Rengeteg barátom van, népszerű vagyok és minden buliban részt veszek. De mindennek semmi értelme, ha nincs kihez hazamennem, ha nincsenek olyan barátaim, akik tényleg közel állnak hozzám és az igazi gondjaimat meg tudom beszélni. És ekkor jött ő, a...
Nem tudom, hogy mégis mi van velem. Ahogy kiértem a temetőbe, egyből JiYong alakját kezdtem el keresni a távolban, az erdő körül. Miért? Gőzöm sincs. Egyszerűen már annyira megszokottá vált, hogy amint kiérek és a sírhoz lépek, alig egy percen belül megjelenik, hogy már öt perc eltelte után is hiányolni kezdtem. Nem, nem lehet, nem hiányzott, egyszerűen csak vártam őt, a megszokott rutinnal megfelelően.
- Mindig akkor jön, ha hozzád beszélek - Hajoltam le, hogy megigazgassam a virágcsokrot a síron. - Vajon bekamerázta ezt a részt és figyel? - Mormogtam az orrom alatt, hogy ez a hülyeség ne nagyon hallatszódjon ki, ha már valóban kimondtam hangosan.
Igazából meg tudtam érteni a pontosságát, mert a napi rutinomat nem volt nehéz követni. Reggel nyolctól bent az irodában, délután otthon, este az egyik bárban és minden harmadik nap jöttem ki a temetőbe, hogy friss virágot hozzak és letakarítsam a szép sírkövet. Ha már abból a sok száz gyászoló, rettenetesen jó barátból, aki megjelent a temetésen, egy sem látogatta még azóta sem. Sóhajtva hátrébb léptem egy lépést és távolabbról szemléltem a sírt, ami immáron a legszebb volt a temetőben, ha lehet ilyet mondani egy sírra. Az itt lévők több, mint felén egy szál virág sincs, csak a sok évvel ezelőtt kihozott és a sírra drótozott műkoszorú, ami már koszos és szinte fekete volt, tele pókhálókkal és levelekkel. Nem akartam, hogy anyáé is így végezze, legalábbis addig, amíg én élek és tudok járni, hiszen a szerető férje még csak le sem köpte a követ, nemhogy gondozta volna a virágokat vagy takarította volna a sírt.
- Kire haragszol ennyire? - Hangzott fel mellettem a már várt hang, ismételten közönyösen és semmitmondó hangszínnel, mint mindig.
Oldalra néztem, fel a férfire, mert magasabb volt nálam valamennyivel.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Most a megszokottól eltérően egy fehér pólót húzott fel, aminek akkora kivágása volt a nyakánál, hogy felfedett a szemeim előtt egy újabb tetoválást, amit eddig nem láthattam. Nem tudtam, hogy mi volt az, de egy kereszt tetejére hasonlított, ami kilógott belőle, ami megmagyarázná a temető fétisét. A többi darab nem változott, ugyanolyan fekete volt, a nadrág és a bőrdzseki is. Felvontam a szemöldököm és kicsit tátott szájjal vittem feljebb a tekintetem.
- Szőke lettél - Közöltem inkább, mint kérdeztem a mondatot.
- Aha, tudom - Bólintott. - Én csináltam - Utalt arra, hogy felvilágosítottam őt a saját hajszínéről.
- Mhm - Bólogattam okosan és visszafordultam a sír felé.
- Tetszik? - Kérdezte hirtelen.
Visszakaptam a fejem felé és pont elkaptam a mozdulatot, ahogy a bal tenyerével végigszánt a füle feletti területen, ahol a haja szinte teljesen fel volt nyírva, ellentétben a középen lógó, hátrafésült lobonccal, ami eddig feketén lógott a szemébe.
- Nem rossz - Vontam vállat.
Igazából istenesen nézett ki, meg kell hagyni. Már kevésbé tűnt gótnak és rémisztő temető járónak. A szőke hajszín nagyon ment az arcához és a vonásaihoz, bár a szemét történetesen kifejezetten sötétebbé varázsolta, ha nem lett volna eddig is tök fekete. JiYong egy halvány mosolyt ejtett meg felém, mire én is viszonoztam ezt egy kisebb mosollyal. Nem tudom, hogy mégis mikor és miért kerültünk ilyen közeli viszonyba, de nem bántam. Úgy éreztem, hogy ő az egyetlen olyan ember, akivel tudok értelmes mondatokat váltani, pedig alig ismerem három vagy négy hónapja. Bár az a kijelentés, hogy ismerem, egy kicsit merész, hiszen tudom a nevét és hogy huszonnyolc éves. És persze azt, hogy halott... állítólag. Na persze.
- Miért festetted be? - Kérdeztem kíváncsian, miközben csak a követ mustráltam magam előtt és az újonnan hozott virágokat, amik meghajlottak a szélben, ahonnan a kőbe vájt váza engedte.
A férfi megvonta a vállát, ahogy egy pillanatra ránéztem, majd vissza a sírra.
- Szeretek változtatni - Közölte semleges hangon, mélyen. - Nem szeretek leragadni egy valaminél.
Halkan felkuncogtam, ahogy kiejtette a mondatot a száján. Ahogy kezdettől fogva gondoltam, tipikus rossz májú srác.
- Akkor a nőknél sem? - Kérdeztem rá mosolyogva és felé fordultam.
JiYong is felém fordította a fejét és szintén elmosolyodott, az övé viszont egy ijesztően kaján, féloldalas mosoly volt, míg az enyém egy kedvesen kíváncsi görbület.
- Miért érdekel? - Kérdezett vissza mindent tudóan.
Nyeltem egyet és azonnal felnevettem zavaromban, meg szerintem el is pirultam egy kicsit, de azt fogjuk a hidegre.
- Nem érdekel - Ingattam a fejem a föld felé nézve.
Pár másodperces csend telepedett ránk, amíg én éppen saját magamat ástam el édesanyám mellé gondolatban, JiYong meg gondolom jót derült rajtam és a kislányos zavaromon.
- De igen - Sóhajtotta a mondatot. - Nőknél sem.
- Nincs senkid? - Kérdeztem meg ismételten egy magas labdát dobva neki, ha eddig nem ástam volna magam eléggé a sárga föld alá.
- Nincs - Mosolyodott el a férfi, miközben jót mulatott a szenvedésemen.
Csak bólintottam és megköszörültem a torkomat.
- Valahogy nem maradnak meg mellettem sokáig - Vallotta be őszintén.
- Miért? - Kíváncsiskodtam, ha már magától megnyílt.
Legalább ennyivel is jobban megismerem őt, ha már minden egyes alkalommal anyám sírjánál vár, akihez tudtommal semmi köze sincs. JiYong csak vállat volt és grimaszolt egyet.
- Nem az én világom a hosszú távú kapcsolat - Közölte. - Idegesít.
- Akkor csak futókalandok? - Kérdeztem mosolyogva, hiszen ismerős az érzés.
Én is ezt teszem, amióta időm az nulla a cég mellett, hogy egy normális kapcsolatot teremtsek meg magamnak.
- Valahogy úgy - Bólintott elégedett arccal. - De az se sokáig. Nem kell sok idő, hogy eltakarítsam őket magam mellől.
- Kidobod őket? - Vontam fel a szemöldököm, de természetesen teljesen egyértelműnek hittem a választ.
- Nem - Válaszolt, mire én meglepődötten kerekítettem ki a szemeimet, ránézve. - Megölöm őket.
Eltátottam a számat és a szívem hevesebben vert a kelleténél. Komoly? Ez most valami rohadt nagy vicc ugye?
- Ne vegyél komolyan - Mosolygott rám szélesen JiYong, olyan vigyort villantva, amilyet még nem láttam tőle.
Természetesen tökéletesen jót derült a nyomoromon és az ijedt képemen, hogy bevettem a gyilkos dumáját. Halványan elmosolyodtam és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt a tüdőmből, ami megrekedt, amikor megijedtem.
- Nem tudsz megölni valakit, aki már halott - Közölte teljesen nyugodt hangszínnel, mire nekem megint az egekbe szökött a vérnyomásom és az adrenalinszintem.
