Rengeteg barátom van, népszerű vagyok és minden buliban részt veszek. De mindennek semmi értelme, ha nincs kihez hazamennem, ha nincsenek olyan barátaim, akik tényleg közel állnak hozzám és az igazi gondjaimat meg tudom beszélni. És ekkor jött ő, a...
Egyre kevesebb erőt éreztem magamban a sírás miatt. Bár még csak percek óta könnyezhettem, ez annyira intenzív volt, ráadásul évek óta az első alkalom, hogy azonnal kifáradtam. Szinte lélegezni is elfelejtettem, úgy éreztem magam, mint a kórházban egy jó nagy adag nyugtató után. A szám kiszáradt, a szemeim fájtak a dörzsölgetéstől és a sós, maró cseppektől, amik már csak hébe-hóba buggyantak elő és folytak végig az arcomon.
Halk és tompa kattanást hallottam, de arra sem volt erőm, hogy felemeljem a fejem. Szigorúan a mackómra támaszkodva néztem magam elé és csak a szememet mozgattam. Először csak egy pár fekete bakancsot láttam, amit azonnal felismertem. Kikerekedtek a szemeim és máris olyan szinten áradt szét bennem az adrenalin, hogy a fáradtságnak nyoma veszett. Felkaptam a fejem és még jobban a falhoz préseltem magam. Tág pupillákkal és ijedt arccal emeltem fel magam elé a jobb kezemet.
- Ne gyere közelebb! - Suttogtam, mert a hangomat elsírtam már.
JiYong megtorpant és megnyalta a száját zavarában, ahogy nem tudta, mit is csináljon. Megfogtam a szarrá áztatott szőrű mackómat és feltettem az ágyra, egy pillanatra sem véve le a szememet a férfiról. Féltem tőle, hiszen nem tudhattam, mit tervez velem tenni, mint természetfeletti lény, de ugyanakkor vágytam a közelségére is és a magyarázatra. El akartam oszlatni a fejem fölül a felhőket, mert nagyon nem szerettem kétségek közt lebegni. Szerettem egyértelműen kilátni a ködből, de ez most nagyon nem az a szituáció volt. Olyan lehettem, mint egy riadt kisgyerek az átázott, fehér ingemben, a kisírt szemeimmel, kerek és ijedt tekintetemmel, felhúzott és átkulcsolt lábakkal, a földön ülve, szinte az ágy alá bújva már.
- Yuri - Szólított meg, mire megráztam a kezem, ami már kezdett fájni, ahogy magam előtt tartottam.
- Mit akarsz te tőlem? - Sziszegtem a fogaim között, erőtlenül.
- Téged - Válaszolt.
Felnevettem és leejtettem a kezem, amivel megállj parancsoltam neki. Idegesen beletúrtam a hajamba és megingattam a fejem.
- Engem - Ismételtem összetörten a válaszát és éreztem, ahogy egy újabb gombóc kezd el növekedni a torkomban. - Mire, JiYong? - Néztem fel rá megtörten. - Hogy életben tartsd apádat? Én meg meghaljak?
A férfi sóhajtott egyet és lépett egyet közelebb, mire én automatikusan beljebb húztam a lábaimat, olyan szorosan a mellkasomhoz, hogy már alig kaptam tőle levegőt. Ezt látva megtorpant és megingatta a fejét. Leguggolt ott, ahol volt és ő is beletúrt a hajába, ahogy én is az előbb.
- Igaz ez, JiYong? - Kérdeztem rá a lényegre, hiszen minél előbb meg akartam tudni az igazságot.
Vagy a lehető leggyorsabban szerettem volna újra átölelni vagy a lehető leggyorsabban szerettem volna eltüntetni a házamból. Attól függ, mi az igazság.
- Az volt - Felelt.
- Volt? - Suttogtam megtörten. - Meddig? Amíg el nem jöttem, hogy keresztbe tegyek a tervednek? Most, hogy nem sikerül, máris kellek vissza, hogy eljátszhasd a jó fiút és megint kihasználj?
- Ne legyél ilyen lekezelő - Nézett rám sötét szemekkel, szigorúan.
Nyeltem egyet a félelem kis rezdülésétől a gyomromban, de nem akartam kimutatni. Elég volt az is, hogy látott sírni, már így is túlságosan tudja, mennyit jelentett nekem.
- Csak tudni akarom, JiYong.
- Mina elmondott mindent, nem? - Kérdezte gúnyosan.
Megingattam a fejem és oldalra fordultam, amíg beharaptam a számat, nehogy feltörjön egy hangos sírás a mélyből. Már éreztem a könnyfátyol kezdetét a szememen, nem akartam hangot is adni neki.
- Akkor az az igazság? - Kérdeztem reszketeg hangon a könnyektől, miután visszafordultam felé, hogy rá nézhessek. - Amit ő mondott?
- Nem teljesen - Ingatta a fejét.
- Akkor? - Kérdeztem és nyeltem még egyet, ahogy kiesett az első könnycsepp.
JiYong megingatta a fejét és felállt. Vett egy mély levegőt és onnan nézett le rám. Szipogtam egyet és kérdőn, de nagyon fáradtan néztem fel rá.
- Nem válaszolsz? - Kérdeztem halkan.
- Nem tudok - Morogta zavartan.
- Gondolhattam volna - Nevettem fel erőtlenül. - Akkor légy szíves most menj el és nem kell többet megjátszanod magad. Sajnálom apádat, hogy meghal, de nem fogok asszisztálni ehhez a beteg tervhez - Sziszegtem a mondatot.
- Nem megyek el - Jelentette ki határozott hangon.
- Miért nem? Erőszakkal lecipelsz és megdugsz? - Emeltem fel annyira a hangom, amennyire csak tudtam.
- Befejeznéd ezt a lekezelő beszédet, amikor nem tudsz semmit?
- Tudhatnék valamit, ha elárulnád végre! - Kiabáltam olyan erősen, ahogy a kihasznált hangszálaim engedték.
- Nem tudok! - Kiáltott. - Érted? nem értenéd meg, én meg nem tudom elmagyarázni!
- Mit nem tudsz? Elmondani, hogy egy fasz vagy és kihasználtad az összes érzelmet bennem, hogy így kiszipolyozz és kizsigerelj? Ezt nem tudod elmondani, JiYong?
- Azt, hogy szeretlek! - Üvöltötte a mondatot, majd hangosan lihegett egyet, mintha legalább kilométereket futott volna.
Elakadt a lélegzetem és kikerekedtek a szemeim a hangszínére és a hallottakra.
- A picsába is! - Rúgott bele az ágyam szélébe idegesen. - Kurvára nem tudom ezt kezelni, oké? - Túrt bele a hajába zavartan, amit én csak némán és megilletődötten figyeltem. - Sosem kellett volna megtörténnie! Úgy kellett volna lennie, ahogy Mina mondta! Meg kellett volna, hogy dugjalak anélkül, hogy bármit is éreznék irántad, de nem így lett! Beléd szerettem, baszd meg és nem tudok mit tenni! Fogalmam sincs, mi ez és hogy hogyan kezeljem! Ezért nem tudok beszélni róla! - Kiáltotta végig a mondandóját.
Hatalmasat nyeltem és egy kicsit elernyedtek az izmaim, már nem szorítottam olyan görcsösen a lábamat a mellkasomhoz, de továbbra is folytak a könnyeim. Könnyek a megilletődöttségtől, a félelemtől és a boldogságtól.
JiYong levetette magát az ágyra és a térdére támasztotta a könyökeit, aztán a hajába túrva tartotta a fejét. Mély levegőt vett és megingatta a fejét.
- Visszafelé sült el - Mondta már jóval halkabban. - Így megöltem apámat.
- Mi? - Suttogtam megszeppenve.
JiYong egy megtört, halvány mosollyal fordította felém a fejét.
- A terv úgy szólt, hogy ha lefekszek a kiválasztottal a pokolban úgy, hogy ő szeret, de én nem érzek iránta semmit, apám kap négyszáz plusz évet élni - Mesélte halkan, de határozottan. - Ellenben ha úgy fekszünk le odalent, hogy mind a ketten érzünk valamit, akkor mi kapjuk meg az éveket és apám meghal.
Élesen beszívtam a levegőt és ez volt minden, amire emlékeztem. Hirtelen szédülni kezdtem és valószínűleg elájultam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
