Pokoli játszma /KwonJiYong-GDRAGON/

16.

- Ez nem lehet igaz, ugye anya? - Kérdeztem meg édesanyámat az egészről.

Napok óta ezen rágódtam, ami történt. Álomnak hittem és annak is akartam hinni, akartam, hogy az maradjon. Mégis a bizonyítékok, a fejem fájása és JiYong telefonhívása az ellenkezőjét állították. Az eszem teljes mértékben a talajon maradt és a tényeket, tudományos magyarázatokat nézte, amíg a szívem a történteket és a bizonyítékokat. El akartam hinni, de egyszerűen nem tudtam.

Leguggoltam a sír elé és a két kezem ujjait összekulcsolva a szám elé tettem, hogy meg tudjam támasztani a fejem, amíg gondolkozom.

- Te a mennyben vagy? - Suttogtam. - Azért nem találkoztál JiYong-gal? 

Halkan felnevettem és leejtettem a fejem, hogy a földet pásztázhassam.

- Van egyáltalán menny? - Kérdőjeleztem meg magam. - Vagy pokol? JiYong létezik vagy csak a fejemben van?

Sóhajtottam egyet és megdörzsöltem a szemeimet az ujjbegyeimmel.

- Meg fogok őrülni - Tájékoztattam magam.

- Létezem - Szólalt fel mögülem JiYong.

Mély hangja valamelyest visszarepített a gondolataim világából, de már nem tudtam, hogy ezt valóban ő mondja vagy ez is csak a fejemben hangzik el, hogy még jobban összezavarjam saját magam. Lassan, a térdeimre támaszkodva feltoltam magam a sír mellől és csináltam egy hátra arcot. JiYong ott állt mögöttem, a szokásos fapofájával és a stílusos öltözködésével. Elmosolyodtam, ahogy végignéztem a ruházatán. Fekete, feszülős farmer egy-két helyen kikoptatott folttal, a nadrágba tűrt, szürke póló, hozzá pedig az elengedhetetlen fekete bőrdzseki. Szőke haja tökéletesen fésült volt, oldalt, a nagyon kicsire nyírt frizurája szinte lenyalva állt, felül, a hossza tincsei pedig divatosan hátrafésülve emelték meg a magasságát. 

- Mi tetszik ennyire? - Biccentette félre a fejét JiYong egy halvány mosollyal.

Megigazította a kezeit a zsebeiben, ahogy egyik lábáról a másikra helyezte át a súlyát.

- Nem tudtam, hogy az ördögöknek van stílusuk - Közöltem mosolyogva, magam sem híve el, ami éppen, ilyen könnyedén kijött a számon.

JiYong mosolya szélesebb lett és megnyalta a rózsaszínű, húsos ajkait, mielőtt válaszolt volna.

- Eddig azt sem tudtad, hogy létezünk - Tájékoztatott. - Nem, hogy mink van és mink nincs.

Elhúztam a számat és megvontam a vállamat, ahogy bólintottam egyet az igazságra. Felnéztem a férfi arcára és alaposan megnéztem magamnak őt. Hófehér bőre volt, ami annyira makulátlannak tűnt, mintha csak nemrég jött volna le a gyártósorról egy porcelánboltból. Arcélei erősek és feszesek voltak, ahogy folyamatosan tartotta a komoly ábrázatát. Szája olyan rózsaszín volt, mintha csak valami újonnan kapott szájfényt nyomott volna végig rajta, miután feldúsította valami kütyüvel. Orra csapott volt és lapos, szinte észrevétlenül állt az arcán, míg szemei igenis vonzották a tekintetemet a maguk fekete, sötét mivoltjukkal, a füstös kinézetükkel, ami egy profi smink kinézetét keltette, mégsem volt semmi az arcára pakolva. Íriszei szinte izzottak, ahogy mélyebben belenéztem, szinte egy tábortüzet láthattam volna, ha közelebb megyek.

- Jól megnéztél? - Zökkentett ki a mustrálásomból a mély, rekedtes hangja.

Elkaptam a tekintetem és zavaromban a fekete, tiszta csizmája orrát nézegettem.

- Aha - Feleltem ismét értelmesen, akárcsak a telefonban előzőleg.

- Aranyos, ha zavarban vagy - Sóhajtott egyet.

Felkaptam a fejem és kérdőn néztem rá. Halvány mosollyal, félre biccentett fejjel állt előttem, lezser testtartással. Halkan felnevetett és megfordult. Tett pár lépést arrébb, mire én csak felvontam a szemöldökömet.

- Most meg hová mész? - Tártam szét a karom tehetetlenül, miközben neki szegeztem a kérdést.

A férfi hátra sem nézett, csak lazán lépkedett tovább a temető kijáratáig. Megnyaltam a számat és vágtam magamnak egy elismerő arcot, ahogy hátulról is végigmértem őt, ahogy a farmerja feszesen simult a fenekére és a combjaira, vagy ahogy a vékony bőrdzsekije széthúzva, lengén fedte a felsőtestét.

- Nem akarsz erről beszélni? - Kérdezte, csak előre meredve, ahogy sétált.

Sóhajtottam egyet és megnyújtott léptekkel indultam meg utána. Út közben megigazítottam a táskám pántját a vállamon és igyekeztem utolérni őt.

- Miről? - Kérdeztem, kicsit hangosabban, amíg még nem voltam teljesen mellette, hanem egy kicsit lemaradva kullogtam utána.

- Hogy ki vagyok és hogy végre felfogtad - Tájékoztatott. - Biztos vagyok benne, hogy kismillió kérdésed van.

- Na, az van - Értettem egyet, amikor végre mellé értem és kicsit lelassíthattam a tempón, hiszen ő is egész komótosan sétálgatott.

- És mégis hová akarsz menni? - Kérdeztem tőle, ugyanis elég céltudatosan indult neki.

- Hozzád - Közölte egyszerűen.

- Hozzám? - Mutattam magamra, hogy biztosítsam magam, a fülemnek semmi baja és valóban jól hallottam, amit mondott.

- Hozzád - Ismételte magát unottan, miközben forgatta a fejét a parkolóban, hogy megtalálja a kocsimat.

Már nem akartam megkérdezni, hogy mégis honnan tudja, melyik az, bár összesen három autó állt ott, valószínűleg az aznapi bugyim színét is tudta volna. Ki tudja, mikre képes ez a pokoli fajzat, amit ép ésszel fel sem tudok fogni.

- Miért hozzám? - Kérdeztem meg, miközben a táskámba nyúltam, hogy előhúzzam a kocsikulcsokat.

JiYong felém fordult pár lépéssel a kocsim előtt. Arcára egy halovány mosoly ült ki és megvonta a vállát.

- Mehetünk hozzám is - Ajánlotta fel.

- Hol laksz? - Kérdeztem vissza.

JiYong ajkait egy halk, mély kacaj hagyta el, majd kivette a jobb kezét a zsebéből és az ujjával a föld felé mutatott. Nyeltem egy nagyot és nem kellett kétszer átgondolnom a válaszomat.

- Oké, hozzám megyünk - Egyeztem bele és célirányosan mentem az autómhoz.

Nincs az az isten, hogy engem a pokolra vigyen! Aztán ki tudja, mit látok ott vagy egyáltalán vissza jövök e. Nem, inkább tudja meg, hogy hol lakom, ha eddig egyáltalán titok volt előtte.