Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

46.

*JiYong POV*

Jó húsz perce hallgattam apám beszédét, hogy hogyan kellene csinálnom a saját dolgaimat. Kikészített. Mindig is utáltam, ha beleszólt az én dolgaimba. Kisgyerekként még elfogadtam, hiszen csak tanítani akart és átadni a tapasztalatait. Ahogy nőttem, már kezdett sok lenni és rohadt nagy teher, hogy folyamatosan rám akarta erőszakolni a saját gondolatait és a terveit és rajtam keresztül akarta megvalósítani mindazt, amiről ő már lecsúszott az itteni életében vagy csak máshogy csinált volna valamit, amit már egyszer elcseszett. De most, hogy rajtam múlik az egész szánalmas jövője, egyszerűen felbaszta az idegszálaimat az egekbe, hogy mindent jobban tud nálam, holott semmit nem tudott a dolgokról. Sosem járt a poklon kívül sehol, mégis mindent jobban tud a földi életről, mint én, aki hosszú hónapok óta élek ott és már évek óta figyelem az ott zajló dolgokat. De természetesen én semmit nem tudok.

Még egyszer megforgattam az ezüst, láng motívumokkal körbefont gyűrűt az ujjamon, amit már az itt létem alatt nagyjából négyezerszer körbecsavartam az ujjamon. Rossz szokás volt, mindig a gyűrűimet babráltam, ha ideges voltam, pedig ha leszoktam volna erről, könnyűszerrel képen törölhettem volna bárkit. Az sokkal szórakoztatóbb, mint az ékszereimet csavargatni. 

- Megváltoztál és ez nem tetszik nekem, fiam! - Zúdította rám a kis milliomodik dolgot, ami nem tetszett neki bennem. 

Csak tudnék egyet, amit kedvelt valaha is a saját fiában, ugyanis olyan még egyet sem hallottam, csak ócsárolást és kioktatást. Vettem egy mély levegőt és felnéztem rá. A trónján pöffeszkedett, fölényesen széttett lábakkal és már-már ocsmányul magasságos mozdulatokat téve. Kezeit annyi drágakő és ékszer borította, hogy ujjait már össze se tudta zárni normálisan a nagy briliánsoktól. Én is szerettem az ékszereket, volt is belőle rengeteg, de nem egyszerre aggattam őket magamra. 

- Megváltoztam - Inkább mondtam, mintsem kérdeztem vissza a hallott szót, miközben szigorúan néztem rá.

- Az a nő - Mutatott rám az egyik telepakolt ujjával. - Amióta vele vagy, elgyengültél.

Megvetően felnevettem és előre dőltem a kényelmes fotelben.

- Akkor? - Kérdeztem gúnyosan. - Mit akarsz? Hagyjam ott és legyen ugyanolyan kegyetlen, mint előtte, hátha elijesztem magamtól és kezdhetem elölről ezt az egész szart? 

Egy kicsit megemeltem a hangomat és jeleztem jó édes apámnak, hogy ez most rohadtul nem az az idő, ahol az ő szava érvényesül és nincs igaza, akármennyire is elhiteti magával, hogy sosem téved.

- Végül is, csinálhatom ezt, te meg kifutsz az időből - Morfondíroztam halkabban, de elég hangosan ahhoz, hogy még ő is hallja. - Vagy hagyhatom is, nem kell nekem vele foglalkoznom és akkor is meghalsz - Vontam vállat lezserül, majd felpillantottam apámra.

Feje vörös volt és láttam, ahogy az ujjait ökölbe szorítja és lassan lángcsóvák lepik el a bőrét. Halványan elmosolyodtam az idegességére és felálltam a kanapéról. Tettem egy lépést felé és zsebre dugtam a kezeimet.

- Tudom, mit csinálok - Közöltem vele. - Most ne szólj bele!

Azzal fogtam magam és hátat fordítottam a lángoló apámnak, majd kisétáltam a szobából. Fejemet ingatva nyitottam ki egy ajtót, amin átlépve rögtön a saját házamban lehettem. Ezért szerettem ezt a helyet, a természetfeletti világot, hiszen itt, mint uralkodók, egy kijelölt ajtót vagy átjárót használva oda juthatunk, ahová csak akarjuk. Nem kell sem autókázni, sem kilométereket gyalogolni, sem tömött és büdös tömegközlekedést használni. Így tudtam könnyedén, egyik pillanatról a másikra haza jutni, vagy a földön a temetőbe, esetleg Yuri házába.

Kényelmesen sétáltam végig a házam folyosóján, végig a konyháig. Amint beléptem, felemeltem a fejem egy árnyra, de csak nemtörődömül figyelmen kívül hagytam és a hűtőmhöz léptem.

- JiYong bébi - Nyávogta Mina idegesítő hangon, amikor elhaladtam mellette.

Lepattant a székről és azonnal mellém lépett, ahogy kivettem egy vizet a hűtőmből. Megforgattam a szemem és lecsavartam a kis palack kupakját.

- Hogy jutottál be? - Morogtam türelmetlenül.

Apám után pont ő volt az utolsó, aki hiányzott nekem. Mondjuk mindig ő az utolsó, aki hiányozna.

- Nyitva volt az ajtó - Felelte büszkén. 

Kortyoltam párat a hideg folyadékból és visszatettem rá a kupakot.

- Az, hogy nincs zárva, nem azt jelenti, hogy gyere be, hanem azt, hogy utálok ajtót nyitni - Dörmögtem ingerülten, aztán hátat fordítottam neki, hogy a pult másik végébe lépjek és kivegyek az egyik szekrényből egy dobozkát, ami az egyik kedvenc csokis édességemet rejtette. 

- Nem kerestél és aggódtam érted - Nyávogta, undorítóan lebiggyesztett ajkakkal.

- Okkal nem kerestelek - Közöltem vele unottan.

-És mi az ok?

- Nem akartalak látni - Köptem a szavakat és elmentem mellette.

- De Kwon baba - Jött utánam, mint egy megveszekedett pincsi.

Megtorpantam és nyugodtan hátra fordítottam a fejem, kerülve minden nemű gyors és hirtelen mozdulatot, amire kaphatott volna.

- Ha még egyszer így hívsz - Sziszegtem a fogaim között. - Esküszöm, hogy bezáratlak a mélybe és sose jössz ki onnan.

A mélyben voltak a kemény bűnözők, akik orbitális nagy bűnök miatt kerültek a pokolra, mint gyilkosság vagy kínzás, esetleg olyan szövetségek, amik életekbe kerültek. Mina megszeppent és nyelt egyet, ahogy rám nézett, hogy leolvassa rólam, komolyan mondtam e. Amikor már hosszú másodpercek óta tartottam a kicsit sem kedves és türelmes arcomat, a lángoló szemeimmel, akkor csak bólintott egyet. Fújtattam és ismét irányba állítottam magam, hogy a hálószobámba mehessek.

- Menj és játssz valamit, engem meg hagyj békén! - Morogtam még utoljára, mielőtt berúgtam volna magam mögött az ajtót, ami végre egy kis teret adott a személyes szférámnak.

Sóhajtottam és levágódtam az ágyra. Megdörzsöltem a szemeimet és megingattam a fejem. Egy undorodó grimaszra húzódott a szám, ahogy belegondoltam, hogy lefeküdtem ezzel a nővel. Yuri teste, érzése és jelenléte megértette velem, hogy rajta kívül nem kell más, hiszen tökéletesen elégedett vagyok azzal, amit ő ad nekem. Beteges? Lehet, de az életemet egy beteg, pszichopata állatként éltem le, ami bár nekem teljesen normális élet, Yuri szavait hallgatva egy kicsit különös, abnormális és természetellenes viselkedés. Bár ő az én felbukkanásomig a pokolban sem hitt, szóval ez neki nyilván új és eget rengető dolog.