Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

8.

*JiYong POV*

- Hogy mit csináltál? - Rimánkodott Mina, az ágyasom.

Lehunytam a szemem és az alkaromat az arcom elé tettem, hogy a lehető legkevesebbet halljak és lássak a lányból. Háttal kiterülve feküdtem a kör alakú, kényelmes ágyamon, amíg a lány az ágy szélén térdelve sopánkodott.

- Fogd be! - Morogtam fáradtan. - Nem vagyok kíváncsi a véleményedre.

- Te elmondtad neki, hogy ki vagy? - Kiáltozott tovább vékony, magas hangon, ami már nagyon bántotta a fülemet.

- Nem - Válaszoltam egyszerűen.

- De az előbb azt mondtad, hogy elm...

- Mina! - Szakítottam félbe egy eszelős, sátáni morgással, mire a lány végre befogta azt a hatalmas száját. - Leszarom, hogy mit gondolsz és tudom, hogy mit mondtam, mert én mondtam. 

Csend telepedett a szobára, ahogy a lány megijedt. Csak tudnám, hogy ha fél, akkor miért kell folyamatosan eljátszani ezt, hogy elhiszi magáról, hogy ő az, aki, és nekem megint meg kell ijesztenem a felhevült viselkedésemmel.

- Kifelé! - Sóhajtottam egyet, de a hangom kemény maradt és követelőző.

Még mindig nem vettem el a kezem a szemem elől, így nem láthattam őt, de éreztem, ahogy a matrac meginog, jelezve, hogy a lány végre leszállt a kedvelt matracomról és végre nekiiramodott az öltözködésnek és annak, hogy elhagyja a szobámat és lehetőleg az egész házat. 

Én is tudtam, hogy nagyon kockázatos elmondanom Yuri-nak ezt az egészet, ami vagyok. De egyszerűen nem tudtam mit tenni, adta a lehetőség, hogy kiessen a számon. A lány amúgy sem tűnt úgy, mint aki nagyon elhitte, nem problémáztam rajta. Előbb-utóbb úgyis meg kellett volna tudnia, ha már a tervem közepénél tartok. Egyszerűen fel akartam gyorsítani mindezt, hátha így is megnyerem magamnak és nem kell amiatt aggódnom, hogy sokat szenvedek vele és ez a vallomás után egyszerűen elmegy a fenébe. Bár sok választása amúgy sem lett volna, hiszen ez volt a sorsa, hogy velem legyen, hála a drága felmenőinek. Egész életemben aggódtam, hogy mégis ki lesz az, aki mellém kerül, hiszen nem csak pár évről van szó, hanem csupán pár évszázadról. De hála a jó égnek Yuri nemcsak okos nőnek tűnik, de még elég dögös is ahhoz, hogy az ízlésemnek megfeleljen. Az pedig, hogy a karkötője mellett én is megmaradtam, nem történt baj és vele sem történt semmi különösebb dolog, még inkább azt bizonyítja, hogy ő az, akit kerestem. 

Vonszolva felhúztam magamra egy nadrágot és a felsővel nem törődve battyogtam ki a konyhába, hogy főzzek magamnak egy kávét. Bár fogalmam sincs minek, hiszen rohadtul nem használt semmit és nem lett volna rá szükségem, szerettem az ízét. Nem csináltam sokat csak benyomtam a gépen a megfelelő gombot és a kis csövecske alá tettem egy bögrét, én pedig leültem a konyhapult alá betolt bárszékek egyikére.

*Yuri POV*

Nem hagyott nyugodni a gondolat, amit JiYong szájából hallottam. Egyszerűen hihetetlen. Miért pont a helyes pasiknak kell totál zakkantnak lenniük? Mi történhetett vele, hogy komolyan elhiszi magáról, hogy ő nem élő személy? Lehet, hogy neki is meghalt valakije és ez teljesen az agyára ment? Vajon ezért van folyamatosan a temetőben? Mert azt hiszi, hogy halott és ott a helye? 

Sóhajtottam és hátra dőltem a székemben. Mindegy, ma úgysem találkozok vele, elég sokáig kell dolgoznom és este már semmi kedvem kimenni a temetőbe, mert hideg is van és ijesztő is sötétben az a hely. Ráadásul nincs más vágyam ilyenkor, egy ilyen nap után, mint bedőlni a puha ágyikómba. Ha jól sejtettem, JiYong amúgy is kint lesz, menjek én bármikor is arra a helyre. Lehet, hogy ott tanyázik az erdőben és egy őrült hajléktalan, aki csak arra vár, hogy valakivel megoszthassa a beteg elméje szüleményét. Vajon foglalkozik vele pszichológus? Tudnék neki ajánlani egy nagyon jót, ha belátná, hogy szüksége van rá. Ugyanis a másik végletet teljesen kizártnak tartottam, miszerint valóban halott legyen. Akkor az én fejemmel kellett, hogy valami hatalmas baj legyen és nekem kellett volna az az agy turkász. Lehet, hogy nem hülyeség és el kellene látogatnom hozzá, hogy megnézze az elmémet, nem sérült e anyám halála után. Érezném azt vajon vagy csak olyan lenne, mintha normális lennék, közben a körülöttem lévők meg grimaszolva figyelnek engem? Semmit nem akartam a véletlenre bízni, azonnal felemeltem a kagylót és előhalásztam a névjegyet az egyik fiókomból, ami a pszichológus számát rejtette. Hirtelen felindulásból azonnal rá is csörögtem és időpontot kértem nála, hogy mihamarabb eloszlathassam a saját kétségeimet magamról és esetlegesen JiYong-ról.