Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

2.

Fáradtan kapcsoltam ki a gépet magam előtt, amikor lejárt a munkaidőm. Egy irodában dolgoztam egy turisztikai cégnél, ami természetesen a nevelőapám egyik tulajdonát képezte. Állítólag én fogom örökölni tőle, mint egyetlen "lánya" és örököse, de ki tudja, hogy a vén kujon hány nőt csinál fel addig, és mennyi gyereke lesz, amíg meg nem hal. Mindegy, legalább ennyi hasznot húztam belőle, ha már pokollá tette az életemet. Kopogás ütötte meg a fülemet, mire felnéztem. Az irodám ajtaja általában nyitva van, most is a nyitott bejáratnál állt az egyik munkatársam és barátnőm. Mosolyogva lépett be, ahogy felnéztem rá. Én is elmosolyodtam, de nem tartott sokáig ez a kis görbület. Az elmúlt pár hét kiszívta minden energiámat és jókedvemet, mintha csak egy száradt kóró lettem volna, ami még él, de elégedetlenül könyörög vízért.

- Szia, Yuri - Köszöntött boldogan, ahogy megérkezett az asztalom elé.

- Szia - Köszöntem vissza a lehető legtöbb életerővel, amit ki tudtam préselni magamból.

Szívem szerint otthon maradtam volna, hogy valamennyire ki tudjam heverni anyám halálát és aztán tiszta fejjel tudjak újból munkába állni, de drága nevelőapám kijelentette, hogy ne legyek puhány, és én vagyok a cég vezetője abban az épületben, legyek szíves dolgozni és nem sajnáltatni magam. És innen látszik, milyen odaadóan szerette édesanyámat.

- Hogy érzed magad? - Kérdezte együtt érzően, majd leült az asztal másik oldalán lévő székek egyikébe.

Az asztalomra tett egy dossziét, amit nekem hozott a munkájával kapcsolatban, gondolom elszámolásokat vagy foglalásokat. Nem is nagyon izgatott, már csak haza akartam menni. 

- Mint akinek most halt meg az anyja - Közöltem közönyösen.

Kolléganőm bólintott egyet és vett egy mély levegőt. Érezte, hogy nem igazán vagyok abban a hangulatomban, hogy cseverésszek vagy jó pofizzak, mégis maradt. Sóhajtottam egyet és ránéztem.

- Mit szeretnél? - Kérdeztem tőle, hiszen tudtam, hogy oka van annak, hogy leült és még nem állt fel azok után, hogy ilyen hangszínnel örvendeztettem meg.

- Tudom, hogy nem igazán vagy abban a hangulatodban - Beharapta a száját és az ölében lévő kezeit kezdte el tördelni. - De lesz ma egy buli a lányoknál - A háta mögé mutatott, jelezve, hogy a többi kolléganővel megint elmennek iszogatni és bulizni egyet. 

Én is rendszerint csatlakozom hozzájuk, hiszen akárhogy a főnökük vagyok, alig van köztünk pár év, sőt még néhányan idősebbek is, mint én abból a társaságból. Irodán kívül barátnők vagyunk, de itt bent is tudják, hogy mit szabad és mit nem és hogyan kell viselkedni. Vettem egy mély levegőt és hátradobtam magam a kényelmes forgószékben. Hátra döntöttem a fejem és ide-oda forgattam az ülőkét, ahogy összeszedtem a nem létező gondolataimat. Tényleg semmi kedvem nem volt semmihez. Legszívesebben hazamentem volna, befeküdtem volna a kanapémra a tévé elé egy hatalmas tányér chipsszel vagy nutellával, bánja a rosseb és csak néztem volna valami agysorvasztó sorozatot. De akkor ki ápolná helyettem a közösségi életemet? Sajnos ez az ára annak, ha gazdag családban nősz fel. Már a gimiben és az egyetemen is, akaratomon kívül is elég sok fény vetült rám a nyomorék ember miatt, aki elvette anyámat. Mindenki úgy gondolta, hogy mivel pénzes a család, jobb közel kerülni hozzám, hátha csurran-cseppen valami. Soha nem használtam ki ez, nem akartam én önimádó, beképzelt ribanc lenni, aki a suli menője és minden pasival lefekszik. Én csupán haladtam a nekem adódott lehetőségekkel és minél jobban bebiztosítottam a jövőmet különböző kapcsolatokkal, ápoltam a közösségi életemet úgy, hogy a lehető legtöbb összejövetelre és partira elmentem, na meg hülye lettem volna nemet mondani olyan fiúknak, akik nagyon bejöttek nekem. Tudtam, hogy nyilvánvalóan a pénzem vagy a csillogás kell nekik, de nem érdekelt. Gyerek voltam, forró fejjel és tomboló hormonokkal, magasról tettem arra, ami helyes lett volna. 

- Menjünk - Sóhajtottam végül.

Kikászálódtam a székemből és összeszedtem az asztalon maradt cuccaimat. Az előttem ülő örömében tapsolt egyet és mosolyogva kisétált az irodámból, hogy valószínűleg ő is összeszedje magát és a cuccait. Ilyen munkabeosztás mellett már nem foglalkoztunk olyanokkal, hogy hazamenni átöltözni vagy esetleg másik hajat és sminket csinálni. Mi már csak legyintettünk ilyen felszínes dolgokra és csak az ingünkben és a kényelmes szoknyáinkban vagy elegáns nadrágjainkban ruccantunk fel egyikünkhöz vagy ültünk be egy bárba pár italra, hogy kieresszük a gőzt. Természetesen csak pénteken és hétvégeken, legalábbis én, nem tudom, hogy a többiek ittak e hét közben is, de nyilván oda főnökként engem nem hívnak, ha másnap munka van. Nem is mennék és ők sem akarják, hogy tudomást szerezzek arról, hogy esetleg másnaposan jelennek meg a cégnél.

Ma este még a temetőbe akartam menni, de úgy döntöttem, hogy majd kicsit korábban eljövök, mint szoktam és utána kilátogatok. Habár nem sok kedvem volt éjszaka odamenni, főleg azután, hogy a múltkor ott láttam azt a férfit, akit nem is biztos, hogy láttam, lehet, hogy csak hallucináltam. Mindegy is volt, inkább másnap megyek majd, ki is pihenem magam és világosban jobb is, ráadásul szombat lévén többet lehetek kint majd anyával.