Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

NamJin különkiadás <3

Az a bizonyos szilveszteri buli Yoonginál...

Namjoon pov

Majdnem kifordultam az ajtón, ahogy meghallottam Jin hangját Yoongi nappalijából. Persze egyből magyarázkodni kezdett, jött Taehyunggal meg Jiminnel, és hogy legyek már jó barát, értsem meg, én meg persze kurva jó fej voltam, mert hát mindent az ember barátaiért. Azt hittem, hogy túl vagyok rajta, hogy az elhatározásom végleges, és tényleg eltudom őt engedni, de nem így volt. Talán a tervem működött volna, hogy ha nem láttam volna őt mindennap, és nem töltöttem volna vele minden ebédszünetemet, amikor a nagyon helyes és ultra hiperszuper pasijáról áradozott, aki már egyetemista volt, és elképesztően okos, meg a képek alapján egy elbaszott díszmadár is, ha engem kérdeztek. Egy idő után végül Jin visszavett az arcából, és nem ömlengett már olyan feltűnően a csávójáról, de volt egy olyan sanda gyanúm, hogy Jimin vagy Tae keze volt az ügyben, esetleg mindkettő. Szóval nem volt mit tenni, egyszerűen csak hozzászoktam a helyzethez. Tudtam, hogy legjobb barátok a szőkével, és nem akartam én lenni a faszkalap, aki megbontja a jelenleg kialakult társaságot, de azért az nem jött elő még a legvadabb álmomban sem, hogy a szilvesztert is vele kell töltenem. A legkevésbé sem akartam vele együtt átlépni az újévbe, elvégre ez még valami balszerencsét is jelenthet, hogy akkor a következő évben sem szabadulok meg tőle, már pedig rohadtul megakartam.

Így hát felvettem az elbűvölő mosolyomat, és követtem Yoongit a nappaliba. Két kanapé volt egymás mellett L alakot formázva, illetve egy-egy fotel a két kanapé mellett egymással szemben. Nem akartam a magányoshőst játszani, de rögtön befoglaltam azt a fotelt, ami a legtávolabb volt Jin kanapéjától. Taehyung még a megérkezésünkkor nyomott egy-egy pohár pezsgőt a kezünkbe, amit elég hamar kiürítettem, így most előre hajoltam, hogy töltsek magamnak még egy adagot. A legkevésbé sem akartam józan maradni, főleg, hogy szerelmem ma még gyönyörűbb volt, mint egy átlagos napon. Volt egy pillanat, amikor elakartam neki mondani, de tudtam, hogy felesleges lenne. Tökéletesen tisztában volt ő az adottságaival. A fiú, akinek angyalok faragták az arcát. Halványan elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az első alkalom, amikor szóba elegyedtünk. Az év eleji bulin volt, amikor még kiakartam baszni Jungkookkal, és megszerezni magamnak Jimint. Persze ismertem őt látásból, na meg egészen népszerű is volt, bőven akadtak srácok a suliból, akikkel egy ideig kavart, de valahogyan sosem kerültünk kontaktba, hiába voltunk évfolyamtársak kezdetektől fogva. Akkor azt hittem, hogy valami melodrámás hülye gyerek, akinek kényszerbetegsége a középpontba lenni, és életcélja a világ legszarabb vicceit birtokolni, és láss csodát, nem is tévedtem nagyot.

Harmadjára is újra kellett töltenem a poharam, amikor is Yoongi szétosztotta a pizzákat, és Jin kivágta a hisztit, miszerint ő késsel-villával fogyasztaná el az ételt, mivel nem mehet paradicsomszósz a tökéletesen manikűrözött körmei alá. Nagyot sóhajtottam, és elgondolkoztam, hogy én komolyan ezt akartam? Talán jobb is, hogy így alakult, valószínűleg pár hónap után megöltük volna egymást. Én nem viseltem volna el az ő túlérzékeny és hisztis személyiségét, és azt hiszem ő sem lett volna másképpen az én halálos bénaságommal, ami a szexen kívül nagyjából minden másra vonatkozott. A jogsit is csak azért nem kezdtem el, mert félek, hogy az első vezetés órán a kezembe maradna a kormány. Nem tudom hogyan, de képes lennék rá, az fix.

Már a harmadik pohár pezsgőmnek is elfogyott több, mint a fele, amikor is akaratlanul, de meghallottam Jin további panaszkodását. Ezúttal Jiminhez és Taehez beszélt a tökéletes egyetemista pasijáról, aki úgy tűnt, hogy mégsem volt annyira tökéletes.

- Szóval megmondtam neki, hogy vége, és ne is keressen soha többet! – mondta ki a végszót a barna hajú, majd lehúzta a maradék pezsgőt, ami még volt neki.

Fejemet oldalra döntve a kezembe támasztottam, ahogy agyam azonnal beindult. Szóval vége a nagy boldogságnak meg a vattacukros unikornisoknak. Milyen szomorú! Talán, ha most...

Megráztam a fejemet, majd leintettem Yoongit, ahogy újra tölteni akart nekem. Azt hiszem jobb lesz, ha ma mégse iszom magamat sakálra, nehogy a végén még valami hülyeséget csináljak. Egy részeg én, egy bánatos Jin, és az én fájó szívem, ami továbbra is őt szereti. Nem, semmiképpen se lenne jó vége, cserébe egy tőlem kreatívabb embert akár meg is ihlethetnék ezzel a szánalommal, ami körül veszi a szerelmi életemet. Miután jól megbeszéltem magammal, hogy csendben maradok ezúttal, természetesen nem bírtam ki, és beleszóltam.

- Nocsak, vége a nagy szerelemnek? – kérdeztem egy cseppnyi gúnnyal. Nem tehettem róla, elvégre jócskán dolgozott már bennem az alkohol.

- Nos, igen – bólintott kínosan a barna hajú. – Nem voltunk mégse egymásnak valóak. – Nem kérdeztem többet, csupán egy elégedett hümmögéssel visszadőltem a fotelba, majd újra a nevetséges szerelmi életemen tűnődtem.

Egészen hamar rájöttem, hogy mindkét nemhez vonzódom, bár azt hiszem a fiúk mindig is jobban izgattak egy kicsivel. Még a kezdetek kezdetén volt egy kapcsolatom egy sráccal, viszont a szexen kívül semmi nem kötött hozzá. Kedves volt, tényleg nem volt vele semmi probléma, de valahogy mégsem tudtam hozzá érzelmileg kötődni, így pár hónap után szakítottam vele. Valahol ott realizáltam, hogy talán nem vagyok még elég érett egy párkapcsolathoz, cserébe a szex eléggé bejött, így maradtam az alkalmi és az egyéjszakás partnereknél. Ellenbe legjobb barátaimmal én nem akartam ennyinél leragadni, tudtam én, hogy eljön majd az a nap, amikor találkozom életem szerelmével, és megállapodok, legyen az nő vagy férfi, de az álmomban sem jött elő, hogy ki leszek kosarazva többször is.

Egy véletlen folytán futottunk össze október végén a könyvtárba, és valahogyan beszédbe elegyedtünk. Nem láttam akkor a melodrámás hülyegyereket, cserébe megismertem Jin kedves, őszinte és bájosan elragadó oldalát, amiről akkor azt gondoltam, hogy a valódi énje volt. Nem is tudom, hogy mi történt akkor velem, de szinte azonnal elbűvölt a természetes személyiségével, na meg persze a szépségével, amit szintén nem értek, hogy addig hogyan nem vettem észre. Végig vigyorogtam, mint a tejbetök, amíg beszéltünk, ráadásul azon a hétvégén buli volt Yoonginál, ő pedig megígérte, hogy eljön. Egész este bevoltam sózva, alig vártam, hogy megjelenjen, és elképesztő boldogságot éreztem, amikor megpillantottam őt, ahogy rögtön rám mosolygott, amint meglátott. A szívem hevesen kezdett dobogni, pulzusom az egekben volt, és tudtam, hogy Ő lesz az. Őt fogom randira vinni, vele állapodok meg véglegesen, és még el is veszem, ha beleegyezik, miközben a legboldogabb ember leszek a földön. Vele töltöttem minden percet azon az estén, ittunk pár pohárkával, de nem voltunk részegek, viszont a figyelmemet nem kerülte el, ahogyan folyamatosan hozzám ért, ha éppen mesélt valamiről, engem pedig folyamatosan rázott a hideg minden apró érintésére. Nem sokkal később az ingére borította a cidert, amit kortyolgatott, és mielőbb leakarta törölni. A földszinti vécét akkor éppen valaki tele okádta, így az egyik emeleti vendégszobába mentünk, ahová történetesen volt kulcsom. Yoongi adta még anno, hogy ne kelljen kellemetlenségekbe ütköznöm, ha felakarok valakit szedni nála. Jin a mosdóhoz állt, majd lekapva ingjét dörzsölni kezdte a sárgás foltot, miközben halkan szitkozódott. Én mindezt premier plánba néztem végig az ajtóból, és azt hittem, hogy ott helyben elhalálozok infarktusba. Gyönyörű, széles vállai voltak, háta szépen kidolgozott volt, és mindez egy kecses, kívánatos derékba végződött. Nem akartam jobban elkalandozni, amúgy sem azért voltam ott, hogy lefeküdjek vele, - még ha ez is lett a vége - eredetileg randira akartam hívni. Közelebb léptem hozzá, hogy segítsek neki, de a maradék önkontrollomat is elveszítettem, amikor szembefordult velem, és ezzel feltárult pucér felsőteste. Látta, hogy erősen vívódom magamban, így mint egy álnok kis kígyó, körém fonta magát, majd addig kéjelgett és bájolgott, amíg a falnak nem csaptam és nyomtam le nyelvemet a torkán. Nem ellenkezett sőt, perceken belül már előttem térdelt és nagy lelkesen dolgozott rajtam csodás ajkaival. Azon az éjszakán nem jöttünk ki többet a szobából, és többször is hagyta, hogy szeretkezzek vele. A szex is teljesen más volt, sokkal érzékibb és szenvedélyesebb, össze nem volt hasonlítható az előző partnereimmel. Reggel persze nagy boldogan ébredtem, hiszen úgy gondoltam, hogy minden rendben, nyert ügyem van, bár előbb tényleg elakartam vinni egy tisztességes randira, de bánja faszom, majd ezekután. Arra azonban nem számítottam, hogy egyedül ébredek. Mindenhol kerestem, reménykedtem benne, hogy csak a konyhába ment, vagy a kertbe, de nem így történt, és még csak az elérhetőségét sem tudtam. Azt hiszem még soha nem vártam annyira, hogy iskolába menjek, mint akkor, de mindegy volt az is. Amint elé álltam, hogy az érzéseimről valljak és randizni hívjam, egyszerűen csak kinevetett. A legkevésbé sem értett meg, azt mondta, hogy az én múltammal lehetetlen, hogy komolyan gondoljak egy ilyen dolgot, és keressek magamnak valaki mást hülyíteni. Persze győzködhettem, magyarázkodhattam neki, teljesen hidegen hagyta, cserébe visszaváltozott ugyanazzá a melodrámás hisztis picsává, aki előtte is volt.

Nem adtam fel, ugyanúgy tepertem, rá se néztem másra, pedig jó páran kikezdtek velem, mégsem érdekelt senki sem Jinen kívül. Még a sok szar viccét is elnéztem, pedig elég soknál éreztem azt, hogy lerohadt az agyam, de nem számított, csak ő legyen boldog. Aztán többször is együtt ebédeltünk, mivel mégis csak Jimin legjobb barátja volt, és az idő tájt Jungkook a szőkével volt együtt, amit végül jól elbaszott. Előtte viszont a remény újra felcsillant, hogy hátha mégis csak megtudom puhítani az én Hercegnőmet, mert hogy ebédkor egész sokat beszélgettünk, többször flörtölt is velem, és eltudta akkor is hagyni ezt a hülye picsa üzemmódot. Végül jött a következő buli, ahol újra összekerültünk, szinte lépnem sem kellett, ő vetette rám magát, és egy újabb csodálatos éjszakát töltöttünk együtt. Aznap reggel végre együtt ébredtünk szorosan összebújva, majd Jin felkelt, hogy csinál nekem reggelit és kávét, én pedig megtudtam volna halni boldogságomba. Végig nagyon édes volt velem, többször megcsókolt, míg én átöleltem derekát, amíg reggelit készített. Életemben nem ettem még olyan finom tojáspudingot, nem győztem dicsérni, és ott már biztos voltam benne, hogy tényleg ő lesz életem párja, elvégre nem sok férfi tud jól főzni, én egyenesen katasztrófa vagyok ilyen téren, persze az sok mindent megmagyarázott, hogy a családjának étterme volt. Aztán jött az újabb pofon, amikor is volt egy kisebb veszekedése aznap reggel Jungkookkal, és én közéjük mertem állni. Finoman szólva is elküldött a faszba, majd közölte velem, hogy az életbe többet nem kíván tőlem semmit, még csak látni sem akar, és én újra összevoltam zavarodva. Nem értettem, hogy miért küzdött ennyire ellenünk, azt meg végképp nem, hogy akkor mi volt a problémája velem. Utóbbi egyébként a mai napig nagy titok számomra, hiszen a következő napokban még csak nem is válaszolt az üzeneteimere, utána meg kibaszottul összevesztünk az ebédlőben, amikor találkoztunk. Jött megint a hülyeségeivel, én pedig megmondtam neki kerekperec, hogy a legkevésbé sem tökéletes, csak egy hisztis hülye picsa, aki azt hiszi, hogy neki minden jár, és én ettől sokkal jobbat érdemlek. Bár akkor ott nagyon eljátszottam a helyi fasza határozott gyereket, továbbra is szerettem őt mindezek ellenére, de ezúttal inkább csendben szenvedtem. Egy idő után újra együtt ebédeltünk így hatan, és én igyekeztem nem is tudomást venni róla. Természetesen minden alkalommal megforgatta a kést a szívemben, amikor az új és tökéletes egyetemista pasijáról mesélt, de próbáltam ignorálni amennyire tudtam. Nem múltak el az érzéseim iránta, még csak el sem halványodtak, de tisztában voltam vele, hogy ő sosem lesz az enyém, hogy sosem leszek elég neki bármi is történjék, és hogy el kell őt engednem. Azt mondják az okosok, hogy nem mindenki való nekünk és mi sem vagyunk mindenkinek valóak, ezt pedig el kell fogadni. Szóval így tettem, egyszerűen csak feladtam és belenyugodtam.
De akkor sem akartam vele tölteni a szilvesztert.

Legnagyobb szerencsémre végül oldódni kezdett a hangulat, ahogy mindenki egyre többet ivott, és már elmúlt a bennem lévő feszültség is. Kész, kibírok vele még egy estét, aztán tényleg azon fogok dolgozni az Újévben, hogy találjak magamnak egy megfelelő partnert, aki megbecsül és elfogad engem úgy, ahogy vagyok. Újabb üveg pezsgőt nyitottunk, de én már tényleg nem mertem többet fogyasztani, a végén még sírósra innám magamat, így is már bevoltam csiccsentve. Egyszer csak előkerült Yoongi play stationje, amire Jimin és Tae teljesen bevadult, és szó nélkül terpeszkedtek el a tévé előtt, miközben valami Marveles videójátékról beszéltek. Fogalmam sem volt az egészről, abszolút nem voltam otthon a gamer témában, sokkal többre becsültem egy jó könyv társaságát, vagy egy pár órás túrát valamelyik múzeumban vagy galériában. Jungkook egyszer csak felpattant, hogy ő már pedig kimegy cigizni Yoongival, és egy pillanaton belül egyedül maradtam Jinnel. Nem tudom, hogy ez mennyire volt számukra előre eltervezett, de inkább úgy éreztem, hogy most is csak az univerzum baszakszik velem. Persze a szobában ugyanúgy ott volt az unokatestvér páros, ők viszont teljesen kizárták a külvilágot annyira a tévére voltak tapadva, miközben egymás vállát rázták sikítva. Komolyan nem értettem

Nem akartam, mégis mint valami mágneses erő úgy vonzott a lénye, így ránéztem. Ő is engem bámult, tekintetünk azonnal összekapcsolódott, a szívem pedig rögtön heves dobogásba kezdett, ahogy pulzusom is felgyorsult. Jin lágyan elmosolyodott, íriszei megváltoztak, és hirtelen ért a felismerés, hogy talán mégsem leszek sosem túl rajta. Úgy éreztem abban a pillanatban, hogy soha nem fogok még valakit találni, aki ennyire megfogna, minden rossz tulajdonsága és hisztije ellenére. A szívem majd belesajdult, ahogy ott ült velem szembe, úgy nézett rám, mint azokon az estéken, amiket együtt töltöttünk, és én még mindig rohadtul szerettem őt. Miért nem vagyok elég jó neki? Miért nem lehetünk együtt?

- Min gondolkozol? – zökkentett ki gondolataim főszereplője. Rajtad és hogy miért nem vagyunk egy pár.

- Semmin, csak elbambultam – hazudtam a lehető leghihetőbben. – Kicsit sokat ittam.

- Ideülhetsz ám – mutatott maga mellé. – Nem foglak megharapni. – Kár.

- Jó itt is – motyogtam magam elé.

- Ne már, Nam! Ne tegyük ezt megkínosabbá.

Nem mentem bele a vitába, nem volt hozzá kedvem, legyen neki gyereknap. Sóhajtva felkeltem, majd levágtam magamat mellé. Talán nem ez volt életem legokosabb ötlete, hiszen orromat rögtön megtöltötte csodás illata, és ilyen közelről csak még vonzóbb volt, nem is beszélve arról, hogy csak egy mozdulatomba kerülne az, hogy megcsókoljam. Eszembe jutott, hogy milyen régen is nem éreztem azokat a kívánatos ajkakat, vagy hogy mennyire hiányzik az, hogy magamhoz öleljem őt. Nem bírtam ki, annyira közel volt, és megint úgy nézett rám, muszáj volt lepillanatom szájára. Alig egy pillanat volt az egész, de mégis észrevette.

- Még mindig nem gondolkozol semmin? – suttogta magunk közé, miközben ravaszul elmosolyodott.

- Nem – feleltem rekedten, majd összeszedve minden akaraterőmet hátrább húzódtam. Nem csinálom ezt tovább, nem megyek bele még egyszer, már így is egy díjnyertes balfasz vagyok. Jin tekintete megváltozott, mintha csalódott lett volna, majd elfordulva tőlem kiitta poharából a maradék pezsgőt.

- Muszáj megtudnom, hogy Yoongi ezt hol vette – mondta, ahogy kezébe vette az arany színű üveget. – Tökéletes lenne a sárgadinnye leveshez, amivel mostanság kísérletezem.

- Hogy mihez? – néztem rá elkerekedett szemekkel.

- Pezsgős sárgadinnye leves – felelte mindent tudóan. - Mostanában elkezdtem dolgozni az étlapunkon, mert túlságosan is unalmasnak tartom, na meg mindig kell egy kis újdonság, és legalább kiélem valahol a kreativitásomat. Ami azt illeti finom is, de mégsem érzem tökéletesnek, én meg szart nem adok ki a kezem közül, és azt gondolom, hogy a probléma a pezsgővel van, amit használok hozzá. Egyszerűen csak nem hozza ki úgy az ízét a sárgadinnyének, ahogyan azt én szeretném.

- Életemben nem hallottam még erről – nevettem fel zavartan. Elképesztő, hogy még mindig megtud lepni, bár Jin már csak ilyen.

- Ugorj be egyik nap hozzánk, úgy sem voltál még ott. Te lehetsz az a különleges vendég, aki elsőnek próbálja ki az én csodálatos sárgadinnye levesem – mosolygott rám barátságosan. – Komolyan, még a szüleimnek sem hagytam, hogy belekóstoljanak.

- Miért? – csúszott ki a számon meggondolatlanul.

- Jogos kérdés – jegyezte meg inkább magának Jin, majd határozottan rám pillantott. – Nem bántam veled szépen, Nam. És bár kezdetekben nagyon mérges voltam, amikor kiabáltál velem az ebédlőben, rájöttem, hogy igazad van. Nem, nem vagyok tökéletes, hisztis vagyok és idegesítő, ahogy mondtad, és sajnálom, hogy ezt az oldalamat ismerted meg. Azt hittem majd jobb lesz utána mással, de...

- Hagyjuk ezt, Jin – vágtam közbe egy intéssel. A legkevésbé sem hiányzott ez most. – Nem haragszom tényleg, csak felejtsük el ezt az egészet.

- Rendben – bólintott tétován, ahogy szomorúan elmosolyodott. – Elfelejtjük.

- Köszi – pillantottam rá hálásan. – És van valami más is, amivel kísérletezel a levesen kívül? – kérdeztem érdeklődve, mire a barna hajú szélesen elvigyorodott, majd elő is kapta a telefonját, hogy meséljen.



Sokáig beszélgettünk, Jin megmutatta az összes új ételét, és elkellett ismernem, hogy tényleg lenyűgözőek voltak. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi kreativitás van benne, vagy hogy egyáltalán érdekli a szülei étterme. Persze említette, hogy ezzel foglalkoznak, de emlékszem, hogy hányszor vágta be a durcit, ha bekellett mennie segíteni, bezzeg most olyan lelkesen beszélt erről az egészről, mintha minimum Korea szépségkirálynőjének jelölték volna.

- Szerinted majd ezzel fogsz foglalkozni a jövőben? – kérdeztem tekintetemet ráemelve, mire hümmögve elgondolkodott.

- Azt hiszem, hogy igen – tűnődött el a telefonját nézve. – Persze elmegyek majd egyetemre is, de végső soron ez az, amit igazán élvezek csinálni. Szeretném az embereket boldoggá tenni a főztömmel, hiszen a szüleimnek is ez volt a nagy álma. Azt akarom, hogy beszéljenek rólunk, hogy mindenki hozzánk akarjon jönni, és hogy mindig elégedetten távozzanak. Szép lenne, ha idővel komolyabb eseményeket is tarthatnánk, akár esküvőket, vagy lánykérést, legénybúcsút, azt hiszem jó móka lenne mindezt megszervezni, na meg kihívás is! Imádom az új dolgokat, és szeretek fejlődni is, szóval igen, ezzel fogok foglalkozni javarészt, mert boldoggá tesz minden vendég arca, aki mosolyogva lép ki az éttermünkből. Bocsánat, néha túlságosan is megered a nyelvem, ha iszok – nevetett fel zavartan, de engem a legkevésbé sem érdekelt. Elbűvölve néztem rá, hiszen sosem mesélt nekem ilyen dolgokról, és teljesen meglepett ezzel a kijelentésével, ahogy a világra tekintett és mégis; ez annyira Jin volt, ő csak szeretni akarta a munkáját, és ezzel boldoggá tenni az embereket.

Elmosolyodtam, majd hátra dőlve körülnéztem a szobában. Mi Jinnel az egyik kanapén voltunk, míg a fotelben Yoongi ült ölében Taehyunggal szorosan összebújva, a tévé előtt pedig Jimin mutatta az új játékot Jungkooknak, aki úgy tett, mintha semmit se tudna a videójátékokról, pedig vérbeli gamer volt gyerekkora óta. Mindenki jól el volt a maga kis világában, és már engem sem zavart a mellettem ülőnek a jelenléte, igazából egy kicsit még örültem is, hogy itt van. Még egy darabig beszélgettünk, aztán felmentünk a legfelső emeletre, hogy a teraszról nézzük meg a tűzijátékot, miközben visszaszámolunk. Úgy pár perc lehetett vissza, amikor valaki a szomszédban ellőtt egy petárdát. Jin rögtön a nyakamba ugrott egy kisebb sikoly következtében, én pedig reflexbőn fontam köré szorosan karjaimat. A szívem majd kiszakadt a helyéről, ahogy megint orromba kúszott jellegzetes illata, miközben még az apró pihék is égnek álltak a tarkómon az érintésétől, amit olyan régen nem éreztem. Pár másodpercig tartott csak az egész, aztán mindketten észbe kaptunk, és szétrebbentünk egymástól. A többiek vagy tényleg nem vettek észre ebből semmit, vagy csak jófejek akartak lenni, de azonnal elkezdték szívni Jin vérét, hogy mégis hogy lehet ennyire beszari. Nevettünk mindannyian, és bár a barna hajú megpróbálkozott leadni egy kisebb hisztit magához hűen, igazából még ő maga sem gondolta komolyan.

Végül elérkezett a nagy pillanat, és együtt számoltunk vissza hangosan. Az egy után felordítottunk, hogy boldog újévet, és abban a pillanatban a tűzijátékokat is fellőtték. Jimin egy arany glitteres trombitát kezdett el fújni, míg Jungkook fejbe lőtte Yoongit egy szerpentin ágyúval, amikor az éppen megcsókolta Taet. Persze egyből jött a hiszti az idősebbtől, aki végig kergette a teraszon a tetovált karút, de hamar feladta. Hát igen, Yoongi nem az aktivitásáról híres. Jin finoman megbökött a könyökével, majd ravasz mosolyra húzta ajkait, ahogy zsebéből előhúzott egy apró papírdobozt. Rögtön felismertem, hiszen gyerekkorom egyik nagykedvence volt, de már évek óta nem használtam, és nem tudom szerelmem honnan szedett ilyet. Beálltam elé, hogy takarjam a többiek elől, amíg ő kiürítette a doboz tartalmát és szétosztotta kettőnk között. A társaság többi tagja éppen egymással volt elfoglalva, persze továbbra is ment a szapulás, meg a csak azért mert Újév van, attól még rohadtul koporsóba teszlek szöveg, mi meg valahol ezt a pillanatot választottuk a legjobbnak. Jin kezdte, ahogy eldobott egy ördögpatront legjobb barátja elé, akinek erre kisebb sikoly hagyta el a száját. Mind megmeredtek, ahogy hitetlenkedve meredtek ránk, majd vigyorogva elkezdtük őket bombázni a többi ördögpatronnal. Jimin Scooby-Doot megszégyenítő mozdulattal ugrott Jungkook nyakába, miközben folyamatosan sikoltozott. Taehyung is rögtön Yoongira vetette magát ijedtében, azzal azonban nem számoltak, hogy a fekete hajú nem a fizikai erőnlétéről híres, így szinte azonnal a földön kötöttek ki. Tae ordított, hogy megfog halni, ahogy a sok kis patron hangosan csattant körülötte, míg mi könnyesre nevettük magunkat Jinnel.

- Ne félj, ez nem bánt! – próbálta Yoongi túlordítani a kis bombákat, de a göndörhajú továbbra is csak kuporgott a földön.

Csalódottan vettük észre, hogy kifogyott a muníciónk, és bár Jungkook nagyon jót röhögött velünk ezen az egészen, miközben a szőke még mindig a karjai között reszketett, a ház tulaja már nem volt olyan kellemes hangulatban.

- Halálra rémísztettétek! – sziszegte fogai között, ahogy felnyalábolta párját a földről.

- Jaj ne már, csak vicceltünk! – rántott vállat mosolyogva Jin.

- Tényleg? – nyalta meg szája szélét a fekete hajú. – A te ötleted volt, Hercegnő?

- Az enyém – álltam Jin elé, miközben tekintetemet végig Yoongin tartottam. – Most komolyan befeszülsz egy szilveszteri csínyen?

- Semmi baj, tényleg! – Lépett közénk Taehyung a házigazda arcára simítva. – Csak megijedtem, ennyi, de poén volt. – Végül Yoongi hátrább lépet, de még vetett ránk egy szúrós pillantást, majd magához vonta a göndör hajút. Nem tudom, hogy Tae mit tud, de hihetetlen, ahogy ebből a morgós macska lelkű srácból doromboló kiscicát varázsolt.

- Én viszont tényleg halálra rémültem! – csattant fel a szőke, ahogy lemászott Jungkookról.

- Az nem az én dolgom, Törpe – intette le Yoongi.

- Ugye tudod, hogy nem is vagy nálam magasabb? – állt elé Jimin, miközben próbálta összemérni a fejük tetejét.

- Az utcán aludnál ma, Virágszál? – intézte felé újabb kedves mondatát, végül a szőke inkább morogva visszahúzódott.

Jungkook még felhozott pár szerpentinágyút és trombitált, és jó húsz percen belül az egész terasz vállalhatatlan lett. Mindenhol konfetti és szerpentin darabok voltak, nem is beszélve a használd ördög patronokról, végül valami lila csillám is előkerült, amit Tae előszeretettel dobált mindenkire, hogy még csodásabbá tegyen minket.

- Én már így is elértem a maximumot! – mondta Jin feltett kezekkel, ahogy arrébb ment.

Nevettünk sokat, és még egy darabig néztük a tűzijátékot, na meg petárda is szólt bőven mindenhol. Jimin rálépett véletlenül egy olyan ördögpatronra, ami még egyszer csattant, és erre annyira ideges lett, hogy inkább csak az ajtóból figyelt minket, amíg mi kinevettük őt. Azt hiszem végül mindenki elkezdett kissé józanodni, így elég hamar fázni is kezdtünk, ahogy a pia ürülni kezdett a szervezetünkből. A szőke ment el először aludni, de rögtön utána Jungkook is fáradtságra hivatkozott, majd Yoongi fogta karon Taet ravasz mosollyal, hogy ők most elvonulnak mivel sürgős dolguk van. Nem mondtam inkább semmit, de lett volna tippem, hogy mégis mi annyira sietős. Megint csak ketten maradtunk Jinnel, aki bármennyire is nem akarta, mégis csak volt egy kis csillám barna tincsei között. Vigyorogva lépett felém egyre közelebb, miközben nekem is felfelé görbültek ajkaim.

- Istenem, hogy nézel ki – kacagott jóízűen, ahogy kinyújtva kezét arcomra simított. – Tiszta csillám meg glitter vagy! – nevetett tovább, miközben ujjait erősebben nyomta pofimra.

Mélyen beszívtam a levegőt, ahogy megéreztem magamon finom értintését, egy pillanatra még a szemeimet is lehunytam. Az összes létező akaraterőmet összekellett szedjem, hogy végül csuklójára fogva elhúzódjak tőle. Nem dőlhetek be neki még egyszer, nem kínozhatom magamat tovább vele. Most szomorú, el van keseredve az egyetemista srác miatt, jól esne neki egy kis vígasz, és nyilván abban reménykedik, hogy talán én ebben tudok segíteni. De nem, az a hajó már elment. Új év van, új kezdet, ideje lesz tényleg elengednem őt.

A terasz korlátjának támaszkodtam, ahogy tekintetemet a kilátásnak szenteltem. Jin mellém állt némán, arckifejezése enyhén csalódott volt, végül nem bírta pár percnél tovább, hogy ne szóljon hozzám újra.

- Tényleg eljössz majd valamikor hozzánk? – nézett rám reménykedve.

- Miért? – pillantottam rá zavartan. Tényleg nem értettem, hogy miért erőlteti ezt.

- Csak jó móka lenne – rántotta meg mosolyogva széles vállait. – Főznék neked valami finomat, valami különlegeset, amit előtte még soha senki másnak. – Mélyet sóhajtottam erre a válaszra, és újra visszafordultam a kilátás felé. Nem engedhettem meg megint, hogy még egyszer elcsavarja a fejemet.

- Azt hiszem jobb, ha kihagynám – suttogtam magam elé, de még így is érzékeltem, ahogy a barna hajú megfeszült mellettem.

- Oké Nam, értem én, hogy tényleg elszúrtam pár dolgot, ez vitathatatlan, de próbálkozom, rendben? Csak...

- Hagyjuk ezt, Jin – zártam rövidre a témát. – Tényleg nem akarok erről beszélni, egy kicsit furán érzem magam amúgy is. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha lefekszem én is.

- Talán ha mondok egy viccet jobb kedved lesz – bökött könyökével oldalba, ahogy rám villantotta azt a mosolyát, amibe hónapokkal ezelőtt beleszerettem.

- Nem hiszem, de azért értékelem a fáradozásodat – mondtam, majd ellöktem magamat a korláttól, hogy aludni menjek.

- Jaj, ne már! – rohant utánam a vállamra fogva. - Mindig is szeretted a poénjaimat, ne legyél már olyan savanyodott, mint a többiek!

- Legyen – egyeztem bele szemforgatva hiszen tudtam, hogy úgy sem hagyna békén.

- Hogy hívják az öreg bűvészt? – kérdezte egyre szélesebb vigyorral még közelebb hajolva, és már előre tudtam, hogy ez lesz az egyik legrosszabb vicc, amit hallani fogok életem során.

- Hogy? – kérdeztem sóhajtva, miközben felkészültem elmém kiégésére.

- CSIRIBÁ! – kiáltotta, majd rácsapva a vállamra hangos hahotázásba kezdett. Nem tudom, hogy az ő kisugárzása, vagy az, hogy ez tényleg egy katasztrófa volt, de én is nevetni kezdtem. – Tessék, máris jobb a kedved!

- Ez borzalmas volt! – nyűglőttem, miközben arcomat a kezeim közé temettem. – Honnan szeded ezt a sok szart?

- Ez az egyik életcélom – kacsintott rám vigyorogva.

- Most már tényleg lefekszem – sóhajtottam fel pár pillanattal később, ahogy a terasz ajtóra mutattam. – Boldog Újévet, Hercegnő.

Megfordultam, ahogy belekapaszkodtam az összes maradék akaraterőmbe ahhoz, hogy ott hagyjam szerelmemet a terasz közepén egyedül, de mielőtt a kilincsre fogtam volna, megállított.

- Gondolom nemet mondanál arra a kérdésemre, hogy veled mehetek-e.

- Mármint? – fordultam vissza értetlenkedve, és őszintén reméltem, hogy csak rosszul hallottam az előbbi mondatot.

Nem válaszolt rögtön, cserébe határozott léptekkel elindult felém, miközben újabb tűzijátékokat lőttek fel a háttérben, nekem pedig kihagyott egy ütemet a szívem. Jin, ahogy jön felém kacér pillantásával, testét csak egy fekete szexi ing és egy sötét nadrág takarta, míg a háttérben több ezernyi apró színes csillag robbant szét. Egyszerűen csak lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Elém lépve újra az arcomra fogott, majd tekintetét az enyémbe fúrva halványan elmosolyodott. Szerettem volna megálljt parancsolni magamnak, tényleg az összes agysejtem tiltakozott ezerrel, de a szív erősebb volt. Mintha magától mozdult volna a testem, teljesen elveszítettem a kontrollt, ahogy ösztönösen fogtam a kecses derékra, és húztam magamhoz még közelebb. Nem tettünk semmit, csak izgatottan sóhajtoztunk egymás szájától alig két centire, miközben pillantásomat végig vezettem a barna hajú arcán. Próbáltam feltérképezni az összes kis szegletet, mintha csak az agyamba akarnám égetni örökre. Nem bírtam ki, lepillantottam dús ajkaira is, és majd szétrobbantam belül a tudattól, hogy alig kéne mozdulnom ahhoz, hogy újra érezhessem őket. Végül nem én léptem. Egyik kezét simogatóan a tarkómra vezette, majd lassan magához húzott. Görcsösen megszorítottam derekát a rég nem érzett érzésre, míg ő belesóhajtott a számba. A maradék józan eszem is elszállt, ahogy elnyitotta párnáit, hogy nyelvét táncba hívja az enyémmel. Felnyögtem, majd egy hirtelen mozdulattal pördültem meg vele együtt és csaptam neki hátát az üvegajtó melletti falnak. Kisebb nyikkanás szaladt ki ajkai közül, de rögtön elhallgattattam, amint újra megcsókoltam. Úgy faltam párnáit, mint szomjazó az édes vizet, miközben még erősebben préseltem magamat hozzá. Nem bírtam ki, annyira hiányzott már, és csak egyre többet és többet akartam.

Ujjai tarkómról szürke tincseim közé csúsztak, majd megmarkolva azokat húzta hátrább fejemet, hogy nyakamra hajolhasson. Elégedetten morogtam, ahogy megéreztem nedves ajkait érzékeny bőrömön, majd nem sokra rá fogait is bevetette, és máris feszíteni kezdett a nadrágom. Amióta először lefeküdtünk rá se néztem másra, és már eléggé régen volt az utolsó alkalmunk is. Két kezével benyúlt pólóm alá, ahogy immár kulcscsontomat csókolgatta, és nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy ne nyögjek fel egy orbitálisat. Újabb petárda durrant valahol, talán a leghangosabb, amit eddig ezen az éjszakán hallottam, és ez egy kicsit kijózanított. Nagyokat pislogva bámultam magam elé, ahogyan elmém szép lassan realizálta, hogy éppen mi is történik. Jin ujjai már az övemmel foglalatoskodtak, miközben feljebb húzva pólómat éppen az alhasamat lepte el nyálas puszijaival. Ijedten léptem hátra, ahogy ellöktem magamtól a barna hajú kezeit, aki majd orra esett hirtelenjében. Hevesen véve a levegőt pillantottam le rá, és azonnal ostromolni kezdtem magamat. Nem hiszem el, hogy tényleg bedőltem volna neki még egyszer. Egész éjjel visszafogtam magamat, uralkodtam a vágyaimon, nem vettem fel a célzásait, és akkor tessék, a célállomásnál megbukok.

- Nos, ez elég megalázó – motyogta maga elé csalódottan, ahogy felkelt a földről. – Elég lett volna ha azt mondod, hogy nem akarsz már.

- Mert te aztán pont az a személy vagy, aki ért a szép szóból! – csattantam fel, miközben halántékomhoz nyomtam két ujjamat. – Édes istenem, hogy én mégis mekkora egy hülye vagyok.

- Ó persze, mert velem lenni olyan kurva rossz, ugye? – háborodott fel egyből a barna hajú kezét széttárva.

- Nem csinálhatod ezt velem mindig, Jin! – folytattam tovább kiakadásomat. – Nem játszadozhatsz velem, amikor csak kedvet tartja, aztán ha megunsz, akkor meg keresel valaki mást, míg én majd beledöglök! A picsába is, vannak neked egyáltalán érzéseid? Feltudod fogni, hogy ez milyen szar nekem?!

- Nam... - suttogta, de én indulatosan közbe vágtam.

- Nem, most kurvára végig hallgatsz! Egy pillanatra, tényleg csak egyre, gondolkozz el azon, hogy mit érzek mindennap, amikor azt kell látnom, hogy bármennyire is próbálkozom, te nem adsz nekem esélyt, ellenben minden más jöttmentnek igen! – Agyamat teljesen ellepte a vörös köd, és bár egy perce még menekülni akartam a közeléből, most mégis tettem felé két határozott lépést. – Nem elég, hogy nem tudok rajtad túllépni, mert mindennap látlak, ha akarom, ha nem, de aztán még ódákat kell hallgatnom az új, tökéletes pasidról, aki aztán mindenekfelett van, csak hogy még kevesebbnek érezzem magamat, mint eddig bármikor! Aztán a sulihoz hozatod magadat vele többször is a faszom motorján, míg nekem legjobb esetben is csak egy biciklim van, és ezt az egész szart az első sorból kell végig néznem! És tudod mi a szánalmas? Hogy én még mindezek ellenére is szeretlek, mert egy igazi idióta vagyok. Szóval áruld el nekem, Jin! Tényleg ennyire utálsz, vagy csak szimplán szar ember vagy, én meg még szarabb emberismerő?

Bár az év utolsó, illetve első napja volt, így teljesen természetesnek hatott, hogy hideg van, ennek ellenére a levegő teljesen megfagyott köztünk. Ezúttal még hevesebben vettem a levegőt, lábaim enyhén remegtek, de mindezt a stressz okozta. Kész, végre kiadtam magamból, nem bájologtam tovább, most tényleg őszinte voltam, és egy pillanatig sem bántam.

Azt vártam, hogy majd elkezd ordítani, hogy földhöz vágja magát, előad egy újabb jelenetet a Hattyúk halálából, de minimum felpofoz, mégsem történt meg egyik sem. Csendben állt velem szembe, ajkait szomorú mosolyra húzta, ahogy kigördült első könnycseppje, és rám emelte tekintetét.

- Igazad van - mondta ki azt a két szót, amire a legkevésbé se számítottam. – Nem fogok veled vitatkozni, tényleg borzalmas ember vagyok, Nam. Sajnálom, hogy anno kedves voltam veled a könyvtárba, soha nem kellett volna még csak a közeledbe sem mennem. Megérdemled a nagy szerelmet, valaki sokkal jobbat, mint én. Valaki olyat, akivel tényleg felhőtlenül boldog lehetsz, és nem kényszerít arra, hogy hallgasd a szar vicceit, miközben két percenként megsértődik valamin. És ugyanígy igazad volt akkor az ebédlőben is; nem vagyok tökéletes, igazából nagyon messze vagyok tőle bármennyire is igyekszem. Békén hagylak innentől kezdve, nem kerülök többé az utadba, ezt megígérhetem.

- Miért nem voltam neked soha elég jó? – tettem fel azt a kérdést, ami mindig is a leginkább foglalkoztatott kettőnkkel kapcsolatban.

- Elég jó? – nevetett fel zaklatottan. – Sokkal több voltál nekem, mint elég jó. Látod, ellenben velem te tényleg tökéletes voltál.

- Most már végképp nem értek semmit – horkantottam fel gúnyosan. – Akkor meg miért?

- Mert gyáva vagyok és bizalmatlan. Megijedtem attól, amit veled kapcsolatban kezdtem el érezni, mert velem még soha nem fordult elő ilyen előtte. Az első pillanattól kezdve vonzottál, már akkor is megakadt a szemem rajtad, amikor Jimint fűzted – mosolyodott el újra, miközben megtörölte szemeit, amikből újabb könnyek törtek elő. Eszembe jutott nekem is az az este, hogy mennyire önteltnek gondoltam, és hogy én tényleg akartam valamit a kis szőkétől. Nevetségesnek tűnt most már az egész, és mindemellett nagyon távolinak is. – Aztán jobban megismertelek, és már nem csak a külsőd vonzott, hanem a személyiségedet is megkedveltem. Soha nem foglalkoztam egy alkalmi partneremmel sem, leszartam, hogy milyen emberek, miközben úgy kerültem a szerelmet, mint valami fertőző betegséget. Aztán jött az első közös alkalmunk – csillantak fel szemei, ahogy újra rám nézett. – Életem legjobb éjszakája volt, és te voltál az első, aki igazán törődött velem és szenvedélyes volt szex közben. Akkor tényleg gyönyörűnek és fontosnak éreztem magam, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy még többet akarok, ez pedig megijesztett. Szóval leléptem reggelre, de te nem adtad fel. Kitartó voltál, pedig más már az első hisztinél ott hagyott volna a francba, és te mégsem tetted, én pedig nem tudtam neked nemet mondani. Miután újra szeretkeztél velem, és egész éjjel a karjaidban tartottál, miközben olyan dolgokat suttogtál a fülembe, amiket még soha senki, biztos voltam benne, hogy végem van.

- Jin, ha ez valami újabb...

- Nem, kérlek most te hallgass végig, amíg van bátorságom ezt elmondani! – szólt közbe a barna hajú szipogva. – Minden egyes hisztim, visszautasításom, és kifogásom azért volt, mert megijedtem az érzelmeimtől. Megszerettelek Nam, bármennyire is küzdöttem ellene, megtörtént, és ettől elképesztően rettegtem. Sosem volt még rendes hosszútávú kapcsolatom, kétszer megpróbáltam, de elég hamar kiábrándultak belőlem, engem meg pont nem érdekelt, mert egyiküket sem szerettem! Aztán jöttél te, elhívtál randira vagy százszor, ígértél mindenfélét, és eszembe jutott, hogyha össze is jövünk, akkor te is kidobnál, amint eleged lenne belőlem, én pedig nem bírnám ki, mert ezúttal én is éreztem valamit. Na meg a múltad sem segít sokat úgy, hogy alapból bizalmatlan vagyok és féltékeny, és...

- Basszus, azért te is túl vagy már egy jó pár srácon! – vágtam közbe élesen.

- Az istenit neki, tudom! – kiabálta vissza. – És azt hittem, hogy majd ez a srác segíteni fog, de a picsába is, nem bírtam tovább, és szakítottam vele miattad!

- Miattam? – böktem saját mellkasomra értetlenül. – Nem is csináltam semmit!

- Nem is kellett – sóhajtott lemondóan. – Az igazság az, hogy le sem feküdtem vele.

- Mi van?

- Egyszerűen csak nem ment, oké? Senkivel sem tudtam, amióta közel kerültem hozzád – pillantott rám feszülten, majd újra szomorkás mosolyra húzta ajkait. – Köszönöm, hogy őszinte voltál velem Nam, megérdemled, hogy te is tudd az igazságot. Sajnálom, hogy így kezdődik az Újéved, de ígérem, hogy ezzel befejeztem, nem zavarlak tovább. Teljes szívemből remélem, hogy találsz valakit, aki tényleg megbecsül téged úgy, ahogyan azt megérdemled – felete szipogva, majd még egyszer rám mosolygott, azzal megfordult, hogy a kilincsért nyúljon. A másodperc törtrésze alatt cselekedtem, ahogy odaugrottam hozzá, és erősen a karjára martam. Meglepett tekintettel nézett rám vissza, szemei még mindig könnyektől csillogtak. – Nam...

- Még egy dolgot hadd kérdezzek. Azt akarom, hogy ne gondolkozz rajta, csak felelj őszintén, oké? Semmi hazugság, semmi megjátszás, bármit is mondasz, kifogom bírni, nagy fiú vagyok már. Tényleg szeretsz engem? – Nem válaszolt rögtön, csak kinyitotta a száját, de ugyanazzal a lendülettel be is csukta. – Kérdeztem valamit, Jin!

- Igen – suttogta lehajtott fejjel. – Persze, hogy szeretlek. Egyszerűen képtelenség lenne, hogy ne így legyen.

- Remek – mondtam, ahogy kifújtam egy nagy adag levegőt. A következő mozdulatommal magam felé fordítottam, majd finoman álla alá nyúltam, hogy rám nézzen. – Nekem ennyi elég, oké? Nem kell megjátszanod magad, nem érdekelnek a hibáid, ha tényleg szeretsz, és tudsz egy esélyt adni kettőnknek, akkor én mindig melletted leszek, ezt megígérhetem.

- Elfogsz hagyni – motyogta könnyes szemekkel, mire halványan elmosolyodtam.

- Őszintén, Jinie. Szerintem a legrosszabb oldalaidat már megmutattad, és ahogy mondtad, nem vagyok az az ember, aki könnyen feladja. Nem foglak elhagyni, mert szeretlek. Persze biztosan lesznek vitáink, talán több is, mint ami egy normális párkapcsolatban kéne, de és akkor? Csak azért ne legyünk egymással boldogok, mert még egyikünk sem volt szerelmes, és félünk a következményektől? Ez hülyeség, te is tudod. Elmondtam neked mindent, és ha jól gondolom akkor te is nekem. Ha most igent mondasz, biztosíthatlak róla, hogy életem hátralévő részében, minden egyes napon azon leszek, hogy a legboldogabb emberré tegyelek a világon, mert ugyanúgy megérdemled a szeretetet, ahogy bárki más ezen a földön. Viszont ez az utolsó esélyed. Nem kérdezlek meg többet, nem fogok neked könyörögni, és nem várok rád tovább. Ha most nemet mondasz, akkor egyszerűen csak elengedlek, és majd idővel keresek valaki mást, aki tényleg megbecsül és értékel engem. Nem lesz könnyű, de megteszem, mert nem akarom olyan emberre pazarolni az időmet, aki nem tudja, hogy mit akar. Értesz engem? – kérdeztem remegő hangon, miközben a barna hajúnak már patakokba folyt a könnye.

- Oké – bólintott mosolyogva, majd a vállamra csapott. – De ígérd meg, hogy nem hagysz el te mamlasz!

- Nem foglak – nevettem fel megkönnyebbültem, ahogy magamhoz vontam csodás valóját.

Remegve nyomtam ajkaimat az övére, és rögtön meg is éreztem a sós könnycseppeket rajta. Nem fogok hazudni, bár komoly, határozott fiatal férfinak tartottam magamat, én is a sírás szélén voltam. Egyszerűen felfoghatatlan volt, hogy az a személy, akiért oly sokat küzdöttem, és aki annyira lehetetlennek bizonyult számomra, szeret és velem akar lenni. Végül levegő hiány miatt váltunk el, majd nevetve döntöttük homlokunkat egymásnak. Elképesztően boldog voltam, leírhatatlan érzés kerített hatalmába, ahogy szép lassan tudatosult bennem, hogy Kim Seokjin a mai naptól fogva az én párom. Még egy darabig ízlelgettük egymás párnáit, de annyira remegtünk már a hűvös széltől, hogy jobbnak láttuk bemenni. Ugyanabba a vendégszobába mentünk, ahová minden alkalommal, amikor itt találkoztunk, hiszen Yoongi nekem adta a kulcsát, és ezért nagyon hálás voltam neki.

Finoman döntöttem le szerelmemet a bordó ágyneműre, ahogy felé mászva tovább csókoltam mézédes ajkait. Lágy puszikkal halmoztam el gyönyörű arca minden szegletét, miközben ujjaim fürgén jártak ingje gombjain. Azonnal mesztelen felső testére simítottam, majd visszahajoltam párnáihoz.

- Szeretném, ha te is megígérnél nekem valamit – duruzsoltam fülébe, miután kacéran végig nyaltam rajta. – Soha többet nem akarok úgy ébredni, mint az első éjszakánk után – utaltam arra, hogy egyedül hagyott.

- Rendben – felelte két kéjes sóhaj között, ahogy benyúlt pólóm alá, hogy mihamarabb száműzze azt rólam.

Hamar megszabadultunk egymás ruháitól, és majd megőrültem az érzéstől, hogy újra benne lehetek. Nem is tartott sokáig az első menetünk, de ez mit sem számított. Egész éjjel szerettük egymást, szinte nem is aludtunk semmit, mégis ezek voltak életem eddigi legboldogabb pillanatai. Ha tippelnem kéne, legalább ötvenszer hangzott el köztünk a szeretlek szó, de még így is kevésnek éreztem. Három után már nem számoltuk, hogy hányszor szeretkeztünk aznap éjjel, de már világosodni kezdett, amikor nyugovóra tértünk végül. Boldogan vontam magamhoz gyönyörű testét, miközben többször is homlokon csókoltam, amit ő mindannyiszor megmosolygott. Lábait szorosan derekam köré fonta, míg kezét az arcomra simította, végül egy idő után légzése egyenletessé vált. Én még egy darabig ébren voltam, és gyönyörködtem benne. Biztos voltam abban, hogy nehéz út áll előttünk, és hogy megannyi súrlódásaink lesznek ez idő alatt, de nem számított, mert tudtam, hogy együtt bármire képesek leszünk.

Elmosolyodtam, ahogy nyomtam még óvatos puszit az orra hegyére, hogy ne ébresszem fel. Szemeim nehezülni kezdtek, ahogy egyre lassabban pislogtam, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy életem végéig szerethetem Kim Seokjint.



Sziasztok nyuszifülek!
Az eddigi leghosszabb résszel érkezem, sima 16 oldal, nem véletlenül írom én ezt már 3 napja :'D
Lehet, hogy most sokan nem vagytok boldogok, hiszen nem a sztori folytatását hoztam, de mindenképpen szerettem volna egy fejezetnyi különkiadást adni szeretett NamJin párosunknak, remélem azért nem bánjátok <3
Amit megígérhetek, hogy ez volt az utolsó ilyen, nincs több spin-off, innentől kezdve tényleg csak Taegi lesz a főszerepben, hiszen már nincs olyan sok rész hátra.
Remélem mindenkinek jól telt a karácsonya, mit kaptatok? Persze tudom én, hogy nem az ajándékokról szól az ünnep, de titkon azért mégis csak mindenki várja egy kicsit szerintem 😉
Illetve a másik, hogy kikerült még egy novellám Mamzi karácsonyi kihívására Az ajandék címmel, ami a kihívás utolsó fejezete, ha van kedvetek olvassátok el bátran 😊
A következő részt igyekszem még idén hozni, meglátjuk hogyan alakulnak a napjaim. Addig is legyetek jók, sok puszi mindenkinek! <3