Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

11.

Nem láttam őt már legalább két hete. Nem is baj, legalább nem cseszi fel az idegrendszeremet a hülye, kitalált meséjével. Volt nekem elég bajom a céggel és a munkámmal, nem volt arra is szükségem, hogy a magánéletemben egy beteg elmét is kezeljek a temetőben, ahová nyilván nem ezért jártam. Az elmúlt időszakban nem tudtam anyával beszélni, hiszen csak és kizárólag JiYong foglalta le az időmet ott. Jó volt vele beszélgetni és élveztem, hogy végre valakivel tudok egy normális csevejt kialakítani, legyen az akármilyen sekélyes vagy semmitmondó is. Kétségtelenül élveztem JiYong társaságát, az érdeklődését és a furcsa személyiségét, ami bár elég sötét volt, mégis valahogy magával ragadó. Nem szerettem bele, hiszen nem is ismertem, nem volt mibe beleszeretnem, de nem tagadhatom, hogy igenis jóképű férfi. A maga rossz fiús charme-jával, a fekete stílusával és az ijesztő kinézetével, a mély és rekedtes hangjával, amit utólag megtudtam, hogy valóban dohányzás alakított ilyenné és a kiállásával mellettem. Nem ismertük egymást, csak és kizárólag semmitmondó témákba bonyolódtunk és csak a felszínt kapargattuk, mégis olyan volt, mintha a legjobb barátommá avanzsált volna ebben a pár hónapban.

De minek is gondolkodok ezen? Egy agyhalott idióta volt, aki semmit nem jelentett a számomra. Tényleg nem tudott rólam semmit és még csak el sem fogadta saját magát sem, hogy fogadhatna el bárki mást? Buta téveszmékkel kergeti magát és megpróbál engem is belevonni. Nem is érdemes lovagolnom rajta, hiszen csak felidegesítem magam vele.

Ledőltem a kanapémra és bekapcsoltam a tévét, amikor hazaértem végre délután a melóból. Sóhajtva tettem fel a lábamat a kis puffra, ami lábtartóként szolgált és szinte elfolytam a kényelmes díványon. Az ölembe vettem a  csokis gyümölcsökkel telepakolt tálat és szörfölgetni kezdtem a csatornák között. Ilyenkor még semmi értelmes nem ment, csak valóságshow meg beszélgetős műsorok, ezért arra a részre kapcsoltam, ahol a ritkán látogatott csatornáim voltak. Orvosi és bűnügyi csatornák, amiket csak akkor vettem elő, ha végképp semmi nézhetőt nem találtam. Random rányomtam az egyik adóra, amit feldobott a tévém és érdektelenül ledobtam magam mellé a távirányítót, hogy gondtalanul tudjak falatozni a most vett, olvasztott csokiba forgatott gyümölcsökből.

*JiYong POV*

Megálltam a kanapé mellett és lenéztem Yuri-ra. Kinyírna, ha tudná, hogy itt vagyok. Szerencsére éppen aludt, így nem láthatott, nekem meg nem kellett az ajtót használnom ahhoz, hogy bejussak oda, ahová csak akarok. Elmosolyodtam és lehajoltam hozzá, hogy aztán óvatosan kivegyem a tálat a kezéből, amiben valami csokis dolog volt, hiszen már félig lecsúszva borult le a kezéből. Vigyázva kihalásztam az ernyedt karjából a tálat és letettem a kanapé mellé, aztán visszaegyenesedtem. Zsebre dugtam a kezeimet és megcsóváltam a fejem.

- Miért nem tudsz felfogni valamit? - Motyogtam idegesen az orrom alatt a mondatot, hogy véletlenül se keltsem fel.

Nem tudom, miért is voltam ott pontosan. A temetőben már direkt nem mentem oda hozzá, nehogy még jobban eltávolodjon tőlem, esetleg én kapjam magam azon, hogy túlságosan is próbálkozom és akaratlanul is megkedvelem őt. Viszont valahogy nem tudtam elszakadni tőle. Talán a megfelelési kényszer, hogy tökéletesítenem kell a dolgomat, véghez kell vinnem a feladatomat vagy talán a kudarc, hogy életemben először visszautasított egy nő, nem tudom, de mindig itt kötök ki. Szinte már hetente négyszer is megjelenek esténként az ágya mellett és csak nézem, ahogy alszik, annak ellenére, hogy távolságot kellene tartanom. Pont az ellenkezőjét csinálom, mint amit kellene. Így csak én látom őt és én kedvelem meg, de pont az a feladatom, hogy ő kedveljen engem, hogy be tudjam fejezni a tervemet. Nagyon jól tudtam, mégis folyamatosan néztem a szép arcát, ahogy alszik, ahogy néha fetreng és dobálja magát, ha rosszat álmodik és egyenletesen szuszog, ahogy nyugodtan bóbiskol. 

- Miért kényszerítesz arra, hogy ezt csináljam? - Suttogtam és sóhajtottam egyet halkan. - Annyival könnyebb lenne, ha nem lennél ennyire makacs - Morogtam, majd lehunytam a szemem.

*Yuri POV*

Felriadtam, ahogy rosszat álmodtam. Vagyis nem rosszat, csak furcsát. Vettem egy mély levegőt és megdörzsöltem a szememet, hogy a fáradságtól fátyolos pilláimat kitisztítsam. Mi a fene volt ez az álom? Miért álmodtam róla? És miért tetszett? Az álmomban Kwon JiYong szerepelt, akit hála a jó égnek már két hete nem láttam. Egy furcsa, sötét szobában voltunk, ahol a falak egyszerre csak kigyulladtak és mint egy élethű dekoráció, úgy lobogtak a falakon a lángok. A szoba közepén csak egy hatalmas ágy volt, ami szintén fekete volt, azon ült JiYong, arcán egy csábító mosollyal és úgy hívott maga felé. Én pedig megindultam és önként lépdeltem felé...mindezt meztelenül? Miért is álmodok én ilyeneket? És miért is kedveltem én ezt az álomképet? 

Sóhajtottam és felültem a kanapén. A lábam beleütközött valamibe, mire ijedten kaptam fel a végtagomat, megelőzve egy bogár vagy bármi más undorító vagy ijesztő dolog támadását, aminek nem kellene a nappalimban lennie. Lenéztem és lehunytam a szemem megkönnyebbülten, ahogy megláttam a csokis gyümölcsös tálat a kanapé előtt. Kinyitottam a szemem és felvontam a szemöldököm. Várjunk, én nem ezzel a kezemben aludtam el? Mindegy, valószínűleg letettem, de annyira álmos voltam már, hogy nem emlékszem rá. Legyintettem a dologra és felkaptam a tálat, hogy kivigyem a konyhába. Út közben még bekaptam egy gyümölcsöt, mielőtt száműztem volna az édességet a hűtőbe. El kellett mennem zuhanyozni, hogy lehűtsem magam és lemossam magamról az érzést, hiszen annyira valóságos volt az álmom, hogy szinte a testemen érzem a férfi szemeit, ahogy mustrálja a ruha nélküli részeimet. Miért mentem oda? Hülye álmok...