Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

47.

JiYong ágyán ültem törökülésben és jelenleg két dolog körül pörgött az agyam. Az első és legfontosabb az volt, hogy hogyan a jó fenébe hagyhattam rávenni magam arra, hogy elhozzon ide? Tudtam, hogy legutóbb én jelentettem ki, hogy mivel nem voltunk együtt, ha még egyszer lefeküdnénk, hozzon a pokolba. De nem gondoltam komolyan, hogy ezt valóban meg is teszi. Ráadásul most már együtt voltunk, tehát az eltörölhette volna a szavaimat, mivel így most már legálisan, szívfájdalom nélkül teperhettük le egymást ott és akkor, amikor csak kedvünk tartotta. De nem, nekem bólintanom kellett arra, hogy lejöjjünk ide. Nem is tudom mi történt, az egyik pillanatban még csókolóztunk a nappalimban, aztán csak a szemeibe néztem és képszakadás. Már itt ébredtem tudatomra. Nem tudom, mit tesznek velem a szemei, de hogy kiégetik az agyamat, az egyszer biztos. Végül is, egyszer ennek el kellett jönnie, hiszen egy párkapcsolatban nem lehettünk folyamatosan csak nálam, nemde? Egyszer meg kellett ismernem a múltját és az életét ahhoz, hogy tökéletesen el tudjam fogadni őt magam mellett és ismerjem is őt. Az az igazság, hogy vágytam erre, akartam, hogy mutasson magából még többet, adjon nekem még többet abból a titokzatos, sötét férfiból, aki volt mellettem. Bele akartam látni a legmélyebb bugyrokba és mosta szó szoros értelmében a legmélyebb fenékre jöttem. Lekötötte az agyamat a tény, hogy a hálószobám ajtaján keresztül lépve azonnal az ő házába értünk. Varázslat? Természetfeletti? Gőzöm sincs, de nem bántam, hogy nem kellett gyalogolni. Egy kicsit azért megszeppentem és megijedtem a tudatra, hogy ez tényleg megtörténik és végül tényleg pokolra kerültem, bár a férfi lelkére kötöttem, amikor észhez tértem, hogy ha itt ragadok, egy igazi hárpia leszek és élete végéig fogom keseríteni a napjait. Persze ezen ő jót derült és egy legyintéssel elintézte, valamint biztosított róla, hogy élve visszajutok a lakásomra. Hittem neki, legalábbis nem voltam olyan helyzetben, hogy bármiben is kételkedjek egy olyan világban, aminek a létezését ősi hungbuknak hittem és gyerekkori rémisztgetéseknek.

A másik dolog, ami az agyamban járt emellett, hogy Kwon JiYong hogy a francba nézhet ki ilyen eszeveszettül jól szemüvegben? A kerek, fekete ágya szélén ült és valami könyvet olvasott éppen. Szőke haja hátradobva, kissé kócosan terült szét a fején az előbbi menettől, amit lezavartunk, először az ő szobájában. Szemei komolyan a sorokra fókuszálódtak és oldal profilból még inkább szívdöglesztő volt, mint... mindenhogy észveszejtő, mondat lezárva. A kerek lencsékkel ellátott szemüvege a pisze orra végén csücsült, azokon keresztül nézte a leírtakat és olvasta a vékonyka könyvet. Telt ajkai csillogva, mozdulatlanul ékeskedtek, egyre jobban csábítva a tekintetemet. 

Az együttlétünk után gyorsan felkapott egy szabadidő alsót, de felül félmeztelenül maradt. Így ment ki vízért és egy csomag paprikás rágcsálnivalóért, majd ezután ült le olvasni. Hófehér bőrén tökéletesen mutattak a tetoválások, habár a jelentésüket nem tudtam és a félig fekvő helyzetemből csak a felém eső részét láthattam a férfinak, mégis csábította a tekintetemet a tinta. Óvatosan a számhoz emeltem egy roppanós rudat és beleharaptam, továbbra is fixírozva a természetfeletti lényt előttem. 

- Érdekes vagyok? - Kérdezte JiYong, miközben lapozott egyet.

- Hm - Hümmögtem válaszként, de nem mozdultam, sőt még pislogni is alig akartam, nehogy sokat mulasszak belőle.

Újabbat haraptam a ropiból és megigazítottam a fejemet a tenyeremben, amiben támasztottam. 

- Nem néztél még eleget? - Kérdezte ismét, még mindig olvasva, de már egy halvány mosoly megjelent az arcán.

- Mm - Ingattam a fejem, ismét csak hümmögve.

JiYong sóhajtott és összecsukta a könyvét. Lassan oldalra hajolt és letette az ágy mellett lévő egyetlen szekrénykére, majd hozzám fordult. Felém eső jobb kezével átnyúlt a takaró alatt felhúzott lábaimon és a csípőm mellett megtámaszkodott. Megfogtam a nasival pakolt dobozkát és felcsúsztattam azt is a könyv mellé az éjjeliszekrényre, hogy minden figyelmemet a férfira összpontosíthassam.

- Mit szeretnél, baba? - Kérdezte lágy, de még mindig érezhetően karcos hangszínnel.

Megvontam a vállam és kényelmesen lejjebb csúsztam a támaszkodó keze és a teste között, hogy a hátamra feküdhessek.

- Jól áll a szemüveg - Jelentettem ki válaszként, egy halvány mosollyal.

JiYong lassan lenézett a még fedetlen mellkasomra, majd a derekamig húzott takarón keresztül végigmustrált a lábujjam végéig. Visszanézett rám és egy féloldalas mosolyt villantott.

- Neked meg jól áll az ágyam - Felelt határozottan.

- Tetszik is - Simogattam meg a fekete ágyat, ami kilógott a felgyűrt lepedő alól. - Illik hozzád a fekete.

- Mert sötét? - Biccentette félre a fejét egy halvány mosoly kíséretében.

- Sokoldalú - Javítottam ki a saját gondolataimra.

- Hm - Bólintott JiYong, aztán a szabad, bal kezével a szemüvegéért nyúlt. - Ó, ha leveszem, tetszeni fogok még? - Állt meg a mozdulata közben, viccelődve szólva hozzám.

Halkan felnevettem és bólogattam párat, mire egy széles mosollyal levette az okulárét és óvatosan azt is az éjjeli szekrényére tette. Lehajolt hozzám és áthajolva a mellkasomon keresztülfeküdt rajtam. Jobb kezével megtartotta a fejét és egy keveset a testsúlyából, hogy ne tehénkedjen rám teljesen, balját pedig felvezette az oldalamon. Jólesően beszívtam a levegőt és hagytam, hogy az ujjai nyomán elárasszák a libabőrök a bőrömet. JiYong elégedetten figyelte az apró dudorokat a simítása mögött, mielőtt felért volna a nyakamig. Kicsit feljebb kúszott, hogy egy gyors puszit nyomjon a nyakamra, aztán inkább feltolta magát. Kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, négykézlábra állva felettem és úgy eresztve rám a súlyát. Lábaival közbezárta az enyémeket, meztelen mellkasa az én fedetlen és takaró nélküli mellkasomnak nyomódott, mire sóhajtottam egy aprót. Éreztem egy gyors hidegrázást a közeli érintkezésre, ami végigszaladt a gerincem mentén és egy aprót rándultam tőle. JiYong feltolta magát annyira, hogy gyors mozdulatokkal ki tudja rántani kettőnk közül a takarót. Egyszer egy kicsit megakadt, de végül csak kikerült kettőnk közül. Rajtam csak egy bugyi volt, rajta pedig a melegítő nadrágja, ami jólesően cirógatta a fedetlen combjaimat, ahogy befészkelte magát a lábaim közé. Mosolyogva húztam fel a lábaimat a kis terpeszben, hogy kényelmesebben tudjunk egymáshoz simulni.

JiYong megtámaszkodott a fejem mellett és a tenyerébe támasztva a fejét nézett le rám. Másik kezével finoman az arcomhoz nyúlt és úgy simogatta meg azt, mintha félne, hogy elszaladok vagy összetörök. 

- Félsz idelent? - Kérdezte előzékenyen, meglepően lágy hangon.

Mosolyogva megingattam a fejem és én is felemeltem a kezeimet. Tenyereimet az arcára simítottam, mire ő elemelte a fejét a támaszkodásból, hogy jobban birtokba tudjam venni az orcáit a kis kezeimmel. Inkább fölém hajolt és hagyta, hogy az ujjaim végeit a hajába mélyesszem és mozgatva kicsit játsszak a tincseivel.

- Rosszabbra számítottam - Vallottam be egy vállrándítás kíséretében. - Tényleg olyan, mint otthon, csak kicsit - Kerestem a megfelelő szót - borongósabb.

Az ég és a színek, mintha alapból sötétek lettek volna, nem volt napsütés, csak szürke, ködös idő. A színek nem voltak ragyogóak és kitűnőek, csupán szürkés, megfakult dolgok. Viszont ezeken kívül, na meg persze a jóval nyomasztóbb légkörön kívül semmi nem volt más.

- Akkor jöhetünk gyakrabban? - Kérdezte óvatosan.

- Igen - Bólintottam egyet válaszként.

- Oké - Mosolyodott el JiYong és kicsit kibújt a fejét tartó kezeim közül, hogy egy csókot nyomjon a számra. Ajkai puhán, mégis éhesen csapódtak rá az enyémekre és cuppantott rá a nedves számra. 

- Éhes vagyok - Jelentette ki. - Ebéd?

Felvontam a szemöldököm és félrefordítottam a fejem az éjjeliszekrényen nyugvó karórám felé, amit még az együttlétünk előtt pakoltam le oda.

- Este nyolckor? - Kérdeztem vissza felvont szemöldökkel.

- Akkor vacsora - Legyintett és feltolta magát rólam. - Mindegy, minek nevezed, akkor is kaja.

Helyeslően grimaszoltam egyet és én is ledobtam magamról a takarót. A gyomrom is helyeslően mordult egyet, hiszen a magamba tuszkolt pár ropi szálacska nem volt nagy lakoma. Mehetünk enni.