Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

37.

Idegesen csaptam le a telefont az irodában, miután kaptam egy nem túl kecsegtető hívást. Az egyik szálloda elrontotta a foglalásokat és a tizennégy szoba helyett a csoportnak csak hatot foglaltak le és bár lenne elég üres szobájuk, nem adják ki őket, mert állítólag nem foglaltunk időben. A nagy lószart nem! 

- JunJea! - Kiáltottam el magam, ami a nyitott irodaajtómon keresztül tökéletesen bezengte az egész emeletet.

Lehajoltam és elkezdtem kiszedni a szekrényből ennek a foglalásnak és az útnak a megfelelő papírjait, amikre szükségem lehetett. A rengeteg dosszié között keresgélve lassan akadtam rá a megfelelőkre, de lehet, hogy csak az idegességem miatt éreztem lassúnak.

- Igen, főnök? - Hallottam meg a hívatott férfi hangját a közelemből.

Lassan az ölembe pakoltam a kivett mappákat és átnézegetve a fontosabbakat az asztalra szórtam.

- Fejezd be a mostani üdülés papírjait! - Adtam ki utasításban. - Én most elmegyek.

- Talán baj van? - Kérdezett vissza finoman. 

Visszapakoltam a fölösleges papírokat a szekrénybe és bezártam az ajtót. Felálltam a helyemről és a kezembe vettem az asztalon lévő lapokat és dossziékat, a másik kezemmel pedig felkaptam a táskámat a szék mellől. Egy gúnyos mosollyal felnéztem a férfire és bólintottam.

- Baj? - Sóhajtottam egyet és magamra akasztottam a kis retikülöm pántját. - Csak pár perc múlva bezáratok egy szállodát a picsába! 

Azzal fogtam magam és megkerülve őt kiviharzottam. Nem lenne nagy probléma ez egyébként, hiszen más szállodáknál is el lehetne helyezni a vendégeket és meg lehetne beszélni nyugodtan. Viszont amikor egy túlfejlesztett, önámító, öt csillagos szállodáról beszélünk, hiper szuper kütyükkel meg dolgozókkal, ráadásul nagykutyákról a vendégsorban, akik ha most rossz hírt terjesztenek, az sem a hotelnek nem jó, de az utazási cégünknek sem. Ergo mi is és a hotel is több milliótól esünk el, csak ezt a szálloda menedzsere rohadt nagy seggfej, hogy beismerje. Vagy egyáltalán felfogja.

Morogva halásztam ki a csörgő telefonomat a táskámból, miközben a liftben álltam és türelmetlenül vártam, hogy leérjen a garázs szintre.

- Mi van? - Szóltam bele, miután megnéztem a kijelzőn villogó nevet.

- Hű, de morcos valaki - Szólt bele JiYong a szokásos, unott hangján. - Talán nem vagy kielégülve?

- Nem vagyok vicces hangulatomban, JiYong - Közöltem vele egyhangúan. - Sietek.

- Hová mész? - Kérdezett rá kíváncsian.

- Miért kell azt neked tudnod? - Dörmögtem a telefonba, miközben a tenyeremben tartott mappákat szemléltem, hogy minden megvan e.

- Mert épp most érkeztem meg érted - Tájékoztatott.

Felvontam a szemöldököm, ahogy elgondolkodtam, mégis mit keres itt. A következő pillanatban viszont lehunytam a pilláimat és megingattam a fejem.

- Elfelejtettem - Sóhajtottam, ahogy a fejembe száguldott az emlék, miszerint reggel megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk.

Egyre több időt töltöttünk együtt, amit nem is bántam, hiszen ahogy minél többet voltunk kettesben, annál jobban megismertük egymást és annál jobban éreztem, hogy ő a legjobb barátom és a legnagyobb bizalmasom. Sőt, mi több, már nem is éreztem akkora bajnak vagy bűnnek, hogy magával az ördöggel barátkozom, hiszen az őseim egyessége miatt előbb-utóbb úgyis pokolra jutottam volna, ez volt a sorsom. Ha meg nem ezért, akkor meg a bujaságomért és a sok egy éjszakás kalandomért, ki tudja. Viszont azt már végképp nem tudtam, hogy baj e vagy sem, hogy néha már vágytam a társaságára és hiányzott a hívása, ha pár napig nem kerestük egymást. Kezdtem nagyon megkedvelni és nem voltam tisztában azzal, hogy ez mekkora baj is nekem.

- Nem baj, elviszlek - Szakított ki a gondolatmenetemből JiYong. - Hová sietsz?

Út közben leért a lift a földszintre, ahol kiszálltam a garázs emelete előtt, ha a férfival megyek. A bejárat felé lépkedtem, közben igyekeztem nem lihegni a sietségtől.

- Öt másodperc és kint vagyok - Tájékoztattam, azzal letettem a telefont.

Még időm sem volt elpakolni a készüléket a táskámba, a férfi már előttem is volt. A fekete autójának támaszkodott, de a vezető felőli oldalon állt, a kocsi másik oldalán, ezért csak a fejét láttam, ahogy várakozik rám. Érkezésemre eltolta magát és szó nélkül behuppant a székébe. Követtem a példáját és sietve kinyitottam az ajtót és becsüccsentem a nekem szánt helyre.

- Hová sietsz ennyire? - Kérdezte JiYong és a keze már a sebváltón is volt, hogy indulni tudjon.

- A Maximillan-be - Mondtam a szálloda nevét.

- Az a buzi nagy hotel a belvárosban? - Vonta fel a szemöldökét, ahogy rákérdezett.

Kénytelen voltam elmosolyodni a szóhasználatán és csak bólintottam egyet, miközben letettem a táskámat az ölembe, a dossziékat pedig lefektettem rá, hogy út közben gyorsan átnézzem a papírokat, nehogy olyan dolgon vitatkozzak, amiben nem nekem van igazam.

- Minek mész oda? - Kérdezte, de már el is indult. - Kikapcsolódsz?

- Egy nagy szart - Fújtam idegesen és lapoztam egyet az összetűzött papírokban. - Akkor boldog lennék, hogy itt hagyhatom ezt a sok gyökeret. De ebbe a szállodába akkor se mennék, mert felfuvalkodott tehénszar az összes, akik nem képesek elvégezni a munkájukat normálisan.

- Tetszik, ha mérges vagy - Jelentette ki hirtelen JiYong.

Nem néztem fel a papírokból, csak halkan felnevettem és megingattam a fejem.

- Persze, hogy tetszik - Közöltem mosolyogva, de koncentrálva az írott sorokra. - Neked ez a móka.

Mivel ebben nőtt fel, neki ez a felüdülés és a remek érzés, hogy valaki veszekszik, rossz érzés uralja, bűnt követ el vagy éppen mérges.

- Ja - Értett egyet. - De ez kifejezetten bejön - Erősített rá arra, hogy amikor én vagyok mérges, az jobban tetszik neki. 

Csak bólintottam és nem szólaltam meg. Tudtam kezelni a bókokat, de felőle a pár hónap alatt, amíg együtt voltunk, szinte egy kedves szót nem hallottam. Nem is vártam el tőle, tekintve, hogy nem olyan környékről jött, de az utóbbi pár napban eléggé rázendített. Nem tudom, hogy miért is csinálja pontosan, de az egyszer tuti, hogy nem segít abban, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni.