Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

Remény

Yoongi pov

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig ültem magam elé bámulva Dr. Choi rendelőjében. Felfogtam minden egyes szót, amit kiejtett a száján, még reagáltam is rá, aztán azt hiszem kaptam egy kisebb sokkot. Eltelhetett akár tíz perc is, de lehet csak kettő volt, mindenesetre a nő nem firtatta a dolgot, csak hagyta, hogy elrendezzem magamban a dolgokat.

- Biztos ez? – kérdeztem végül magamhoz térve.

- Nos, ahogy mondtam, úgy néz ki az édesanyja áttért az éber kóma állapotba. Nem tudjuk meghatározni, hogy ezt mi váltotta ki, de az biztos, hogy így nagyobb az esélye a felépülésének.

- Mit jelent ez pontosan? – néztem rá értetlenül a doktornőre.

- Azt, hogy az édesanyja valamennyire eszméleténél van. Eddig csak vegetált, gépek tartották életben, de most már lehet, hogy nem is lenne szükség rájuk, mivel úgy tűnik újra működik magától a vérkeringése, ezáltal a légzése is rendben van. Természetesen nem szedjük le a gépekről, elvégre még mi sem tudhatjuk, hogy ez csak átmeneti állapot-e vagy nem, de azt kijelenthetem, hogy az édesanyjának határozottan több esélye van az ébredésre, mint mondjuk egy nappal ezelőtt.

- Szóval, anyám tudatánál van? – döbbentem le újra.

- Nem teljesen, de mégis – bólintott a velem szemben ülő. – Talán úgy a legkönnyebb megmagyarázni, hogy életben van, valamennyire érzi és tudja is, hogy mi történik körülötte, de továbbra sem tud mozogni vagy reagálni a környezetére.

- Mint egy csapda – suttogtam magam elé.

- Igen, így is mondhatjuk, ha csúnyán akarjuk kifejezni magunkat. Az édesapját már kerestem, de nem értem utol.

- Értem – bólintottam vontatottan. – És nem mondott semmit?

- Nem – felelte a doktornő. – Amikor az egyik ápolónőnk bement hozzá, akkor nyitva volt a szeme, azt mondta egyenesen ránézett, még a száját is eltátotta egy pillanatra, mintha megakarna szólalni, mire a hölgy kirohant a többiekhez, de mire visszaértek az édesanyja ugyanúgy feküdt, mint azelőtt.

- Nem lehet, hogy csak képzelte? – kérdeztem hitetlenkedve, mire Dr. Choi elnevette magát.

- Akkor nem tudtuk volna az éber kómát megállapítani nála. Ne legyen pesszimista, Mr. Min. Ez egy jó hír, és bár nem akarok magában hamis reményeket kelteni, de van rá esély, hogy az édesanyja tényleg bármikor felébredhet.

- Ki kell cserélnem a rózsákat – mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Tegyen úgy. Próbálom majd még felvenni a kapcsolatot az édesapjával, de ha esetleg ön hamarabb eléri, kérem mondja meg neki, hogy okvetlen keressen fel.

- Természetesen – feleltem, majd egy aprót meghajolva távoztam a rendelőből.

Nem mentem be azonnal anyámhoz, le kellett pihennem a kis váró részlegen, ami csak pár méterre volt az ő szobájától. Megint csak ültem és meredten bámultam magam elé, ahogy az előbb halottakat emésztettem. Az egyik részem sírni tudott volna örömében, annyira boldog volt, de a másik aggódott, hogy mi van, ha ez csak az ördög ünneplőben, és tévedés az egész. A világon mindennél jobban szerettem volna, hogy anya felébredjen, és én újra megölelhessem, hogy esténként buta vígjátékokat nézzünk együtt, mint régen, és elmenjünk kirándulni minden második szombaton. Az életem végre teljes lenne, soha többet nem lenne semmi bajom az ég világon.

Végül nagy nehezen, de rávettem magam, hogy bemenjek hozzá. Úgy éreztem ólomsúlyok vannak a lábaimon, ahogy lassan lépkedtem a már megszokott szobához. Belépve semmi különöset nem tapasztaltam, minden ugyanolyan volt mint eddig, és ahogy anyához léptem, majd leültem a székre, hogy megfoghassam a kezét, mint mindig, még akkor sem éreztem semmi változást, bár nem is tudom, hogy egyáltalán kellett-e volna. Bekrémeztem újra a kezét, elvégre ha tényleg bármelyik pillanatban felébredhet, akkor nem kelhet fel száraz kezekkel, illetve a bazsarózsákat is kicseréltem. Majdnem két órát voltam vele, néha beszéltem hozzá, de nem meséltem el neki, hogy mi történt a kölyökkel, hátha annyira lesokkolódik szegény, hogy inkább nem kel fel. Dr. Choi azt mondta, hogy a legtöbb dolgot észleli, így meséltem neki Taehyungról meg apáról, és hogy mennyi mindent kell majd neki elmesélnem újra, ha felébredt. Volt egy fél óra amikor nem mondtam semmit, csak megállás nélkül bámultam, hátha nekem is kinyitja a szemét, vagy megszorítja a kezemet, de semmi nem történt. Minden ugyanaz volt. Lágyan homlokon csókoltam, majd magamra kapva a dzsekimet haza indultam. Nagyon sok féle érzés kavargott bennem, amivel csak az volt a problémám, hogy egyszerre voltak pozitívak és negatívak is, ez pedig egy kicsit zavarttá tett. Szerettem volna valakinek erről beszélni, de JK-t nem hívhattam fel, hiszen fogalmam sem volt, hogy hányadán állok a kölyökkel, de egyelőre most még nem akartam látni, Namjoonnak úgy éreztem nem tudnék róla beszélni, elvégre csak felületesen ismerte a sztorit, és talán kétszer ha volt bent anyánál, apa pedig azonnal homokba dugta a fejét, ha a feleségéről volt szó. Egyetlen egy személy maradt csak, és magamban jót mulattam a saját hülyeségemen, de nem volt mit tenni. Mielőtt beindítottam az autót, írtam neki egy üzenetet.



Taehyung pov

Tudjátok milyen érzés az, amikor hazaértek a suliból, vagy a munkából, ne adj isten van még egy fél szabad délutánotok/estétek, és nagyjából tudjátok is, hogy mire számíthattok, mit fogtok aznap csinálni, stb. Valahogy én is így voltam ezzel a nappal, miután túl voltam a vad csókcsatán Yoongival, lement a maradék pár óra, és hazamentünk Jiminnel. Szerencsére ez a nyomorék Jungkook egyszer sem próbált odajönni hozzánk. Láttam, hogy elég rendesen elintézték a képét, de nem sajnáltam volna neki én se behúzni még egyet, ha arra került volna a sor.

- Akarsz ma pizzát enni? – kérdezte Jimin, ahogy beléptünk a bejárati ajtón.

- Azt mindig – feleltem vigyorogva, majd a konyhába vettem az utam, hogy csináljak magamnak egy forró teát. Úgy fél órával később meg is jött a pizza, a szőkével és Chan bácsival együtt pedig a kanapéra telepedtünk, hogy megnézzünk egy filmet. Unokatesóm mindenáron a Barbiet akarta megnézni, mivel teljesen oda volt Ryan Goslingért, én pedig ráhagytam a dolgot. Úgy voltam vele, hogy csak megnézünk egy vígjátékot, miért is ne.

Alig kezdődött el a film, amikor rezegni kezdett a telefonom. Normás esetben nem foglalkoztam volna vele, elvégre mégis csak a családdal vagyok, de valami belső hang azt éreztette velem, hogy erre muszáj lesz ránéznem. Meglepődve konstatáltam, hogy Yoongi írt nekem, de ami még inkább ledöbbentett az maga a rövid kis üzenet volt.

Anya kinyitotta a szemét.

Csak ennyi, röviden és tömören, semmi magyarázat, csak a lényeg, mint mindig. Úgy felpattantam a kanapéról, mintha minimum késbe ültem volna, mire Jimin és Chan bácsi ijedten kapták felém a fejüket.

- El kell mennem – hadartam el gyorsan még mindig a telefonomat markolászva.

- Mi a baj? – kelt fel a szőke is a kanapéról, de leintettem, ahogy a cipőmet vettem fel.

- Yoongi írt, fontos – feleltem, ő pedig nem kérdezett többet, csak lassan bólintott egyet. Még vissza kiabáltam az ajtóból, hogy majd jövök, majd már indultam is el, de hamar megtorpantam, hiszen azt se tudtam, hogy hova menjek. Tárcsázni kezdtem Yoongi számát, aki a harmadik csengésre fel is vette.

- Hol vagy? – tértem rá a lényegre egyből.

- Úton – felelte, de valahogy máshogy hallottam a hangját. Pár pillanattal később realizáltam, hogy valószínűleg vezet, én pedig ki vagyok hangosítva.

- Én csak... - kezdtem bele, de megakadtam. Mégis mit mondjak? Hogy aggódok, vagy hogy boldog vagyok? – Gondoltam találkozhatnánk. Betudok menni a kórházba, ha szeretnéd.

- Onnan jövök – felelte szűkszavúan, én pedig már éppen lemondani készültem a dologról, amikor váratlanul meglepett. – De írd meg hogy hol vagy, és érted megyek.

- Rendben – vágtam rá talán gyorsabban is, mint kellett volna, majd már ki is nyomtam a telefont. Gyorsan leírtam a címet a cicafiúnak, de pár házszámmal arrébb álltam, mert mégse szerettem volna, ha Jimin szemtanúja lenne annak, hogy a nagy Min Yoongi személyesen jön értem. A végén még kombinálni kezdene.

Nem kellett sokat várnom, úgy negyed óra múlva meg is jelent a nagy fekete Bentley, én pedig beszállva a járműbe egy pillanatra behunytam a szememet, ahogy megéreztem a jellegzetes dohány illatot, amit már az első napomon is éreztem, amikor neki ütköztem a mellettem ülőnek.

- Kösd be magad – szólt rám a fekete hajú, mire egy aprót bólintva teljesítettem a kérését. Oldalra pillantottam, hogy lássam milyen állapotban van, de őszintén szólva a legkisebb változást sem láttam rajta. Csak nézte az utat, két kezével a kormányt fogta, arca olyan volt mindig, semmit sem lehetett leolvasni róla.

- Ne bámulj – mondta színtelen hangon, mire muszáj volt elmosolyodnom.

- Jól áll neked a vezetés – jegyeztem meg, mire ő csak gúnyosan felhorkantott.

- Nekem minden jól áll, Tae. Azt hittem erre már rájöttél.

- Meg arra is, hogy milyen szerény vagy – feleltem szemforgatva, de pár pillanat múlva úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, muszáj feltennem a kérdést. – Mi történt?

- Majd otthon – vágta rá azonnal, én pedig nem firtattam tovább a témát, csak beletörődően bólintottam. Az út maradék része csendben telt, csak a rádió halk zenéje hallatszott, és én nem is bántam ezt annyira. Az első pár perc egy kicsit feszélyezett, kínosan éreztem magamat, de aztán újra rápillantottam Yoongira, és valahogy megnyugodtan. Csak élveztem ezt a kis időt vele, amíg megérkeztünk a luxus villához, ahová most fogom harmadjára betenni a lábamat.

- Kérsz valamit inni? – kérdezte a fekete hajú, ahogy a konyhába léptünk. Hanyagul ledobta a kocsikulcsot az egyik pultra, majd levéve a dzsekijét az egyik fogasra akasztotta.

- Nem, megvagyok – feleltem mosolyogva, de mégis olyan furának éreztem az egészet. Itt vagyok vele kettesben az ő otthonában. Csak Yoongi és én.

- Menjünk a nappaliba – mondta, majd meg sem várva a válaszomat indult az említett helyiség felé. Ott egy újabb hanyag mozdulattal levágta magát a sötétkék kanapéra, én pedig finoman mellé ültem.

- Hogy vagy? – kérdeztem felé fordulva, de ahelyett hogy ő is rám nézett volna, továbbra is csak bámult maga elé.

- Összevagyok zavarodva – felelte sóhajtva, miközben egy kósza fekete tincset a füle mögé tűrt. – Az orvos szerint anya átkerült éber kómába a jó ég tudja hogyan, talán ez a világ nyolcadik csodája, a faszom se tudja, de az a lényeg, hogy közelebb került ahhoz, hogy felébredjen.

- Éber kóma? – kérdeztem vissza értetlenül, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet a különbség kóma és kóma között.

- Nagyjából eszméleténél van, és valószínűleg életben is maradna gépek nélkül, de ugyanúgy nem reagál a teste semmire. Olyan mint egy kibaszott csapda.

- Ez borzalmas – suttogtam magam elé. – Nem is tűnsz boldognak.

- Nem tudom – mondta, majd idegesen a hajába túrt. Pár pillanatig a száját rágva meredt ugyanúgy maga elé, majd végül rám pillantott. – Félek, hogy ez csak valami átmeneti dolog, nem merek reménykedni igazán, Tae. Mármint, az egyik felem örömtáncot járna a legszívesebben, de a másik még mindig aggódik, és ez megzavar, nem tudom, hogy mit csináljak, hogy kivel beszéljek, vagy hogy mi lenne a jó. Szívem szerint bemennék anyához, és ott ülnék éjjel-nappal, hogy én legyek a legelső, akit meglát, és a kurva életbe is, mérges vagyok, hogy több mint három év után végre kinyitotta a szemét, és nem engem látott, hanem egy vadidegent, aki szerintem kisebb pánikot kapott ettől az egésztől!

- Héj, héj, gyere ide! – Nyújtottam ki a karjaim felé, amit ő meglepődve fogadott. Először tétovázott, de ahogy két oldalról megfogtam mindkét karját, és finoman magam felé kezdtem húzni, már nem ellenkezett. Felrakta a lábait a kanapéra, én pedig az ölembe fektettem, de úgy hogy az arca felfelé nézzen én rám. Az egyik kezemet a mellkasára tettem ezzel az ő egyik kezét megfogva, míg a másikkal a puha, fekete tincsek közé simítottam.

- Ez most nagyon fura – felelte feszengve, mire rávillantottam a téglalap mosolyomat.

- Pedig látnod kéne magadat, nagyon cuki vagy.

- Ne nevezz cukinak! – vágta rá azonnal sértetten, mire még inkább elnevettem magamat. – Oké, nekem ez azt hiszem nem megy...

- Ne, ne csináld, maradj kérlek! – kérleltem lágyan, és hallottam a kétségbeesést a saját hangomon, ami engem is meglepett, ahogy realizáltam, hogy a fekete hajú megpróbál kimászni az ölemből. Azt hiszem ő is hallhatta ezt, mert egy pillanatra értetlen tekintettel nézett rám, majd visszafeküdt úgy, ahogy pár másodperccel ezelőtt is volt. Újra a selymes tincsek közé simítottam, ő pedig lehunyta a szemeit. – Elhiszem, hogy ez az egész most megzavart, és nem tudod mit tegyél, de ez jó dolog, Yoongi, csak erre gondolj. Anyukád bármikor felébredhet, és ez fantasztikus, ne most hagyjon el a remény. Ne azzal foglalkozz, hogy kit látott vagy kit fog meglátni ezekután elsőként, csak azzal törődj, hogy mégis mit fogsz vele csinálni, ha felébredt.

- Ezen még nem gondolkodtam – mondta még mindig csukott szemekkel. – Régebben minden második héten elmentünk valahová kirándulni. Nem voltak ezek nagy dolgok, általában a városban maradtunk és olyan helyekre mentünk, mint mondjuk a Namsan Tower vagy a Gyeongbokhung palota, esetleg a Lotte World, de olyan is volt, hogy csak elmentünk enni vagy sétálni, vagy a Namdenum piacra. Apám bármit megvehetett volna anyámnak, de ő mániákusan imádta a piacokat. Magam is szerettem őket, bár elég régen voltam, és az utolsó alkalmam is vele volt, de imádtam azt, amikor fishcake-et ettünk a helyi büfésektől, vagy leültünk egy pár forró hotteokkal a kezünkbe. Visszaakarok oda menni, ha anya felébredt, és megvenni neki bármit a világon, amit csak szeretne, és meghívni az összes hotteokra, bungeoppangra vagy bármi másra. Igen, azt hiszem ezt szeretném, hogy olyan legyen minden mint régen.

- Így lesz – feleltem magabiztosan, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és egy apró puszit hintettem a homlokára. Döbbent arcával találtam magamat szemben, ahogy visszadöntöttem a hátam a kanapénak, én pedig egy pillanatra arcon csaptam magamat, amiért ilyen meggondolatlan voltam. – Bocsánat, én csak... nem is tudom, hogy mi ütött belém. – Yoongi nem válaszolt pár másodpercig semmit, rajtam pedig tényleg kezdett eluralkodni a pánik, majd egyszer csak elmosolyodott szemei vékony csíkká változtak, ahogy ajkai szinte a füléig értek, nekem pedig hevesen kezdett el verni a szívem.

- Nagyon édes voltál – mondta nevetve, és én sem bírtam ki, az én ajkaim is újra mosolyra görbültek. Az a kezem, amely az övét fogta, most átvándorolt az arcára, mire Yoongi kacéran pillantott fel rám. – Na, mi lesz, Tae? Ezúttal is nekem kell, hogy kezdeményezzek?

Egy pillanatra elvörösödtem a kérdés hallatán, magam sem értem miért, elvégre mindig is én voltam a domináns fél a kapcsolataimban, de a cicafiú néha elbizonytalanított. Igaz, eddig még nem volt sok közünk egymáshoz szexuális téren, csak pár csók csattant el, de éreztem, hogy nem lesz ez egy könnyű menet, ha egyszer odajutunk.

Természetesen nem akartam alávetettnek vagy töketlennek tűnni, így egy újabb hirtelen ötlettől vezérelve az ujjaim, amik eddig finoman simogatták a fejbőrét, most erősen belekapták a sötét tincsekbe, ezzel kicsit hátrább húzva a fejét, amit Yoongi egy meglepett nyikkantással fogadott, én pedig újra közel hajoltam hozzá, ám ezúttal nem a homlokát vettem célba.

- Ne hergelj – suttogtam fojtottam az ajkaira, majd azzal a lendülettel össze is tapasztottam a sajátommal.



Sziasztok nyuszifülek!
Itt a tegnapra ígért rész, bocsánat a késésért, de nem úgy alakultak a szabadnapjaim ahogy azt én szerettem volna, illetve tegnap, amikor neki akartam állni az írásnak, előtte még visszaolvastam wattpadon egy pár fejezetemet telefonról, és a wattpad azt mutatta, hogy egy csomó hülyeséget írtam, szavakat írtam el és hagytam ki, amiket nem értettem hogyan, mert mindig átnézem a fejezeteket a feltöltés előtt. Hazaérve a gépről újra megnéztem, de már nem mutatta ezt, hanem az volt feltöltve, amit a wordról írtam. Mindig wordben írok, utána töltöm fel ide, és megijedtem, hogy esetleg a wattpad átjavított pár dolgot, mint ahogy néha a telefon is szokta. Minden esetre most teljesen értetlenül állok a dolog előtt, szóval szeretném megkérdezni, hogy más is járt már így, néha tényleg szórakozik az oldal, vagy csak én bolondultam meg?:"D

Btw remélem mindenkinek tetszett ez a rész még így is, hogy később jött, szerettem volna ezúttal valami pozitívabbat írni cuki jelenetekkel, remélem sikerült. Persze ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve minden szép és jó lesz, azért nehogy már...
A következő részre a hétvégén lehet számítani valamikor a Jikook változattal együtt, remélem már tényleg semmi nem jön közbe.
Kitartást mindenkinek ehhez a héthez, és persze sok puszi, mint mindig! <3