Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 11.fejezet (Why are you crying?)

*Jimin szemszöge*

Könnyeim csak úgy záporoztak. Magam sem tudom miért, de mérhetetlen fájdalmat éreztem. Egyszercsak, hallottam, hogy valaki belép a szobába. Először azt hittem Hope az, de legnagyobb meglepetésemre, miután felemeltem a párnámból a fejemet, Kookkal néztem farkasszemet. Nem akartam, hogy ilyennek lásson, ezért újra elrejtettem arcomat a puha párnába. Leült az ágyamra, de olyan lassan és óvatosan, mintha egy megsebzett vadat akarna megszelídíteni. Puha, meleg kezét vigasztalóan hátamra tette és simogatni kezdett. Érintésétől azonnal elcsendesedtem, mintha valami varázsszót mondott volna.

Könyörgő hangon kezdte:

-Jimin, áruld el, hogy most mi történt? Mivel bántottalak meg? Miért sírsz? Nem értem.-mondta.

Nem válaszoltam.

-Segíteni szeretnék.-folytatta erőteljesebb hangon.

Mivel ezúttal sem reagáltam, megfogta a vállamat és maga felé fordított, hogy lássa az arcomat. Felültem. Mikor belenéztem szemeibe, újra kipottyant néhány könnycsepp. Gyengéden letörölte őket, és ezeket már nem követte újabb. Mint amikor elzárjuk a csapot, úgy maradt abba a könnyhullatás. Ez is az érintése miatt van. Ahogy selymes ujja végigsiklott meggyötört arcomon lehunytam szemeimet. Mikor felnyitottam őket, elmerültem szempárjában. Olyan gyönyörűen csillogtak, mintha ezer kis gyertyaláng égne bennük. Tekintetem lejjebb kalandozott ajkaira. Vörösen izzottak és teltebbnek láttam őket, mint valaha...te jó ég! Nagy bajban vagyok. Lehet, hogy...ááá, nem.

-Jimin! Had segítsek! Mi bánt?-zökkentett ki Kook.

-Te szereted V-t?-kérdeztem hirtelen.

-Ez hogy jön ide?

-Csak válaszolj!

-Hát, persze. Ő az egyik legjobb barátom.

-Aha.

-Ennek van köze a bajodhoz?

-Nekem te vagy a bajom.-fakadtam ki.

-Hogyhogy én?

-Mindent felkavarsz bennem és megzavarod a gondolkodásomat!-förmedtem rá tehetetlenségemben.

-Ennyire idegesítő lennék?-nevetett.

-Szállj ki az életemből!-mondtam, mire elkomolyodott.

-Mit ártottam? Haragszol rám? Összezavarodtam.-remegett meg a hangja.-Különben is, hogy szálljak ki az életedből? Együtt eszünk, alszunk, együtt lakunk, egy bandához tartozunk és...és nem mellesleg barátok is vagyunk...vagy nem?

-Csak kerülj el engem, ne szólj hozzám, mintha nem is léteznék. Ja, akkor nem fog sok minden változni.-mondtam cinikusan.

-Ja, hogy innen fúj a szél! Neked az a bajod, hogy nem figyelek rád eleget?

-Egyáltalán nem foglalkozol velem!-mondtam hisztérikusan.-Nem szeretsz velem lenni, pedig én úgy igyekszem, hogy megszeress. Próbálok veled kedveskedni, megnevettetni téged, a kedvedben járni, de hiába.-soroltam.

Jungkook nem reagált, csak meglepetten pislogott szemeibe. Nem igazán tudta hova tenni a dolgot. Ahogy én sem. Pár másodperc múlva V nyitott be a szobába.

-Miért kiabáltok?-kérdezte meglepetten.

Választ senkitől sem kapott.

-Kook, baj van?-lépett Jungkook mellé, aki még mindig csak szaporán pislogott.

Gondoltam, ez az a pillanat amikor távoznom kell. Jungkook jobb kezekben van V-nél, mint nálam. Legalábbis Kook gondolhatja így.

*V szemszöge*

Már tíz perce abbahagytuk Hope-val a kergetőzést, de még mindig szaporán vettem a levegőt. Jól megfuttatott, de végül feladta, mert csupán egyetlen egyszer sikerült elkapnia és akkor is kiszabadultam, így a csalást is büntetés nélkül megúsztam. Ő jobban elfáradt, mint én. Hope bement Suga-hoz, mondván, hogy beszélni akar vele. Én a konyha felé vettem az irányt, amikor kiabálás szűrődött ki Jimin és J-Hope szobájából. Megtorpantam és megindultam a hang irányába. Benyitottam a szobába. Kookot és Jimint találtam benn.

-Miért kiabáltok?-kérdeztem elkerekedett szemekkel.

Választ nem adtak, csak ültek csendben egymásra meredve.

-Kook, baj van?-mentem közelebb a maknaehoz, kezemet a vállára tettem. Ekkor Jimin felállt és elhagyta a szobát. Értetlenül néztem távolodó alakja után.

Kook csak tovább bámulta a semmit.

-Mi történt? Miért vagy így lefagyva?-ráztam meg finoman vállát, hogy visszahívjam a Földre.

-Te tudtad, hogy Jimin szerint én nem foglalkozom vele?-szólalt meg végre.

-Mi? Ez volt az, ami annyira nyomasztotta a napokban?

-Valószínűleg, igen.

-De miért? Ugyanannyit vagy vele, mint velünk.

-Szerinte nem.

-Ohhh. Tényleg szeret téged.-mormoltam alig hallhatóan, majd magára hagytam a maknaet.

*Jungkook szemszöge*

Miután V egyedül hagyott, visszamentem Tae-vel és Namal közös hálómba. Hanyatt dobtam magam az ágyamon és pörögni kezdtek a fejemben a gondolatok.

Én nem hittem volna, hogy Jimin így érez, ezért mikor ezt elmondta, ledöbbentem. Azt tudtam, hogy nagyon figyelem és szeretetigényes, de miért tőlem igényli? Miért nem egy idősebbtől? Például Jintől. Ő nagyon tud szeretni, és ezt érezteti is az illetővel. Én viszont egyáltalán nem tudom kimutatni az érzéseimet. Vagy legalábbis, nagyon bénán. Talán csak honvágya van.

Ahogy ezen elmélkedtem, felpillantottam Jimin rajzára, ami a szobánk falán lógott. Milyen aranyos volt, hogy nekem adta! Szinte boldog volt, hogy nekem adhatta. Tényleg sokat törődik velem. Ráadásul ő volt mellettem, mikor összevesztem V-vel és miatta békültünk ki. És most neki van szüksége rám.