Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

10.

- Nem tudsz megölni valakit, aki már halott - Közölte nyugodtan, mire nekem a vérnyomásom és az adrenalin szintem ismét az egekbe szökött.

A szemeim megint csak levesestányér nagyságúra kerekedtek, ahogy kiejtette ezt a mondatot a száján. Minden izmom megfeszült, ahogy próbáltam feldolgozni, miféle beteg vicc lehet ez, amit ő tényleg humorosnak talál vagy csak rám akar ijeszteni. Az ujjaim ökölbe szorultak a testem mellett, ahogy igyekeztem eldönteni, lesz e szükség ütésre vagy sem. A levegővételem szakadozott lett, de megpróbáltam ezt a lehető legjobban koordinálni, hiszen nem hittem el, amit mondott, csupán kissé megijedtem a kijelentésétől. 

JiYong felvont szemöldökkel nézett rám, mint aki már unja, hogy valamit nem hiszek el neki vagy nem fogom fel sokadjára sem. Karba fonta maga előtt a kezeit és közben megvonta a vállát.

- Most mi van? - Kérdezte értetlenül, mintha tényleg nem értené, miért is rémültem meg kicsit.

Megköszörültem a torkom és nyeltem egyet, aztán megingattam a fejem.

- Se-semmi - Lehajtottam a fejem és a cipőm orrát kezdtem el nézni, aztán pedig a sír talapzatát a cipőm orra előtt.

A férfi hangosan sóhajtott egyet és szétbontotta a karokat a mellkasa elől. Én már dübörgő szívvel, a szemem sarkából figyeltem minden egyes mozdulatát, hiszen már szabad kezekkel csinálhatott bármit velem. És pont ilyenkor hagyom a kocsiban a táskámat, benne a borsspray-vel. Nagyokat nyeltem, holott már a szám majdnem vattaszárazságúvá száradt, ahogy nem sokkal korábban a tátott ajkaimon keresztül szívtam be a levegőt.

- Félsz tőlem? - Kérdezte kicsit lágyabb hangon, de még mindig ugyanolyan mélyen és rekedtesen.

Aprót vontam a vállamon és nem néztem rá. Karba tettem a kezeimet és édesanyám nevét kezdtem el olvasgatni oda és vissza, minden második betűt kiolvasva és össze-vissza pakolgatva a karaktereket egymás után, hogy lefoglaljam valamivel az agyamat.

- Yuri - Sóhajtotta a nevemet. - Mondtam már, hogy ki vagyok, nem is egyszer és nem értem, miért kell ezen meglepődni minden egyes alkalommal.

Megingattam a fejem és halkan felnevettem.

- Nem, JiYong - Végre ránéztem és ugyanazzal a kemény tekintettel találtam szemben magam, amivel az utóbbi hónapokban is.  - Te nem halott vagy, hanem őrült.

- Nem vagyok őrült - Jelentette ki egyszerűen, szigorú tekintettel. 

- Nem lehetsz halott sem, mert akkor nem látnálak, nem hallanál és nem léteznél - Érveltem magam mellett olyan nyugodt hangszínnel, amilyennel csak tudtam.

Az egyetemen az első évben kötelező volt pszichológiát tanulnunk, így megragadt valami bennem. Próbáltam tényleg normálisan kezelni a helyzetet és a lehető legkevésbé pánikba esni vagy lekeverni neki egyet, majd sikítva elrohanni.

- Miből gondolod? - A férfi a kezeit a zsebébe csúsztatta és egy elegáns mozdulattal az egész testét felém fordította. 

Fejét kissé félre biccentette és olyan halvány mosollyal díjazott engem, ami teljesen azt tükrözte, mintha egy idiótához beszélne és mondhatok bármit, úgyis az van, amit ő mond.

- Ha nem emlékeznél rá, te hajtogatod nekem hónapok óta, hogy ne beszéljek anyámhoz, úgysem hall engem - Érveltem ismételten. - Ha nem lenne elég világos, halott - Mutattam egy hirtelen, ideges kézmozdulattal a mellettünk lévő sírkő felé.

- Igen - Bólintott nyugodtan. - Mert ő élt és meghalt. Te itt vagy, ő meg valahol.. ott - Mutogatott lezseren a feje fölött a levegőben az ég felé. - De én nem éltem és haltam meg. Én egyből ilyennek születtem, de úgy hiszem, hogy ezt már közöltem, úgyhogy leszel szíves használni az agyadat, ha már van és felfogni, amit mondok. Ráadásul mind a ketten itt vagyunk, nem pedig te itt - Mutatott kettőnk közé a földre, majd egy pillanatnyi szünetet tartott, amíg megnyalta az alsó ajkát. - Én pedig otthon - Vezette egy kicsit arrébb az ujját, hogy maga mellett a földre mutasson.

- Otthon? - Nevettem fel hitetlenül, majd megdörzsöltem az arcomat, hogy lenyugtassam magam, mert már igazán a tűrőképességem határán voltam. - JiYong, menj orvoshoz!

Azzal fogtam magam és sarkon fordulva ott hagytam őt, mielőtt olyan tettem volna, amit megbánok később.

*JiYong POV*

Mi a jó életet tehettem volna? Cipeljem oda le, hogy végre meglássa a valós énemet? Nem, nem akarom őt hazavinni, hiszen az már nagyon közeli kapcsolatba hozott volna minket. Így is már túl sokat mutattam magamból ahhoz, hogy véghez tudjam vinni a tervemet és a feladatomat. Nem szabadott őt még közelebb engednem ennél, hiszen annak mind a ketten megisszuk majd a levét. Egyszerűen érzelmileg távol kell maradnom tőle, de ugyanakkor annyira bevezetni a világomba, amennyire csak tudom. El kell érnem, hogy megbízzon bennem és engedelmeskedjen nekem, amikor eljön az ideje, de nem szabad semmiféle érzelmet táplálnom iránta, különben teljesen más kimenetele lesz a dolognak, mint amit szeretnék. Én pedig nem akartam megölni apámat azzal, hogy szoros érzelmeket fűzök valakihez amikor eljön az idő és ahelyett, hogy megerősítem, végleg elteszem láb alól és Yuri-t tartom magam mellett örökre. Bonyolult lesz, de majd megoldom. Muszáj megoldanom!