Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

48.

Életeim, lassan elkezdhettek szavazni a következő kívánt főszereplőre, akivel olvasni szeretnétek :) Valamint ha van különleges kívánság, amit beleépítenétek a sztoriba (rossz fiús, rossz lányos, tanár&diák...), azokat is szívesen fogadom :) <3

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Csendben ültünk a fák alatt, a temető szélében lévő erdőben. Nem mentünk be a sűrűbe, éppen, hogy a második vagy harmadik fánál csüccsentünk le. JiYong a hátát a vastag törzsnek támasztotta és kényelmesen elhelyezkedett, én pedig a lábai közé férkőztem be magam. Kicsit elfeküdve, hátamat a mellkasának döntve ültem a leterített kabáton, amit JiYong dobott a hideg levelekre, hogy ne fázzunk fel. Kezeivel magához húzott a melleim alatt átfonva azokat, én pedig az ő kezére simítottam az ujjaimat és finom, lassú mozdulatokkal simogattam a tejfehér bőrét.

- Min gondolkodsz? - Duruzsolt a fülembe JiYong, olyan közelről, hogy a fülembe érkező levegőjétől kirázott a hideg.

Elmosolyodtam és megrántottam a vállam.

- Csak elbambultam - Sóhajtottam.

- Hm - Hümmögött válaszként hitetlenül. - Anyukád sírjára?

- Hm - Hümmögtem most én, és egy bólintást is csatoltam hozzá.

JiYong kissé összeszorította a kezeit és óvatosan feljebb húzott az ölében, hogy ne feküdjek annyira. Segítettem neki azzal, hogy saját magamat mozgattam, nem pedig elvártam, hogy ő húzogasson, mint egy rongybabát. Állát a vállamra ejtette és kicsit beljebb fordította az arcát a nyakam felé, hogy valamennyire rám is és a temetőre is nézzen.

- Kedves vagy - Suttogtam a szavakat magam elé, a semmibe.

JiYong egy kicsit megmozdult a vállamon, de aztán visszalazult a tartása rajtam.

- Baj? - Kérdezett vissza.

- Mm - Ingattam a fejem nemlegesen, egy halvány mosollyal. 

- Akkor? - Kérdezett rá az indokra, amiért felhoztam ezt.

- Nem ilyennek ismertelek meg - Közöltem halkan. 

Vettem egy mélyebb levegőt, amíg vártam, hátha megszólal vagy folytatnom kell magamtól. Mivel csendbe burkolózott minden körülöttünk, így újra szólásra nyitottam a számat.

- Kemény voltál - Kezdtem el a listám sorolását. - Ijesztő.

- Ijesztő? - Nevetett fel halkan, még mindig a vállamon fekve. - Pedig nem tűntél úgy, mint aki megijedt.

- Mert nem szeretem kimutatni a félelmemet - Feleltem. - Anya mindig arra tanított, hogy ha félek is, ne mutassam ki, mert akkor csak több támadási felületet nyújtok.

- Mhm - Értette meg JiYong. - És miért voltam ijesztő?

- Mert egyedül voltam itt, te meg csupa feketébe öltözve, egyhangú és masszív arccal egyenesen engem bámultál.

- Így emlékszel rá?

- Beleégett az agyamba - Ingattam a fejem rosszallóan, mire JiYong csak felkuncogott röviden.

- És még mindig ijesztő vagyok? - Kérdezett rá.

- Nem - Ráztam a fejem határozottan.

- Pedig ugyanolyan az arcom.

- De megismertelek - Kontráztam rá. - És az arcod nem olyan rossz.

- Tetszem? - Vigyorodott el, amit éreztem a pulcsimon keresztül is.

- A barátom vagy - Közöltem vele a tényeket. - Persze, hogy tetszel.

- Jó - Bólintott egy aprót. - Akkor az a baj, hogy kedves vagyok? - Kérdezte, visszatérve a legelső mondatomhoz, amiből elindult a beszélgetés.

- Nem baj - Oszlattam el a félreértéseket gyorsan. - Csak furcsa.

- Nem jól csinálom?

- De igen - Nevettem fel a gyerekes félelmein. - Csak nem ezt várnám tőled.

- Mert ördög vagyok?

- Hm - Bólintottam határozottan. - Azt hinném, hogy kegyetlen vagy. Rémisztő, félelmet nem ismerő, rettegett és csak a bajt hajszolod és csinálod.

- Azt is hinnéd, hogy kicsi és piros vagyok, hegyes farokkal és szarvakkal, na meg vasvillával, ha a meséknek hinnél - Közölte unottan.

- Igaz - Sóhajtottam. 

- De ezzel ellentétben, igenis emberi vagyok - Cáfolta meg a hiedelmeket, mire én csak bólintottam. - Senki nem mondaná meg rólam, hogy ki vagyok.

- Amíg nem fojtogatod őket lángokban álló kezekkel - Szóltam közbe, emlékeztetve őt a nevelőapámmal való incidensére.

- Ja - Nevetett fel. - Azt élveztem.

Megingattam a fejem, de a mosolyomat nem tudtam visszafogni.

- És nem is vagyok rémisztő - Folytatta a felsorolásom ellentmondásait. - Nem csinálom a bajt és nem is félnek tőlem. Csak odalent.

- De odalent te vagy a kiskirály - Mutattam a földre, hogy a pokolra utaljak.

- Valahogy úgy - Nevetett fel a szóhasználatomon. - De akkor sem bántok itt senkit.

- Helyes - Bólintottam. - És miért lettél hirtelen ilyen kedves? - Tértem vissza most én az eredeti témámhoz.

- Szeretek kipróbálni új dolgokat - Vont vállat egy halvány mosoly kíséretében. 

- És tetszik?

- Nem kifejezetten - Grimaszolt és a hangsúlya sem volt a legnyerőbb, de nekem erre fel kellett nevetnem. - Utálok kedves lenni.

- De velem az vagy - Emlékeztettem.

- Mhm - Bólintott egy kicsit. - Mert téged kedvellek. De a többi emberrel és a lenti némberekkel nem akarok kedves lenni.

- Az nem is te lennél - Értettem egyet.

- De miért baj, hogy csak veled vagyok kedves?

- Nem baj, JiYong - Ingattam a fejem mosolyogva, hogy másodszor is ellent mondjak a feltételezésének. - Csak fura. Hirtelen változtál meg és ez egy kicsit elgondolkodtató.

- Miért?

- Hogy akarsz e valamit, azért vagy ilyen feltűnően figyelmes vagy valóban ilyen lettél velem? - Fejtettem ki a hetek óta érlelődő kérdésemet.

- Eleinte csak az eszköz voltál, akit az őseid hagytak rám - Közölte, mire egy kicsit összerezdültem.

Egy halvány grimaszt ejtettem meg magam elé és a számat is elhúztam a gondolatra, hogy eleinte egyáltalán nem akart, csak egy kihasznált tárgy voltam.

- De akkor még nem is voltam ilyen kedves - Tanakodott hangosan, én pedig csak egyetértően bólintottam. - Szóval aztán megkedveltelek és úgy döntöttem, hogy nem foglak a sírodig ijeszteni magammal és a lényemmel.

- Köszi - Nevettem fel. - De azért szeretném látni az eredeti oldaladat is.

- Biztos? - Kérdezett vissza nyugodt és baljós hangon.

Határozottan bólintottam egyet, de nem voltam ennyire biztos a döntésemben.

- Úgyis látni fogod, ha majd sokat jössz hozzám - Dobolt a lábával párat a földön, hogy a lenti világot mutassa.

- Oké - Bólintottam mosolyogva.