Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

Veled minden jó (Vége)

3 évvel később:

Taehyung pov

Idegesen ráztam térdemet, ahogy újabb mellékútra fordultunk. Komolyan úgy éreztem, hogy a semmi közepén bóklászunk, hiába voltunk Jeju leggyönyörűbb és legeldugodtabb részén. Yoongi mini terepjárót bérelt, hiszen sokszor kellett dombnak és hegynek felfelé menni, és bár én is megszereztem tavaly tavasszal a jogosítványomat, legtöbbször inkább ráhagytam a vezetést, amúgy is imádtam nézni közben, hiszen rohadt szexi látványt nyújtott.

Fejemet az ablaknak támasztottam, próbáltam minden másra gondolni, de nem sikerült. A feszültség egyre csak nőtt a gyomromban, szívem szerint kiugrottam volna a kocsiból. Az egyik felem, mint egy tíz éves kislány úgy sikongatott magában, annyira várta ezt a mai napot, míg a másik csak túl akart lenni rajta, annyira ideges volt.

Szerelmem nyugtatólag a combomra simított, de ezzel éppen az ellenkezőjét érte el. Hosszan kifújtam az eddig bent tartott levegőt, úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban felrobbanok minden téren.

- Minden rendben, Édesem? – pillantott rám aggódva Yoongi, de szája szélében apró mosoly bújkált. Pontosan tudta, hogy mégis mi bajom van.

- Állj félre – kértem halkan, mire mosolya még szélesebb lett.

- Akkor elkésünk. Már így is hülyének néznek minket, hogy együtt érkezünk.

- Azt mondtam, hogy állj félre! – közöltem ellentmondás nem tűrő hangon, de újabb nem tetsző választ kaptam.

- Reggel már levezetted az indulataidat rajtam.

- Annak már vagy három órája, és kurva ideges vagyok – néztem rá feszülten, hogy értse; tényleg nem bírom tovább.

- Nem értem, hogy miért – vont vállat közönyösen, ahogy újabb földútra kanyarodott be. – Úgy csinálsz, mintha nem tudnád, hogy mi fog történni.

- Állj félre, vagy tényleg nem állok jót magamért – sziszegtem az arcába hajolva, mire sóhajtva tette amit kértem.

Legnagyobb szerencsénkre tényleg egy nagyon eldugott helyen voltunk, szinte lehetetlenség volt, hogy bárki is erre jöjjön, többek között már csak azért is, mert szerelmem kibérelte ezt a kis részét a szigetnek. Mielőtt bárki megjegyezné, hogy de jól megy, minden más költségét én álltam az útnak, hiszen nem kerestem én sem rosszul, amióta van egy tisztességes gyakornoki állásom, ahol megbecsülnek.

- Tényleg elfogunk késni – fordult felém Yoongi, ahogy kicsatolta a biztonságiövét, mire rögtön magamhoz vontam egy szenvedélyes csókra. Tarkómnál lévő hullámos tincseimbe kapott, úgy vont magához még közelebb, miközben alsó ajkamra harapva belemorgott a számba. – Megőrjítesz teljesen.

- Lesz még vagy két óránk a kezdésig mire odaérünk – motyogtam elválva tőle, ahogy vállaiba megkapaszkodva az ölébe másztam.

- De az arra van, hogy elkészüljünk és ne nézzek úgy ki, mint egy kalapszar – felelte miközben bal karjával az ülés oldalához nyúlt, hogy hátrább csúsztasson mindkettőnket, ezzel kényelmesebbé téve a helyzetet.

- Egy zacskó szeméttel a fejeden is igent mondanék neked – mormogtam szemforgatva, ahogy háta mögé nyúlva lejjebb engedtem az ülés háttámláját.

- Ezt jó tudni – vigyorodott el pimaszul, majd derekamon lévő tenyerét levezette fenekemre és jól bele is markolt. – De azt hiszem itt kissé szűkösen leszünk.

- Én már így is kurva szűkösen vagyok – dörzsöltem ágyékomat az övéhez, ami már szintén nem volt nyugalmi állapotban.

Mindkettőnknek apró nyögés hagyta el az ajkát, majd lejjebb hajolva finom csókokkal borítottam be Yoongi bal arc élét, amíg el nem értem a nyakát. Nyálas puszikat hagytam az érzékeny területen, de hallva szerelmem hangos sóhajait, bátorkodtam bele mélyeszteni fogaimat. Még inkább beletépett hullámos tincseimbe, és hagyta, hogy egy szó nélkül leszedjem pólóját, majd utána hajítsam a sajátomat is. Négy napja voltunk Jejun, és bár imádtam a cicafiú porcelán bőrét, tetszett a barnább változata is. Végig nyalva mellbimbóin felpillantottam rá, majd rásimítottam arcára, aminél szebb nem létezett számomra. Az évek alatt meghagyta hosszú sötét tincseit, amit annyira imádtam. Két éve egyszer rövidebbre vágatta, még kis cuki frufruja is volt, és bár azért is odavoltam, nem nézett ki többnek tizenhatnál, még a munkában sem tudták komolyan venni, hát még én az ágyban.

Minden alkalommal, amikor megpróbált ledominálni, nemes egyszerűséggel csak összeborzoltam a haját nevetve, mint valami kölyöknek, pedig ő volt az idősebb kettőnk közül még ha csak kilenc hónappal is. Aztán egy nap jól megjártam, kikötözött az ágyhoz azzal a lila bilinccsel, amit a második napomon használt a suliban tesi órán, hogy az öltözőbe tartson. Azóta is mindketten sok hasznát vettük annak a kis játéknak, és nem voltunk restek még több hasonló dolgot beszerezni. Végül szerelmem vissza növesztette a haját, ami olyan igazán szexivé tette őt, pár havonta a végéből visszavágatott, de ennyi. Én egy éve megpróbálkoztam a pirossal, de annyira elütött az egész fejemtől, illetve a cicafiú szerint úgy néztem ki, mint Ariel férfi változata, hogy pár nap után inkább vissza festettem az eredeti színére.

Yoongi feljebb támaszkodva harapta meg lágyan egyik mellbimbómat, mire testemet teljesen ívbe feszítettem. Tudtam, hogy nincs miért aggódnom a mai nap miatt, mégis nagyon stresszes voltam, és bár valóban reggel már lenyomtunk egy menetet indulás előtt, szükségem volt még egy kis feszültség levezetésre.

- Annyira kívánlak – nyögte a fülembe miután többször is fellökte csípőjét. Na tessék, és még ő mondta, hogy ne álljunk félre.

Feljebb emelkedtem róla, hogy bokáig toljam rövidgatyáját, és most hálát adtam a mindenségnek, hogy párom inkább a kényelemre ment, és nem valami szoros szart húzott a formás lábaira.

- Nincs rajtad alsó – pillantottam rá meglepetten, ahogy rögtön előbukkant előváladéktól nedves pénisze, mire huncutul elmosolyodott.

- És még síkositó is van a kesztyűtartóban.

- Te aljas dög – szorítottam rá heréjére, mire hátra vetett fejjel felnyögött.

- Inkább megkéne jutalmaznod, hogy ennyire ismerlek és szeretlek – nézett kihívóan a szemembe. Kaján mosolyt varázsoltam magamra, majd amennyire csak tudtam, hátra toltam hátsó felemet, hogy a lábai közé férkőzhessek. Szerencsémre volt hely bőven így, hogy teljesen hátra nyomtuk az ülést, na meg azért volt egy kis hajlékonyságom is, amióta elkezdtem falat mászni két éve Jiminnel.

Kacéran felpillantottam rá, ahogy nyelvemet kidugva végig nyaltam makkján, majd a következő pillanatban torkig nyeltem őt. Nyögve ejtette ki a nevemet, miközben hajamba kapott, hogy segítse fejem mozgását. Nem akartam túl sokáig elhúzni az előjátékot, egyrészt tényleg enyhén késésben voltunk, másfelől meg nagyjából készen álltam egy kis lovaglásra, minek után Yoongi rendesen előkészített reggel.

Rövid idő után lecuppantam a kőkemény péniszről, miután szerelmem többször is megremegett, majd lekaptam magamról is a lenge nadrágot. Engem nem érdekelt a kényelem, egyszerűen csak gondolkodtam előre, tudtam, hogy nem fogom kibírni az utat, így inkább praktikusan öltöztem fel.

Yoongi feltámaszkodva fogott egyik kezével merev férfiasságomra, míg a másikkal a kesztyűtartóban matatott. Pár pillanattal később már hallottam is a jellegzetes pattanó hangot, majd megéreztem a hideg zselét ánuszomnál. Rögtön két ujját nyomta fel, mire újra megfeszülve nyögtem fel, miközben elől is tovább kényeztett kezével. Visszahajoltam a kívánatos ajkakra, hogy legalább a sziget ne tőlem legyen hangos, de így is csak odáig jutottam, hogy a cicafiú szájába hümmögtem szüntelenül, miközben csípőmozgásommal rásegítettem ujjai munkájára. Hamar bekerült harmadik ujja is, de nem hagyhattam sokáig munkálkodni, így is már minden bajom volt, amikor középsőujjával masszírozni kezdte prosztatámat.

- Eléhg – húzódtam hátrább, ahogy párom csuklójára fogtam. Kezembe vettem a kis tubust, kellő mennyiségű síkositót nyomtam Yoongi péniszére, majd tövére fogva egy lendülettel magamba engedtem.

Erős ujjak szorítását éreztem meg a combomon, miközben mindketten megfeszülve nyögtünk fel. Hiába csak pár órája annak, hogy utoljára járt bennem, akkor is még enyhén feszített. Úgy néz ki az évek alatt egyikünk sem tudta a másik méretét megszokni, bár sosem panaszkodtunk, kifejezetten élveztük a mazochizmusnak ezt a változatát.

Derekamra fogva lassan emelgetni kezdett magán, de mint mindig, most is elképesztően figyelt arra, hogy ne okozzon fájdalmat, mint minden egyes alkalommal, amióta odaadtam magamat neki. Hangosan hümmögve és erősen sóhajtozva adtam tudtára, hogy mennyire jól esik minden mozdulata, de most nem állhattunk meg ennyinél.

Megtámaszkodva az ülés szélein kezdtem el gyorsítani csípőm mozgását, mire Yoongi még erősebben mart derekamba. Szívem szerint felültem volna teljesen, hogy a lehető legmélyebbre csúszhasson belém, de az alacsony belmagasság miatt ez lehetetlen volt. Így is örülhettem, hogy eddig még nem vertem be a fejemet.

A cicafiú mintha meghallotta volna gondolataimat, tenyerét lejjebb vezetve csípőmre markolt meg szorosan, majd egy határozott és mély döféssel ajándékozott meg. Fennakadt szemekkel, szinte ordítva csaptam hátra fejemet, ahogy elérte a legérzékenyebb pontomat, és ha nem tartott volna olyan biztosan, tuti, hogy azonnal ráhanyatlott volna az egész testem.

Lapát tenyereit továbbra is erősen csípőmön tartotta, hogy egy kissé a levegőbe megtartva újabb mély lökésekkel ostromolja tovább prosztatámat, amit egyre hangosabban fogadtam. Hiába pár órája az utolsó szeretkezésünk óta, elég hamar orgazmushoz közeli állapotba kerültem. Az egész tudat, hogy itt vagyunk egy csodálatos szigeten, aminek egy pici része csak a miénk, még eufórikusabbá tette az egészet, arról nem is beszélve, ha belegondoltam abba, hogy miért vagyunk itt pontosan.

Felsimítottam Yoongi kéjtől eltorzult gyönyörű arcára, amit az elmúlt évek során csak még szebbnek láttam minden egyes nap. Közel volt már ő is, már abból tudtam, ahogy csak rám nézett vágytól elködösült tekintetével. Ravasz mosolyra húzva a számat elkezdtem belső izmaimat használni, ezzel többször is rászorítva az alattam lévőre. A várva várt hatás nem maradt el, párom öblösen nyögött fel szemeit összeszorítva, így újra megismételtem ezt a mozdulatot. Játszadoztam vele egy kicsit, miközben nyelvemet kinyújtva végig húztam nyakán a kis fémgolyót, amitől mindig úgy morgott, akár egy megveszett kutya, ami rohadtul beindított engem is.

Tarkómnál lévő tincseimbe tépve húzott el magától, majd újra ő uralkodott felettem. Erőteljesen vágódott belém teljes hosszával, én pedig úgy nyögtem, akár csak egy rossz kurva. Mindig is kedveltem a mély hangomat, sok dicséretet kaptam érte életem során, de Yoongi tökéletesen eltudta érni, hogy kinyomjam neki a magas C-t.

Ahogy tovább mozgatott magán, tekintetét lejjebb vezette péniszemre, ami többször megremegett, és úgy dőlt belőle az előváladék, mintha muszáj lenne. Pimasz mosollyal az arcán végig húzta egyik ujját hosszomon, majd hüvelykujjával finoman körözni kezdett nedves makkomon, miközben mozgását is lelassította.

- Csak gondolj bele, Édesem – búgta közénk szexi, rekedtes hangján. – Bármelyik pillanatban erre tévedhet valaki, és megláthatják, ahogyan éppen betömöm a csinos kis fenekedet. Valld be, hogy élvezed ezt a kis közszemérem sértést.

- Én már inkább elélveznék – jegyeztem meg hetykén, miközben újra rászorítottam szerelmem férfiasságára. Felmorrant erre a tettemre, majd kissé erősebben fogta meg tövemet, amitől nekem is kicsúszott egy hangos sóhaj a számon.

- Hát persze – vetette rám újra öntelt mosolyát, majd elengedve péniszemet döfött belém újra mélyen.

Megfeszültem, ahogy végig cikázott gerincemen a már jól ismert érzés, és innentől kezdve mindketten csak azon dolgoztunk, hogy minél előbb a csúcsra jussunk. Azt hiszem nem nagy meglepetés, hogy én voltam az, aki előbb élvezett el. A végletekig felvoltam már izgulva, sajnos nem tett jót nekem ez a sok stressz, bármennyire is biztos voltam benne, hogy szerelmem nem hagyna ott az oltárnál, akkor is ideges voltam kissé.

Ahogyan kettőnk közé lövelltem élvezetemet, miközben akaratlanul is összeszorítottam mindenemet a csodálatos érzés végett, pár pillanattal később úgy követett engem az eufórikus mámorba párom is egy hosszas nyögés kíséretében.

Bármennyire is nem lett volna tanácsos a higéniai okok miatt, nem bírtam ki, muszáj volt Yoongihoz bújnom. Szíve majd kiszakadt a helyéről, akárcsak az enyém, és amennyire akaratos voltam az aktus elején, most olyan könnyedén változtam át bújós kiscicává hosszú karjai között. Hirtelen öntött el a boldogság, ahogy újra eszembe jutott a miértje az itt létünkre, mintha eddig nem is fogtam volna fel igazán.

- Szeretlek – pillantottam fel az általam úgy szeretett arcra, miközben rávillantottam jellegzetes mosolyomat, amitől az ő ajkai is mindig felfelé görbültek. Imádtam látni az ő mosolyát, és csak még különlegesebbnek éreztem magamat attól, hogy én voltam az a személy, akinek a leggyakrabban mutogatta.

- Én is nagyon szeretlek – cirógatta meg hüvelykujjával a szemem alatti anyajegyet, majd finom csókot lehelt homlokomra. – Viszont most már tényleg rohadtul elfogunk késni.

- Nekem kell egy zuhany – jegyeztem meg grimaszolva.

- Akkor kezdj el imádkozni Édesem, hogy valamelyik kis bungalóban legyen folyóvíz – villantott rám pimasz mosolyt szerelmem, miközben zsebkendőért nyúlva elkezdte letisztogatni felsőtestét. Mélyet sóhajtva jobbnak láttam ugyanígy tenni, bár tényleg nagyon vágytam egy rendes zuhanyra, hiszen mégsem állhatom végig a ceremóniát összeszorított seggel. Gondolkodhattam volna előre, legalább gumit hozhattunk volna, bár amióta együtt vagyunk még sosem használtunk, nem láttuk szükségét egyszerűen.

- Azt hittem már rájöttél, hogy nem vagyok az a vallásos fajta – kacsintottam rá, ahogy nadrágomért nyúltam, majd pólómat is magamra kaptam. Visszamásztam az utasülésre, és hagytam, hogy Yoongi is felöltözzön. Miután visszaállította az ülését, még kaptam tőle egy szenvedélyes csókot, majd beindította az autót.

- Megnyugodtál most már? – pillantott rám, miközben lassan elindultunk.

- Igen – bólintottam mosolyogva. – A nászéjszakára már nem is marad majd erőd.

- Aha – horkantott fel gúnyosan. – Meg sem akarom hallani azt, hogy fáj a segged.

- Csak nem gondolod, hogy majd a tiéd is megússza? – kuncogtam fel, ahogy visszavettem a vékony kis vászoncipőmet. Szerelmem szólásra nyitotta ajkait, hogy visszaszóljon valami frappánsat hozzá híven, de ekkor rezegni kezdett a telefonom. Szájhúzva pillantottam a képernyőre, ahol unokatesóm neve szerepelt, és már most tudtam, hogy lefog baszni.

- Szia – tettem fülemhez a kis készüléket.

- Hol a faszban vagytok? – Ugye? Tudtam én, megmondtam.

- Mindjárt odaérünk – feleltem halálos nyugalommal, miközben újra gyűlni kezdett gyomromban az idegesség.

- Az istenit neki, Tae! – csattant fel a szőke a vonal túlsó feléről. – Nálam kellett volna aludnod, senki nem érkezik együtt a vőlegényével a saját esküvőjére!

- Mert a te ágyad biztosan hidegen volt hagyva tegnap – jegyeztem meg kelletlenül, hiszen pontosan tudtam, hogy Jimin nem magányoskodott nélkülem az éjjel.

- Megoldottam volna – motyogta zavartan. – Mindegy is, haladjatok! – mondta indulatosan, azzal rám nyomta a telefont. Sóhajtva tettem el a készüléket, ahogy újra szerelmemre pillantottam, aki a világ legnagyobb nyugalmával az arcán vezetett tovább.

Másfél évvel ezelőtt a huszadik születésnapomra újra megépíttette az óriáskereket. Ezúttal kicsit komolyabbra vette a formát, na nem mintha ez már nem lett volna önmagában is éppen elég, és a Han folyó egyik partszakaszát bérelte ki. Azt mondta, hogy nem volt nagyobb, mint a tizennyolcadik szülinapomon, de szerintem kamuzott. Én legalábbis mindent sokkal nagyobbnak és fényesebbnek láttam azon a napon. Ezúttal viszont nem csak kettesben voltunk, ott voltak a barátaink is, még Jungkook is hazajött az ünnepekre Japánból, és én elképesztően boldog voltam. A vattacukros bódé is ott állt, a bácsinak az eltelt idő alatt csak még sárgábbak lettek a fogai, de a kedvessége megmaradt, és nem felejtett el vaníliás ízt hozni Yoongi legnagyobb örömére.

Jin és Namjoon akkor már két hónapja jegyben jártak, utóbbi Párizsban, az Eiffel toronynál kérte meg szerelme kezét. Felmentek a legtetejére, de Nam annyira izgult, hogy amikor letérdelt, hogy feltegye a nagy kérdést, kiejtette a kezéből az aranygyűrűt, így rohantak le mindketten, hogy megkeressék azt, de teljesen nyoma veszett. A szürke hajú pár órával később feladta, sírva fakadt, majd Jin addig állt az egyik kis tekerősgépnél és dobálta bele az egy eurósokat, amíg ki nem kapott egy bizsu pillangós gyűrűt, amit ráhúzott a saját ujjára, és megcsókolva a szürke hajút igent mondott neki.

A huszadik születésnapom estéjén kaptam meg én is a nagy kérdést. Előtte a cicafiú meglepett egy gyönyörű vacsorával azon a helyen, ahová legelőször vitt, és ahol a vizsgák után ünnepeltünk. Nem is a helyszín volt a lényeg, hanem, hogy ott voltak a barátaink. Őszinte leszek kissé elhomályosodott tekintettel öleltem meg mindenkit, főleg Jungkooknak örültem nagyon, akivel az évek alatt igazi barátokká váltunk.

Rengeteget nevettünk, epres tortát kaptam, illetve kedves ajándékokat mindenkitől. Yoongi meglepően csendben volt végig, utólag bevallotta, hogy olyan ideges volt, hogy alig bírt enni. Aztán jött a vallomás, hogy van még egy kis meglepetése, de álmomban nem jött volna elő, hogy még egyszer előhozakodik az óriáskerekes megoldással. Imádtam, boldog voltam, talán még boldogabb is, mint az első alkalommal.

Volt egy kis zene, illetve Jiminék külön kérésére még egy churrosos bódé is, amit bármennyire is szerettem volna megkóstolni, annyira tele voltam, hogy még az epres vattacukrommal is megkellett küzdenem a fülkében, ahogy egyre magasabbra szálltunk. Pár kör erejéig együtt mentünk mind a hatan, bár unokatestvérem és Jin visított, hogy így lefogunk zuhanni, JK meg Nam még rá is játszott azzal, hogy mozgatni kezdték a fülkét. Megijedtem én is, egy percig sem tagadom, de ahogy szorosan Yoongihoz bújtam, miközben agyamig kúszott jellegzetes dohány illata, pont nem érdekelt, hogy mi történik körülöttünk. Aztán a cicaifiúnak elege lett mindenkiből, és leérve kirakta a többieket a fülkéből, így a továbbiakban elszeparálva utaztunk. Én vele, Jungkook Jiminnnel, Nam pedig a Hercegnőjével. Megint megálltunk a legtetején, és újra jöttek a tűzijátékok. Azt hittem, hogy a szokásos szilveszter előtti parádé, ami minden évben volt, hiszen egy nappal előtte van a születésnapom, de nem. Érdeklődve figyeltem a különböző robbanó szikrákat, amik hol Bambi, hol pedig egy morcos cica arcot vettek fel, illetve voltak szívecskék is. Zavartan meredtem az ablakra, miközben lassan leolvadt a maradék vattacukrom a pálcikámról, de már rég nem érdekelt az epres édesség. Volt egy másodperc, amikor lopva szerelmemre pillantottam, aki halvány mosollyal az arcán nézett engem, majd megszólt, hogy figyeljem tovább a showt.

Yoongi elmondása szerint tíz percig tartott az egész tűzijátékozás, de őszintén szólva én sokkal többnek éreztem. A legvégén egyszerre vagy tízet lőttek fel magasabbra, mint eddig, és ahogy felrobbantak az apró lila szikrák, úgy álltak össze pár pillanatra egyetlen kérdéssé; Hozzám jössz?

Elkerekedett szemekkel, teljesen ledöbbenve meredtem páromra, aki remegő végtagokkal térdelt le elém, arcát szokatlan pír borította, ahogy zsebéből előhalászta a kis fekete dobozt. Motyogott valamit arról, hogy mennyire boldog velem, hogy én vagyok a legjobb dolog az életében, ami csak történhetett vele, és hogy mennyire határtalanul szeret és ezt folytatni akarja élete végéig, de őszintén szólva, én annyira sokkolva voltam, hogy alig emlékszem valamire ezekből a másodpercekből. Mire teljesen kitisztult az agyam, az ő arcáról eltűnt a bizonytalanság, helyette elszántan fúrta tekintetét az enyémbe.

- Hozzám jössz, Édesem? – tette fel a nagy kérdést mély, csilingelő hangján. Nem válaszoltam egyből, cserébe rögtön a karjaiba vetettem magamat sírva. Soha életemben nem voltam még olyan boldog, és egészen addig hullottak a könnyeim, amíg problémába nem ütköztünk a gyűrű felhúzásával, mivel túlságosan is ragadtak az ujjaim a vattacukor miatt. – Fehérarany – jegyezte meg szerelmem rám pillantva, ahogy apró csókot lehelt gyűrűsujjamra.

- Felőlem egy kulcskarika is lehetne – kuncogtam fel, majd belenézve Yoongi könnyes tekintetébe húztam magamhoz egy szenvedélyes csókra.

Jimin sírt, amikor leértünk, persze ők tudtak mindenről, de elmondásuk alapján talán még idegesebbek is voltak, mint párom. Jin elpityeregte magát, ahogy átölelt egyszerre engem és unokatestvéremet, aztán lebaszta Namot, hogy az ő lánykérése miért nem volt ilyen menő. Nevettünk, ahogy a szürke hajú magyarázkodni kezdett, majd meghallottuk Yoongiék civakodását.

- Te sírsz, te buzi! – mutatott szerelmem a legjobb barátjára, aki valóban takarva az arcát könnyekkel küszködött.

- Pofa be, Yoongiah! – lökte el magától az említettet. – Nagyon fúj a szél, tudod, hogy nem bírja a szemem!

- Gyere ide, te balfasz! – ölelte magához JK-t újdonsült vőlegényem, mire az szipogva lehajtott fejjel viszonozta a gesztust. Yoongi is sírt, persze folyamatosan törölgette a szemeit, mégis kifejezetten szívmelengető volt őket így látni. – Nem tesz neked jót Japán. Tiszta picsogós lettél.

- Mondtam, hogy kussolj – dörmögte vissza a fekete hajú, majd mosolyogva felpillantott a cicafiúra. – Veszel nekem kukoricafagyit?

- Veszek, basszameg a szent – morogta szemforgatva szerelmem.

Megkértem Yoongit, hogy oldja fel a Han folyónak ezt a lezárt szakaszát, hadd jöjjön, aki csak szeretne, így egy órán belül tele volt az óriáskerék családos emberekkel, akik aznap este ingyen szórakozhattak. Volt pár random ember, akik odajöttek hozzánk gratulálni, miután megtudták, hogy milyen eseményre tévedtek, és ez csak még boldogabbá tett. A végén újra egy fülkébe kellett tömörülnünk, de ezúttal mindenki nyugton maradt, egyedül csak a nevetésünk hallatszott ki, hiszen a beszélgetéseink tovább folytatódtak, és persze nem maradtak el Jin borzasztó viccei sem.

Éjfélhez jártunk már közel, amikor hullafáradtan elköszöntünk egymástól, majd beszállva szerelmem mellé hazafelé vettük az irányt. Egész úton a vőlegény szót ízlelgettem a számban, miközben hol a gyűrűmre, hol pedig a Rolexomra pillantottam, aminek a párja ott virított Yoongi csuklóján. Az volt az az éjszaka, amikor az egész éjszakát végig szeretkeztem a vőlegényemmel, aki a világ legboldogabb emberévé tett, és akit mindennél jobban szerettem.

- Édesem – éreztem meg hirtelen puha ujjakat az arcomon, - megjöttünk.

Elmélkedésemből felpillantva láttam meg, hogy valóban megérkeztünk. Hiába voltunk már itt pár napja, akkor sem tudtam betelni a látvánnyal. Ameddig a szem ellátott gyönyörű égszínkék víz volt, ami halk, kellemes zajjal mosta a tiszta homokos partot. Egy hatalmas hegyoldal mellett voltunk, ami csak még szebbé tette a rengeteg kőzetet, és a különböző zöld fákat és növényeket, ami körülvett minket.

- Na, végre! – hallottam meg Jimin rikácsolását, ahogy kiszálltam a kocsiból. – Két óra múlva esküvő, és te meg úgy nézel ki, mint valami szakadt, csapzott turista! Hát így akarsz te férjhez menni? – rivallt rám az arcomba állva.

- Vigyázz a szádra, törpe – állt meg mögötte szerelmem hanyagul. – A vőlegényemről beszélsz.

- Neked is kuss a neved, sógor! – fordult a fekete hajú felé unokatestvérem. - Jungkook a baloldali házban van, józanon tartottam, szóval eredj készülni, Nam is ott tanulja a szövegét. Még mindig nem tudja az egészet, értitek? Engem kellett volna felkérnetek!

- Te a tanúm leszel – vágtam közbe.

- Még jó, hogy az leszek! – folytatta tovább a szőke, majd csuklómra fogva a másik faházba cipelt.

- Van folyóvíz? – kérdeztem bizonytalanul, ahogy visszaintettem JK-nek és Namnak. Tegnap már túl voltunk a nagy összeboruláson, miután ők is követtek minket a szigetre.

- Van – motyogta Jimin tovább cibálva.

- Az jó, leakarok zuhanyozni.

- Minek? – nézett rám kérdőn, de gyorsan belém is fojtotta a választ. – Hagyd, nem akarom tudni!

Belépve a kis faházba megpillantottam Jint, aki már felvette a rózsaszín selyemöltönyét. Ő volt az egyetlen, akinek koszorúsfiú révén megengedtük ezt a színt, Yoongin és rajtam kívül mindenki másnak fekete öltönyt kelljen viseljen.

- Nagyon jóképű vagy, Jinie – öleltem magamhoz jó szorosan a barna hajút. Az évek alatt igazi családdá kovácsolódtunk, és ahogyan Jungkook, úgy Jin is nagyon közeli barátommá vált, hiába volt néha nehéz elviselni őt, mi így szerettük.

- Tudom – veregetett hátba, majd rám villantotta mosolyát. – De igyekeztem visszafogni magamat, hogy ne lopjam el előled a rivaldafényt.

- Ez igazán kedves tőled – paskoltam meg a vállát, azzal a kis fürdő felé indultam, hogy mielőbb megmosakodjak rendesen.

Másfél órával később remegő térdekkel néztem meg magamat a tükörben. A fehér öltöny kissé elütött lebarnult bőrömtől, de egyáltalán nem nézett ki rosszul. Hullámos barna hajam kivételesen nem nézett úgy ki, mint egy madárfészek, helyette szépen, fényesen keretezte arcomat. Jiminék nem bírták ki, és rám dobtak egy enyhe sminket, ami púderből, és egy nagyon minimális szemhéjfestékből állt.

- Annyira gyönyörű vagy! – sipította unokatestvérem, ahogy mögém állva megölelt. – El sem hiszem, hogy férjhez mész!

- Hát még én! – kuncogtam fel, ahogy újra végig mértem magamat.

- Csodásan nézel ki, Taehyungah! – karolt át a másik oldalról Jin. – Minden meg van?

- Majdnem – suttogtam magam elé, ahogy kilépve a két fiú közül a karórám után nyúltam. Kicsit már kopott volt pár helyen, Yoongi többször is mondta, hogy vesz újat, ha szeretném, de a világért sem akartam. Én ezt így szerettem ebben az állapotában, és minden alkalommal boldogság fogott el, amikor ránéztem a saját, vagy a párom csuklójára.

Jimin izgatottan toporogni kezdett, ahogy kikukucskált, majd sikongatva rohant felém, miközben magamra csatoltam az órámat.

- Minden meg van! – állt meg előttem túl pörögve. – Yoongi is kint van már, és soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom, de ő is nagyon jól néz ki!

- Ő mindig jól néz ki – értettem egyet mosolyogva unokatestvéremmel. – Gyere ide, csibe – vontam magamhoz egy szoros ölelésbe.

- Annyira büszke vagyok rád – motyogta a vállamba, mire ijedten eltoltam magamtól.

- Ne könnyezz össze! – szóltam rá, és igazam is volt. Remegő ajkakkal, homályos tekintettel nézett rám. Mélyet sóhajtottam, majd visszavontam karjaim közé. – Szeretlek, Jiminie.

- Én is téged Tae, és a legnagyobb boldogságot kívánom neked – szipogta még szorosabban ölelve. Rápillantottam Jinre, aki hasonló állapotban ácsorgott tőlünk pár méterre, majd karomat kinyújtva jeleztem neki, hogy jöjjön ő is ide. Hatalmas mosollyal az arcán ölelt ál mindkettőnket, majd újabb nyálas, szerelmi vallomások után eltoltam őket magamtól.

- Lefogom sírni a sminkemet miattatok – háborogtam, ahogy sűrű pislogásba kezdtem.

- Na azt már nem! – csattant fel a Hercegnő, majd megragadva a karomnál konkrétan kilökött az ajtón.

Ijedten néztem az elém tárult látványra, míg Jimin gyorsan elrohant mellettem. Egy egyszerű téglalap alakú fa állvány volt az oltárunk, amire fehér rózsák voltak rögzítve ugyanilyen színű selyem kendővel. Ennek a két szélén állt Jungkook és Jimin, mint tanúk, illetve az oltár alatt Namjoon feszengett fekete haját igazgatva, mellette pedig ott állt ő.

Az évek alatt szinte napi rendszerességgel vágott fejbe a tudat, hogy enyém a világ legvonzóbb férfija, de talán abban a pillanatban fogtam fel ezt véglegesen. Hosszú, fekete haja most egyenesen simult válla felé kicsivel, míg elől a rövidebb tincsek a füle mögé voltak tűrve. Ajkai enyhén elnyíltak, ahogy rám nézett, és nem tudtam nem észrevenni, hogy idegességében a csuklóján lévő órámnak a párját piszkálta. Ugyanolyan fehér öltönyben volt, mint én. Ez volt a legelső dolog, amit kikötöttünk, amikor elkezdtük az esküvőt szervezni; ugyanolyan ruha, semmi virágcsokor, hiszen egyenlőek vagyunk.

Halk zene szólalt meg valahol a távolból, és rájöttem, hogy indulnom kéne. Lábaimat ólomnehezékként raktam egymás után, miközben végig néztem azon a pár emberen, akik eljöttek, hogy velünk együtt ünnepeljék a legszebb napot az életemben.

Yoongi részén az édesapja volt itt a párjával együtt, akit három éve elhozott nekünk bemutatni, csak szerelmem akkor jobbnak látta rábaszni az ajtót. A későbbiekben szerencsére tisztázták a kapcsolatukat, és bár továbbra is volt köztük egy bizonyos távolság, azért évente két-három alkalommal a vendégeink voltak, aminek olyan téren örültem, hogy kifejezetten kedveltem az apósom párját Seongmint, és ezzel a cicafiú sem volt másképpen. Egyszer azt mondta, hogy jobban kedveli a nőt, mint a saját apját. Ezenkívül ott volt még Hoseok is, akivel Yoongi az évek alatt szoros barátságot kötött. Mivel még mindig járt terápiákra, bár már csak heti egyszer, így elég gyakran látták egymást, majd egy szép napon elhívta a vörös hajút hozzánk a feleségével együtt, a későbbiekben pedig viszonylag gyakori vendégeink voltak, de volt, hogy mi mentünk hozzájuk. Hoseok megjegyezte, hogy soha még egy betegével sem ápolt ilyen kapcsolatot, és Yoonginak is furcsa volt a pszichiátria szót felelnie, amikor a találkozásukról kérdeztek. Természetesen most is hatalmas napsugaras mosolyát villantotta rám, miközben átkarolta a mellette ülő feleségét. Már vette is elő a fényképezőjét, hiszen megígérte Minsungnak, a másik pszichiátriai barátnak, hogy mutat majd neki képeket, hiszen a fiú továbbra sem hagyhatta el a kórházat.

Tekintetemet jobbra fordítottam, ahol az én vendégeimnek kellett volna ülnie. A biztonság kedvéért három széket tettünk ki, de ebből csak egy volt foglalt, amin Chan bácsi könnyes szemekkel ült. Úgy egy éve felvettem a kapcsolatot rendesen a szüleimmel, hogy elmondjam nekik; megházasodok. Gondoltam, hogy adok nekik egy tisztességes esélyt, még Yoongit is beakartam nekik mutatni, de a tervem egy része már apámnál balul sült el. Lementem Daeguba, hogy meglátogassam őt a börtönben, de azon kívül, hogy megjegyzéseket tett a külsőmre, illetve arra, hogy nem gondolhatom komolyan ezt a buzis szarságot, nem mondott semmi egyebet. Ezekután megpróbálkoztam anyámnál, nála egy darabig jobban mentek a dolgok, de amikor elvittem hozzá Yoongit is egy családi ebédre, majd egy óra múlva a pénzéről kezdett el érdeklődni, illetve érvelni amellett, hogy adjon neki ebből valamennyit, ha már így egy család lettünk, ott hagytam őt is a francba. A legviccesebb az volt, hogy amíg én halkan sírtam a kocsiban, addig vőlegényem bíztatóan simogatta a combomat, és többször is elmondta, hogy igazán nem bánná a dolgot, észre sem venné, ha eltűnne valamennyi a kártyájáról. Leintettem, megköszöntem, de nem kértem belőle.

Beléptem az oltár alá, szembe Yoongival, akit tényleg szebbnek láttam, mint valaha. Rám mosolygott, ahogy kinyújtva a kezét ujjait összekulcsolta az enyémekkel, majd még egy pillantást vetettem a többiekre, és rájöttem, hogy nincs miért szomorkodnom, hiszen a családom minden egyes tagja ott volt életem legfontosabb napján.



Yoongi pov

Gyönyörű, csodálatos, lélegzetelállító, mesés...

Ilyen, és ehhez hasonló szavak vágtak át az agyamon, ahogy Tae megszorítva kezemet rám villantotta jellegzetes mosolyát, majd Nam felé fordult, aki megköszörülte a torkát.

- Kedves Egybegyűltek! – kezdett bele az oly nehezen betanult szövegébe. – Azért gyűltünk ma itt össze, hogy... - Hiába volt az egyik legközelebbi barátom, nem tudtam ráfigyelni őszintén szólva.

Tekintetem hol a szerelmem, hol pedig a többiek között járt. Jungkook idegesen topogott az oldalamon, nyelvével folyamatosan a szájpiercingjét piszkálta, miközben néha megigazította fekete zakóját amolyan pótcselekvésképpen. Egy éve volt már annak, hogy véglegesen visszajött Japánból, és dolgozni kezdett egy eléggé felkapott tetoválószalonban Szöul belvárosában. Megkedvelte a nagy nyüzsgést Tokió után, így a közelben bérelt egy két szobás lakást. Hamar kiderült, hogy kurva nagy tehetsége van ehhez a szakmához, és már a tanfolyamon is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, szinte itta magába a tudást. A suli végeztével komoly állást kapott Japánban, egy kurva jó fizetéssel, mégsem fogadta el. Emlékszem, amikor felhívott és elmondta, mire kissé rosszul lettem. Leültem a nappaliban lévő kanapéra, majd ajkaimat rágcsálva válaszoltam.

- És elfogadod? Ott maradsz?

- A lófaszt, Yoongiah! – nevetett bele a telefonba, mire kissé megkönnyebbültem.

- Ez egy nagy lehetőség, kölyök.

- Tudom – felelte, és hallottam, ahogy eltűnik a mosoly a hangjából. – De azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem az otthonom. A szívemet Szöulban hagytam, és kész vagyok rá, hogy visszamenjek érte.

Így is tett, két héttel később visszaköltözött mindannyiunk legnagyobb örömére, bár még így is volt valaki, akit ez boldogabbá tett, mint a legtöbbünket.

Újra Namjoonra pillantottam, aki egyre nagyobb beleéléssel adta elő a ceremónia szövegét. Arra jutottunk Taehyunggal, hogy a saját országunkban szeretnénk megházasodni, még ha ez hivatalosan lehetetlenség is. Kiválasztottuk a helyszínt, a ruhát, megtetveztünk mindent, már csak azzal volt a baj, hogy nem volt ki összeadjon minket. Végül Jin ötlete volt, hogy Nam igazán elvégezhetne online egy ilyen szertartásvezető tanfolyamot, és bár kezdetekben jót nevettünk rajta, végül tényleg megtette, így nem is volt kérdés, hogy ő fog minket összeadni. Pár héttel ezelőtt, miután hazaértem a munkából Tae szokatlanul szótlan volt. Először csak azt hittem, hogy fáradt, hiszen alig fél éve kezdett a cégünknél a reklámszakon, és bár kiemelkedően jól végezte a munkáját, azért mégis csak sok volt neki néha az egyetem utolsó éve mellett.

- Téged nem zavar, hogy nem leszünk hivatalosan is házasok? – emelte rám Bambi szemeit, ahogy egy filmet nézve hozzám bújva feküdtünk a kanapén.

- Te meg miket beszélsz? – néztem rá vissza értetlenül. – Még szép, hogy hivatalos lesz!

- De papíron nem...

- Hordani fogod a gyűrűdet? – vágtam közbe hirtelen.

- Persze – felelte egyértelműen.

- Ha megkérdezik a családi állapotodat, mit mondasz?

- Hogy házas vagyok.

- És miként fogsz engem bemutatni másoknak? – tértem rá az utolsó kérdésre.

- Természetesen a férjemként – mosolygott rám, miközben az arcomra simított.

- Látod – csókoltam homlokon, - nekünk hivatalos lesz, és csak ez számít.

Elmosolyodtam az emlékre, majd a szemem sarkából megpillantottam Jint abban a borzalmas selyem szarban, ahogy két pórázon közeledik felénk. Nehéz volt bevallanom még saját magamnak is, de az évek alatt rákellett jöjjek, hogy igaza volt a Hercegnőnek. Tényleg, igazán kedvelem őt, persze csak a jobb napjaimon, és ezt sosem mondanám ki hangosan, ahogyan azt sem, hogy számomra ő is ugyanúgy a család része, mint bárki más ebből a csapatból.

Nem bírtuk ki, egyszerre guggoltunk le Taevel, ahogy fütyülni és cuppogni kezdtünk, majd már rohant is felénk a két kis vakarcs, akiknek ott csilingelt egy-egy gyűrű a nyakában. Szerelmem huszadik születésnapja előtt nem sokkal gondoltam rá, hogy talán tényleg ideje egy házikedvencnek. Megbeszéltük, majd el is mentünk egy tenyésztőhöz, hiszen a Bambi arcú mindenáron egy pomerániai törpespiccet akart, én meg nem bántam a dolgot. Szinte első látásra beleszeretett a kis fekete-barna kutyusba, és nekem is rögtön szimpatikussá vált. Kifizettük , Tae majdnem sírva fakadt az örömtől, el is nevezte rögtön Yeontannak a kis szőrcsomót, azonban mielőtt kiléptünk volna az ajtón, egy kis barna gombóc csapódott a lábamhoz. Lenézve pillantottam meg a hullámos szőrű uszkár kutyust, aki éles hangon csaholni kezdett, miközben mosolyogva átölelte a lábamat. Tudom, hogy az utóbbit képtelenség elhinni, de kurvára így volt, ha én mondom. Leguggolva magamhoz vettem őt, majd felpillantottam páromra, aki mosolyogva nézett le rám Yeontannal az ölében, és abban a pillanatban már tudtuk, hogy két kutyával megyünk haza.

- Holly, gyere babám! – öleltem magamhoz a kis testet, majd megvakarva a fülét a feje búbjára nyomtam egy puszit, azzal kiszedtem a gyűrűt a nyakából. Taenek ez egy kicsit hosszabb folyamat volt, mivel Tan mindig is hiperaktívabb volt valamivel, de végül neki is sikerült.

- Kezdhetem én? – fordult szerelmem Nam felé, aki intett csak, hogy övé a pálya. Tae idegesen rám nézett, kezében remegett a karikagyűrű, ahogy másik keze is, ami az enyémért nyúlt. – Nem kedveltelek, amikor megismertelek – kezdte a beszédét, mire mindenki egy emberként nevetett fel. Arcomra fura grimasz ült, most komolyan ezzel kezdi? – Azt hittem, hogy egy felszínes, újgazdag gyökér vagy – köszönöm szépen, Édesem, - de nagyon hamar rájöttem, hogy tévedtem – fúrta tekintetét az enyémbe, és abban a pillanatban örökké úgy akartam maradni. – Nem akarok itt nagy klisékbe menni, de amit most mondok, annak minden szava igaz és örökérvényű; te vagy az én mindenem, a Kincsem, a jobbik felem, valaki, aki nélkül nem hogy nem tudom elképzelni egy másodpercemet sem, de még csak levegőt sem kapok. Minden egyes napomon csak jobban szeretlek, és nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges, de ez minden pillanatban csak erősödik. A legboldogabb emberré teszel az egész világon azzal, hogy mellettem vagy, törődsz velem, szeretsz, és hogy a társam vagy mindenben. Őszintén remélem, hogy ugyanilyen jó társad tudok lenni életünk minden egyes napján, ami még hátra van belőle, és hogy ugyanazzal a boldogsággal ajándékozhatlak meg, amivel te is engem. – Hátrább lépett, ahogy tekintetét a bal gyűrűsujjamra vezette, majd még mindig remegő kezekkel felhúzta rá a kis aranykarikát. Visszanézett rám, szeméből könnycseppek gördültek ki, ahogy az enyémből is kiszökött egy, és nagyon nagy levegőt kellett vegyek, hogy ne fakadjak sírva ott rögtön mindenki előtt. – Szeretlek, Kincsem.

- Én is szeretlek, Édesem – motyogtam vissza, majd megköszörülve torkomat segélykérően Namra pillantottam, aki szintén halkan pityergett. Megfordultam, hogy legjobb barátomra nézzek, aki szipogva törölgette könnyeit egy lopott szalvétával, majd hirtelen a látóterembe került Jimin is, aki remegő szájjal itatta az egereket. Utolsó mentsváram Jin volt, de nem is értem mit vártam valakitől, akinek Hercegnő a beceneve. Természetesen az ő könnyei is ömlöttek, szerintem ha tehette volna, akkor hangosan felzokogott volna, hogy kedve szerint bömbölhessen. Igazi hasznavehetetlen csürhe. Aztán megláttam Hobit, akinek szintén könnyes volt a szeme, de akkora magabiztos mosolyt villantott rám, hogy rögtön elszállt minden aggodalmam.

- Én sem kedveltelek az első napjaidon – vágtam vissza, mire újabb nevetés hangzott fel, még szerelmem is elmosolyodott. – Sőt, az első hónapban sem kedveltelek!

- Na, azért ez nem igaz! – emelte rám mutatóujját a Bambi arcú felháborodva.

- Ne vágj közbe – fogtam rá kezére mosolyogva. – Oké, talán tényleg nem igaz, de ez mit sem számít már. Én nem vagyok jó az érzelmek kimutatásában, nehezen beszélek az érzéseimről, ezt te is nagyon jól tudod, de azt teljes bizonyossággal állíthatom, hogy olyan szerelemmel szeretlek, amiről azt hittem, hogy nem létezik a világon. Ugyanígy biztosíthatlak arról is, hogy senki nem szeret téged jobban a Földön nálam, és ahogyan te sem, úgy én sem tudnék nélküled élni, bár nem is akarnék soha. Megmutattad nekem, hogy lehetek én is igazán boldog ebben az életben, hogy nem kell örökké a démonjaimmal küzdenem, és hogy együtt, ketten mi mindenre képesek vagyunk. Te vagy az az ember, akivel minden jó, aki mindent kézben tart körülöttem, akire mindig számíthatok, és aki a legjobbat hozza ki belőlem. Azért tudod mindezt megtenni, mert egyszerűen csak csodálatos vagy, én pedig kurva mázlista, hogy veled köthetem össze az életemet, aminek a végéig szeretni foglak az összes porcikámmal, hogy bizonyítsam; igen is jól választottál. Lesznek még problémáink, biztos vagyok benne, hogy beleütközünk még pár akadályba, de nem aggódom egy pillanatig sem, mert tudom, hogy veled mindenre képes vagyok. – Nem bírtam tovább, hangos sírásba kezdtem, és szinte alig láttam a gyűrűt, amit felhúztam szerelmem ujjára, aki mostantól a férjem volt.

Namra pillantottam, aki elfordulva törölgette az egész arcát, vártam, hogy kimondja a végét, de nem kellett. Tae összetéveszthetetlen csókját éreztem meg az ajkaimon, illetve a sós könnyek ízét, amiket a boldogságunk okozott. Derekára marva szorítottam olyan közel magamhoz, amennyire csak lehetett, orromat egyből elöntötte a menta illat, és még a háttérből valahonnan hallottam Nam hangját, hogy akkor csókoljuk meg egymást, bár már mindegy volt. A következő pillanatokban megéreztem két erős kart, majd még további három testet nekünk csapódni, ahogy mindenki egyszerre gratulált nekünk, miközben sírva ölelgettek minket. Nevettünk a kialakult helyzet miatt, annyira szürreális volt, ahogy egy csapat felnőtt férfi egymás karjai között bőgött.

Újabb lágy dallam szólalt meg, következett a tánc, amit kurvára elakartam kerülni, de szerelmem, illetve már a férjem, ragaszkodott hozzá. Átölelve a Bambi arcú derekát ringatóztunk lágyan a zenére, majd szép lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk.

- Annyira szeretlek, Kincsem – suttogta ajkaimra Tae, majd egy halvány mosoly után megszűntettem a köztünk lévő távolságot.

- Én is szeretlek, Édesem – pusziltam az orrán lévő anyajegyére. – Ma ne igyál sokat, különben nem tudom majd este ellátni a bajodat – jegyeztem meg pimaszul.

- Ki mondta, hogy te leszel felül? Még jó, hogy meglátogatom ma a segged, csak érjünk haza – mormogta közénk. – Amúgy is rohadt szexi vagy ebben a cuccban.

- Látnád magadat – szorítottam rá kissé derekára. – Bár jobban élvezném, ha nem lenne rajtad.

- Megoldhatjuk – kacsintott rám egy csábító mosoly kíséretében, majd hátrább lépve ledobta méreg drága zakóját a homokba. Értetlenül meredtünk rá mindannyian, mire vigyorogva széttárta karjait. – Jöhet a pancsi! – ordította, azzal ráfogva csuklómra indult meg a tengerhez. Természetesen minden idegszálammal ellenkeztem, aminek hangot is adtam, de pont kurvára nem érdekelte, és a következő pillanatban magával rántva esett be velem a sekély vízbe.

- Tae! – néztem fel rá prüszkölve, de haragom abban a pillanatban el is szállt.

Vizes hajjal, hatalmas mosollyal az arcán nevetve nézett rám vissza, miközben jobb profilomra simítva csókolt meg újra és újra. Nem telt bele egy percbe, hogy csatlakozzanak a többiek is, bár apám és Chan bácsi végül kimaradt ebből. JK szó szerint a karjaiba vette Jimint és úgy rohant be vele a vízbe, míg Nam megpróbálkozott ugyanezzel a mozdulattal, de szinte rögtön is el is esett Jinnel együtt. Sós víz ízét éreztem meg a számban, ahogy férjem lefröcskölt, majd látva elborult tekintetemet, egyből menekülőre fogta. Feltápászkodva rohantam utána, és egész hamar be is értem őt, igazából az utolsó méternél egyszerűen ráugrottam.

Hangosan, egymást átölelve fetrengtünk az iszapos földön, nyakig sárosan és vizesen, mégsem voltam még soha életemben annyira boldog, mint azokban a percekben, amikor nem hallottam mást, csak életem szerelmének a csilingelő kacaját.


VÉGE



Sziasztok nyuszifülek!
Hát eljött ez a nap is, jó 5 hónap után vége az első könyvemnek :')
Szeretném mindenkinek elmondani, hogy amikor az előző rész alatt azt írtam, hogy ezt felkavaró lesz nekem megírnom, akkor arra gondoltam, hogy megrázó, és nehézkes, hiszen nagyon szerettem ezt a könyvet írni, és egy részem elképesztően sajnálja, hogy befejezem, de hát örökké nem húzhatom én sem 😊
Jövök még egy köszönetnyilvánítással, ott majd kicsit bővebbre veszem a szót <3