Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

14.

Csak álltam azt az eszelős tekintetet, amivel a nevelőapám nézett rám. Tudtam jól, hogy feldühítettem, pedig semmit nem mondtam, csak az igazat. Nem kellene most rólam gondoskodnia, ha nem vette volna el anyámat. Bár már felnőtt nő vagyok, a törvények szerint már nem kellene engem támogatnia, főleg úgy, hogy van egy munkahelyem és egy pokolian jó fizetésem, ő mégis utalja nekem a bankókat szép számmal. Nem tudom, hogy azért, hogy kompenzálja az apaságát, vagy azért, hogy fogjam be és üljek le magamnak. Valószínűleg a második lesz a helyes gondolat. De ha esetlen tovább ment volna három lépést, biztos, hogy felnyalt volna valami egyedülálló, pénzéhes kis nőcskét, akinek se gyereke, se agya nincs, csak megteszi ennek a féregnek, amit akar, cserébe vaskos pénztárcája lesz. De nem, ez a barom még arra sem képes, hogy ezt végiggondolja, csak beleugrott az első lukba, amit talált.

Nem volt időm reagálni tovább, a nevelőapám letörölte az arrogáns mosolyomat a képemről. Olyan gyorsan lendítette a jobb öklét, hogy reagálni sem volt időm, csak a kezének a csontjait éreztem legközelebb az arcomon. Oldalra pördültem a váratlan és erős ütéstől, majd a sír mellé estem, le a földre. Nyögtem egyet és azonnal felemeltem a kezem, hogy megtapogassam a halántékomat, ahová az ütés érkezett. A szemem csukva volt, ahogy az ájulás környékezett meg. Szédültem és nem volt erőm ahhoz sem, hogy tartsam magam, így hát csak leengedtem minden súlyomat a földre és a hideg, nyirkos füvön elterülve voltam. A bal kezem ujjait lassan simítottam végig az arcom bal oldalán, hogy a lüktető, égő fájdalmat valamelyest kontrollálni tudjam. Felszisszentem, ahogy hozzáértem a területhez. 

Nem hallottam a hangját, nem hallottam semmit. Biztosan lelépett, mert megijedt a következményektől. Nem baj, biztos, hogy feljelentem ezután azt a szarzsákot, abban biztos lehet. Ráadásul ilyen nyilvános helyeket mindig van térfigyelő kamera, még csak letagadni se tudja ez a szemét. Inkább befejeztem a mérgelődést, mert ahogy egyre jobban felajzottam magam, annál jobban kezdett el lüktetni a fejem, ráadásul nem is nagyon tudtam összefüggő gondolatokat összeállítani az agyamban.

- Meg fogsz halni - Hallottam meg egy ismerős hangot a közelben, mégis olyan volt, mintha egy buborékból beszélne.

Lassan kinyitottam a szemem és gyengén pislogva, éppen, hogy résnyire tudtam csak felnyitni a szemhéjamat. Élesen beszívtam a levegőt a látványra, ami a szemem elé tárult. JiYong lezser testtartással állt a nevelőapám előtt és a nyakát fogta. Az ökle, mintha tűzben égett volna, esküszöm, hogy lángolni láttam, ahogy markolta a paraszt nyakát. Nevelőapám csak tátogott, mint egy hal, miközben mind a két kezével ráakaszkodott JiYong egy karjára és azt csavargatta meg feszegette, hogy le tudja szedni magáról a szorító ujjakat. Megmarkoltam a füvet magam előtt, ahogy megijedtem, de tudtam, hogy úgysincs erőm futni. Nem volt más választásom, mint tehetetlenül feküdni és végignézni ezt az egészet, ami talán csak a megzavarodott, megütött agyam képzelgése. 

- Miért ütötted meg? - Kérdezte nyugodt hangon JiYong a fuldokló nevelőapámat, miközben egy kicsit félrebiccentette a fejét.

Nagyon úgy nézett ki, hogy jól szórakozik ezen, hogy lángcsóvákkal tarkított ököllel fojtogat valakit. Én meg csak próbáltam összeszedni magam, hogy végre alább hagyjanak ezek a rémképek. Talán csak elájultam és az agyam azt akarja, hogy az a férfi szenvedjen vagy meghaljon. A fejem másik fele pedig egy kicsit hiányolna JiYong-ot is, így összetette őket egy képben, hogy mindkét kívánságomat teljesítse. De miért ilyen valóságos?

- JiYong - Nyögtem a nevet.

Átfutott a fejemben, hogy valóban csak álmodom és most magamban beszélek, miközben kiütve, eszméletlenül fekszem még mindig itt, a temetőben, anyám sírja előtt. Vagy talán már egy mentőautóban vagyok és az orvosok néznek hülyének, hogy beszélek álmomban? Vagy talán meg sem történt ez az egész, csak otthon elaludtam és ennyire beteg álmom van. De akkor miért fáj ilyen rohadtul?

A fátyolos, résnyire nyitott szemeimen át láttam, ahogy a megszólításomra JiYong felém kapja a fejét. Arca ugyanolyan szigorú volt, mint eddig, talán még borzalmasabb és rémisztőbb, ahogy a szemei szinte lángoltak, feketén világítottak rám. Teste megfeszült, ahogy bár rám figyelt, nem akart esélyt adni annak, hogy az ökle célt tévesszen. Vettem egy mély levegőt, hogy normálisan tudjak beszélni.

- Engedd el - Kértem őt.

- Megütött, Yuri - Tájékoztatott a férfi azonnal.

Hangja közönyös volt és tárgyilagos, mély és mintha két ember szólt volna, annyira sátánian visszhangos, de ez biztos csak a fejem ütése miatt hangzott úgy.

- Tudom - Közöltem vele, hogy nem felejtettem el, hogy megütött.

Megpróbáltam ügyetlenül kicsit feljebb tornázni magam, hogy legalább a számba ne lógjanak fűszálak.

- De ne legyél akkora barom, mint ő - Kértem.

- Én rosszabb vagyok, Yuri - Közölte és egy rideg, aprócska mosolyra húzódott a szája. - Mondtam már, hogy ki vagyok, nem hittél nekem. Talán így majd elhiszed.

- Nem! - Tiltakoztam egyből. - Elhiszem, csak engedd el!

Nem akartam, hogy gyilkosságért lecsukják vagy esetleg egy újabb temetést keljen rendeznem a nevelőapámnak. Bár az ő sírjára szartam volna, biztos, hogy egy földkupac lett volna ott, amíg csak élek, mert egy fillért nem áldoztam volna a sírkövére. 

- Helyes - Közölte elégedetten JiYong.

Azzal elernyedtek az ujjai és a tűz, amit eddig láttam, minta a semmibe húzódott volna vissza egy szempillantás alatt. A nevelőapám köhögve, nehéz levegővételekkel hajolt előre és a nyakát masszírozgatva kapkodta az oxigént.

- Nem jelent fel, ha te sem teszel feljelentést - Intézte a szavakat JiYong a férfihez. - Nem lenne jó elveszíteni több milliót, ugye?

- Megegyeztünk - Bólintott félénken és meghunyászkodva a nevelőapám.

Amint már viszonylag normálisan kapott levegőt, egy utolsó pillantást vetett rám, majd JiYong-ra és ott hagyott ,minket. Én továbbra is próbáltam felébredni ebből a buta álomból vagy sürgetni az orvosokat, hogy ébresszenek fel a kómából vagy az ájulásomból, tudja a fene, hogy mi ez. De valahogy nem akart elmúlni a kép. Minden maradt úgy, ahogy volt. Maradtam a temetőben, maradt a fájdalom a fejemben, maradt JiYong is. Mi történik itt?