Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 66. fejezet (Mélyponton)

*Jimin szemszöge*

Egy hét telt el azóta, hogy Jungkook és Hobi Daejeonba utaztak. Olyan, mintha ezer éve mentek volna el. Minden éjszaka sírva ébredek fel, mert rémálmok gyötörnek. Minden egyes álmom arról szól, hogy Jungkook valaki mással van. Lassan teljesen beleőrülök ezekbe a gondolatokba, melyek nappal sem hagynak nyugodni. A helyzetet tovább rontja az is, hogy hiába hívogatom Jungkookot, nem veszi fel. Egy nap tízszer megpróbálom, de hiába. Írni is írtam már neki, de még csak meg sem nézi. Kezdem azt hinni, hogy az álmaim nem csak álmok...

Éppen harmadszorra hívtam Jungkookot a mai napon, amikor hallottam, hogy Jin-hyung bekiabál a szobámba:

-Jimin, elmegyünk moziba. Nincs kedved velünk jönni?-kérdezte.

-Nem, nincs. Inkább itthon maradok pihenni. Fáradt vagyok.-mondtam. Ez jó kifogás volt, ugyanis nemrég értünk haza a munkából.

-Rendben.-mondta csalódottan, majd hallottam, hogy becsukták a bejárati ajtót.

Hát, igen. Amióta Jungkookék elmentek, azaz egy hete, nem tettem ki a lábamat a házból, csak akkor, ha dolgozni mentünk. Egyszerűen nincs kedvem emberek közé menni. Idegesít a zaj magam körül. Idegesít a jelenlétük. Kezdek egyre jobban magamba zuhanni és egyre kilátástalanabbnak tűnik minden. A legkisebb dolog is problémát okoz. Arra nincs erőm, hogy bepakoljam a szennyest a mosógépbe. Jungkook nélkül semmi vagyok.

Nem érzem, hogy élek, egyszerűen csak vagyok. Nincs kedvem semmit sem csinálni, csak ülni a szobám sötétjében, szakadt melegítőnadrágot viselve, miközben próbálom elérni Jungkookot. A hajam úgy áll, mint egy rakás széna, alig eszek valamit és folyton ég a szemem a visszafojtott könnyektől.

Örülök, hogy a fiúk elmentek moziba. Legalább egyedül lehetek egy kicsit. Na, nem mintha lenne bármi magán jellegű programom vagy ilyesmi, azon kívül, hogy itt ülök a szobámban és várom Jungkook hívását, csak jól esik a magány.

Kezembe vettem a telefonomat és tárcsáztam Kook számát. Ma már negyedszerre. De ismét nem vette fel. Megőrülök! Idegességemben elhajítottam a telefonomat, de nem volt szerencsém. Csak az ágy széléig esett. Még ezt is elbaszom. Ahhoz is béna vagyok, hogy kárt tegyek a telefonomban.

Habár, a telefon semmiről sem tehet. Ránéztem az ágy tetején heverő készülékre, majd kezembe vettem. Mi lenne, ha megpróbálnám felhívni Hope-ot? Őt még egyszer sem hívtam az egy hét alatt, csak írtam neki. Szinte azonnal válaszolt, de nem tudtunk sokat beszélni, mert sietett órát tartani.

Megörültem a kifundált ötletnek és hívni kezdtem Hobit. Csörgött párat, majd hallottam, hogy felveszi:

-Igen?-szólt bele a telefonba Hope, egy kissé rekedtesen.

-Szia, hyung! Jimin vagyok. Felkeltettelek?

-Igen, de nem baj. Ideje volt már felkelnem.-ásított.

-Fáradt vagy?

-Aha. Ma egy huzamban 5 órát lenyomtunk Jungkookal. A tanítás nagyon fárasztó meló. Jungkook is ki van merülve. Itt alszik mellettem.

Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy elképzeltem édesemet aludni. Biztosan kócos a haja és néhány tincs a szemébe lóg, biztosan félig nyitva van a szája, mint mindig, amikor mélyen alszik.

-Otthon minden rendben? Annyira lekötött az itteni munka, hogy nem is tudtam veletek rendesen beszélni.-mondta Hobi.

-Igen, minden oké. Éppen egyedül vagyok itthon, a fiúk elmentek mozizni.

-Te miért nem mentél?

-Nem volt kedvem.

-Ja, vágom.