Még egyszer megnéztem magam a tükörben, mielőtt elindultam volna a földszintre, hogy a cipőmet a lábamra húzva végleg elindulhassak az éjszakába. A rövid, fekete ruha, amit felvettem, nem takart valami sokat, mivel átlátszó, csipke anyag húzódott a mellrészénél, a hasánál és a combjainál is, így majdnem, hogy az egész testemet közszemlére tette. Szerettem ezt a szettet felvenni, ugyanis tudtam, hogy az elegáns része elég visszahúzódó, viszont a hálós részei pedig pont annyit engednek látni, hogy elég kíváncsivá tegyék a szemeket, mégse unjanak rá egyből és veszítsék el az érdeklődésüket. Sötét, hosszú hajamat egyszerűen hagytam a vállamra omolni, mert imádtam azzal játszani és dobálni tánc közben. A sminkemet kicsit túlzásba vittem magamhoz képest, ugyanis a hétköznapi, visszafogott spirálból és aprócska tusvonalból erre az estére hatalmas, fekete szemeket, szélesebb tusvonalat és egy kis csillámport varázsoltam, ami először a szememre vonzotta a tekintetet, csak aztán jött a mellem és a lábam. Szombat lévén bátran mentem el bulizni, most csak egyedül, nehogy az alkalmazottaim így lássanak. Persze szoktunk elmenni együtt, sőt mindig együtt megyünk bárokba, de akkor csak iszogatunk és úgy csípünk fel valakit, most azonban táncolni akartam és keményen flörtölni. Hogy mégis miért? Talán a kemény hét stresszoldásaként, talán megszokottságból, talán azért, mert ki akartam verni a fejemből JiYong-ot. Amikor egyedül voltam, tudtam, hogy nem szabad vele jóban lennem. Tudtam, hogy szó szerint az ördöggel paktálok le, ha jóban leszek vele és ennek semmi remek előjelét nem láttam a jövőmre nézve. Ilyenkor mindig azt mantráztam magamban, hogy ez rossz és hogy távol kell tartanom magam tőle. És sikerült? Igen, amíg meg nem keresett újból. Ugyanis akármikor felhívott, csippant egyet a telefonom, az üzenetét jelezve vagy csak a temetőben futottunk össze, minden józan eszem elszállt és azonnal ugrottam. Már odáig jutottam, hogy inkább elmegyek bulizni és keresek magamnak valakit, hátha csak a felgyülemlett hormonjaim csinálják ezt velem és ha nem ő lenne, hanem az első srác, aki szembe jönne velem az utcán, neki is a nyakába akarnék ugrani.
Busszal indultam neki, hiszen tudtam, hogy az autómat nem tudom majd hazahozni. Vagy azért nem, mert részeg leszek, vagy pedig azért, mert nem haza jövök az éjszaka. Éppen ezért, hogy ne kelljen a kirívó ruhámban a hidegben annyit a tömegközlekedéssel bajlódnom, egy igen közeli szórakozóhelyet választottam, csupán három buszmegállónyira és úgy két perc sétányira.
*JiYong POV*
Szigorú szemekkel néztem Yuri után, ahogy besétált a hangos zenével és zajos tömeggel megáldott helyre. Nekidőltem egy villanyoszlopnak és előhúztam a doboz cigimet a bőrdzsekim zsebéből. Rutinos mozdulatokkal halásztam ki egy szálat és gyújtottam rá, hogy elérje a tüdőmet a mennyei aroma. Megpróbáltam lenyugtatni magam, de tudtam, hogy ha valószínűleg elszívom a cigimet -mert eldobni biztos, hogy nem fogom-, akkor utána fogok menni. Hogy miért? Mert nem akartam, hogy ilyen helyen legyen éjszaka, ilyen szexi kis ruhácskában, ennyi vadbarom között. Nem voltam féltékeny, hiszen tudtam, hogy mit váltottam ki belőle. Láttam a szemein és a mozdulatain, azt nem tudja eltitkolni előlem. A legtöbb nő a pokolba a temérdek bujaságért kerül, amit én ki is használok elég szépen, de ezt azt jelenti, hogy bárhol felismerek egy kéjes pillantást vagy egy vágyakozással teli mozdulatot, akármennyire is próbálja tagadni és takarni előlem. Inkább csak attól tartottam, hogy ha több férfivel fekszik le, akkor több esélye van, hogy ez hátráltatja a tervemet. Mégis hogyan tudna belém szeretni aközben, hogy más faszokkal hempereg? Nem hagyhattam, hogy ellent mondjon nekem, csak ő maradt az egyetlen élő ember a családból, aki erre a feladatra lett szülve. Ha lenne más választásom, akkor kettőt fűznék egyszerre és amelyik hamarabb beadja a derekát, azzal megyek haza és döntöm meg, hogy apámat életben tartsam, legalább még négyszáz évig. Nem akarok többet dolgozni ezen, mint amennyit terveztem. Már kezdtem örülni annak, hogy legalább nem egy frigid tyúk a leszármazott, akit hónapokig kell győzködni, hogy jó fiú vagyok és el kell vennem, mielőtt szexelhetnék vele. Lószart. Yuri legalább egy élénk személyiségű, bevállalós lány, akivel lehet játszani és érti a flörtöt meg a célzásokat. Lehet, hogy ezért gondoltam egyszerűbbnek a dolgomat. Azzal viszont nem számoltam, hogy ennyire szereti kéretni magát és húzni az agyamat, amíg játszik velem és nagyon jól szórakozik. Nem mondom, hogy bejött a játéka és örültem, hogy egy kicsit én is szórakozhatok vele, nem kell agyon csöpögős, virágcsokros, öltönybe bújtatott úri fiút játszanom neki. Lehetek az a pokoli rossz fiú, aki vagyok és hála a mély béli ördögnek, hogy ilyen könnyű a felfogása és nem problémázott rajta. Ha még azzal is időt kellett volna húznom, hogy visszanyerjem a bizalmát és mindent a béka segge alól kezdjek újra, hogy úgy szeressen belém, inkább a mennybe sétáltam volna önként, mint ezt megcsináljam.
Utolsót szippantottam a jól megérdemelt cigarettámból, aminek pont a végére értem, amíg kimérgelődtem magam. Ledobtam a csikket és az első lépésemmel ráléptem, amikor megindultam a bár felé.
![](https://img.wattpad.com/cover/122437493-288-k101163.jpg)
أنت تقرأ
Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/
أدب الهواةRengeteg barátom van, népszerű vagyok és minden buliban részt veszek. De mindennek semmi értelme, ha nincs kihez hazamennem, ha nincsenek olyan barátaim, akik tényleg közel állnak hozzám és az igazi gondjaimat meg tudom beszélni. És ekkor jött ő, a...