Rengeteg barátom van, népszerű vagyok és minden buliban részt veszek. De mindennek semmi értelme, ha nincs kihez hazamennem, ha nincsenek olyan barátaim, akik tényleg közel állnak hozzám és az igazi gondjaimat meg tudom beszélni. És ekkor jött ő, a...
Ugyanaz a szakadt, fekete farmer volt rajtam, amiben tegnap is elmentünk a lányokkal egy bárba iszogatni. Nem maradtunk sokáig, én személy szerint egy koktél és egy nőies, finom likőr után leléptem az egyik munkatársammal, a többiek pedig tudja a szántó-vető, hogy meddig maradtak, nem is nagyon izgatott. Kedvem sem volt nagyon maradni, de azért a kapcsolatokat ápolni kellett.
Édesanyám sírja mögött álltam, miután letakarítottam azt, ahogy általában szoktam és a magas, hideg kőemelvényre támaszkodtam, ami a mellkasomig ért.Bamba tekintettel meredtem a márványos mintájú, szépen megművelt téglalapra, ami a földben rejlő titkokat fedte le a kíváncsiskodók szeme elől. Bal alkaromon támasztva az államat elfeküdtem szinte a sírkő tetején, amíg a jobbommal magam mellett, az emelvény tetején rajzolgattam köröket és vonalakat, szíveket és csillagokat, hogy elüssem az időt, amíg gondolkodtam. Tökéletes hely volt az agyalásra, csendes és békés, szinte fülsüketítően néma. Ha sokáig maradtam, már néha bántotta a fülemet ez a csend, mintha már sípolással jelezte volna a hallókám, hogy vágyik egy kis zajra a mindennapjaimból.
- Jó neked ott, anya? - Kezdtem el a beszélgetést a szerettemmel, egy nagy sóhajtás kíséretében. - Bocs, hogy tegnap nem jöttem, dolgom volt.
Vajon a halottak látnak minket? Tudják, hogy mikor, merre járunk? Követhetnek bennünket vagy csak itt, a temető falai között mászkálhatnak, ha egyáltalán mászkálnak?
- Úgy megkérdezném, milyen a túlvilág - Apró, erőtlen mosolyt villantottam és kicsit felemelkedtem a kőről. - Ha jól érzed magad, megyek én is.
Feltoltam magam a kőről teljesen és immáron csak a két lábamon támaszkodva fogtam a sír tetejét. Az ég felé néztem és elmosolyodtam. Néhány másodpercig csodáltam az égboltot, ami sötétkék és szürkés-kék keverékét ötvözte, ahogy egyre több felhő nyújtózkodott befelé valahonnan a láthatatlan távolból.
- Esni fog - Állapítottam meg halkan.
Visszafordultam a sír felé. Kicsit megugrottam, ahogy a távolban észrevettem egy alakot állni. Fekete dzseki volt rajta, egy fekete, talán bőrnadrággal, ami tökéletesen simult a lábaira. Lezserül álldogált velem szemben, tisztes távolban, talán hat vagy hét méterre. Ebből a távolságból még éppen, hogy láthattam, de már nem tudtam kivenni a tökéletes vonásait, csak tippelgetni tudtam, hogy mégis ki lehet az. A szívem hevesen vert az előbbi ijedtségemre, ami még mindig nem múlt el. Ezt az idegent láttam korábban, tehát vagy megint hallucinálok a tegnapi koktéltól vagy tényleg létezik. Ugyanúgy zsebre tett kezekkel, nemtörődöm tartással álldogált, mintha mi sem lenne érdekesebb számára, mint idegeneket bámulni egy temetőben. Nagyot nyeltem, ahogy az egyik lábamról áthelyeztem a súlyomat a másikra. Lehet, hogy már régóta figyel engem, hogy tudja, mikor vagyok itt? Tudja, hogy hol lakom, oda is követhetett? Vagy talán itt tanyázik és minden egyedül érkezőre ráijeszt, elrabolja vagy megerőszakolja?
Lassan lépett egyet, mire én kiegyenesedtem, szinte megfeszítve minden izmomat, hátha futni kellene vagy rúgni egyet. Ujjaim belefehéredtek, ahogy a követ kezdtem el szorítani, amint egyre közelebb és közelebb ért hozzám. Egyre jobb képet kaptam róla, ahogy lopta a távolságot kettőnk között. Már tökéletesen láttam a combjaira simuló, de mégsem feszes nadrágot, ami valóban bőrnek tűnt. A lábát egy elegáns, fekete bakancs védte a hideg talajtól és egyszerre volt benne lezser és kifinomult, ahogy lépett. Egy sötétszürke póló volt rajta, amit alig lehetett látni a kicipzározott, de a szél miatt összefújt, fekete bőrdzsekitől. Haja kicsit hosszabb volt, ami a jobb oldalon a szemét takarta, ahogy kissé lentebb hajolt, amikor megnézte a síron álló nevet, amiben az édesanyám feküdt. Tincsei vizesnek tűntek, tökéletesen fésültnek, mégis valahogy kócosnak, mintha csak a szél és az ujjai borzolták volna össze azt. Arca nem volt különösebben bizalomgerjesztő a sötét szemeivel és az érzelemmentes, semmitmondó ábrázatával, amit inkább mondtam volna félelmetesnek, mintsem közönyösnek. Arcélei vastagon szeltek és kifinomultan élesek voltak, amik nem bántották a szemet a tökéletes vágásával, mégis vonzották a férfias és markáns külsőre a szemet.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Rám emelte a rémisztő, sötét pilláit az anyám nevéről, amit elolvasott, aztán egy utolsó lépést tett felém, amivel pontosan mellettem állt meg. Mély levegőt vettem és igyekeztem nem ránézni, hátha nem létezik, ha nem látom. Gőzöm sem volt, milyen taktika volt ez, de akkor és ott nem tudtam gondolkozni. Szinte érezhető volt a hideg, ami megcsapott, ahogy mellém érkezett, mintha egy aprócska szélvihar keletkezett volna körülöttem. Libabőrös lettem a vászonkabátom alatt, ami amúgy sem védett túl sokat a készülődő vihar ellen, de most még inkább rázott a hideg a férfi miatt. Hatalmasakat nyeltem és már észrevehetően remegtem, annyira szorítottam a sírkövet a tenyeremben. A férfi nem szólalt meg, csak állt mellettem, majd a hátam mögött elsétált és megkerülve a másik oldalamra lépett. Hanyagul a sír támlájának dőlt a csípőjével és maga előtt karba tette a kezeit. Reszketegen és lesápadva fordultam felé, ő pedig nyílegyenesen engem nézett. Szemeiben mintha tűz és a legsötétebb hamu keveréke tombolt volna, árnyékos hatással a pillái körül, akárcsak egy tökéletesen kivitelezett, füstös smink.
Rémesen lassan, horrorba illően egy féloldalas mosolyra húzta a száját és kicsit félre biccentette a fejét, hogy még áthatóbban vájja a lelkembe a tekintetét. Már készen álltam arra, hogy fussak, szemeim a kezeire tapadtak és azt vártam, hogy melyik pillanatban mozdul egy fegyverért.
- Van pénzem - Szólaltam meg reszketegen, megpróbálva megelőzni a bajt, ha esetlen ki akarna rabolni erőszakosan.
A férfi halkan felnevetett, a hang pedig rekedtesen távozott a torkából mélyen, szinte sátánian. Megnyalta pirosas-rózsaszín, vastag ajkait és megvonta a vállát, mintha csak egy haveri beszélgetést folytatnánk.
- Nekem is van - Közölte egyszerűen.
Újabbat nyeltem, de már alig maradt nyálam a félelemtől kiszáradt számban. Markolásztam a sírkő tetejét egy darabig, amíg végül úgy nem döntöttem, hogy a jobbommal elengedem, hogy felé tudjak fordulni.
- Nem vagyok valami jó az ágyban - Próbáltam bevetni mindent abban az esetben, ha esetleg egy szatír lenne, aki megpróbálna megerőszakolni.
Tudtam, hogy szinte semmi esélyem egy beteg elmével szemben, de ki tud gondolkodni ilyen helyzetben? Csak megpróbáltam túlélni és minden lehetséges pajzsot felállítani magam elé. A férfi a kijelentésemre csak lustán végignézett a testemen, a fejem búbjától a magasodó fűben elvesző lábamig, majd visszavezette a tekintetét a szemembe.
- Azt nem hinném - Sóhajtott, ahogy tökéletesen tisztában volt a hazugságaimmal.
Pislogtam párat és megfeszült a nyakamon az izom, ahogy élesen beszívtam a levegőt. A kezeim ökölben voltak mellettem és a sírom is, ahogy nagyon izgultam és féltem is.
- Mit akarsz tőlem? - Tettem fel végül a kérdést halk és reszketeg hangon, mert már kiürült a fejem a lehetséges kimenetelekkel, mégis miért jött oda hozzám.
A férfi vett egy mély levegőt és ellökte magát anyám sírjától. Zsebre dugta a kezeit és lenézett a kőre, ami alatt édesanyám nyugodott, aztán visszanézett rám.
- Csak gondoltam közlöm, hogy ő nem hall téged - Tájékoztatott közönyösen, majd abban a pillanatban el is sétált mögöttem, majd vissza abba az irányba, ahonnan jött.
Tátott szájjal néztem utána, ahogy elegáns, rossz fiús mozgással és léptekkel veszi az irányt a temető szélén húzódó erdőig. A végén már csak egy aprócska figurát láttam belőle, de már azt is homályosan, ahogy az adrenalin szintem egyszeriben az egekből a föld alá süllyedt megkönnyebbülésemben és szédülni kezdtem. Sietve elköszöntem anyukámtól és visszamentem a kocsimig, mielőtt a temetőben ájultam volna el. Ez furcsa volt...
