Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

19.

A fejem egy totál nagy káosz volt. Az első két napban még nyugisan dolgoztam fel a hallottakat, aztán a rákövetkező pár nap már idegőrlő volt. Egyszerűen annyi információt kaptam feldolgozásra, hogy az agyam megzakkant tőle. Egyre inkább hihetetlennek tűnt az egész, hiszen engem nem így neveltek. Nekem ezek mind csak a mesék és a mesekönyvek által kreált lények voltak, egy kitalált világban. A Biblia is csak egy mesekönyv volt számomra, egy felnőtteknek szóló mesekönyv. Annyira szkeptikus voltam ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, próbáltam mindig úgy állni hozzá, hogy nem mondtam, hogy létezik, de azt sem, hogy nem. Mutassanak bizonyítékot valamelyik oldal irányába és akkor majd annak fogok hinni. De most úgy látszik, hogy a bizonyítékot se akartam elfogadni, amit a két, saját szememmel láthattam és a saját füleimmel hallhattam. JiYong türelmesen elmagyarázott mindent nekem, mintha csak egy hülye gyereknek próbálna elmagyarázni valami rém bonyolult dolgot. Nem is bántam, szükségem volt erre a türelmére, hiszen nagyon sok kérdésem volt és a legtöbb össze se függött egymással. A világ két végéről kérdeztem egymás után, hogy aztán visszatérjek az elsőre, azután pedig egy teljesen oda nem tartozó témában keressen válaszokat. A mondataim és a kérdéseim az este eljövetelével egyre zavarosabban és összefüggéstelenebbek lettek, ahogy én tudtam, mit is akarok megtudni, de egyszerűen nem tudtam normálisan megfogalmazni azt. És most, hogy ismét eltelt vagy két hét, az agyam kicsit lenyugodott és úgy látszott, hogy végleg fel tudta fogni a dolgokat. Annyit civódtam, még listát is írtam a két oldal mellett, hogy miben higgyek és miben ne.

Felhoztam az összes észérvet az eddigi életemből, aztán mellé sorakoztattam azokat, amiket azóta tapasztaltam, hogy JiYong közelében vagyok és amiket tőle láttam és hallottam. Három és fél oldalas lett a kis táblázatom, de végül csak az a fele nyert, amelyik bebizonyította, hogy hülye vagyok és ez az egész valóság. 

*JiYong POV*

Terpeszkedve ültem a kényelmes fotelban apámmal szemben, aki pedig a díszes, trónnak szánt, kényelmes ülőkében gubbasztott.

- Hogy haladsz? - Kérdezte.

- Jól - Feleltem tömören.

A vele való beszélgetés sosem tartozott a kedvenceim közé, ugyanis ő sem volt a kedvencem. Akárhogy az apám volt és most őt készültem megmenteni, egész életemben csak dirigált meg leszólt mindenért, holott már régen kinőttem a kisgyerek kort, amikor még szükségem volt a tanácsaira. Születésemtől kezdve azt hallgatom, hogy ha elég idős leszek, akkor véghez kell vinnem a tervet, amit minden egyen nap a fejembe vert, hogy saját magamat magasról leszarjam és haljak meg, de őt tegyem halhatatlanná. Vagyis négyszáz évig még használható darabbá.

- A lány tudja már, hogy ki vagy? - Kérdezte sürgetve.

- Tudja - Feleltem ismét csak egy szóban.

- Kwon JiYong, fiam, az ördög két kezére már, nyisd ki azt a szép szádat! - Morogta a gyönyörű kérését az apám.

Felnéztem rá felvont szemöldökkel, továbbra is a fotel karfáján támaszkodva, fejemet a tenyerembe ejtve, unottan. Nem értettem, hogy mi értelme volt hetente többször elcipeltetnie magához, hogy mindig számon kérjen a történésekről, holott rohadtul semmi nem történt. Ha léptem előre vagy haladtam, azt úgyis önként elmondtam neki, ahogy most is a saját két lábamon jöttem ide hozzá.

- Tudja, hogy ki vagyok - Ismételtem magam. - Ennyi.

- Ennyi? - Kiáltott fel apám, mire a szobában átsüvített egy kisebb lángcsóva, amit az idegessége táplált.

Megforgattam a szemeimet és karba tettem a kezeimet magam előtt.

- Mit akarsz, apa? - Kérdeztem gúnyosan. - Cipeljem le ide erőszakkal? Abból semmi nem lesz, tudod jól. Sőt, csak elbaszom azt, amit eddig sikerült elérnem.

Az ősöm szemei szinte forrtak, ahogy idegesen nézett rám, míg én vele ellentétben, halálos nyugalomban ültem előtte. Sosem értettem, hogy velem minek viselkedik így, amikor tudja, hogy rohadtul nem fogok megijedni tőle. Sőt, mára már talán én vagyok az erősebb, úgyhogy inkább meghunyászkodnia kellene, hogy egyáltalán megcsináljak neki egy ekkora szívességet és magam helyett őt tartsam életben. De ha így fojtatja, akkor leszarom és inkább az ellenkezőjét teszem, ami ellen eddig harcoltam. Csak egy pillanatra kell eleresztenem magam Yuri mellett és máris megkedvelem, ami azt jelenti, hogy ha véghez viszem a tervemet, akkor mi fogunk apám helyett egész sokáig élni, ő pedig eltűnik a fészkes fenébe. Mondhatnám, hogy menjen a pokolba, de ha haza küldöm, az nem sértés neki. Így is hatalmas bajban voltam magammal, ugyanis beszélgetni a lánnyal, kettesben lenni vele, látni és megtapasztalni az érzékeny, az erős, a zavart és az okos oldalát is, gyengébbé tett, mint azt hittem. Csak nem szabadott engednem ennek és akkor minden jó. Bár, ha apám így fojtatja, akkor igenis rohadtul leszarom és kedvelni fogom a lányt, ha akarja, ha nem. Oké, ez így elég furcsán hangzott, hiszen nem az apám engedélye kell rá, hogy saját érzéseim legyenek, de mégis benne van a pakliban, hogy miatta kell visszafognom magam és kőkeménynek lennem.