Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

51.

Átöleltem a plüss mackót, amit még a hatodik szülinapomra kaptam anyától és arra folyattam a könnyeimet. A falnak döntöttem a hátamat és a padlón ülve, felhúzott lábakkal sírtam. Nem hittem el, hogy ez tényleg megtörtént velem. Ennyire nem lehetek szerencsétlen, hogy az első pasi, akiben tényleg megbíztam, így átbassza az agyamat! Nem lehet!

-Ki vagy te? - Kérdeztem a lánytól, aki berobbant JiYong szobájába.

- Mina vagyok - Mutatkozott be és egy magabiztos, fölényes mosoly terült el az arcán.

- Mit akarsz? - Kérdeztem összehúzott szemekkel, gyanakodva.

Nem úgy ismertem JiYong-ot, mint aki akárkit beengedett a házába. Sőt, inkább mindenkit kitiltott onnan és rajtam kívül senki nem járt ott. 

- Megkérdezni, hogy meddig élsz még? - Kérdezte, félrebiccentett fejjel.

- He? - Kérdeztem vissza értelmesen, miközben lerúgtam magamról a takarót és felálltam, hogy ne legyek annyira védtelen és sebezhető.

- JiYong nem mondta? - Vonta fel a szemöldökét kérdőn.

- Mit? - Lettem kíváncsi hirtelen.

- Hogy ha lefekszel vele idelent, akkor meghalsz? - Közölte olyan vigyorral, amitől kirázott a hideg.

- Miről beszélsz? - Forgattam meg a szemem, próbálva nemtörődömnek mutatni magam, holott rohadtul kétségeim támadtak.

A lány sóhajtott, mint akinek újra és újra el kell magyaráznia egy sztorit és már unja. 

- JiYong apja megkérte őt, hogy keressen meg téged - Kezdett bele unottan. - A terv a következő: te beleszeretsz, ő leszar téged, lehoz ide, lefektet. Ezzel te meghalsz, JiYong semmi változást nem érez, az apja meg még négyszáz évig élhet, mert a te életerőd átszáll belé - Foglalta össze gyorsan és tömören a helyzetet.

- Nem akarsz könyvet írni? - Ráncoltam a homlokom. - Elég jól mesélsz.

Bár próbáltam erősnek tűnni, belül összetörtem. Tudtam, vagyis sejtettem, hogy lehet valami a háttérben. JiYong túl hamar lett kedves, túl sok mindent megadott nekem és túl tökéletes volt ahhoz, hogy ez valóban igazi legyen.

- Nem hiszel nekem? - Nevetett fel. - Használd az agyad - Mutogatott a halántékára, mintha egy elmebajos betegnek beszélne. - Biztos említette neked, hogy csak eszköz vagy. JiYong túl kegyetlen és őszinte ahhoz, hogy ezt elhallgassa. Csak túl nagy volt a rózsaszín köd az agyadban, hogy észrevedd.

Nyeltem egyet. JiYong valóban említette, hogy csak tárgy és eszköz vagyok az őseim szerződése miatt az ördöggel. De azt mondta, hogy ez már elmúlt és valóban megkedvelt. De miért is hittem neki? Én marha! hallgatnom kellett volna magamra és a józan eszemre és bele sem kezdeni a vele való barátságomba sem, nemhogy egy kapcsolatba. Végül is, csak én lehetek az az egyetlen, világi hülye, aki magával az ördöggel paktál.

Még szorosabban húztam magamhoz a lábaimat, hogy minél kisebbre összehúzzam magam az ágyam mellett, ezzel is elbújva mindenki elől. Fájt a mellkasom, szúrt a kétségbeeséstől és a csalódottságtól. A szívem hevesen vert a megalázottság és a kihasználtság érzésétől. Miért kellett nekem ennyire beleszeretnem? Most sokkal jobban fáj. Meddig játszotta volna ezt még velem? Meddig tettette volna a jófiút, hogy elérje a célját? De ami a legjobb kérdés, miért folytatta, miután már lefeküdtünk odalent?

Letöröltem a folyamatosan buggyanó könnyeimet a tenyeremmel és hangosan adtam eleget a kikívánkozó megsebzettségemnek. Nem tudtam összerakni a képet a fejemben, pedig okos embernek gondoltam magam. JiYong mondta, hogy először csak eszköz voltam, ahogy ez a Mina is. Oké, ezt elfogadom, eleinte tényleg nem volt semmi közünk egymáshoz. Tény, hogy túl hirtelen lett jó fej és kedves, ami elég sok kétségre adott okot, ezért is kérdőjeleztem meg őt. Lehet, hogy igazam volt és valóban csak kihasznált? De akkor miért élek még mindig, miután lefeküdtünk a pokolban is? Mina szerint meg kellett volna halnom, miután együtt voltunk, hogy az életem JiYong apjába szálljon át. 

Megingattam a fejem és hangosan szipogtam egyet. Nem értem. Annyira valóságos volt ez a mese, amit a lány mondott, túl sok részlet passzolt ahhoz, hogy kitaláljon valaki egy ilyet. Viszont ellentmondott a tény, hogy tökéletesen éltem, tehát volt egy kis porszem a gépezetben. Nem értettem, össze voltam zavarodva. Egyszerűen nem tudtam gondolkodni, belefájdult a fejem és minél többet jutott eszembe JiYong, annál jobban eredtek el a könnyeim, holott nem szoktam sírni. Mindig erős vagyok és egy férfi miatt sosem gyengültem el. Kivéve őt. Ő túl különleges volt ahhoz, hogy most visszafogjam magam.