jikookot kellett volna hoznom, de ezzel már félig kész voltam, és nem bírtam ki, hogy ne mutassam meg nektek :')
Hosszabb részt hoztam most, remélem mindenki tetszését elnyerte, ígérem Jikookot holnapra hozok. A következő részre péntekig lehet számítani, igyekszem vele, illetve majd egy apró meglepetéssel is lesz a rész végén ;)
Addig is vigyázzatok magatokra, sok puszi mindenkinek! <3