Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

Szabadság

Taehyung pov

Azt hiszem csak még inkább összezavarodtam. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig csókolóztam Yoongival a mosdóban, hiszen teljesen elvesztettem az időérzékemet, de azt elmondhatom, hogy életem egyik legjobb, hanem tényleg a legjobb csókja volt. De mint minden jónak, ennek is vége szakadt, ahogy valami hülye gyerek berohant, miközben azt kiabálta, hogy befog szarni. Komolyan, az ilyenek miért léteznek? Eltudom képzelni, ahogy ezt előadta az óra közepén a tanárnak.

Yoongi nem mondott semmit, csak elvált tőlem, kihívóan a szemembe nézett, majd hüvelykujjával finoman végig simított az alsó ajkamon, azzal megfordult és kiment. Pár másodpercig még kábultan ácsorogtam, de miután meghallottam a budin ülő srác szenvedését, gyorsan rendbe szedtem kipirult ábrázatomat, majd vissza indultam az órára. Belépve sűrű elnézéseket kértem a tanártól nagy meghajlások közepette, de nem bírtam ki, hogy ne vessek egy lopott pillantást a hátsó padsorra. Legnagyobb meglepetésemre azonban csak Jungkook és Namjoon ült ott, a cicafiú sehol sem volt.

- Mégis hol a francban voltál? – Esett nekem azonnal Jimin, ahogy helyet foglaltam mellette. Vicces volt, ahogy próbált suttogva kiabálni.

- Elnéztem az időt – feleltem, miközben a táskámba nyúltam, hogy előszedjem a tanszereimet, bár még mindig annyira kába voltam, hogy fogalmam sem volt arról, hogy milyen órán ülök.

- Húsz perccel? – folytatta a szőke. – És hol van Yoongi?

- Nem tom – vontam meg a vállam, miközben próbáltam lazának tűnni, de ekkor sakkmattot kaptam a szőkétől.

- Aha, a nyakadat meg gondolom a manók szívták ki.

A rohadt életbe! Alig pár másodperc alatt hoztam rendbe a külsőm, és teljesen elfeledkeztem a nyakamról, amit Yoongi olyan nagy hévvel szívogatott, csókolt és harapdált. Enyhe dejavum támadt a dologtól, és azonnal eszembe jutott az az este, amikor először voltam Yoonginál, és amikor unokatesóm ugyanígy nekem támadt, hogy mégis kiszívta ki az említett területet. Akkor sem tudtam mit mondani neki, és igazából most sem tudok. A különbség a kettő között az, hogy most talán már nem is kell, ennyire még ő sem hülye.

A maradék időben teljesen elveszett minden koncentrációm, az agyamba folyamatosan újra játszódtak a hosszú csókok érzései, amiket a cicafiú váltott ki belőlem, és hogy milyen szexi volt az egész, még ha csak egy koszos iskolai budiban is történt. Szinte beleremegtem, ahogy belegondoltam abba, hogy mégis mit tennék vele, ha hagyná magát nekem, és valahol itt bizonytalanodtam el teljesen. Ha tényleg akar tőlem valamit, mert ennyire vonzódik hozzám, és ezzel én sem vagyok másképpen, vajon melyikünk fogja a harcot a dominanciában nyerni?


Yoongi pov

Nem mentem végül vissza arra a maradék pár órára, hanem kirohanva az épületből egyenesen a Bentleymbe ültem, és anyához mentem. Pénztárca, telefon és kulcs volt a zsebembe, mint mindig, így csak hagytam egy üzenetet Namnak, amiben megkértem, hogy később dobja már be hozzám a táskám, vagy vigye haza aztán majd holnap odaadja. Úgy is csak felesleges tanszerek voltak benne, semmi olyasmi ami nélkül nem tudtam volna élni egy napig, vagy akár örökre. Még a kórház előtt megálltam egy virágárusnál, hogy vigyek friss bazsarózsát anyának, elvégre már majdnem egy hete nem voltam bent nála, és akkor is Taehyunggal mentem.

Megtorpantam egy pillanatra, ahogy a kis őzike szemű eszembe jutott, miközben újra és újra a csókcsatáinkra gondoltam, amiket alig fél órája még olyan hevesen űztünk. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de amikor megláttam azt a két rohadék faszkalapot, ahogy hozzáérnek Taehez, úgy éreztem, hogy megtudnám őket ölni, vagy legalábbis addig rugdosni, amíg mozognak. Aztán pedig az a különös érzés, ahogy a Bambi arcú nekem döntötte a homlokát, miközben nyugtatni próbált, és ahogy mindent eláraszott a menta illat... fura volt az egész, mintha áram cikázna végig a testemen, és ahogy vizslatott a nagy barna szemeivel, amíg nem csókoltam meg az teljesen megőrjített. Be kéne tudnom annak, hogy régen dugtam, de ez elég gyenge kifogás lenne, mivel még a buli előtt voltam Taekhyeonnal és annak alig két napja. Igazából nem bánom, hogy valószínűleg az életben nem látom őt többet, azt már inkább, hogy most kereshetek magamnak valaki mást, aki rendesen ki tud elégíteni, és nem kér számon mindenféle faszság miatt. Azt hittem, hogy Taekhyeon ilyen lesz, de mint kiderült a háttérben, valószínűleg ő is többet akart. Persze most várhatnék Taere, elvégre nem hazudtam neki a mosdóban, tényleg őrülten kívánom őt, és legalább százféleképpen eltudnám képzelni, hogy hogyan és miként teszem magamévá, de nem gondolnám, hogy egyhamar beadná a derekát tekintve, hogy bármennyire is próbálkoztam a csókoknál, egyszer sem adta fel a küzdelmet a dominanciával szemben. Soha életemben nem kezdtem ki még top sráccal, és igazából a jakuzzis esetig teljes mértékben megvoltam arról győződve, hogy Tae bottom, hiszen annyira kis ártatlannak adta elő magát, aztán meg jól pofán vágott az igazság.

Mindegy, nem akartam most egyelőre még ezzel is foglalkozni. Csak szerettem volna bemenni anyához, hogy egy kicsit kiöntsem neki a lelkemet, és elmeséljem neki, hogy nagy esély van rá, hogy az életben többet nem szólok hozzá a vadbarom volt legjobb barátomhoz, minekután vasárnap még én is beálltam a sorba, és pofán vágtam miután még józanul is neki álltak feljebb a dolgok, és annyit nem bírt kinyögni, hogy bocs baszdmeg. Hát igen, az élet nem egyszerű, de legalább vannak dolgok, amikkel enyhíteni lehet.

Lépéseim határozottak voltak a kórházban, ahogy a VIP részleg felé vettem az utamat, mint az elmúlt jó három évben minden héten többször. Belépve az osztályra megálltam a recepciónál, hogy bejelentkezzek, mint látogató, mint mindig, de ekkor a recepciós hölgy megkért, hogy maradjak pár percet, amíg szól a doktornőnek, aki kezeli anyát. Nem fogok hazudni, eléggé megállt bennem a szar, fogalmam nem volt, hogy miről akarhat a doktornő éppen velem beszélni, miért nem apát hívogatja, de feltételeztem, hogy csak a havi jelentésről lehet szó. Elvégre már előfordult, hogy hozzám jött elmondani, hogy minden ugyanaz, anyám állapota stabil, már amennyire egy kómásnak stabil lehet az állapota, szóval próbáltam nem aggódni. Pár perc elteltével meg is jelent Dr. Choi, törpesarkúja csak úgy kopogott a márványon, arca kifejezéstelen volt, mint mindig, amikor találkoztunk, ám ami most feltűnt, hogy nem volt nála egy szál papír sem vagy mappa, pedig azt mindig hozta magával, amikor néhanapján engem értesített anyám állapotáról. Határozottan megállt előttem az ötvenes nő, aprót igazított a szemüvegén, majd feltette a kérdést, amitől bárkinek görcsbe állna a gyomra.

- Üdvözlöm, Mr. Min. Beszélhetnénk?



Jungkook pov

Fogalmam nem volt, hogy mit kéne kezdemem az életemmel kapcsolatban. Azt hiszem vannak emberek, akik kiérdemlik a világi balfasz címet, és úgy érzem ezúttal én is köztük vagyok. Elképesztő, hogy mennyire ki tud magából fordulni az ember, ha nem kapja meg azt amit akar, ideges lesz, és mindezt levezeti egy kis hasissal és két dupla vodkával. Bevallom soha életemben nem szívtam még hasist, úgy voltam vele, hogy nem lesz gond, elvégre a fűnek a nagy testvére, csak hogy ez nem ellazít, hanem agresszívá tesz, ha az ember éppen olyan állapotban van, és természetesen én éppen olyan állapotban voltam. Nem fogok hazudni, vannak foltok a memóriámba, nem is kevés, az például teljesen kiesett, hogy majdnem neki mentem Yoonginak Taehyung miatt, de az valamennyire dereng, hogy az utóbbira ráakartam mászni, bár magam sem értem, hogy miért, de úgy néz ki akkor ez jó ötletnek tűnt.

Nos, nem volt az.

A másik dolog ami miatt sose próbáljátok ki ezt a csodás kombót, azaz, hogy kishíján meghalsz másnap reggelre. Azt hittem már a belemet okádom ki, és hitetlenkedve néztem, amikor a végén már csak a színtiszta víz jött vissza, amit nagy nehezen Yoongi megitatott velem. Teljesen szarkész állapotban voltam, talán ennyire még sosem csaptam szét magam, - mindemellett nem segített az sem, hogy Jin kishíján agyonvert, amit utólag egyébként teljesen megértek - és erre én hülye amikor már nagyjából beszélőképes állapotban voltam, hát mit csináltam? Természetesen leálltam veszekedni a legjobb barátommal. Yoongi a pofámba vágta, hogy miket csináltam, és hogy szedjem végre össze magamat, kössem fel a faszomat, és álljak oda Jimin elé, és valljam be a nem létező érzéseimet, mire védekezésképpen én is neki támadtam, hogy akár ő is megtehetné ezt Taehyunggal, ha már annyira riadtan védelmezte, hogy megjelölni is képes volt emiatt. Amióta van ez a hülye szabályunk, azt hiszem jó ha Yoongi két embert megjelölt, az utolsó is valamikor egy éve lehetett, így gondoltam jogos a feltételezésem, na meg nem vagyok annyira hülye, látom, hogy odavannak egymásért, de a dolog nem úgy sült ahogy én azt akartam.

Legjobb barátom persze azonnal nekem támadt, hogy én ne szóljak bele az ő életébe, foglalkozzak a sajátommal, és inkább szedjem össze magamat, mert ez nem állapot, mire visszavágtam, hogy csak azért mert kettőnk közül ő a pénzesebb, attól még az ő élete is egy rakás szar, ami hazugságokora épül, és talán tényleg meg kéne dugnom ahhoz Taet, hogy végre kinyíljon a szeme, mire megkaptam tőle életem első, és őszintén remélem, hogy utolsó öklösét. Az ütés a számat érte, így az most fel volt repedve, fájt is mint a picsa, és nem is tudom, hogy kettőnk közül ki volt jobban lesokkolva én, vagy ő. Ezekután rendezte az arcvonásait, és közölte velem, hogyha már nem áll szándékomban meghalni, akkor akár el is takaródhatok a gecibe, majd egy utolsó pillantás után kisétált a szobából teljesen magamra hagyva. Bár magára öltötte a szokásos pokerfacet, a tekintetében ott ült a szomorúság, ahogy utoljára rám nézett.

Még egy jó fél óráig csak ültem a sebeimet nyalogatva, aztán hívtam egy taxit és haza takaródtam, ahogy azt Yoongi „kérte". Namjoon ekkor már nem volt ott, miután Jin elment, rá nem sokra ő is hazament, azt mondta rendbe kell tennie magát és az érzéseit, és ha ez sikerült neki, akkor kurva irigy vagyok rá.

Bármennyire is szégyen vagy nem, de miután hazaértem és vettem egy tisztességes zuhanyt, sírva fakadtam. Oké, nem azt kell elképzelni, hogy ültem és zokogva bőgtem, miközben néztem a Crash Landing on Yout fagyival a számban, de azért eleredt egy-két könnycseppem, ahogy a zuhany után tükörbe néztem. Na, nem az arcomat sajnáltam, nem vagyok egy Jin, hanem azt, hogy tényleg egy gyökérként viselkedtem, és mint mindig, most is előbb nyitottam ki a számat, minthogy gondolkodtam volna. Bár alig bírtam kinyitni a bal szememet a monokli miatt, és csípett az a kurva karmolás is a másik oldalon, amit Jin olyan nagyon gondosan manikűrözött körmei okoztak, a legrosszabb azaz apró repedés volt a számon. Nem fájt, max ha hozzáértem, de lelkileg teljesen kikészített, hogy idáig jutottunk tizenkét év után, hogy a legjobb barátom behúzott nekem egyet. Nem hibáztattam, én is kurvára utáltam saját magamat.

A lelkiállapotom az sem segített, hogy másnap bármennyire is vártam a szokásos hívást vagy smst Yoongitól, az nem jött, így végül életemben először nélküle mentem be az osztályba. A rossz érzést csak tovább fokozta, amikor megláttam, hogy ő már a helyén ül, ami azt jelentette, hogy simán bejött nélkülem. Mindezek után pedig bámulhattam Jimin hátát a nap hátralevő részében, hogy még szarabbul érezzem magam.

Szerettem volna Yoongival beszélni, elakartam neki mondani, hogy mennyire sajnálom a dolgokat, és hogy egy méretes faszkalap voltam, elvégre mégis csak tizenkét év barátságáról van szó, ami eddig töretlen volt, de a srác egyszerűen felszívódott. Az egyik szünetről nem jött vissza, csak dobott egy üzenetet Namnak, amiben arra kérte, hogy majd vigye el neki a cuccát, és ez is kicsit szíven ütött bevallom, mert tudtam, hogy normál esetben nekem írt volna. Mindezt egyébként a szürke hajútól tudom, aki egésznap csak csendben maradt maga elé, miközben jegyzetelte az óra tananyagát. Feltételezem nem sikerült neki sem tisztáznia a dolgokat magában, és nyilván nem tett jót neki az sem, hogy az egyik jó barátja éppen a halálfaszára kívánta a másikat.

Miután Yoongi kicsúszott a kezeim közül, úgy voltam vele, hogy marad Jimin. Nagyon csúnya dolgokat mondtam neki, és a kis szöszi megérdemli, hogy legalább bocsánatot kérjek tőle. Egésznap szerettem volna beszélni vele, minden pillanatban odaakartam rohanni hozzá, de valahogy nem ment. Ez a kettőnk dolga volt, nem akartam a suliban megbeszélni, és azt sem akartam kockáztatni, hogy kapok még egy öklöst Taehyungtól is, így végül arra a döntésre jutottam, hogy elmegyek hozzá, ahol bár még mindig kaphatok egy jobb egyenest az unokatesójától, de legalább a körülmények valamivel nyugodtabbak lesznek.

Mély levegővel próbáltam lenyugtatni a kalapáló szívverésemet, ahogy az ismerős ház előtt megálltam. Életemben csak kétszer voltam itt, de mind a két alkalommal szép perceket okoztunk egymásnak Jiminnel, még ha nem is feküdtünk le. Istenem, mekkora címeres gyökér vagyok. Kettőt kopogtattam, majd vártam egy kicsit, miközben azon veszekedtem magammal, hogy azt akarom, hogy a szőke itthon legyen vagy inkább ne.

Egy tőlem magasabb barna hajú férfi nyitott ajtót, aki meglátva az arcomat elbizonytalanodva mért végig többször is, miközben megvakarta az állát, és ekkor láttam meg, hogy valami rögzítő cucc van az ujján. Bizonyára ő Jimin apja.

- Segíthetek, fiam? – kérdezte még mindig zavartan.

- Jiminhez jöttem, az osztálytársa vagyok, szeretnék beszélni vele.

- Oh, persze – mondta már valamivel barátságosabban, majd kijjebb nyitotta az ajtót. – Az emeleten van a szobájában.

Egy aprót meghajolva megköszöntem neki az információt, majd az említett helyiség felé vettem az utamat. Nem bírtam ki, muszáj volt megállnom Tae szobája előtt is, hogy füleljek egy kicsit, de semmit nem hallottam. Ha szerencsém van akkor nincs itthon, ha nincs, akkor Jimin szobájában van. Mindenhez is fohászkodva kopogtattam kettőt, majd rá pár pillanatra meghallottam az édes, vékony hangocskát, amint azt kérte, hogy menjek be. Pedig, ha tudná, hogy én vagyok az...

- Szia – léptem be a szobába halkan köszönve. Jimin az ágyán feküdt kezében a kémia könyvével, de rögtön letette, amint meglátott engem. Arcára azonnal kiült a döbbenet, szemei elkerekedtek, és még azok a csókolni való dús ajkai is elnyíltak pár pillanatra. – Apukád engedett be – mondtam, de hangom ismeretlenül csengett, ahogy meghallottam benne a bizonytalanságot. Ez nem én vagyok.

- Mit keresel itt? – kérdezte, ahogy felállt az ágyról, majd tisztességes távolságban megállt tőlem karba tett kezekkel. Egy pillanatra odanéztem, ahonnan felkelt, mind a két alkalommal volt szerencsém abban az ágyban feküdni, és szorosan összebújni a kis barackseggűvel, miután kielégítettük egymást. Szerette a kis kifli pózt, azt mondta megnyugtatja, hogy egy olyan erős és határozott férfi karjai között lehet, mint én. Mekkora egy csalódás lehetek neki...

- Azt hiszem beszélnünk kellene – feleltem immár valamivel határozottabban, mire ő csak szomorúan elmosolyodott.

- Azt hiszed?

- Tudom – javítottam ki saját magamat. – Taehyung itthon van?

- Nincs – vágta rá egyből a szőke, és egy pillanatra megnyugodtam, de a következő mondatától újból zavart lettem. – Yoonginál van.

- Mi? Minek?

- Nem tudom, de gondolom benne volt annyi, hogy bár annak ellenére, hogy ő is egy címeres barom volt, hamarabb megkereste Taet, mint te engem.

- Nézd Jimin, én...

- Most jön a sajnálom rész? – kérdezte félrebillentett fejjel gúnyosan.

- Is. És még annyi, hogy elengedlek.

- Micsoda? – kérdezte tágra nyílt szemekkel a szőke. Hosszú, mély levegőt vettem, ideje volt, hogy előadjam azt, amit ma már százszor begyakoroltam.

- Igazad van, sajnálom. Egy igazi faszkalap voltam, ezt nem kell részleteznem. Pont ezért mindkettőnk érdekében úgy döntöttem, hogy elengedlek. Nem vagy már többé megjelölve, nem tartozol hozzám, szabad vagy, azt csinálsz amit akarsz, békén hagylak innentől kezdve, és ha szeretnéd, akkor hajlandó vagyok ezt akár világgá is kürtölni, hogy a jövőben ez ne akadályozza a szerelmi életedet.

Jimin nem mozdult, csak meredten bámult maga elé, néha megremegett az alsó ajka, egyébként teljesen mozdulatlan volt, ami kezdett megijeszteni. Óvatosan közelebb mentem hozzá pár lépésnyit, majd amikor már csak karnyújtásnyira volt tőlem, finoman a vállára simítottam.

- Jimin... - Túlságosan is elbíztam magamat, ugyanis a következő pillanatban apró kis keze az arcamon csattant, amitől a fejem oldalra bicsaklott. Nem azt mondom, hogy nem számítottam rá, de mégis váratlanul ért.

- Rohadék – sziszegte a fogai között, könnyes szemei villámokat szórtak, ahogy rám nézett. – Neked ez az egész csak játék, igaz?! Azt hiszed csak azért voltam veled, mert nem volt más választásom?! Hogy azért adtam oda neked majdnem mindent, mert ez van a hülye szabályzatodban?! Eszedbe sem jutott, hogy esetleg érzek irántad valamit, te idióta?! Hogy nekem tényleg jelentett is valamit ez az egész?! – Az utolsó mondatát már szinte ordította, nekem pedig újra összeszorult a gyomrom, ahogy ránéztem. Kipirult arccal, zihálva állt előttem, hangja sírós volt, és az első könnycseppek már le is folytak az arcán. Semmit nem szerettem volna jobban, mint megölelni, puszit nyomni a csodás szőke tincsei közé, és megígérni neki, hogy minden rendben lesz.

De nem tehettem.

Alkalmatlan voltam rá, talán az első pár hét szép lenne, de aztán tönkretenném, mint ahogy minden mást is az életemben, amihez csak közöm van.

- Sajnálom – suttogtam erőtlenül, miközben még mindig magammal küzdöttem.

- Azt lefogadom! – köpte az arcomba. – Életed első kudarca, biztosan ég miatta elég rendesen az öntelt pofád. Nem hiszem el, hogy végig csak szórakoztál velem – nevetett fel keserűen, miközben a szemeit törölgette. – Árulj el nekem valamit, Jungkook. Volt valaha egy pillanat is, amikor úgy érezted, hogy lehetnénk többek? Amikor eltudtad volna képzelni, hogy velem majd valami komolyabb is kialakulhat?

Kinyitottam a számat, de azzal a lendülettel vissza is csuktam. Ezt még megismételtem néhányszor, kívülről valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy tátogó ponty, de nem tudtam mi lenne erre a jó válasz. Szerettem volna neki elmondani az igazat, hogy nem is egy ilyen pillanatom volt, de nem lehetett, nem akartam tovább hitegetni, hogy aztán még inkább a mélybe taszítsam.

- Sajnálom Picur, nekem ez nem megy – mondtam ki nagy nehezen a szavakat, és még utoljára kiélveztem, hogy az egyik általam kedvelt becenevén szólíthattam őt.

- Takaródj – suttogta Jimin halkan, de olyan határozottsággal, hogy inába szállt tőle a maradék határozottságom is. Szinte már kezdtem megszokni, hogy mindenkinél nem kívánatos személy vagyok. Nem ellenkeztem, csak hátat fordítva neki kiléptem a szobából, ahová soha többet nem lesz alkalmam betenni a lábamat. Mielőtt kiléptem volna a házból is, Jimin apja megállított.

- Várj egy kicsit, fiam – szólított meg, én pedig készültem még egy lebaszásra, hiszen biztos voltam benne, hogy fültanúja volt annak, ahogy a fia kiabál velem. Helyette egy aprócska arany tetejű tégelyt nyomott a kezembe. – Tigris balzsam, elmulaszt mindenféle fájdalmat, kend be vele a sebeidet, jót fog tenni.

Hálásan meghajoltam a férfinak, és nagyon nagy erőt kellett vennem magamon, hogy én, a nagy és magabiztos Jeon Jungkook ne sírja el magát már másodjára másfél nap alatt. Egy igazi csődtömegnek éreztem magam, ahogy kiléptem a házból és beültem a kocsimba. Nézegetve a kis tégelyt azt kívántam, hogy bárcsak a szívemet is bekenhetném vele.



Sziasztok nyuszifülek!
Itt az új rész, csempésztem bele egy kis Jikookot, hogy azért valamennyire képbe legyünk velük is, de ne aggódjon senki, amint odaér a sztori, a másik történetemben mindent rendesen kifejtek velük kapcsolatban😊
Mit gondoltok vajon Yoongi milyen hírt kaphatott az anyukája állapotáról, illetve Tae miért ment el hozzá? A következő részben természetesen újra ők lesznek főszerepben, viszont az csak jövőhét hétfőn fog jönni. Sajnos ezen a héten eszméletlen sok munkám van, így nem tudok még egy részt hozni, cserébe a hétvégén valamikor hozom a Jikook változat új részét😉
Hogy vagytok? Már csak a holnapot kell kibírni, aztán jöhet a jól megérdemelt pihentető hétvége. Vigyázzatok magatokra, puszi mindenkinek! <3