Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

56.

*JiYong POV*

Elhúztam a számat, ahogy besétáltam apám házába. Mindenhol a talpnyaló kis ribancai rohangáltak, akiket maga köré gyűjtött az évek során. Itt aztán volt minden, tizennyolctól ötven éves korig, a széptől a csúnyáig, az okostól az olyan butáig, hogy egy kacsával nem tenném össze, nehogy megőrüljön szegény állat. Mind jó volt egy-két menetre és kész. Nem ócsárolom, hiszen én is ezt csináltam, de azért én körülményesebben válogattam meg magam köré a lányokat, nem csak úgy, hogy nő nemű legyen. 

- JiYong! - Szaladt elém az egyik, úgy harmincöt körüli, barna nő. - Uram, az apja nagyon beteg.

Tovább sétáltam, szinte tolva őt magam előtt. Lenéztem rá és felvontam a szemöldököm. Megvontam a vállam és zsebre dugtam a kezem.

- Nem vagyok orvos - Jelentettem ki közönyösen. - És vedd le rólam a kezed!

Azonnal eltűntek a szorító ujjak a felkaromról és immáron szabadon tudtam a szobája felé menni, ahová tartottam. Lenyomtam a kilincset és mielőtt benyithattam volna, egy másik udvarhölgye szaladt belém. Kezét a kezemre tette és megpróbálta visszacsukni az ajtót, de nyilván tudtuk mind a ketten, hogy ez nem fog menni.

- Az apja nagyon rosszul van - Közölte siránkozva. 

Ismét megvontam a vállam és sóhajtottam egyet.

- És jobban lesz, ha otthon vagyok? - Kérdeztem vissza.

A nő egy kissé zavarba jött, nem tudta igazán, mit is válaszoljon. Lenéztem a kezemre, aztán vissza rám és már a kicsit sem aranyos tekintetemet villogtattam meg. Eleresztette a kézfejemet és végre benyithattam a szobába. Kelletlenül nyögtem, ahogy megláttam, hogy apám az ágyában fekszik, fájdalmasan eljátssza a hattyú halálát, közben pedig négy, fiatal lány fekszik vagy ül körülötte. Beljebb sétáltam és megálltam egy kicsit lejjebb és előrébb az ágytól, mivel az egy kisebb emelvényen volt. Természetesen nem elég, hogy egy rohadt magas trónon ül, még magason is aludjon, nehogy valaki elfelejtse, ki is ő. Megköszörültem a torkomat, mire a lányok felkapták a fejüket.

- Kifelé - Biccentettem az ajtó felé a fejemmel.

Az összes felpattant és út közben csoda történt, egyiknek sem potyogtak a könnyei, de még a szemük se rezzent. Sóhajtottam és megingattam a fejem.

- Fiam - Szólított meg apám, erősen túljátszott, gyenge hanggal.

Feljebb csúszott az ágyban, hogy a támlának támaszthassa a hátát és jobban lásson engem. Én tettem még két lépést, hogy az emelvény szélére állhassak és lenézhessek rá, végre. Játszottam az egyensúlyommal, hogy csak a talpam elejét tettem az emelvényre és rugóztam egy kicsit vagy éppenséggel egy lábon álltam a szélén.

- Ne bolondozz! - Rivallt rám apám. - Egy Pokoli vezető nem tesz ilyet! Nem vagyunk játékosak és gyermekded lelkek.

Felemeltem a fejem és ránéztem apámra.

- Amúgy sem tudom, mi az a játék - Közöltem gúnyosan. - Nem, mintha valaha is lett volna gyerekkorom.

- Szemrehányást teszel? - Morogta. - Csak jusson eszedbe, ki nevelt fel és ki tett azzá, aki vagy.

Egy féloldalas, gőgös mosolyra futotta csak a szavai hallatán.

- Miért, apa? - Nyomtam meg az 'apa' szót egy kicsit pökhendibben. - Mit adtál te nekem a mostani lényemhez? 

Az öregúr feje kicsit tüzes lett, ahogy beszéltem hozzá. 

- Gyenge vagyok - Terelte inkább a témát, ahogy nem volt válasz a kérdésemre. - Mi van a lánnyal?