Veled minden jó - Taegi, Jikook +18 Befejezett

Barátok

Yoongi pov

Zaklatottan ébredtem másnap reggel, nem aludtam valami jól, hiába szívtam el tegnap kora este egy tisztességes füves cigit, most valahogy mégsem segített rajtam. Legalább százszor elátkoztam magamat, és még vagy ugyanennyiszer megbántam, hogy tegnap beleegyeztem ebbe az egészbe Taehyunggal. Én, aki a világon mindennél jobban védem anyát, még a kölyköt is csak nagy ritkán viszem magammal, Namot még inkább, erre most elviszek egy vadidegent. Érne már nekem egy jó tarkón baszás.

Mégis, ahogy ott állt velem szemben teljesen elszántan, és közölte, hogy szeretne anyával találkozni... nem tagadom, először sokkot kaptam, de ahogy realizáltam, hogy nem viccel, hogy minden egyes szava teljesen komoly, bármennyire is akartam, nem tudtam neki nemet mondani.

És most tessék, egy újabb dolog, ami miatt stresszelhetek. Megint csak gratulálni tudok magamnak, fasza gyerek vagyok. Hirtelen eszembe ötlött, hogy azt ígérte cserébe elmondja az ő nagy titkát, amiről nem sokat tudtam, csak felületesen annyit, amennyit még a pofámba köpött szombat este, hogy az apját lecsukták sikkasztásért. Nem mondom, bizonyára neki sem lehet egyszerű.

Beszállva imádott autómba hajtottam a suli felé, és örömmel konstatáltam, hogy isten tudja mióta végre ma késni fogok. Igaz, nem sokat, csak úgy öt-tíz percet, de valljuk be már igazán kellett ez is. A végén még az emberek azt hiszik, hogy megjavultam, és én vagyok itt a helyi új jó gyerek. Na, meg a faszomat.

- Yoongiaahh! – ordított rám teli torokból JK, ahogy leparkolva kiszálltam szeretett Bentleymből. Komolyan hogy a picsába van ennek ennyi energiája már kora reggel?

- Ne kiabálj – feleltem morcos hangnemben, majd rá se nézve a kölyökre automatikusan nyúltam a kávémért, hogy végre jusson egy kis koffein a szervezetembe, na meg hogy elolvashassam a mai üzenetemet. Esküszöm jobb, mint a napi topjoy kupak.

A Világ Legszexibb Segge. Hogy mi a kurva élet van?
Meglepettségemben még a kávét is félrenyeltem, és muszáj volt megállnom, mert olyan köhögő roham jött rám, hogy szinte biztosra vettem, hogy ott pusztulok ki a kölyök újabb hülyesége miatt.

- Yoongiahh, annyiszor mondtam már, hogy nyeld le rendesen – nevetett fel JK a kurva elmés viccén, miközben a hátamat ütögette. Pár másodperc múlva, amikor már úgy éreztem, hogy talán az élők között maradok, a nyuszifiúhoz vágtam a műanyag poharat.

- Mi ez a buzis szar? – kérdeztem vörös szemekkel még párat krákogva. – Mit akarsz, pénzt?

A kölyök először értetlenül meredt rám, még a szemöldökét is összehúzta ezzel kurva okos ábrázatot varázsolva magára, majd ahogy a pohárra nézett azonnal a fejéhez kapott.

- Baszdmeg! – kiáltott fel kétségbeesetten. Bingó, megint elbaszott valamit. – Rossz poharat adtam Jiminnek!

Nem mondtam inkább semmit, ahogy összeraktam a dolgot, csak a fejemet csóválva, szemforgatva kerültem ki a magasabbat, majd folytattam utamat a suli felé. Néha komolyan nem értem, hogy hogy lehet egy ilyen nyilvánvalóan agyilag leszázalékolt idióta a legjobb barátom. Igaz, már gyerekként is voltak erre utaló jelek, sosem volt a legélesebb kés a fiókban, de én mégis hagytam magamat barátkozni. Az az átkozott kurva jó szívem.

- Jimin megfog ölni – sipánkodott tovább a fiatalabbik, mire egy bólintással jeleztem, hogy vettem az adást. – Azt a poharat kapta, amire azt írtam, hogy A Legvilágibb Bánatképű Gyászhuszár.

Köszönöm szépen, most aztán sokkal jobban érzem magam. Azonban mielőtt beléptem volna a terembe, eszembe jutott valami.

- Várj csak – torpantam meg a kilincsért nyúlva. – Te találkoztál ma reggel Jiminnel?

- Hát igen – vallotta be szégyenlősen JK a tarkóját vakargatva, és mindenhova próbált nézni, csak rám nem. – Reggel felkeltem korábban, hogy tudjunk még suli előtt találkozni, és hoztam neki is kávét. – A kölyök nem viccelt, még el is pirult, és egy pillanatra tényleg megijedtem, hogy mi van ha a legokosabb barátomnak igaza van, és a legostobább barátom tényleg szerelmes? Kész katasztrófa az egész.

Belépve a terembe szokásosan kerültem mindenki tekintetét, még elnézést sem kértem a tanártól, csak egyenesen a helyemre mentem, ahol megkaptam a szokásos lebaszást Namjoontól, hogy komolyabban kéne vennem az utolsó évet. Többször beértem már ebben az évben időben, mint az összes többiben együttvéve, őszintén mégis mit vár?

A nap gyorsabban telt, mint azt én akartam, és vészesen közeledett az utolsó óra kicsengője. Időközben szemtanúja lehettem, ahogy a kölyök nagy elnézéseket kért Jimintől, aki bár kezdetekben nagyon szomorú volt, a végére egész zavarba jött, ahogy meglátta az eredeti üzenetét.

- Nem is értem, hogy vehetted ezt magadra – nézett rám JK szemrehányóan, miközben leültünk ebédelni Jiminékhez. – Tiszta lapos vagy hátul.

- Menj már a picsába! – vágtam rá sértetten.

- Hagyd csak – legyintett Tae, aki velem szemben foglalt helyet. – Teljesen rendben vagy hátul.

Erre a mondatra JK és Nam egyszerre kezdtek el húúúúzni, mint valami elbaszott baglyok, mire a Bambi arcú csak szenvtelenül elmosolyodott, és még rám is kacsintott. A legrosszabb ebben az egészben mégis az volt, hogy hirtelen olyan zavar lett rajtam úrrá, mintha valami tizenkét éves kis szűz lány lettem volna.

- Te elpirultál? – mosolygott rám Nam, mire megunva az egész társaságot a faszságaikkal nemes egyszerűséggel felálltam, és ott hagytam őket a francba.

Ezúttal is a fiú mosdóba menekültem, de most nem szívtam semmit. Ha anyához megyek, akkor mindig teljes józan stádiumban vagyok. Mindig arra gondolok, hogy valószínűleg csalódott lenne, ha a fia akárcsak enyhén betépett állapotba menne hozzá.

Bármennyire is akartam, a szünet nem tartott örökké, ahogy az utána lévő órák sem, és bár az utolsó óra végső három percében szinte könyörögtem magamban a mindenségnek is, hogy nyíljon meg alattam a föld, ez mégsem történt meg.

A csengő megszólalt, és életemben először nem voltam boldog, hogy elhagyhatom eme földi poklot. Én, aki mindig fénysebességgel pakol össze, és rohan ki a teremből, most lassúságom egy csigáéval vetekedett.

- Gyere már, baszdmeg – szólt oda bájosan JK. – Lemegy a nap, mire összeszeded magad.

- Menjetek csak – szóltam vissza unottan, hogy leplezzem idegességemet. – Ma dolgom van. – Emeltem ki a dolog szót, mire a kölyök csak finoman megszorított a vállamat, majd Namjoonnal együtt egy szomorú mosoly kíséretében távoztak. Már tudják, hogyha suli után dolgom van, akkor az csak annyit jelenthet, hogy anyához megyek.

Ahogy a két jó barátom elhagyta a helyiséget, felnéztem hátha meglátom a Bambi fejűt, de az az unokatestvérével együtt teljesen eltűnt. Nem fogok hazudni, hatalmas kő esett le a szívemről, és borzasztóan megkönnyebbültem ahogy realizáltam, hogy valószínűleg Taehyung meggondolta magát. Így lesz a legjobb. Na, meg ahogy azt elképzeltem...
Örömöm csak addig tartott, amíg meg nem láttam a sötét hajút a parkolóban imádott kocsimnak támaszkodni.

- Mi a faszt csinálsz? – fakadtam ki teljesen. Még én magam sem támaszkodtam neki sose hőn szeretett Bentleymnek, erre ez meg itt tehénkedik rajta.

- Gondoltam megvárlak itt – vont vállat lazán. – Feltételezem te sem szeretnél pletykákat, hogy miért sétálgatunk kettesben hazafelé.

- Na, mert az sokkal jobb, hogy a kocsimnál várakozol, amiről mellesleg mindenki tudja, hogy az enyém! – Lettem egyre hangosabb, majd gyorsan körülnéztem, és amikor megbizonyosodtam róla, hogy egy lélek sincs körülöttünk, karon ragadtam Taet, és betuszkoltam az anyósülésre.

- Ez kész emberrablás – mondta nevetve, ahogy beszálltam mellé a volán mögé, majd már indítottam is az autót mielőtt tényleg meglátott volna valaki.

- Csak magadnak köszönheted – morogtam az orrom alatt, de aztán hirtelen eszembe jutott valami. – Jiminnek mit mondtál?

- Nagyon semmit – felelte a Bambi szemű, miközben kibámult az ablakon. – Teljesen be van sózva, mert Jungkook suli után átmegy hozzánk. Valószínűleg jobb is, hogy nem leszek otthon.

- Héj! – szólaltam fel, ahogy megálltam a pirosnál. – Még nem egyeztem bele teljesen semmibe.

- Mégis itt vagyok – nézett rám végre Tae téglamosolyával együtt. Csak pár pillanatig tudtam rá figyelni, de azokban a pillanatokban valahogy elvesztem a szeme csillogásában. Hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy milyen tökéletes arcbőre van, hogy mennyire illenek hozzá a dús, göndör, sötét fürtök, és hogy a világon senkinek nincsenek ilyen aranyos anyajegyei.

Végül a mögöttem álló kocsi dudája ébresztett fel a transzból, amit valószínűleg Taehyung szórt rám valami varázslattal, mert én aztán nem vagyok magamtól ilyen csöpögős hülye pöcs. Tekintetemet azonnal elkaptam róla, és a kórházig egy szót sem szóltam.



Ahogy Tae rám villantotta bíztató mosolyát, amikor beszállt mellém a liftbe, feszengeni kezdtem. El sem hiszem, hogy tényleg elviszek egy szinte idegent anyámhoz, aki mindennél fontosabb nekem. Nem is értem, hogy miért csinálok ilyen őrültséget.

Amint megállt a lift szinte kimenekültem a fülkéből magam mögött hagyva a Bambi képűt, de a recepciónál megálltam lejelentkezni, mint mindig. Persze most volt is itt ember, nem úgy, mint amikor Tae véletlenül idekeveredett. Ha akkor valaki a helyén lett volna, amiért amúgy nem keveset fizetek, akkor ez az egész szarság nem történt volna meg, és továbbra is élvezhetném a nagyjából békés életemet.

- És a fiatal ember? – mutatott magam mögé a recepciós, mire halkan felsóhajtottam.

- Velem van – morogtam az orrom alatt, majd Tae mellém lépett, hogy lejelentkezzen ő is.

Szinte meg sem vártam, hogy a sötét hajú végezzen, csak sarkon fordulva indultam meg anyám szobája felé. Az ajtó enyhén nyitva volt, és már távolról hallottam a gépek szokásos csipogó hangját, mégis izzadó tenyérrel nyúltam a kilincs felé, de nem nyitottam be azonnal, csak álltam ott egy helyben elmerengve.

Már éppen rávettem volna magamat, hogy haladjunk, de akkor megéreztem egy másik kezet a sajátomon. Meglepődve pillantottam le hófehér kézfejemre, amit most egy pár árnyalattal sötétebb ölelt körül.

- Nem muszáj ezt, Yoongi – hallottam meg magam mögül a mély, mégis lágy hangot, majd meg is éreztem, ahogy Tae finoman hozzám simult. – Ha neked ez kellemetlen, akkor elmegyek, nem akarok erőltetni semmit.

Lehunytam a szememet, ahogy az ismerős menta illat hirtelen elárasztott, és akaratomon kívül nagyot szippantottam belőle, amit szervezetem valamiért nyugtatónak talált, így szívem is már kevésbé kalimpált oly hevesen. Az egész csak pár pillanatig tartott, mégis úgy éreztem, hogy órák óta állunk ott egymásba simulva, és úgy voltam vele, hogy igazából nem is olyan rossz ez az egész.

- Yoongi – szólított meg újra Tae, mire feleszméltem újabb elmezavaromból, majd finoman arrébb húzódtam.

- Minden rendben – feleltem rekedtes hangon, majd benyitottam a kórterembe.

Nos, gondolom senkit nem lep meg, ha azt mondom, hogy minden ugyanolyan volt, mint az elmúlt három évben mindig. Anyám nem ébredt fel, ugyanabban a pózban feküdt, a gépek ugyanúgy csipogtak, az egyetlen változás a virágok voltak, amik hervadtabbak lettek, mint amikor legutóbb láttam őket. Magamban gyorsan feljegyeztem, hogy legközelebb hoznom kell frisset.

- Az orra olyan, mint a tiéd – hallottam meg ugyanazt a hangot ugyanúgy a hátam mögül. – A múltkor nem tudtam megnézni, de most már látom.

- Az orrom? – fordultam Tae felé, miközben az említett arcrészemhez nyúltam. Még soha senkitől nem hallottam ezt.

- Aha – bólintott a Bambi arcú. – Ugyanolyan cuki orra van, mint neked.

- Nincs is cuki orrom! – vágtam rá azonnal, de éreztem, ahogy a bók hatására füleim vörösödni kezdtek. Még szerencse, hogy a hajam eltakarta őket.

Taehyung elnevette magát, majd közelebb menve anyukámhoz egy pillanatra megérintette az orrom hegyét, ahogy elhaladt mellettem, de mire realizáltam a dolgot, már régen az ágy mellett volt.

- A porcelán bőrt is tőle örökölted, vagy csak sápadt a kezelések miatt? – kérdezte szemét továbbra sem levéve az ágyban fekvő nőről.

- Nem, az is tőle van – feleltem, majd hirtelen a fiúra kaptam a tekintetemet. – Porcelán bőr?

- Aha – bólintott újra. – Ritka szép bőröd van, de ezt biztos mondták már neked.

Nem, kurvára nem mondta még senki sem. Ráadásul pont ő beszél, akinek olyan az arca, mint valami címlap modellnek.

Annyiban hagytam a dolgot, végül helyet foglaltam az ágy melletti széken, majd intettem Taenek, hogy húzzon ő is oda egy széket magának a másik oldalra.

- Hogy érzed magad? – kérdezte, ahogy helyet foglalt.

- Furcsán – vágtam rá azonnal. – Eddig még senki nem volt itt Jungkookon és Namjoonon kívül. De ők ismerték anyát.

- Basszus! – kapott hirtelen a Bambi arcú a fejéhez. – Szegény nem is tudja, hogy ki vagyok! Leültem ide mellé, biztosan hallja, hogy beszélgetünk, és fogalma sincs, hogy ki lehetek.

Elképedtem, ahogy realizáltam, hogy ezt Taehyung teljesen komolyan gondolja. Azt hittem majd kínosan fognak telni ezek a percek, tele sajnálkozással és szánalommal, de nem. A srác úgy kezelte az egészet, mintha anya tényleg bármelyik pillanatban felkelhetne, és akkor nem értené a helyzetet.
Úgy kezelte, mint én.

Ami ezután még meglepőbb volt, hogy hirtelen felpattant a székéből, majd teljesen anyához fordulva mélyen meghajolt.

- Kim Taehyung vagyok, a fia új barátja – mondta teljesen komolyan, majd a végére elmosolyodott, ahogy felkelt a meghajlásból, hogy vissza üljön a székre.

- Nem vagyunk barátok! – csattantam fel, ahogy észleltem az előbb elhangzottakat.

- Hát persze, hogy azok vagyunk – ajándékozott meg téglalap mosolyával a velem szemben ülő. – Igaz, még egy kicsit haragszom a jakuzzis eset miatt, de sokat jelent nekem, hogy elhoztál ide.

- Sajnálom – böktem ki végül pár perc csend után, mire a sötét hajú meglepetten pillantott rám. – Nem akartam akkora fasz lenni, csak...

- Megijedtél, igen tudom – fejezte be Tae, majd újra anyára pillantott. – Nagyon szép nő.

- A legszebb, akit valaha láttam – értettem egyet halványan elmosolyodva, majd anya kezéért nyúltam.

- Én is mindig ezt gondoltam az én anyukámról, bár nekünk sosem volt szoros a viszonyunk.

- Hiányzik? – Lettem hirtelen kíváncsi, de meglepően fogadtam, ahogy a Bambi arcú csak a fejét rázta.

- Mint mondtam, sosem volt szoros a viszonyunk. Apával mindig azon voltak, hogy minél több pénzt szedjenek össze, amit igazából sosem értettem, mert soha nem éltünk rosszul. Persze, messze menőleg nem voltunk olyan tehetősek, mint mondjuk ti, de azt hiszem jobban éltünk mint az átlag – mesélte Tae, miközben még mindig anyát nézte, de azt hiszem inkább csak elmerengett a múlton. – Engem egy dajka nevelt egészen tizenkét éves koromig, ezért nem túl szoros a kapcsolatom a szüleimmel, azt hiszem nem is igazán ismernek. Szerintem azt sem tudják, hogy a szürke a kedvenc színem, vagy hogy mik az álmaim. Ettől függetlenül azt hiszem, hogy szeretnek ők engem, csak úgymond a maguk módján. – Rántott vállat, mintha csak semmiségekről lenne szó. – Aztán egy nap anya nagyon boldog volt. Apa rengeteg pénzt hozott haza, emlékszem aznap elmentünk Daegu legdrágább éttermébe, és mindenki azt kérhetett, amit csak akart. A szüleim egyébként farmerek voltak még jóval a születésem előtt, sokszor nélkülöztek, de aztán apa céget alapított az egyik barátjával, ami rendesen bejött. Szóval, azt hiszem a folyton kísértő múlt tette őket ennyire kapzsivá, és ezért aggódtak mindig azon, hogy egyszer csak eltűnik a pénz. Egy darabig a szüleim nagyon boldogok voltak a több pénz miatt, aztán úgy két hónapja egy délutánon kopogtattak az ajtón. Apa éppen valami focit nézett a nappaliban, amíg anya a futópadon volt, szóval én nyitottam ajtót. – Itt egy pillanatra megállt, láttam rajta, ahogy megfeszült, és tökéletesen áttudtam érezni a dolgot, mivel nekem is nehéz volt anyáról beszélnem, de végül folytatta. – A rendőrség volt az, apát kerestek. Az egész olyan gyorsan és hirtelen történt, mire feleszméltem apán már bilincs volt, miközben az egyik rendőr arról papolt, hogy sikkasztással vádolják, és hogy jogában áll ügyvédet fogadni. Annyira lesokkoltam, hogy mukkanni se bírtam, csak néztem, ahogy a rendőrök elviszik őt, miközben anya ordibálva futott utánuk. Természetesen azonnal autóba szálltunk, anya hívott egy ügyvédet, és ahhoz képest, hogy én milyen sokkos állapotban voltam, ő nagyon jól intézett mindent. Végig csak az volt a fejemben, hogy az nem létezik, hogy az apám egy csaló, hiszen ismerem, mégis csak az apám, és bár vannak neki hibái bőven, de az túlzás, hogy bűnöző lenne. Később, amikor beengedtek hozzájuk, akkor apa valami papírokról beszélt, amikről anya tudott, és akkor összeállt az egész, hogy mindketten benne voltak a buliban. Az egész a legrosszabban talán mégis az, hogy apa még a gyerekkori barátját is meglopta, akivel a céget alapították, és aki nélkül a szüleim még mindig krumplit szednének. Anya nem tudta a bizonyítékokat eltűntetni bárhogy is szerette volna, és bár apa tárgyalása még mindig zajlik, nagyon úgy tűnik, hogy kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre fogják ítélni, mivel nagyon nagy összegről van szó.

Azt hittem ezekután Tae még mondani fog valamit, de nem így volt. Csak ült csendben még mindig anyát bámulva, és biztos voltam benne, hogy részben újra élte a történteket csak azért, hogy nekem elmondhassa, mert én is elmondtam az én titkomat. Úgy gondolom nem semmi, amikor a saját édesanyádat veszíted el részben, és nem tudod, hogy valaha visszakapod-e egyáltalán, de az is elég szar lehet, amikor ekkorát csalódsz a szüleidben, és elveszted mindkettőjüket kitudja mennyire időre.

- Mi lett végül anyuddal? – kérdeztem halkan pár perc múltán.

- A nővérénél van egy kis faluban Daegu mellett. Valószínűleg őt nem fogják belevonni ebbe az ügybe, mert mindent is tagadtak vele kapcsolatban, de elfogják venni mindenünket. Ház, kocsik, pénz, minden. Bekövetkezik az, amitől annyira féltek, és ezt csak is maguknak köszönhetik.

Lassan bólintottam egyet, elvégre nem tudtam belekötni a dologba. Taehyung szülei kapzsik voltak, és valóban ez vezette őket oda, ahol most vannak.

- És te? – tettem fel az újabb kérdésemet, mire Tae végre rám emelte Bambi szemeit.

- A legtöbb nyaramat Chan bácsinál töltöttem Jiminnel, és igazából a legtöbb iskolai szünetet is, így evidens volt, hogy idejövök. Nem akartam ott maradni, főleg azokután, hogy mindenki tudomást szerzett a történtekről, és hát tudod milyenek az emberek, Yoongi. Rossz indulatúak és borzasztó pletykásak, az iskolában pár nap után tudták, hogy mi történt, és azonnal kikezdtek velem. Többek között ezért sem maradtam ott, illetve teljesen kiakartam maradni ebből az egészből. Nem én basztam el, nem akartam én meginni a levét, így is eleget szenvedtem miatta.

Szerettem volna rákérdezni, hogy még miken ment keresztül emiatt, de nem volt hozzá pofám. Elmondta a legféltettebb titkát, valamit, ami miatt ő szégyenkezett, pedig semmi köze nem volt hozzá, és ennyi elég volt. Ha akar még valamit mondani, akkor megfogom hallgatni, de nem akartam tovább feszegetni a múltját, mint valami kíváncsiskodó faszkalap.

- Yoongi – szólított meg, és most rajtam volt a sor, hogy ránézzek. Szép arca most szomorú volt, de ahogy tekintetünk találkozott úgy feszültté vált. – Mindegy, felejtsd el!

- Mi az? – kérdeztem felvont szemöldökkel, de Tae csak tagadóan megrázta a fejét. – Na, bökd ki, vagy nem jöhetsz el velem ide többet. – Magam sem értettem, hogy miért mondtam ezt, hogy egyáltalán miért is jutott eszembe, hogy még több alkalommal is elfogom őt magammal hozni ide, de beválni látszott, mert megeredt a nyelve.

- Bánnád, ha megfognám anyukád kezét? – kérdezte lehajtott fejjel, mire szemeim tágra nyíltak meglepettségemben. Ezt most komolyan kérdezi? Lenéztem a saját mancsomra amik anya egyik kezét szorongatták, de Taehyung oldalán ott volt szabadon a másik keze.

- Nem, ha megnyugtat, akkor csak tessék – feleltem rövid gondolkodás után.

Tae kicsit előrébb dőlt, de mielőtt tényleg megérintette volna anya puha bőrét, vissza húzódott.

- És szerinted ő sem bánná? – kérdezte az ágy felé biccentve, mire egy halvány mosollyal megráztam a fejem.

- Nem, elvégre úgy tudja, hogy barátok vagyunk.



Sziasztok nyuszifülek!
Meghoztam ezt a részt is, ami egy kicsit érzelmesebb, csöpögősebb lett, dehát valahogy el kell indítani valami normális út felé ezt a párocskát😊
A következő részben ígérem már felpörgetem a dolgokat, tervezek bele egy kis csavart is, csak hogy jó legyen az élet.
A rossz hírem viszont az, hogy a következő részt csak hétfőn fogom hozni, mivel egész hétvégén a szülinapomat fogjuk ünnepelni, előtte pedig rengeteg munkám van:')
Viszont senki ne ijedjen meg, még a héten hozom a következő részét A veled minden jó Jikook változatának.
Mindemellett újabb köszönetet szeretnék mondani, elértük a több, mint 600 megtekintést, az előző résznél az 500-nál mondtam köszönetet, nem gondoltam volna, hogy itt már meg lesz a 600, egyszerűen elképesztőek vagytok!
Vigyázzatok magatokra, puszi mindenkinek! <3