Yoongi pov
Az ütő megállt bennem, miután realizáltam, hogy hat nap múlva az én Bambimnak születésnapja lesz. Soha nem beszélgettünk ilyen dolgokról, ha jobban belegondolok, azt sem tudom, hogy mi a kedvenc színe.
Oké, ez kurva gáz.
Szinte alig aludtam karácsony estéjén, és nem azért, mert nem a puccos, négy személyes, selyem ágyamban feküdtem, hanem mert folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mivel készüljek Taehyung szülinapjára. Most kapott tőlem egy fasza kis órát, amiért teljesen oda volt, Jimin videójátékot vesz neki, én meg nem tudom, hogy mégis mivel rukkolhatnék elő megint. Ahogy ezek a gondolatok jártak az agyamba, rájöttem, hogy rohadtul nem ismerem Taet. Nem tudom, hogy milyen zenét szeret, mi a kedvenc étele, és ha a szőke törpe nem szólja el magát, akkor csak pislognék nagyokat hat nap múlva.
Elengedtem a göndör hajú derekát, kivételesen ő volt most a kis kifli, majd arrébb húzódva feljebb ültem, és a telefonom után nyúltam. Mindenféle hülye oldalt megnéztem, hogy mit ajánlanak születésnapi ajándéknak egy húsz év alatti srácnak, belefutottam egy csomó ostoba cikkbe is, végül mégis reménytelenül tettem le a készüléket közel egy óra után. Kész, megállt a tudományom, bár soha nem voltam túlzottan kreatív, akkor is sürgősen kikellett találnom valamit.
Újra magamhoz vettem a telefont, ezúttal mindenféle közös programokat kezdtem el nézni, majd rátértem a pár napos, rövid utakra is. Szemem csak úgy cikázott a különböző ajánlatok között, végül a szívem kihagyott egy ütemet, amint megláttam egy ismerős hirdetést.
FEREGETEGES EXKLÚZIV AJÁNLAT PÁROKNAK ÉS CSALÁDOKNAK, A NAEBA SÍPARADICSOMBAN!
Mintha csak megégetett volna a készülék, úgy ejtettem ki a kezemből. Pulzusom az egekben volt, hevesen kezdtem el kapkodni a levegőt, mégis úgy éreztem, hogy menten megfulladok. Hirtelen izzadni kezdtem, és ijedtemben a takarót kezdtem el gyűrögetni. Mázsás súlyokat éreztem a végtagjaimon, a szám teljesen elzsibbadt, pedig szívem szerint ordítottam volna. Nem érzékeltem az idő múlását, mintha a szoba egyre sötétebb lett volna. Lehunytam a szemem, és ekkor megláttam édesanyám arcát, ahogy a fejét fogva kacag azon, hogy mennyire kínosnak érzi, hogy elesett profi létére snowboardozás közben. Éreztem a csípős hideget az arcomon, és a jellegzetes hó illata is bekúszott az orromba. Oldalra pillantva megláttam apámat, aki aggódva méregette feleségét, hogy biztosan nincs-e nagy baj, de ő csak legyintett, hogy minden rendben van, ne aggódjunk, semmi baj...
- Yoongi! - Hallottam meg Tae kétségbeesett hangját valahonnan messziről. - Kincsem, hallasz engem? Yoongi!
Hirtelen minden világos lett, mintha csak fény gyúlt volna a szemem előtt. Látásom hamarosan kitisztult, és szembe találtam magamat Tae aggódó arcával. Szinte rajtam ült, miközben két kezével az arcomat fogta, könnyes szemekkel mustrálva engem.
- Kincsem - suttogta közénk riadtan. - Itt vagyok.
- Mi történt? - kérdeztem kábultan. Értetlenül néztem körbe a helyiségbe, egy pillanatra azt sem tudtam, hogy hol vagyok, megzavart, hogy nem a saját szobámban ébredtem.
- Azt hiszem valamiféle pánikrohamod volt - felelte lassan. - Arra keltem fel, hogy kapkodod a levegőt, és furcsa hangokat hallattál. Percekig szólongattalak...
- Sajnálom - motyogtam magam elé.
- Rémálmod volt, vagy történt valami? - faggatott tovább a göndör hajú, arca még mindig kétségbeesett volt.
- Nem, én... - sóhajtottam nagyot, ahogy eszembe jutott a hirdetés. - Nem tudtam aludni, és megakartam nézni valamit a telefonomon, aztán szembe jött velem egy ajánlat arról a helyről, ahol utoljára anyával voltunk, és... - Nem fejeztem be a mondatot, nem is tudtam volna. Szégyenlősen lehajtottam a fejemet Tae vállára, vártam, hogy rám törjön a zokogás, de az nem jött, helyette csak végtelen kimerültséget éreztem.
- Cssshhh, semmi baj! - Ölelt magához szorosan, miközben egy puszit nyomott sötét tincseim közé. - Minden rendben, itt vagyok.
Nem válaszoltam, helyette én is átöleltem őt nagyot szippantva menta illatából, ami azonnal nyugtatóan hatott a testemre és a lelkemre egyaránt. Végül lassan elnyúltunk, de ezúttal én voltam a kis kifli. Bal kezemre tette a sajátját, és én csodálva néztem mindkettőnk csuklóján lévő órát, amik tökéletes párt alkottak, akár csak mi magunk.
Két nappal később még mindig bajban voltam Tae szülinapját illetően, és emiatt egyre feszültebb lettem. Négy napom volt vissza, és én még mindig nem találtam ki semmit. Nem mertem több weboldalt nézegetni ezzel kapcsolatban, nem akartam még egy olyan incidenst, mint akkor éjjel. Fogalmam sincs, hogy mi volt az pontosan, bár a Bambi arcú finoman megjegyezte, hogy nem szégyen pszichológust keresni egy ilyen trauma után, de én hallani sem akartam róla. Amíg ő itt volt nekem, addig minden a legnagyobb kibaszott rendben volt.
- Kincsem - szólt ki a konyhából, amíg én a nappaliba ültem. Meredten bámultam a hatalmas plazma tévére, fogalmam sem volt, hogy mi ment benne, hiszen agyam csak Tae szülinapján járt. - Szombaton Jiminék japán étterembe akarnak menni ebédre. Téged is meghívtak, és én is nagyon örülnék, ha velem jönnél. Persze nem olyan komoly hely, mint amihez hozzá vagy szokva, de...
- Rendben! - kiáltottam vissza.
- Tényleg? - Állt meg az ajtóban partnerem meglepett arckifejezéssel.
- Persze - mosolyogtam rá kedvesen. Pár percen belül újra megjelent két bögre forró csokival a kezében, természetesen én a morgós macskásból ittam, amit Jimintől kaptam karácsonyra. Sőt, még a pizsama is az volt, amit Tae vett nekem, míg ő még mindig Bambiban feszített. - Szóval, mikor akartad megemlíteni, hogy szülinapod lesz? - kérdeztem a semmiből, mire partnerem elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Jimin vagy Chan mondta el?
- Jimin.
- Megölöm.
- Ne tedd, részeg volt - mosolyodtam el halványan az emlékre, ahogy a kis szőke őszinteségi rohamot három pohár bor után. - Miért nem mondtad?
- Mert nem fontos - dörmögte a bögréjébe, miközben szigorúan a tévét bámulta.
- Héj - böktem meg finoman térdemmel az övét.
- Kérlek, ne vegyél nekem semmit. - Nézett rám hatalmas szemeivel.
- Nem tetszik az óra, igaz? - kérdeztem vissza csalódottan.
- Nem erről van szó - rázta meg a fejét nevetve. - Imádom, de nem akarok még több drága ajándékot. Rosszul érzem magam, hogy nem tudom viszonozni, és...
- Héj! - Ragadtam meg a karjánál, hogy végre elhallgasson. - Mégis mi a faszomról beszélsz? Tae, én ezért kurvára nem várok cserébe semmit, oké?
- Tudom, én csak...
- Nem, ezek szerint nem tudod! - csattantam fel egy kicsit élesebben a kelleténél. - Én nem azért vettem neked az órát, hogy mutogassam a bankszámlám, hanem mert arra gondoltam, hogy örülnél neki. Tae, engem kurvára nem érdekel a pénz, van belőle éppen elég, és tudom, hogy téged sem ez foglalkoztat, ezen ne aggódj.
- Csak legyél velem, oké? - Csúszott hozzám közelebb a kanapén, majd fejét a vállamra döntötte.
- Oké, de ha van bármi kívánságod szombatra, akkor...
- Mint mondtam, csak legyél velem.
- Jól van. - Pusziltam a göndör tincsek közé. - Úgy lesz.
Taehyung pov
A szülinapom előtt egy nappal volt az első éjszakám karácsony óta, hogy sikerült rendesen aludnom. Egész héten borzasztó kialvatlan voltam Yoongi pánikrohama óta. Egyszerűen csak nem mertem elaludni, aggódtam, hogy ha lehunyom a szemem és elnyom az álom, akkor a fekete hajú megfullad mellettem. A világ egyik legrosszabb érzése volt arra ébredni, hogy ott vergődött, miközben percekig nem reagált semmire, és én tehetetlen voltam. Megint.
Javasoltam neki, hogy keressen fel egy pszichológust, de lemorgott, hogy ő nem bolond, és nem kell neki agyturkász meg dilidoki. Mintha a pszichológus egyenlő lenne a bolondok házával, komolyan néha annyira bonyolultnak éreztem a cicafiút. Yoongi persze mindebből semmit nem vett észre, és ennek kifejezetten örültem. Egyszer-kétszer megkérdezte, hogy miért iszok több kávét, illetve kaptam egy kisebb lecseszést, amiért egyik nap elaludtam a Keresztapán, pedig én akartam megnézni. Végül pár nap után megnyugodtan, és nem feküdtem le görcsölő gyomorral, így a szülinapomra se néztem úgy ki, mint egy táskás szemű, drogos, lecsúszott hülye gyerek. Halványan még látszottak a karikák a szemem alatt, de egy kis púderrel gyorsan eltűntettem őket.
- Jól nézel ki - búgta Yoongi a fülembe, ahogy hátulról átölelve a nyakamba csókolt.
Mosolyogva néztem magunkat a tükörből, és elképesztően boldognak éreztem magam, amiért a cicafiú velem volt. Határozottan sokat változott az elmúlt időszakban, sokkal nyitottabb volt felém, mint érzelmileg, mint mindenhogyan, és már szinte el is felejtettem, hogy hogyan is kezdődött a mi kapcsolatunk. Egyszerűen csak élveztem vele minden pillanatot, még ha nem is volt kimondva, hogy mik vagyunk egymásnak. Szerettem őt, minden egyes porcikáját, az összes hibájával együtt, nem érdekelt, az én szememben tökéletes volt. Nem akartam beleesni abba a hibába, amibe Jimin is, hiszen valamilyen szinten ugyanott tartottam, ahol ő egy hónapja, mégis úgy voltam vele, hogy Yoongi más. Ő mutat ki érzelmeket, és nem egy tökkelütött idióta, mint Jungkook. Sokkal komolyabb, és én sem voltam egy naiv kis tapasztalatlan fiúka, mint unokatesóm. Egy részem mégis aggódott, hogy szerelmem mikor fog elküldeni, hogy mikor mondja azt, hogy jól van, most már ennyi elég volt belőlem. Voltak pillanatok, amikor késztetést éreztem arra, hogy elmondjam neki az érzéseimet, de nem akartam őt megijeszteni. Tudtam, hogy ez az egész még új volt számára, és nem szabadott elfelejtenem, hogy még csak nem rég élt át egy borzalmas traumát. Így hát türelmesen vártam, és addig is csendben szerettem Min Yoongit.
- Ugye tényleg nem vettél semmit? - fordultam a fekete hajú felé a kocsiban, miközben úton voltunk az étterem felé.
- Nem - közölte fejrázva. - Pont úgy, ahogy kérted.
- Köszönöm - motyogtam halkan, majd kezemet az övére tettem, ami a combomon pihent, mint mostanában mindig, ha vezetett.
Az étterem nem volt túl komoly, sem elegáns, nem az a tipikus hely volt, amikhez párom hozzá volt szokva, még sem szólt egy rossz szót sem, csak baráti mosollyal az arcán fogadta Chan és Jimin laza ölelését az asztalhoz érve.
- Örülök, hogy eljöttél, fiam! - Veregette vállon nagybátyám a cicafiút, mire az zavartan megköszönte a meghívást.
- Ki kell próbálnod a nyershalas donburit! - bökött az étlapra unokatesóm, miközben határozottan Yoongira nézett. - Majdnem olyan jól csinálják, mint Japánban.
- Jól hangzik - bólogatott a fekete hajú a kínálatot nézve.
Fantasztikusan telt az ebéd, és már elég éhes voltam tekintve, hogy csak két órára mentünk, és nem sok mindent ettem reggelire. Partnerem végül tényleg kipróbálta a szőke által ajánlott ételt, míg én csirkés gyozát ettem, hiszen az volt az egyik kedvencem. Chan Takoyakit rendelt, míg Jimin egy szusi tálat. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy mennyire degeszre zabáltuk magunkat, szinte már kacérkodtam a gondolattal, hogy kioldom a farmerom gombját, és lejjebb húzom a pulcsimat.
Mikor már azt hittem, hogy mindennek vége, megjelent a pincér egy csokoládés zsúr tortával. Kinézetre semmi komoly nem volt, csak egy kis oroszlán marcipán figura volt a tetején, cserébe az íze elképesztő volt! Ha nem pukkadtam volna ki, ott helyben ettem volna még egy szeletet, de nem mertem kockáztatni. Yoongi elképesztően zavarban volt, amikor Jiminék elkezdték kántálni a jellegzetes születésnapi nótát, és bár lassan, de ő is becsatlakozott. Fülig vörösödtem, hiszen nem számítottam semmi ilyesmire, szívem szerint meg sem ünnepeltem volna a mai napot, de örültem, hogy végül nem így történt.
- Kívánj valamit, Tae-Tae! - mondta hatalmas vigyorral az arcán a szőke.
A gyertya elé hajoltam, azonban egy pillanatra a mellettem ülő Yoongira néztem, aki széles mosollyal nézett vissza rám, miközben szeme olyan volt, akár a galaxis. Szinte millió csillagot véltem felfedezni tekintetében, amik teljesen magához ragadtak, és megállíthatatlanul vonzottak, mint a mágnes. Eszembe jutottak a reggelek, amikor morogva kelt ki az ágyból, ahogy megjegyzéseket tett arra, ha leültem vele tanulni, vagy ha éppen sértegette a férfi egomat, amikor elmosogattam, vagy reggelit csináltam. Azokban a másodpercekben mindig megakartam ütni, hiszen idegesített, de mindegy volt, így szerettem, mert ez volt ő, és én azt akartam, hogy ez örökre így maradjon.
Visszafordultam a gyertya felé, majd mély levegőt véve kívántam.
Négy óra után léptünk ki az étteremből, mikor már teljesen besötétedett. Többek között ezért sem szerettem a telet, mert úgy éreztem, hogy már este van, holott még csak késő délután volt. Hosszasan megölelgettem Chan bácsit és Jimint, majd hálásan megköszöntem az ebéd meghívást. Nagyon jól éreztem magam, arról nem is beszélve, hogy unokatestvérem megvette nekem a legújabb Marvel's Midnight Sunt, és én már alig vártam, hogy kipróbáljam vele. Azt hiszem Yoongi is jól érezte magát, ő is mosolyogva köszönt el a többiektől, majd még egy ölelés után beültünk a kocsiba. Kifújtam egy nagy adag levegőt, ahogy bekapcsoltam a biztonsági övet, hiszen nem esett jól a teli hasamnak még valami, ami szorította.
- Úristen, undorítóra zabáltam magam - panaszkodtam nyűgösen, mire a mellettem ülő halkan kuncogni kezdett.
- Örülök, hogy jól érezted magad.
- Te nem? - pillantottam rá idegesen.
- Dehogynem - vágta rá azonnal. - Jiminnek igaza volt, tényleg nagyon finom volt a halas donburi.
Nem feleltem, csak mosolyogva tettem kezemet az övére, majd hátra dőlve vártam, hogy hazaérjünk, és mielőbb belebújhassak a Bambis pizsamámba. Ki kéne már mosni igazából, de annyira megszerettem, hogy rendesen fizikai fájdalmat éreztem azokon a napokon, amikor nem viselhettem.
- Ne akadj ki - kezdte Yoongi elhúzott hangsúllyal, mire kérdőn fordultam felé, - de van egy kis meglepetésem, mielőtt hazamegyünk.
- Mondtam, hogy ne vegyél semmit! - csattantam fel élesen. Egy pillanat alatt eltűnt a kajakómás énem.
- Nem vettem - állította határozottan a fekete hajú.
- Akkor meg? - kérdeztem vissza tétován.
- Majd meglátod - húzta cinkos mosolyra ajkait a cicafiú, rajtam pedig akaratlanul is eluralkodott a kíváncsiság. Mindez sajnos nem tartott sokáig, ugyanis pár perc múlva leparkoltunk, majd legnagyobb döbbenetemre Yoongi előhúzott egy fekete selyemkendőt a kesztyűtartóból. Oké, erre aztán nem számítottam.
- Ez valami perverz játék lesz? - húztam fel játékosan a szemöldököm.
- Nagyon jól hangzik, de sajnos nem - felelte partnerem elszomorodva. - Csak azt akarom, hogy teljes legyen a meglepetés - suttogta közénk, majd finoman az ajkaimra hajolt. Nem sokáig élvezhettem csókját, hiszen hamar visszahúzódott, hogy szememre tegye a sötét anyagot. Abszolút semmit nem láttam, csak a kocsi mozgásából és a hangokból érzékeltem, hogy elindult valamerre.
- Messze megyünk? - kérdeztem pár perc csend után.
- Nem.
- Ugye tényleg nem vettél semmit?
- Nem vettem semmit, ahogy kérted.
- Oké - mormoltam halkan. Bizonytalanságot éreztem, elképesztően zavart, hogy nem láttam semmit, nem tudtam semmiről, pedig tisztában voltam vele, hogy nincs min aggódnom, mégis furcsa érzés kerített a hatalmába.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, nem kezdeményeztem több beszélgetést, hiszen úgy sem tudtam volna több dolgot kihúzni a fekete hajúból, az időérzékemet pedig teljesen elvesztettem, bár valószínűleg hosszabbnak éreztem az utat, mint amennyi valójában volt. Végül az autó megállt, és hallottam, ahogy a mellettem ülő lehúzza az ablakot, és elmormol egy jó estétet. Lassan tovább gurultunk, majd egy kisebb kanyar után megálltunk.
- Maradj itt, és ne kukucskálj! - utasított Yoongi határozottan, ahogy kiszállt, nekem pedig eszembe se jutott ellenkezni ezúttal. Pár pillanat múlva az én ajtóm is kinyílt, és megéreztem a jellegzetes dohány illatot, ahogy partnerem behajolt, hogy kikapcsolja a biztonsági övemet, majd megfogva két kezemet segített kimásznom a kocsiból. Arcomat azonnal megcsapta a hűvös decemberi levegő, mire ösztönösen összébb húztam magamat.
- Hol vagyunk? - érdeklődtem megszorítva Yoongi kezeit, azonban választ nem kaptam a kérdésemre.
- Jó, akkor most állj ide. - Lépett mögém a cicafiú, majd derekamnál fogva balra forgatott kilencven fokos irányba. - Így ni! - Vált hangja egyre izgatottabbá, és hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy látni akarom az arcát, mert ilyenkor mindig hihetetlenül cuki fejet vág. - Most már nézhetsz - suttogta a fülembe, majd miután nyomott rá egy apró puszit, megéreztem hosszú, puha ujjait a tarkóm felett, és hirtelen eltűnt a sötétség a szemem elől.
Pár másodpercig csak hunyorogtam a hirtelen erős fények miatt, amik irritálták a retinámat, még egyik kezemet is magam elé kaptam, de ahogy egyre többet pislogtam, úgy tisztult ki a kép is előttem. Szemeim hatalmasre kerekedtek, számat eltátottam, karom visszahullott oldalam mellé, egyszerűen nem bírtam betelni a látvánnyal.
- Tetszik? - kérdezte halkan a mögöttem álló. Egy pillanatra szinte el is felejtettem, hogy ő is itt van, pedig nélküle még levegőt is alig kapok. - A tiéd.
- Hogy mi van? - fordultam meg tengelyem körül, hogy a sötét szempárba tudjak nézni, amik ezúttal még jobban csillogtak, mint az étterembe, amikor elfújtam a gyertyákat.
- Nyugi, csak pár órára, utána lebontják - felelte úgy, mintha valami kis apróságról lenne szó.
- Te vettél egy óriáskereket? - kiabáltam meghökkenve. Félre értés ne essék, egyáltalán nem voltam mérges, de teljesen sokkot kaptam, ahogy megláttam a fehér kerek szerkezetet, ahogy mindenféle színben világítva rótta a köröket az üres kis kabinokkal.
- Nem - rántott vállat lazán. - Építtettem.
- Az ugyanaz! - vágtam rá élesen.
- Dehogyis! - ágált ellen egyből. - Szinte mindenünk volt hozzá.
- Mégis honnan? - kérdeztem hitetlenkedve, mire a fekete hajú elnevette magát értetlen arckifejezésemet látva. - Most meg mi az?
- Talán elfelejtetted, hogy miről híres az apám? - vágott vissza még mindig mosolyogva, és akkor leesett. Hát persze, Yoongi apjának hatalmas, jólmenő építőcégje van. - Csukd be a szád, Édesem. - Nyúlt állam alá mutatóujjával. - Nem vettem semmit, ahogy kérted, szóval nincs min kiakadnod.
- És a vattacukros bódé? - Böktem fejemmel a kis rózsaszín bodega felé.
- Mondjuk úgy, hogy a tulaj jött nekem egy szívességgel - kacsintott rám rejtélyesen a fekete hajú.
- És hol vagyunk? - Tettem fel az utolsó kérdésemet, ahogy körülnézve szinte semmit nem láttam, csak távolabb pár luxus villát.
- Nem messze az én házamtól. Mint tudod, külső kerületben élek, és az egyik szomszédom jó ismerősöm, övé ez a telek. - Mutatott körül a zöld síkságon. - Kölcsönadta nekünk ma estére.
- De hát... miért?
- Mert születésnapod van - hangzott az egyszerű válasz, nekem mégis oly hihetetlen volt még mindig. Óriáskereket kaptam a szülinapomra, ami ha csak pár órára is, de az enyém. - Na, kiakarod próbálni? - Nyújtotta felém a kezét mosolyogva, és ahogy próbáltam felfogni a történteket, úgy kulcsoltam össze ujjainkat.
Yoongi elmondása szerint negyven méter magas volt a kerék, így nem volt észveszejtően magas, de arra tökéletes volt, hogy belássam Szöul egy részét. Még a Han-folyót is láttam, és azt kell mondjam, hogy mesés volt. Nem tudom hány kört mehettünk, míg én végig az üvegre tapadva fedeztem fel folyamatosan újdonságokat. Minden alkalommal láttam valami olyat, amit előzőleg nem, és ez teljesen megbabonázott. Mindig is imádtam az óriáskerekeket, és amikor csak lehetőségem volt rá, felültem egyre. Emlékszem, hogy egyszer mintha említettem volna ezt Yoonginak, de nem gondoltam volna, hogy emlékszik rá. Amikor újra felmentünk, már nem is tudom hányadjára, éppen egy világító ablakot néztem az egyik magasabb felhőkarcolón, ami az előző körnél tuti biztosan még sötét volt. Elmélázásomból finom ujjak zökkentettek ki, ahogy végig simították az arcomat. Boldog mosollyal fordultam a fekete hajú felé, aki ködös szemekkel méregetett.
- Minden rendben? - fogtam az arcomon lévő ujjakra.
- Olyan gyönyörű vagy - mondta tekintetét az enyémbe fúrva. - Amióta felültünk csak téged nézlek.
- De hát a kilátás! - Kaptam fejemet az üveg felé.
- Ohh, igen - nevetett fel azon az édes, csilingelő hangján. - Úgy fél percig kötötte le a figyelmem, aztán találtam valami sokkal szebbet.
- Yoongi - suttogtam teljesen elérzékenyülve. Itt ültem egy tökéletes pasival több tíz méter magason, aki csodálatos dolgokat mondott nekem, én pedig a világ legszerencsésebb emberének éreztem magamat.
- Együnk egy kis vattacukrot! - Kulcsolta össze ujjainkat a fekete hajú, majd intett, hogy állítsák meg a kereket.
Ő szállt ki elsőnek, majd kezét nyújtva segített le engem is, mielőtt azonban tovább ment volna, visszahúztam magamra, hogy ajkaira tapadhassak. Éppen csak elmélyítettem a csókot, miközben a sötét tincsek közé túrtam, majd nem sokra rá el is váltam tőle. Nyomott még egy apró puszit az orromra, végül tényleg elindultunk a kis rózsaszín bódé felé. Csillogó szemekkel pásztáztam a kínálatot, nem is tudtam, hogy mit ennék így hirtelen. Még mindig dugig voltam az ebéddel meg a tortával, de a vattacukor az más, annak külön helye van a gyomromban. Yoongi mindeközben vidáman beszélgetett a bácsival, aki a tulaj volt, és rögtön eszembe jutott az első nap, amikor találkoztunk. Annyira más volt még akkor, csupa ridegség, lenéző és érzéketlen volt mindenkivel, nem is gondolták az emberek másnak, és ez neki teljesen megfelelt. Pedig, ha mindenki tudná, hogy valójában Min Yoongi a legcsodálatosabb ember a világon, aki valójában egy jószívű és...
- Há ne basszon már ki velem, hogy pont vaníliásat nem hozott! - Na, erről ennyit. - Az isten lova bassza meg! - csattant fel mérgesen a fekete hajú.
- Van epres? - kérdeztem kedvesen a bácsi felé fordulva, aki rám villantva sárga fogait bólogatni kezdett. - Akkor azt szeretnék.
- Na azé - hőzöngött tovább a mellettem álló. - Kettőt kérünk.
Az idős férfi ezután elkészítette a rendelésünket, és én kisgyerekeket megszégyenítő vigyorral az arcomon szálltam fel újra az óriáskerékre kezemben a hatalmas, piros vattacukorral. Elképesztően geilnek éreztem, mégis isteni finom volt, idejét sem tudtam már, hogy mikor ettem utoljára. Tekintetemet újra a kilátásnak szenteltem, kerestem az újdonságokat, hogy most vajon éppen miket szúrok ki, miközben halkan dudorászva tömtem magamba az édességet.
- Yoongi, nézd! - Jöttem teljesen lázba, ahogy megláttam egy kék szikrázó tűzijátékot a Han-folyó felett. Ugyanezt követte egy nagyobb piros, majd egy kisebb sárga. Elbűvölve néztem őket, ahogy folyamatosan ropogtak az égen, szinte sajnáltam, amikor lefelé mentünk. Nem tudom, hogy a fekete hajú mennyire volt birtokában a gondolatolvasásnak, de szinte rögtön telefonált, hogy a következő körnél állítsanak meg minket a tetején, amíg nem szól vissza. Így is történt, az óriáskerék megállt, én pedig tovább bámulhattam a megannyi csillogó, színes robbanó szikrát. - Ugye ezt nem te intézted? - Fordultam hirtelen a cicafiúhoz, aki határozottan megrázta a fejét, ám a szája szélében ott bujkált egy apró mosoly. - Biztos? - Húztam össze résnyire szemeimet.
- Ne már, Tae! Egy nappal vagyunk Szilveszter előtt, még jó, hogy tűzijátékoznak. - Ezzel nem tudtam vitába szállni, igaza volt, így inkább visszatapadtam az üvegre. A vattacukrom már rég elfogyott, már csak a ragacsos pálcikát szorongattam, de Yoonginak még legalább a fele meg volt.
- Nem ízlik? - kérdeztem aggódva.
- Dehogynem - felelte mosolyogva. Elképesztő, hogy ma mennyit mosolyog, de ez csak még boldogabbá tesz engem. - Csak már megint elvontad a figyelmem.
- Lehetetlen vagy - nevettem fel zavaromban. Néha olyan, mintha két énje lenne; egy, amit mindenkinek mutat, a jeges, zord, áthatolhatatlan külső, és az, amit én ismerek. A kedves, imádnivaló része, amit csak nekem mutat meg, és aki bár ugyanolyan morgós tud lenni, mint a másik fele, akkor is csodálatos minden tulajdonságával együtt.
Előre hajoltam, majd finoman állára fogva közelebb húztam magamhoz, hogy megszűntessem a köztünk lévő távolságot. Lágyan becézgettük egymás ajkait, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy szeretem ezt az embert, és sosem akarok nélküle lenni többé. Nem vallhattam még be, nem akartam vele megijeszteni, és azt sem akartam, hogy ő kényszerből viszonozza, majd ha eljön az ideje, akkor kifogja mondani, ebben biztos voltam. Viszont éreztetni akartam vele a szerelmemet, készen álltam rá száz százalékig.
- Kérhetnék mégis valamit a szülinapomra? - suttogtam az édes, eperízű párnákra.
- Amit csak akarsz, Édesem - vágta rá azonnal. Mély levegőt vettem, majd összeszedve minden határozottságomat felpillantottam a sötét íriszekbe.
- Feküdj le velem.
Sziasztok nyuszifülek!
Hamarabb vagyok egy nappal, remélem mindenki nagyon örül neki 😊
Igen, jól gondoljátok, a következő részben végre megtörténik, aminek meg kell történnie, cserébe arra kérek minden Team Tae Topost, hogy még ne temessen el, lesz még hátra pár rész 😉
Nos, több dolgot is szeretnék mondani, az egyik, hogy csináltam instagramot, aki érez rá késztetést bátran kövessen be, egyelőre még elég szerényke, de ez változni fog, illetve instasztoriba mindig kifogom rakni, ha töltöttem fel új részt, vagy ha valami miatt kések egy adott fejezettel. A linket lentebb leírom, de megtalálható lesz a wattpados profil leírásomban is 😊
A másik, hogy a mai napon kikerült a novellám Mamzi 75 karácsonyi adventes kihívásába, Karácsonyi Bajnokság címmel, ami egy röpke kis húsz oldalas Taegi történet, természetesen tizennyolc pluszos tartalommal, ha van kedvetek olvassátok el ;*
Na, és akkor jöjjön a meglepetés, amit ígértem a rész végére. A borító még azt hiszem nem végleges, de szeretném megmutatni nektek, hogy mégis mi vár rátok januárban, ha befejeztem ezt a történetet. Igaz a páros más, de remélem sokan velem tartotok ebben a történetben is. Hát, akkor lássuk!
Prosti luxuskivitelben +18
Park Jimin aránylag elégedett az életével. Szöul egyik legmenőbb divatcégét vezeti legjobb barátjával, Jeon Jungkookkal, sikeresebb már nem is lehetne az üzleti életben. Egy nap azonban magánélete válságba kerül, amikor fény derül vőlegénye hűtlenségére, és az eset akkora port kavar, hogy még a média is szót ejt róla. Az időzítés talán nem is lehetne rosszabb, hiszen mindez pár nappal az év legnagyobb céges partija előtt történik, ahol csak a legfontosabb emberek vesznek részt. Jimin kétségbeesetten próbál magának partnert találni az estére, hogy továbbra is csak a magabiztos énjét mutassa a külvilágnak, azonban minden próbálkozásra ellenére senkit sem talál. Elkeseredettségében végül legjobb barátjához fordul, aki szentül ígéri, hogy szerez neki valakit a partira. Így találkozik végül a gyönyörű és okos luxus prostituálttal, Kim Taehyunggal.
Megjegyzés: Erősen tizennyolcas tartalom, trágár nyelvezet, nyers stílus, ahogy az tőlem megszokható, hozom ami van:')
Főszerepben Vmin, mellékszerepben Yoonkook, még mellékebb szerepben egy kis Taegi/Yoonmin, semmi Jikook ezúttal, és talán ezért sokan nem fognak szeretni, de azért adjatok egy esélyt a dolognak, hátha 😉
Instagram: www.instagram.com/jessintheboxx.wp/
Puszi mindenkinek! <3
YOU ARE READING
Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett
FanfictionMin Yoonginak látszatólag tökéletes az élete. Gazdag, nem szenved hiányt semmiben, népszerű az iskolában, vannak barátai és szinte bárkit megkaphat. Valami mégsincs rendben vele. Valami hiányzik neki és fogalma sincs, hogy mi tölthetné ki ezt az űrt...