Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

Vörösköd

Yoongi pov

Már jó húsz perce is annak, hogy a Bambi arcú elment churrosért, én meg már kezdtem nagyon türelmetlen lenni. Azt mondta, hogy pár perc és jön, és Jungkookék szerint még a sor sem volt nagy, amikor ők eljöttek onnan. Zsebre dugtam kezeimet, azért mégis csak hideg volt az idő, és így, hogy párom nem melegített, elég hamar fázni kezdtek az ujjaim.

- Na jó, merre van az a bódé? – fordultam a szőke meg a kölyök felé, akik éppen arról problémáztak, hogy egy harcban Vasember vagy Batman győzne.

- Gondolj csak bele! – mutogatott olaszosan a törpe teljesen ignorálva az előbbi kérdésemet. – Végül is a két karakter tök ugyanaz. Nincs nekik rendes szupererejük, mint mondjuk Pókembernek vagy Szupermennek, egyszerűen csak kurva gazdagok és ezt jóra használják.

- Jó, de Bruce Wayne...

- Hahó! – integettem közelebb lépve hozzájuk. – Hol az a szar, ahová Taehyung ment?

- Megmutatom – sóhajtott fel Jimin. – A végén még elkerülitek egymást, aztán Tae kinyír.

- Addig összeszedem Namékat – mutatott a háta mögé a kölyök, azzal már ott sem volt.

- Biztos meglátott valami csilli-villi árust, aztán leragadt nála – jegyezte meg a szőke, ahogy befordultunk egy mézes bódé mellett.

- Bánom is én, csak aggódok – motyogtam inkább magamnak, mintsem a mellettem jövőnek.

Hirtelen Jimin megtorpant, és csak kis híja volt, hogy nem löktem fel, és estünk orra mindketten. Már éppen belekezdtem volna a szokásos nyers stílusom megelevenítésébe, amikor is megláttam, hogy miért fagyott le olyan hirtelen, mint a YouTube tizenöt éve egy rosszabb napján, ha megakartam nézni egy Eminek videóklipet.

- A rohadt életbe – sziszegte maga elé a törpe, mire rögtön én is befeszültem.

Életem első szerelme alig pár méterre állt a churrosos bódétól, kezében az említett spanyol desszerttel, miközben valami divatmajommal bájolgott, és úgy vigyorogtak egymásra, mintha nem lenne holnap.

- Ki a faszom ez? – ragadtam meg a szőke karját, hogy magam felé fordítsa. Pár másodpercig csak összeszorított ajkakkal rugózott maga elé bámulva, így szorítottam egy kicsit a fogásomon. – Nem kérdezem meg többször, Jimin. Ki az a buzi ott?

- Junwoo – dünnyögte maga elé továbbra sem nézve rám. Elgondolkodtam, hiszen valahonnan ismerős volt a név, de egy istennek nem jutott eszembe, hogy honnan. – Tae exe.

Annyira lefagytam, hogy rögtön elengedtem a szőkét, még hátráltam is egy lépést meglepettségemben. Azonnal megrohamoztak az emlékek, amikor a göndör hajú említette ezt a srácot, és bármennyire is próbáltam, nem tudtam leplezni haragomat, ahogy eszembe jutottak azok a szavak.

A srácot Junwoonak hívták, és kibaszottul szerettem. Együtt voltunk másfél évig, és bár nem ő volt nekem az első, viszont őt szerettem a legjobban.

... sajnálom, mert mindent vele képzeltem el. És félek, hogy talán ő volt az igazi, én meg elvesztettem...

Taehyung csodálatosan csilingelő nevetése szakított ki gondolataim közül, ahogy rávillantotta jellegzetes mosolyát arra a lepraképű piperkőcre, miközben az játkosan a vállára simított. Mély levegőt vettem, próbáltam a földön maradni, küzdöttem minden erőmmel a vörösköd ellen, ami lassan rátelepedett az agyamra, de vesztettem.

Határozott léptekkel hagytam magára Jimint, ahogy elindultam feléjük, miközben gyorsan számításba vettem, hogy hány évet adnak nyilvános emberölésért, és hogy legnagyobb sajnálatomra a Taevel elképzelt kisház összegét majd óvadékra kell fordítanom valószínűleg. Úgy léptem be kettejük közé, mintha én lennék minimum a Keresztapa, és párom nagyjából pont úgy is reagált. Elkerekedett szemekkel nézett rám, látszólag teljesen elfelejtette, hogy amúgy én is létezem, és még hátrált is egy aprányit.

- Yoongi – suttogta maga elé, bár továbbra sem láttam az öröm legapróbb szikráját sem az arcán, ami csak még inkább felbosszantott.

Végig mértem meglepett valóját egy másodpercre, miközben próbáltam a világ legflegmább fejét vágni, hogy érezze most én sem vagyok túl boldog hangulatban. Megfordultam, hogy szemügyre vegyem azt a faszarcú ficsúrt mögöttem, de arra nem számítottam, hogy az majd teli protkó vigyorral néz rám.

- Szia! – húzta még szélesebbre mosolyát, már amennyire ez lehetséges volt. Komolyan egy pillanatra még hunyorognom is kellett, mert nagyon úgy nézett ki, hogy a csávó ledes fogkefével mosta a fogait. – Junwoo vagyok!

- Yoongi – feleltem kurtán, ahogy kihúzva magamat a Bambi arcú kezére fogtam, amit puszta véletlenből egy kicsit megszorongattam. – Taehyung pasija.

- Azta! – füttyentett egyet, ahogy végig mért, majd a göndör hajúhoz fordult. – Nem is mondtad, hogy van valakid! Ráadásul meg kell hagyni, nem is rossz.

Mi az, hogy nem is rossz?! Mérföldekkel leverem az ő kamu Valentino meg Tommy Hillfiger cuccát, amire a nyakamat ráteszem, hogy a Namdenum piacon vett, a Lego haját meg már nem is említem, ami csak úgy a hülye fejére volt rakva...

- Igen – mosolyodott el a mellettem álló, bár inkább tűnt neki kellemetlennek ez az egész. Bezzeg az előbb olyan boldogan vigyorgott rá, mint a fakutya. – Ő az én... - Rám nézett, mintha elgondolkodott volna, aztán visszafordult ugyanazzal a kínossággal az exe felé. - ... a párom.

Nos, ha eddig ideges voltam az indokolatlan ürge jelenléte miatt, most már sokkal inkább voltam szomorú és csalódott. Azt hiszem, hogy egy halálraítélt a helyi siralomházból is lelkesebben mondta volna ki ezt a pár szót. Már csak sírnia kellett volna hozzá, és talán még börtönbe is csuknak kényszerítés vádjával.

- Ez aranyos – mondta Junwoo, ahogy újra végig mért, majd a Bambi arcúhoz fordult. – Egy pár napig még itt leszek Szöulban, hívj fel nyugodtan, ha szeretnél összefutni. Arra...

-Mennünk kell – jelentettem ki ellentmondás nemtűrő hangon. Féltem, hogy tényleg elrontom a faszarcúnak a csodálatos Hollywoodi vigyorát, amit szerintem naponta legalább két óráig gyakorol a tükör előtt.

- Hát persze – mosolyodott el halványan az ex. – Örültem, hogy megismertelek, Yoongi. Tényleg, igazán szép... pár vagytok – mondta ezt olyan tétovázással, ahogy egy perce Tae is tette, csak ő még hozzátette egy adag maró gúnyt is.

- Jó volt látni, Junwoo – felelte Taehyung kissé szomorkásan az említett szemébe nézve, én pedig komolyan elgondolkodtam rajta, hogy menten falnak megyek. Jó volt látni?! Hát ki ez, a nagynénje? Mégis ki mond ilyet az exének?

- Tényleg hívj bátran, ha...

- Nem fog! – szóltam közbe élesem, majd sarkon fordulva elindultam a kocsimhoz magammal ráncigálva Taet. Alig bírta a lépést tartani velem, többször is kért, hogy álljak meg, és ne legyek ilyen, beszéljük meg, de pont leszartam.

- Mentek? – kérdezte a semmiből Jimin. Felvont szemöldökkel fordultam hátra, szinte teljesen meg is feledkeztem arról, hogy alig állt tőlünk pár méterre.

- Igazából... - kezdte a göndör hajú, de rögtön közbevágtam.

- Igen, Tae nem érzi jól magát – néztem olyan szúrósan a Bambi arcúra, ahogy csak tudtam, miközben hangom olyan volt, akár a jég.

- Kérlek köszönj el a nevünkben Jinéktől - pillantott kérlelőn a szőkére, aki tétován bólintott.

Szó nélkül ültem be végül a kocsiba, és alig vártam meg, hogy Taehyung is beszálljon, már indítottam is. Ahogy kijöttem a parkolóból, úgy megkellett álljak a kis sorompónál, amíg az előttem lévő előhalászta a parkolójegyét. Ezúttal nem simítottam a göndör hajú combjára, ahogyan mindig is teszem, helyette homlokomat a hideg ablaknak döntöttem, hogy próbáljam egy kicsit lenyugtatni magamat.

- Yoongi – cirógatta meg ujjbegyeivel karomat, de nem figyeltem rá. Rohadtul nem volt most kedvem beszélgetni. – Kincsem, a churrosod – tolta az arcomba a papírdobozt, nálam meg végleg elszakadt a cérna. Egy laza mozdulattal téptem ki a kezéből, majd a következő pillanatban kihajítottam az ablakon. Ledermedve nézett rám vissza, de nem foglalkoztam vele, csak tovább álltam a sorba, hogy mielőbb elhagyhassuk ezt az istenverte helyet.

Az út innentől kezdve szótlanul telt hazáig. Azt hiszem megértette, hogy nincs kedvem a társaságához, bár szerintem elég világos voltam azzal, hogy kibasztam azt a szart a kocsiból. Belépve a házba rögtön a konyhába indultam, hogy töltsek magamnak egy pohár whiskeyt. Még egy jó cigin is elgondolkodtam, de aztán realizáltam, hogy nincs itthon füvem, mivel nem éreztem szükségét, amióta Tae az életem szerves része. Végül addig kutakodtam az egyik fiókba, amíg találtam egy negyed doboz sima cigarettát. Nem volt a kedvencem, de jobb lesz most, mint a semmi. Kiléptem a teraszra a hátsókertbe, de azonnal összébb is húztam magamat a hűvös szellő miatt. Leültem a kifejezetten erre kihelyezett székek egyikére, majd jó nagyot kortyoltam poharamból.

Fogalmam sem volt, hogy Tae ez idő alatt mit csinált, de a legkevésbé sem érdekelt. Menjen csak, szedje össze a cuccát, azt hívja fel azt a csüngőfejű majmot, bánom is én. Persze csak a pofám volt nagy, az ideg majd megevett továbbra is, miközben folyamatosan csak azon rágtam magamat, hogy mi lett volna, ha akkor befogom a pofámat, és nem kérek olyan spanyol szart. Úgy is már a vásár végén voltunk, még valahol összeszedtük volna Namékat, aztán csókolom, mindenki boldogan élhetné tovább az életét. Vagy legalább vele kellett volna mennem, de igazából a faszom se tudja.

Sóhajtva ittam még egy kortyot, élveztem, ahogy az alkahol végig marja a nyelőcsövemet, szinte már hiányzott az érzés. Komolyan, mégis mi bajom van? Az emberek annyit áradoznak a szerelemről, hogy mennyire csodálatos érzés, hogy olyankor mindig boldogok, engem meg majd szétbaszott az ideg. Tényleg ilyen érzés lenne? Egyáltalán biztos, hogy szerelmes vagyok, és ez nem csak valami elbaszott birtoklásivágy? Mondjuk a kölyök azt mondta, hogy nem, de hát mégis mit tud ő a szerelemről, hiszen Jimint is elbaszta, aztán most meg kiskutya szemekkel lohol utána. A tudat zavart a leginkább, hogy úgy mosolygott arra a bánatkenetre, ahogyan rám is szokott, és akkor még a hangszíne is teljesen olyan volt, mint amikor hozzám szól. Nem lehetett ilyen mással, csak velem, hiszen hozzám tartozott, ott van az a rohadt szar is a csuklóján, ami mutatja, hogy ő az enyém! De hova tovább ne menjek, nekem adta magát, az már csak jelent valamit, nem? És akkor még az a faszarcú hozzá is ért, megsimította a vállát, azt amit én minden este olyan szorosan átölelek, amihez szintén csak nekem volt jogom!

Persze addig stuffoltam magamat, amíg még idegesebb lettem, így miután elszívtam még egy szál cigarettát, és kiittam a maradék whiskeyt a poharamból, eldöntöttem, hogy már pedig én most jól meg mondom neki a magamét, akárhogy is legyen! Elvégre ez az én házam, és egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy én vagyok a férfi a kapcsolatban, szóval az van, amit én mondok!

Jó erősen bevágtam magam mögött az ajtót, majd trappolva elindultam a lépcsőn. Belépve a szobámat üresen találtam, cserébe hangokat hallottam a fürdőből. Máris halkabbra vettem a figurát, miközben Houdinit megszégyenítő mozdulatokkal lopództam az ajtóhoz.

- Jó, persze – kacagott fel Tae lágyan. – Nem, és bocsi még egyszer, hogy csak így leléptünk, Yoonginak egy kicsit elszállt az agya. – Ezt nem hiszem el! Ez tényleg felhívta azt a kinyalt fejű faszkalapot...

- Nem tudom – folytatta tovább a göndör hajú egy sóhajtás kíséretében. – Nem áll velem azóta szóba, én meg most inkább békén hagyom.

Aha, azzal, hogy inkább elmész az exedhez egy kicsit felidézni a régi szép időket, mi?

- Nem tudom, hogy milyen kedve lesz, de valóban jó lenne már kicsit ketten találkozni. Szerintem megpróbálok holnap átmenni, én is örülnék neki, ha...

Eddig bírtam, szó nélkül rontottam be a fürdőbe, Taehyung pedig ijedten nézett rám, ahogy telefonját elemelte a füléről. Egy szál törülközőben állt a mosdónál, haja enyhén nedves volt, valószínűleg nem rég végzett a zuhanyzással, amit amúgy kettesben szoktunk csinálni, szinte már hagyománnyá vált köztünk, bezzeg ő ezt is leszarta.

- Yoongi, én... - Nem vártam meg, hogy mit akar mondani, egy mozdulattal téptem ki ujjai közül a készüléket, majd hirtelen felindulásból csaptam neki a szemközti falnak.

- Biztos vagyok benne, hogy Junwoo tud várni – sziszegtem fogaim között, hangom mégis ismeretlenül csengett, ahogy még inkább elborult az agyam.

Kinyitotta a száját, gondolom ellenkezni akart, és előadni, hogy mégis mit képzelek, de ezúttal nem neki volt igaza. Erőszakosan téptem göndör tincsei közé, ahogy magamhoz húztam őt egy csókra. A lépést nem tudta tartani velem, inkább csak elégedetlenül nyöszörgött, ahogy véresre harapdáltam ajkait. Kezeivel mellkasomnak támaszkodott, mire durván martam csuklóira, hogy ne dacoljon tovább velem. Így ment ez egy darabig, majd megfordítottam, hogy a hideg csempének nyomjam, ezzel együtt pedig letéptem a törülközőjét is. Megmutatom neki, hogy mégis kihez tartozik.

Nem finomkodtam, rögtön két ujjamat toltam fel neki, miközben továbbra is erősen szorítottam testemmel a falnak. Mindig olyan kis finom vagyok, szeretkezem vele, megadok neki bármit, hogy a szex minden pillanatát élvezze, és akkor ez a hála. Az első adandó alkalommal hívja az exét, miközben engem állít be szararcnak. Semmi baj Tae-Tae, valamit valamiért, ahogy mondani szoktuk. Nem sokáig készítettem elő, párszor megforgattam benne ujjaimat, majd letolva nadrágomat köptem kezembe, azzal elkenve nyálamat hosszomon illesztettem magamat fenekéhez, és rögtön tövig nyomultam minden ellenkezése ellenére. Megpróbálta ellökni magát a faltól, valamit még mondott is, de nem fogtam fel, agyamat teljesen ellepte a vörösköd, miközben ujjaimat a hátába és a vállába martam, hogy ne mocorogjon már annyit. Fürgén mozgattam csípőmet, és azokban a pillanatokban újra úgy éreztem magamat, mint mielőtt még megismerkedtem volna vele, mielőtt még megszelídített volna. Talán hiba volt neki mindezt hagynom, túl messzire mentünk vele.

A következő pillanatban partnerem egy hirtelen mozdulattal hátra csapta fejét, mire mindennemű mozgásban megálltam, ahogy orromhoz kapva húzódtam ki belőle, majd léptem hátrább. Fejemben fájdalom áradt szét, szemeimet összeszorítottam, miközben megéreztem a vér összetéveszthetetlen fémes ízét az ajkamon. Az agyam tisztulni kezdett, ahogyan lassan nyitogattam íriszeimet, és mintha a fülem is kidugult volna addigra.

Először Taehyung zokogását hallottam meg, ami miatt rögtön halálra ijedtem, hiszen sosem sírt még így előttem. Aztán ahogy fokozatosan tértem magamhoz, úgy tárult elém életem második legborzalmasabb látványa.

A földön ült a falnak mentén lecsúszva, térdeit szorosan magához húzta, ahogy kezeivel átölelte őket, miközben egyre hangosabban sírt. Édes istenem, mit tettem?!

Ijedten pattantam fel, hogy közelebb lépjek felé, mire rögtön maga elé kapta kezeit védekezve. Félt tőlem, ez egy percig sem volt kérdés. Amióta csak közelebb kerültünk egymáshoz, azon voltam, hogy mindentől és mindenkitől megvédjem, és mégis kudarcot vallottam. Nem számoltam önmagammal, és a bennem élő birtoklásivággyal, ami most agresszióba csapott át. Bántottam az egyetlen embert a világon, akit szerettem, aki az utóbbi időszakban az egyetlen biztospontom volt, és ahogy ez tudatosult bennem, egyszerűen csak mélyen gyűlölni kezdtem magamat.

Térdre borultam előtte, ahogy könnyeim nekem is folyni kezdtek. Miért tettem ezt vele? Mégis mi a franc bajom van nekem? Hát nem volt minden csodálatos? Nem éltünk boldogan így kettesben egymást szeretve, még ha nem is mondtuk ki soha? Hogy voltam képes egyáltalán...

- Taehyung – nyögtem ki fájdalmasan, ahogy lassan csúszni kezdtem felé. Már nem zokogott, csak csendben írt, de láttam, ahogyan rám nézett. Megvetett, és félt tőlem, mégsem moccant, amikor elé értem, hogy fejemet a térdére hajtva ezúttal én kezdjek hangos zokogásba. – Édesem!

Nem mondott semmit, elvégre mit is mondhatott volna egy szörnyetegnek, aki konkrétan megerőszakolta? Szorosan kapaszkodtam lábába, zokogásom nem hagyott alább, miközben folyamatosan a bocsánatáért esedeztem. Ennyi volt, tudtam, hogy örökre elbasztam, ez nem is volt kérdés. Hiszen ez vagyok én, Min Yoongi! Körülöttem minden és mindenki tönkremegy, mert én csak ehhez értek; a pusztításhoz.

Kis idő múlva elhúzódott tőlem, ami miatt csak még inkább összefacsarodott a szívem. Felállt, és én rögtön rá néztem, de bár ne tettem volna. Mindenhol ott volt a nyoma annak, hogy egy kezelhetetlen vadállat vagyok. A vállán, a hátán és a derekán egyaránt színes ujjlenyomatok voltak, amiket a kontrollálhatatlan elmém okozott. Remegett az egész valója, ahogy az ajtót nyitva hagyva a szobámba ment, hogy felöltözzön. Elfog menni, összecsomagol, és itt hagy engem örökre, én pedig meg is érdemlem, hogy itt rohadjak meg magányomban. Visszajött, nem nézett rám, de így is láttam, hogy szemei vörösek voltak a sírástól, ajkai pedig sebesek miattam. Lehajolt, hogy kezébe vegye a telefonját, majd pár pillanattal később az ölembe hajította.

- Nem Junwooval telefonáltam – felelte rekedtes hangon szipogva.

Ujjaim közé fogtam a törött készüléket, aminek a szó szoros értelmében egy ép része sem maradt a képernyőt illetően. Rápillantottam a telefonra, és csak még inkább elkapott az önutálat, ahogy megláttam a repedések között a híváslistát, aminek az utolsó tételén Jimin neve volt.



Sziasztok nyuszifülek!
Tudom, most nem vagyok a legnépszerűbb valószínűleg, de mielőtt még elátkoznátok, várjátok ki a végét, ugyanis mindent megfogok magyarázni, és légyszi ne utáljatok annyira. Ígértem még egy „kisebb" drámát a történet végéhez közeledve, de ígérem több már nem lesz, viszont ez igen is egy vízválasztó dolog lesz Yoongiék kapcsolatában érthető módon.
Remélem azért nem vagytok annyira csalódottak, mást nem annak örültök, hogy hamar hoztam ezt a rész, bár lehet inkább azt kívánjátok, hogy bár ne tettem volna :')
A következő fejezet valószínűleg már nem jön idén, de legkésőbb elsejére hozni fogom. Addig is puszi mindenkinek! <3